Egy Jóakaróm nemrég azt
mondta, hogy nézzek jobban a dolgok mögé, mert amit a valóságból látok, az nem
ritkán csak a felszín, máz, nem a realitás…Ha-ha, jó kis mátrixos szöveg. De
immár nem kezdő babás anyukaként ez igencsak hasznos információ. Ezért szintén
a Jóakaróm javaslatára írok róla. Tessék. Ami a torta cukormáza alatt van.
Ügyes szülés, Anyuka!
Amikor kisbabát akartam, mindig úgy gondoltam a
szülésemre, mint valami eget rengető eseményre, ami egy életre belém vésődik,
mert olyan felemelő, gyönyörűséges, stb…Természetesen magától indul, mint a
filmeken, magzatvíz fröcsögve elfolyik, és máris kilóg utódom feje a lábaim
között. Persze semmiféle fájdalmat nem érzek, csakis kimondhatatlan gyönyört
(mert bizonyos tanulmányaim szerint vannak nők, akik orgazmust élnek át szülés
közben), és mire feleszmélek, máris ott piheg a mellkasomon magzatmázas
újszülöttem. Mindenki kimerült és boldog, és a nővérek kórusban zengik: „ügyes
szülés, Anyuka!”
Mielőtt
bárki azt gondolná, hogy pocskondiázom a természetes szülést, téved.. Nálam
jobban szerintem kevesen akartak háborítatlan szülést maguknak, és többet tuti
nem készültek rá. Napi kétszer intimtorna és meditáció. Annyira hittem, hogy meg tudom csinálni. Mert egészséges,
boldog nő vagyok, akinek a terhessége is tündérálom volt. Miért ne lehetne az a
szülése is? Azóta belém mar, ha valaki „ügyes szülést” emleget.. Mintha
levertem volna a képzeletbeli lécet ahelyett, hogy átugrom. Hiába tudom józan
ésszel, hogy így volt a legjobb, egészségesek voltunk a végére mindketten,
belül csak fáj, és rémálmokban kísért. Miért történt így? Nekem, aki annyit
készültem. Tanárúr, én készültem…
Aztán
néha bevillan, hogy mi a jó életnek gyötröm magam? A legjobb kezek közt voltam,
sikerült, ahogy sikerült. Aki nevetve szül, hát szüljön. Aki fájdalommentes
szülést emleget, csak másokat akar iriggyé tenni. Mert közben ki tudja, miket
élt át..A szülés minden, csak nem szép és gyönyörteljes. Hatalmas meló, mely
napokra, sőt hetekre kimerít. Én tudom, mert bár fitten vágtam bele, hat hétig
nagyon nem voltam magamnál utána. És fáj. Ez tény. Mégis van. ami különlegessé
tesz minden szülést, legyen bár császár vagy természetes. Amiért csináljuk.
Mindenem a Gyermekem
Lili Anna számomra most a legfontosabb a világon.
Mégsem mondanám, hogy ő teljesen kitölti azt, bár még csak öt hónapos múlt.
Természetesen most kezdett el éjszaka megébredni, mert mozgásfejlődésében
magasról veri a héthónapos korosztályt, elevenebb, mint hat másik (vajon kitől
örökölte..), ezért akadálymentesíteni kell mostanában a lakást folyamatosan.
Egy-egy éjszaka, amikor 4-5-ször megébred, azért kiveri a biztosítékot nálam.
Olyankor legszívesebben szerválnák mellé egy elsőosztályú Mary Poppins-t, és
egy teljes napra lelépnék a térképről. Hogy hova mennék? Természetesen egy
ötcsillagos hotelbe, és egész nap olvasnék a csendes falak közt. A kaját is
felhozatnám. Ha pedig meguntam a bezártságot, úszkálnék egyet a medencében
odalenn az alagsorban. És szaunáznék. Aztán megint olvasnék a nyugágyakon.
Nem kis váltás ez egy évvel ezelőtti énemhez képest,
aki valahogy nem így képzelte álmai nagy napját mondjuk George Cloney-val. Változunk.
Most Lili Anna életem nagy szerelme. Aztán jönnek egyéb dolgok. Köztük a tánc.
A Nagybetűs Tánc. Enélkül üresek lennének a hétköznapok. És bevallom, bár hulla
fáradt vagyok néha, a tanítás is hiányzik. De mindenek felett Lili van nekem.
Át akarok élni vele minden pillanatot, míg ilyen pici, és csak az enyém, az én
testemből él és fejlődik. Olyan szimbiózisban élünk mi, ahogy én még soha
senkivel. Pár hét, hónap, és mindez tovaszáll, megváltozik. Más kajákat is kap
hamarosan, nemcsak tejet, és elkezdünk majd távolodni.
De természetesen így is vannak, aki szerint az anyaság
minden, és mindenkit lehordanak a sárga földig, aki nem így él. Kicsiny
hazánkban ez a trendi. Ha kilógsz a sorból, főbelövés jár. Nem divat az árral
szemben menni. Ha magadra is gondolsz anyaként, tartsd titokban. És élvezd.
Ha-ha.
A kedves Rokonok
Na és persze a rokonok. A Család. Ők, akik mindig
mindent jobban tudnak. Talán most jött el életemben az a pont, amikor végre
megtanulok nem mindent vérkomolyan venni és megsértődni f…szságokon. Egyszerűen
csak leszarom őket. Mert ŐK jobban tudják, persze. Az ő szemükben Te pancser
vagy, aki elkényezteted a gyerekedet, nem törődsz vele, nem is tudsz, hisz buta
libuska vagy. ŐK eközben kommunista
dalokat dúlolnak egyetlenednek, aki hála a jó égnek, már most szkeptikusan néz
rájuk, közben felém sandít nagy, kíváncsi szemeivel:
„Anya,
ez a fószer normális?”
-
és akkor tudom, hogy minden rendben van. Cucika mindig az én oldalamon fog
állni. A rokonok pedig bekaphatják. Csinálják utánam, hogy naponta jógáznak és
két nyelven énekelnek, valamint mondókáznak
kis leszármazottjukkal. Mert a Zúg a Volga nem gyerekdal. És az Éljen
május elseje sem az. Ha.
Babamasszázs
másképp
Egyik
nap Lili Annát babamasszázsra vittem. Kedvenc védőnőnk tartotta, így nem
hagytam volna ki. Kicsit késve estünk be, mert közbejött egy telefon egy rég
nem látott jóbaráttól, plusz még olajért is be kellett ugranunk a
gyógyszertárba, de végül odaértünk. Kihámoztam babámat a csíkos kezeslábasából,
leterítettem a plédjét a matracra, és ráfektettem egyetlenemet. Látni kellett
volna jelenetet pár perc múlva.
Hasonló
korú Babák csillag alakzatban a hátukon, körnek befelé, mögöttük az anyukák.
Lili ezzel szemben a hasán, körnek kifele, két kezén támaszkodva, kúszásra
készen, terepszemlét tart, merre induljon a linóleumon, szeme kíváncsian
körbejár. Meztelen tappancsa a plafonnak
mered, a tenyeremben tartom, masszírozom épp a védőnő utasítására. Ezek vagyunk mi.
-Úgy
látom, Lili a saját útját járja- jegyzi meg a védőnő kedvesen mosolyogva. Csak
somolygok magamban, és gondolatban boldogan hozzáteszem:
-Akárcsak
az anyja.
