Ugye, milyen egyszerű?
és mégis oltári bonyolult. Mert fordítsuk meg ezt a pofonegyszerű állítást.
Szóval ha Én nem oké, akkor Te sem oké. És akkor mi van? Ez olyan veszélyes....
Dehogy. Te oké vagy.
Tudom. Érzem. Még soha semmit nem éreztem ennyire biztosan. A Te nem normális,
eszelős, hiper-érzékeny és hiper-szétszórt anyád még sosem volt jobb fészke egy
ennyire csodálatos valaminek. Vagyis valakinek.
Mert csodálatos vagy.
Eddig nem tudtam leírni vagy felfogni mert azt hittem, hogy az a tornádó, ami
végigsöpört az életemen, és fenekestül felforgatott mindent, téged is
összezavart és megkárosított.
Aztán ahogy a napokban
leültem, és kezembe vettem a genetikai ultrahangon készült képecskédet, belém
hasított a felismerés. A képen a
fejedhez emeled az apró ujjacskádat, mintha szopiznád. Az ujjadat szopizod.
Békésen úszkálva saját kis komfortos mennyországodban, boldogan, beleszarva az
egész világba, anyád nyavalygásaiba és a körülötted zajló sok lelkizésbe.
És akkor tudtam, hogy
rendben vagy. Minden oké. Jó úton vagyunk. Anya megoldja itt kinn a dolgokat
Apával, Te csak növekedj odabenn. ( A Bridget Jones bébije film után
szabadon..) Fújjon szél, essen eső, Anya garantálja, hogy vigyáz majd Rád. Mert
ha Te oké vagy, én is oké vagyok. Mindketten okék vagyunk, oké? Te vagy az én
kis csodám. A mi kis csodánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése