Majdnem karácsony

            A gyerek a kiságyban aludt, angyalarcát tompa fénybe vonta a hajnali derengés. A fakó, rózsaszín takaró alatt egyenletesen mozgott a kis halom, szuszogása betöltötte a szegényesen berendezett lakás szűk félszobáját.

            A férfi a rácsos ágy mellett ült, és a kopott karosszékből figyelte a baba álmát. Már pirkadat előtt felébredt, felvette ócska munkaruháját, mintha ma is munkába menne, mintha még lenne hova elindulnia ezen a december 23-ai bús, ködös reggelen. Átláthatatlan, tejfehér függöny fedte a kinti világot. Csak az utcai lámpa sárgás fénye hunyorgott felé bizonytalanul az út túloldaláról, de azon túl láthatatlanná vált a világ. Mintha soha nem is létezett volna másfajta valóság. Talán csak ő hitte, hogy jobb is lehet, hogy a létszámleépítéssel megvárják az újévet, és ő megkapja a decemberi bérét. De így, papír és bejelentés nélkül esélye sem volt a pénzre.

            A feleségére gondolt, aki a szomszédos nagyszobában álmodott a karácsonyról, és nem is sejtette, hogy idén elmaradnak az ünnepek. A hűtő üresen tátongott, a kamra polcai is hiába ácsingóztak finomságok után. Ma akartak felkerekedni és ennivalót venni, valamint játékot a kicsinek.  Még nem volt igazi babája, idén kapta volna az elsőt, ki is nézték már a bevásárlóközpontban. 24-ig leárazva, volt belőle még jó pár tegnapelőtt, drukkoltak, hogy maradjon belőle a gyereknek.

            Hogy mondja ezt meg a feleségének? Lehetetlen elmondani, hogy idén elmarad a karácsony. Mint ahogy az is lehetetlen, hogy egyik napról a másikra élnek, és kuporgatott pénzüket az üveges szekrény mögötti dobozban tartják. Mostanra azt is felélték, hiszen a családban már csak ő dolgozott. Kisgyerekeseket kevesen alkalmaznak szívesen, mert a babák folyton betegek, csak a gond van velük. Pedig Ercsike alig betegeskedett, egészséges, pirospozsgás kétéves volt, folyton mosolygott, mintha ezen a földön csak öröm és vidámság létezne. Kinyújtott kézzel nyúlt a kirakatok csillogó, ünnepi díszei felé, miközben lelkesen magyarázott gurgulázó babanyelvén.

            A karácsony nem maradhat el, ezt nem teheti Ercsikével, az ő egyetlen, tökéletes kislányával. Nem teheti a feleségével sem, mert ők ketten összetartoznak, jóban-rosszban, ahogy az oltár előtt kimondták egykor, holtomiglan-holtodiglan, örömben és bánatban. Nem tudhatja meg egyikük sem, hogy mi történt, szükségük van arra a pénzre, mert ma délelőtt vásárolni mennek, vesznek húst és krumplit, feltöltik az éléskamrát liszttel, cukorral a süteményekhez, és megveszik a babát a kislányuknak. Ez a dolgok rendje, ahogy a munkaidő alatt dolgozni illik, a ledolgozott munkát pedig illik kifizetni. Becsületből, egymás iránti tiszteletből, és mert karácsony van, a szeretet ünnepe, amikor az emberek örömöt okoznak egymásnak, és nem sérelmeket.

            Lábujjhegyen osont ki az előszobába. Cipőt húzott, kabátba bújt, és óvatosan lenyomta a kilincset. Mire felébrednek, már vissza is jön. Megmenti a karácsonyt.

            A lány hátravetette szőke, egyenes hajzuhatagát, és morcosan szólt bele a telefonjába:

  -Nem, ma még nem tudok menni. Melózok estig, ja. Én is sajnálom, tényleg- hatalmas sóhaj, telefon lerak. –Szívás ez a karácsony- állapította meg magában, miközben unottan csámcsogott a rágóján. Holnap szenteste, ő mégis itt támasztja az eladói pultot, hogy némi zsebpénzt szerezzen magának januárra. Anyu pártolja, hogy suli mellett dolgozik, szerinte a munka tartást ad az embernek. Szerinte pedig csak nyűg. A barátnői mind moziba mennek vagy a feldíszített plázát járják, hisz már három napja kitört a téli szünet. Ő meg itt gályázik, de minek is? Hogy januárban vehessen magának egy pár márkás cipőt. Egyszerűen nem igazság, hogy egyesek megkapnak otthonról mindent, ő meg csak szent szöveget hallgatja, hogy minden fillér számít, kislányom, becsüld meg, amid van, ne pattogj annyit. Gyűlölte a karácsonyt, utálta, hogy meg kell húznia magát, mert csórók a szülei, ez az egész annyira igazságtalan! 16 évesen így mindenről lemarad. Mintha az ő élete is csak egy tükörkép lenne a kirakatban. Az üvegfalra bámult, hosszan nézte saját magát. A magasnyakú, világoskék garbó remekül kiemelte a szeme színét, elkámpicsorodott ábrázatában azonban sehol sem találta azt a bájos, kerek arcot, melyet olyan sokan dicsértek. Helyes lánynak tartották, a fiúknak is tetszett. A fiúknak, akik most a karácsonyi vásár forgatagát járják, és a barátnőivel flörtölnek. Ismételten szívás.

            Hogy ne húzza fel magát jobban, a számlák rendezésével foglalta le magát, hiánytalannak kellett lennie az elszámolásnak, különben a nagybátyja, az üzletvezető elég zabos lesz este. Ha nem rugózik saját sorsa kilátástalanságán, talán a nap is hamarabb elillan. Elvégre is már majdnem tíz óra. Két óra és ebédszünet. Némileg derűsebb hangulatban állt neki a munkának, halkan dudorászott magában egy ismert, amerikai slágert, amit még reggel hallott a rádióban.

            Ekkor lépett be a magas, vékony férfi az üzletbe. Azonnal feltűnhetett volna, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Sötétkék overall volt rajta, mint a munkásokon, a haja rendezetlen, az arca borostás, és a szemei… A szemeiben volt valami, ami elsőre megrémisztette.

            -Segíthetek?- csilingelte mégis kedvesen.

            -Igen, egy cigaretta márkát keresek- arca beesett volt, vérágas, kialvatlan szemei alatt hatalmas karikákkal.

            -Annak ott kell lennie a polcon- felelte segítőkészen a lány.

            -Nem látom.

            A lány szolgálatkészen előlépett a pult mögül, és mosolyogva a polchoz lépett. A férfi udvariasan hátralépett, hogy odaférjen. Csak pár pillanat volt, el sem hitte, annyira valószínűtlen. Az idegen elkapta és hátracsavarta a karját, olyan gyorsan, hogy megrémülnie sem volt ideje. Hideg, éles vas érintését érzett a torkán. Egy  konyhakés pengéje lehetett, de az ijedtségtől ezt nem tudta megállapítani.

            -A készpénzre van szükségem, és nem lesz semmi baj- lehelte a férfi a fülébe. Dezodor vagy valami férfi-parfüm illata volt, ami egyáltalán nem illett egy betörőhöz. Azok mind büdösek és ápolatlanok, és árad belőlük a pia-szag. A férfi nem egy hajléktalan volt.

            A lány rémülete csak pár másodpercig tartott. Fiatal kora ellenére képes volt megőrizni a lélekjelenlétét. Valami azt súgta neki, hogy ez a pasas nem  gyilkos.

            -Maga nem bűnöző, engedjen el-mondta halkan.

            - A PÉNZT kérem, nem hallottad?- hallotta maga mögött az ingerlékeny hangot, melybe idegességgel vegyes bizonytalanság vegyült.

            -Ezért börtönbe juthat-folytatta a lány merészen.

            -Nem érdekel- szólt az elkeseredett hang a háta mögött.

            -Nem érdekli, igazán? És mitől ilyen elszánt, hogy önként lesittelné magát?

            -Törődj a magad dolgával, és add ide a pénzt!- a férfi kezdett agresszív lenni.

            -Ahhoz el kell engednie- válaszolta a lány nyugodtan.

            -Indulj a pulthoz!- kiabált rá a férfi. Lassan araszolni kezdtek előre.

            -Tényleg tudni szeretném, miért csinálja- kötötte a lány az ebet a karóhoz.

            -Ercsiért teszem- hallotta a férfi komoly, szomorú hangját, aki hozzátette:-ő a lányom.

            -Igazán? Jó gyerek lehet, ha ilyesmit kér magától.

            -Még csak kétéves.

            A lány remegő kézzel kinyitotta a kasszát, és lassan a pultra számolta a papírpénzt. A sokadik köteg tízezres után a férfi elengedte a torkát. Felnyalábolta a kirakott pénzt, és némán kifele indult.

            -Hisz még nem is végzett, a pénz nagy részét el se vitte- Egy vérbeli bankrabló nem így csinálja- az ürge megállt az ajtóban, háttal neki. Elgondolkodva nézett maga elé. Lassan fordult meg és a lány szemébe nézett:

            -Nem vagyok rabló. Nincs munkám, és a kislányom szeretne egy babát karácsonyra.

A lány elhallgatott. Némán nézték egymást. Nem is értette, miért hisz neki. Simán lehet, hogy hazudik. De valahogy nem tűnt hazugnak, tétova kezében azzal a késsel, amit valószínű a felesége konyhájából csent el. A feleségétől, aki mostanára már felébredt, és várja haza. És miközben teát főz kislányának, fogalma sincs róla, hogy betörő lett a férjéből, aki dutyiban tölti az ünnepeket.

            A lány szótlanul nézte. Valami belül úgy markolta a szívét, hogy majd megfulladt tőle. Most sokkal inkább kifogyott a szavakból, mint percekkel ezelőtt, amikor egy kést fogtak a torkának.

            -Akkor menjen, és vegye meg azt a babát -mondta búcsúzóul. Érezte, hogy elcsuklik a hangja. A férfi őt bámulta, de nem felelt. Szomorúságot látott a szemében és kilátástalanságot. Lehetséges, hogy a szomszédban lakik, egy ugyanolyan háztömbben, mint ők? Hogy lehet, hogy idáig jutott?

            Nem akart, és nem is tudott válaszolni magának ezekre a kérdésekre. Nyomorultul érezte magát. A férfi végül lehajtotta a fejét, és szó nélkül kilépett az üzletből. A kést nyitott kabátjába rejtette. A lány nézte alakját, amint beleolvad az emeletes házak közt felszálló ködbe. Kellett pár perc, míg magához tért. Lerogyott a kis székre és hallgatta szívének ütemes dobolását. Érezte, hogy most éri utol az eddig késő pánik. Ajkába harapott, hogy uralkodjon magán, de a könnyek maguktól csorogtak le az arcán. Még pár perc és magához tér, felhívja a nagybátyját és a rendőrséget, most azonban csak nézi az üresen rámeredő kasszagépet, és arra gondol, hogy ez az utolsó munkanapja. Holnap már díszítik a fát, jönnek a vendégek, meglesz a pénz is a cipőre.

            Már vállát rázta a zokogás a rátörő érzésektől, nem is akarta megállítani a könnyeit. Mindjárt jobban lesz, csak még bőg egy kicsit. Elvégre is majdnem szenteste van, majdnem karácsony, és ő épp itt és most cseperedett felnőtté.

Szerelem visszavonásig

Már megint ugyanott tartott. Ugyanaz a gyomorszorító érzés a hasában és az önmarcangoló fájdalom a mellkasában. Ha leül az asztalhoz, ökölbe szorított kézzel és tágra nyitott szemekkel, talán elmúlik ez a kibírhatatlan lelki fájdalom, ami azt követően tört rá, hogy Bálint elment. Az óra lassan tikktakkolt a falon, a fakó lámpafényben a kis konyha rémisztően magányosnak és levegőtlennek hatott.  Ezt hívnánk szerelemnek, amit költők sokasága éltet ujjongva, és valójában egy rakás….?Felpattant a széktől, a kamrához lépett, maradt-e még valami pia a múltkori házibuliról az albérletben. A befőttes és szörpös üvegek összekoccantak, ahogy odébb tolta őket a stelázsi-papírral kibélelt polcokon. Feszült volt minden mozdulata, legszívesebben felkapott volna egy üveg lekvárt, és a földhöz vágta volna. Az egyik rozés palack alján néhány csepp rózsállott. Meglötyögtette az üveget, aztán reménytelen sóhajjal visszahelyezte a sarokba. Mégsem megoldás, ha alkoholba fojtja bánatát, ahogy a Bikini is énekli.

Csalódottan visszazuttyant a székre. Íme, Dénes Cili, a totális csődtömeg, zugivó-jelölt, reménytelen szerelmes. Most 28 éves, de évről évre belezúg a fiúkba, akikkel randizik. A srácok aztán hamarosan fejvesztve menekülnek. Röviden így írhatná le a mechanizmust.

A hímsoviniszta TV-műsorokban pont az ilyen csajokat szedik  miszlikre, hogy miért nem képesek normális párkapcsolatban élni, és megelégedni azzal, ami van. Erre a gondolatra olyan mélabú kerítette hatalmába, hogy a rá nehezedő nyomástól alig kapott levegőt. Érezte, hogy szemeit elfutják a könnyek. Biztos vele van a gond. Mert mi is a rutin? Megismerkedik egy szimpi sráccal, akit kedveli, és a fiú is őt. Találkozgatnak, jól érzik magukat, sokat nevetnek. A fiú rajong érte, körbeudvarolja, naponta üzen, ő pedig a mennyekben érzi magát, flörtöl, boldogan, felszabadultan. Ahogy ez Bálinttal is történt. Bálint magas, kedves srác, sötét szemekkel, kreolos bőrrel, ráadásul eszes és szellemes is. Egy jónevű cégnél dolgozik, már az elején akadt közös téma, a reklámszakma csínja-bínja. Összejöttek, és elkezdődött egy kezdeti szakasz a kapcsolatukban szokásos ottalvásokkal, hosszú búcsúzkodásokkal, amit néhány hét múltán egy zuhanás-szerű váltás követett: a fiú üzenetei megritkultak, már csak három naponta írt, heti egyszer találkoztak, de azt is úgy kellett kiizzadni, mert Bálintnak mindig közbejött valami, például ki kellett mennie kapálni a keresztanyja hegyére (novemberben, csupa sárban), vagy a barátai hívták, így a találkozások türelmetlenek, elkapkodottak voltak, ő pedig síkideg utána, mint valami eszelős. Mégis, mi történik? –kérdezte  magától szorongva, szőke hajtincsét csavargatva olyan erővel, hogy csoda, ha egyáltalán maradt haj a koponyáján. Talán  rosszul csinált valamit, talán elhanyagolta magát? Gyors pillantás a tükörben, mely ugyanazt a kedves, huncut arcot mutatta parányi szeplőkkel az orra körül, és természetesen hullámos, szöszke hajat, mely még nem látott hajcsavarót, mégis olyan csigákba göndörödik, hogy sok lánytársa irigykedve nézi. Sosem tartotta beképzeltnek magát, de meg kellett állapítania, hogy szép. Minden hiúság nélkül. Akkor mi volt a baj? Visszapörgette az elmúlt napok eseményeit, mondott vagy tett-e bármit, amivel magára haragította a fiút. De hiába erőlködött, nem talált semmi vérlázítót. Csak a szorítás nőtt a mellkasában, mert tudattalanul is, de az lüktetett benne, hogy valamit rosszul csinál, fogalma sem volt, hogy mit, de tuti valamit elbaltázott, de nagyon. És ekkor, ezen a ponton mindig ugyanazon szentenciára jut, arra az egyszerű megoldásra, mely réges rég bevált, megszokott magyarázat: természetesen beleszeretett Bálintba. És elönti a jóleső meleg, érzés, hogy ho-hó, akkor nincs semmi baj, azt mondják, ez a legcsodálatosabb érzés a Földön, ezért érdemes élni, ezt énekli Whitney Houston is. És Ha Bálint nem érzi ugyanazt, nos, hát az az ő baja. Ő mindenesetre szerelmes lett, és bármit csinált is a múltban, ezt megmondja Bálintnak,és olyan lesz minden, mint a filmeken, halk zene szól a háttérben, közben megváltoznak a színek, ahogy az ő élete is, miközben közli vele a felemelő  hírt.

Jön is Bálint, elhangzik a vallomás, csak épp a katarzis marad el. Mint mindig. Nem szól zene, még csak  fel sem dobódik tőle. Sőt, vacakul érzi magát, ahogy a konyhában ülnek szemtől szembe, Bálint arca rezzenéstelen, ő pedig feszeng, mint valami idióta. Semmi nem lett jobb. Pár perc csend után Bálint odalép hozzá, átöleli, és közli:

-Mit szólnál, ha a szobában folytatnánk?- és benn folytatják, a szex persze varázslatos, de utána Bálint máris veszi a cipőjét, és lelép:

-Majd hívlak- mondja, miközben búcsúzóul csókot lehel a szájára, és hopp, már el is tűnik. Ő pedig ismét magára marad a kételyeivel. Jó ötlet volt így kitárulkozni, ha ennyire cudarul érzi magát? Egyáltalán, muszáj mindig szerelmet vallanunk, ha többet akarunk egy kapcsolattól, mint a másik? Lekapcsolja a villanyt a konyhában, és visszamegy a szobába. Vetetlenül ásít felé az ágy, lassan sötétedik odakinn, öt óra körül jár. Az ólmos, őszi sötét úgy nehezedik szívére, mintha mázsás súlyokat cipelne. Ledől az ágyneműre, melyben még érzi Bálint illatát. Ettől még szomorúbb lesz, és lassan elerednek a könnyei.

Egy óra masszív bőgés után szipogva ül fel az ágyban. Ha rájönne a rejtélyre, miért is történik mindig ugyanaz? Az agykurkászok szerint mindennek oka van. ha rájönne, ha megfejtené, mi is….

…Talán Newton-nal is így történt anno, amikor fejére esett az alma. Cili pár percig szórakozottan néz maga elé, aztán papírzsepiért nyúl az éjjeliszerkrényre. Hatalmasat trombitál, de csak hogy mielőbb letudja az orrfújást. Aztán farmert, pulóvert ránt, cipőt húz, kabátja ujjába  bújtatja kezeit, miközben a kulccsal vacakol a zárban. Lábai nekilódulnak, neki a huzatos gangnak, ahol úgy vág arcába a szél, mintha mindig is ezzel a lendülettel akarta volna észhez téríteni. És Cili fut, fut az utcákon át, arca már csupa mosoly, csupa boldogság, mert úgy érzi, valami nagyon fontosak jutott birtokába. Húsz perc múlva már Bálint lakásának küszöbén áll. Igazi, öreg este van, küszöbön toporog az advent, de pár napig még minden kihalt és sötét, készülődik az isteni rend, hogy befogadja a Fényt.

-Cili!- Bálint elhűlten nézi a kipirult arcú, tarka sálas lányt, aki majd kiugrik a bőréből.

-Mondanom kell valamit- súgja a lány kifulladva, és tekintete vidáman felragyog.

A szokásos, havi összeröffenés a csajokkal mindig hasonlóan alakult. Mindhárman elmondták a legégőbb vagy épp legviccesebb sztorijukat, közösen kiértékelték és levonták a tanulságot a többiek sztorijából. Kati, Gina és Cili ugyanabban a kávézóban találkoztak szombat délután, hogy megváltsák a világot. A magas, barna hajú Kati volt a legjózanabb: egyedüli férjezettként kiváltságnak tekintette, hogy párkapcsolati tanácsokkal lássa el a többieket. A cserfes, festett vörös Gina se veled, se nélküled szerelemben élt egy fiúval, akivel kapcsolatban több volt a veled, mint a nélküled. Végül ott volt, ő, Cili, az örök vesztes. Barátnői éveken át látták el jobbnál jobb tanácsokkal, hiába. Végül elkönyvelték hősszerelmesnek, és közölték vele, hogy így szeretik.

-Sokan soha sem képesek beszélni az érzéseikről- hallgatta Cili végig a szent szöveget hónapról hónapra Katitól- örülj neki, hogy Te az vagy.

-Szerintem meg őrültség elmondani a pasinak, mit érzel- vetette ellen ilyenkor Gina, az örök Játékos- megrettennek, ha túl komollyá válik a dolog. Hagyd, hogy ő mondja ki előbb!

Ezen a délutánon épp leesett az első hó. A lányok bundás kabátban, csizmában érkeztek a törzshelyükre, hogy elkortyolgassák kedvenc forró csokijukat és mindenki kiadja szívének aktuális bánatát. Kati kezdte a gyerekvállalással:

-Utálom, ha ez a téma előkerül. Még nem akarok gyereket, de persze Krisztián családjában már minden nő lepetézett, ezért nekem is itt az ideje-legalábbis Krisz szerint. Gina azon agyalt, vajon lakáskulcsot adjon-e Janinak annak ellenére, hogy két hete még a szakítást fontolgatták. Ekkor jött Cili. Mindenki a szokásos sztorit várta, amikor a lány azzal kezdte előadását, hogy szerelmet vallott Bálintnak.

-Minden úgy kezdődött, ahogy szokott- mesélte Cili izgatottan a habos kakaó fölött. A kávézó tele volt emberekkel, de a lány nem zavartatta magát- Megmondtam Bálintnak, hogy szeretem.

-Oké, eddig átlagos történet-biccentett Kati, ám most jobban koncentrált, mint egyébként, mert érezte, hogy valami fontos következik. Cili várakozásteljesen pillantott egyik lányról a másikra:

-Igen ám, de összeállt a kép.

-Milyen kép?- csodálkozott Gina.

-Lányok, ez nem szerelem!-kiáltotta Cili boldogan. A pult felől páran megfordultak.

-Na csakhogy rájössz-emelte Kati a mennyezetre a tekintetét.

Cili elpirulva folytatta:- ez csak amolyan kompenzálás-féle, értitek. Mint amikor kicsi voltam, és Anyu folyton elégedetlen volt azzal, amit csinálok. És mivel sokat dolgozott, hogy engem felneveljen, gyakran volt kimerült, fáradt és ideges. Ilyenkor mindig azt éreztem, nem szeretem őt eléggé, azért olyan komor velem. Emlékeztek, amikor egyszer régebben erről meséltem?

-Aha-felelték a lányok kórusban, de látszólag még mindig nem értették. Cili elégedetten dőlt hátra a székén:

-Szóval, ez most ugyanez, csak a férfiakkal. Valami miatt ugyanazt a típust vonzom be, aki egy idő után egyszerűen rájön, hogy kihasználhat engem és meg is teszi. Én persze magamra veszem, hogy én csináltam valamit rosszul, beparázok, és hogy „kompenzáljak”, gyorsan szerelmet vallok. Persze ennek köze sincs az igaz szerelemhez, értitek?

-Csak amolyan önsanyargatás- bólintott Kati, mint aki megfejtette a diagnózist.

-Pontosan! És eddig mindig azt gondoltam: „na, ez most más lesz, ez már tényleg az igaz szerelem!’ De mindannyiszor kudarcot vallottam. Ezért most elhatároztam, hogy nem érdekel. Ha kell, szerelem nélkül fogom leélni az életemet, de én ezt tovább nem csinálom. Elmentem Bálinthoz, hogy közöljem vele: mégsem vagyok beléd szerelmes!

Kati és Gina némán néztek Cilire. A lány néhány pillanatig azt hitte, őrültnek hiszik. Mindegy, már nem volt megállás, tört belőle a szóáradat.

-Nem érdekel, Bálint mit gondol rólam, már nem. De csajok, most őszintén, minek szívassam magam? Ha majd eljön az, aki viszont szeret, nem lesz elég bajom úgyis? Elég csak rátok nézni, máris megijedek! Ennek ellenére úgy gondolom, ha ezt nem lépem meg, ezt a szerelem-visszavonást, sosem adok esélyt annak, akinek kell.

-Szóval ha jól értem, kirúgtad Bálintot?- kockázatta meg Gina halkan.

-Ó, dehogy! Bálint nagyszerű srác, és ezt el is mondtam neki. Kicsit meglepődött ugyan, de mostantól nem erőltetem kettőnk kapcsolatát, az sem zavar, ha emiatt a lépés miatt félnótásnak gondol majd. Remek vele a szex, és folytatom, míg nem jön valaki, aki örökre kitörli a fejemből őt. Úgyis vége lesz, ha kell, véres szakítás nélkül is. Addig pedig kedvemre ismerkedem más fiúkkal, míg Bálint a „keresztanyjánál” időzik- kacsintott Cili ravaszul a barátnőire.

-Gyakrabban kellene bulizni járnunk, nem, Cili?- tűnődött Gina,akinek agytekervényei a jelek szerint máris mozgásba lendültek, és saját szerelmi huzavonáját látta egész más színben tőle.

-De lányok!-nevetett Kati gyöngyözően. Egyedül ő tudott ilyen gurgulázóan nevetni-Komolyan, egy oktatófilmben kellene szerepelnetek!

-És mi lenne a címe ennek a résznek?-kuncogott Cili vidáman- talán szerelem visszavonásig?