Mesék a harmadik trimeszterből II.

A 34. hét

Ha valaki azt mondja, hogy alig egy hónap múlva szülök, nem hiszem el neki. Persze, ha úgy vesszük, minden készen áll. Ha úgy vesszük. Jó, pelenkázónk még nincsen, de szivacsunk már igen, gyűlnek a babaruhák, melyek nagy részét már kimostam, kivasaltam, bekészítettem. De vajon készen állok rá, hogy Anya legyek? Ugyanúgy sürgök-forgok, mint eddig, csak néha már a pocakommal súrolom az ajtófélfát, és akkor kapok észbe, hogy már mekkora. Aztán néhány észrevétel jó tanácsokra.:

1.      Vigyáz magadra, pihenj sokat.

Oké, csak ha vízszintesbe helyezem magam, akkor alig kapok levegőt, ugyanis Lilike elég hosszú baba. A legkényelmesebb póz még mindig a függőleges, vagy ha aktív vagyok, akkor érzem a legjobban magamat.

2.      Aludj sokat, utána úgysem fogsz

Ezt de utálom. A kárörvendés magasiskolája. Erről egy kollegám jut eszembe a suliban, aki mindig azt mondta nekem, amikor kisbaba után sírtam, hogy ne aggódj, aki mindig számon kéri, miért nincs gyereked, csupán irigyli a szabadságodat. Azóta tudom, hogy ez a baba pocakomban a legjobb dolog, ami eddig történt velem. Kiteljesített, megszépített és helyre rázott. Ha nem alszom, majd nem alszom. Megoldjuk. Ha nem bírom a nemalvást, azt is megoldjuk.

3.      Egyél többet, most kettő helyett kell enned

De ha nem bírok, mert szétrobban a hasam két falat után…? Azért Lilike bepótolja a dolgokat, és időben figyelmeztet, ha azt akarja, lecsúsztassak neki pár hasznos, finom falatot.

4.      Mostantól minden a gyerekről fog szólni

Reméljük nem, mert az neki se jó. Erről csak ennyit.

5.      Kismama vagy, ráérsz

Pofon vagy behúzás, de akkora, hogy az illető leesik a székről. Kár velem packázni, tombolnak bennem a hormonok. A progeszteron és ösztrogén és oxitocin-csökkenés jobban mondva.

6.      Figyeljen, Anyuka

És igen, elkezdődött ez is. A kismamát már épp megszoktam, és már tudok rajta mosolyogni, ha valaki viccből így szólít, de az Anyukától még sikítófrászt kapok. Mi lenne, ha mindenkinek, aki így szólít, hasonlókép reagálnék? Viki barátnőm javasolta, hogy szóljak vissza például az orvosnak, hogy „Doktor néni”, vagy „Védőnéni. Menten elkussolnának.

7.      Kopasz túrógombóc

Pár hete csináltam, egy diétázni kénytelen babás barátnőm javaslatára. Tök buli volt prézli nélkül enni, de Anyu csak hümmögött, hogy ez mi. Neki túl egészségesnek és furának tűnt. Nekem pedig az tűnik furának, hogy nem látom magam alul, hiába nézem, csupán egy nagy pocak pislog vissza rám, mely néha érdekes alakzatokat vesz fel, attól függően, hogy a benne lakó kislány épp merre fordul. Most épp a májamat tapicskolja. Szóval így kissé nehézkes az intim részek rendben tartása, mint például a borotválkozás. Áron felajánlotta, hogy megcsinálja, de az olyan volna, mintha félnyomorék lennék, aki már magát sem képes nőcis üzemmódba hozni. Nem, kérem. Akkor inkább legyen szembekötősdi. Aztán majd ha Lilike kibújik, lehet meglepődöm, hogy festünk helyenként bozótosan, helyenként kopaszul…..

8.      Isten áldja Gizikét

Mert Gizike jön, mint a tündér keresztanya a mesében, és helyre rakja a dolgokat, míg én könnyeim közt szipogva ülök az üres lakásban, a költözés romjai fölött. Mindenre van valami ötlete és hipergyors megoldása, igazi pótnagyi ő. És már nem vagyok elveszve. Legutóbb a egy királylányos függöny virított Lilike szobájának az ablakán, miután megérkezett. Mert Gizike ilyen. Kicsit sokat beszél, és nem épp a pontosság mintaképe, de mi így szeretjük. Isten áldja Gizikét.

9.      Nagymama-hormonok

Anyán pár napja előjöttek a nagymama-hormonok. Szipogva igazgatja a száradó gyerekruhákat a fregolin, és mindig elsírja magát, akárhányszor Lili Anna, egyetlen és első unokája szóba kerül. Már helyére került a nagyszülői kiságy, baldachin is lesz. Kell ennél több egy csupaszív nagymamának? És egy féltő, óvó, csupaszív nagypapának?

10.  Lili szobája

Bevallom, engem az új lakásból egyedül Lili szobája érdekel. Első este, amikor megérkeztünk, és sírógörcsöt kaptam a dobozoktól (lásd Gizike fentebb), egyedül az ő szobájában tudtam megnyugodni. Másnap kitisztítottam és papírral kibéleltem a komódokat, babaruhákat mostam, és rájöttem, miért ez a legkellemesebb hely az egész lakásban. Mert ez a kislányom helye, aki most bennem fejlődik, és belülről irányítja a dolgokat. Ő pontosan tudja, hogy neki jó helye lesz itt. És ahol neki jó, ott nekem is. És semmi más nem számít. Nagyon várunk, Lili Anna.

Alíz ébredése Csodaországban- a bébi-bizniszről

Az egész úgy kezdődött, hogy felhúzhatós zenélőst kerestem Lili Annának, mert gondoltam, azt már a pocakomban hallja, és milyen buli lesz, ha felismeri élesben is. Először egy neves bababoltba mentem, ahol ferlhúzhatós plüssök sokasága várt, gagyibbnál gagyibb dallamokkal. Eszembe jutott az én kis felhúzhatós, rózsaszín műanyag elefántom. Mozogtak az fülei és az ormánya, egyszerűen imádtam. De ezek itt olyan debilek voltak, és debil zenét játszottak, ráadásul egy vagyonba kerültek. Utána átsétáltam egy másik neves játékboltba, ahol aztán egy gombostűt sem lehetett leejteni, akkor volt a zsúfoltság, maximális helykihasználás pipa, még a pult fölött is Disney plüssök klónjai sorakoztak, egy féle figurából száz darab, misztikus sci-fibe illő jelenet volt. A zenélő játékok sora kifulladt egy halom idióta zajt hallató izében (nem túlzok, fogalmam sincs, milyen állatot vagy Lényt imitáltak, de a kicsikém közelébe nem engedném őket…), végül találtam egy csenevész, citromsárga oroszlánt, aki nagy nehezen elnyivákolta a keresett dallamot. Addigra azonban már elment a kedvem, hogy egy vagyont költsek olyasvalamire, ami nem is tetszik. Felnéztem a zsúfolt polcokra, miközben a hangszórók egy új „családi” társasjátékot reklámoztak üvöltve „Undi” névvel, melynél nincs szuperebb és undorítóbb, ha-ha, aztán szépen kisétáltam a boltból.

Hazamentem, rákattantam a kedvenc amerikai és angol oldalaimra, melyeket mostanában bújok újszülött és baba-játékok után vadászva. Mostanában Montessori- rajongó lettem. Megnéztem a filmet az életéről, és rá kellett jönnöm, hogy nagyon jól látta a dolgokat már a múlt században. A gyerekeknek értelmes, emberközeli, barátságos játékok kellenek, és az sem baj, ha ez fejleszti őket. 

Ha azonban körülnézel a hazai boltokban, elérhető áron (vagy méregdrágán) csupa műanyag szart kapsz, a „fejlesztő játéknak” kikiáltott fából és anyagból készült csodák pedig csakis csillagászati áron kaphatók, nehogy már az általában kis pénztárcájú értelmiségi középréteg is hozzáférjen. Mintha minden csak a pénzen múlna. Rá kellett döbbennem, hogy a montessori és az összes csodás reformpedagógia módszerei idehaza csak szép elméletek. Hozzáférhetetlen a tágabb közönség számára. És még magyar nyelven elérhető cikkek vagy anyagok sem nagyon léteznek. Ugyan, ki írna róluk, hisz nincs mögötte marketing és nem kerül semmibe, ha például fekete fehér mintákat nyomtatsz ki és ragasztasz kartonpapírra a kicsikédnek mert ennél jobban nem fejleszti semmi a térlátását? Ebből senki nem gazdagszik meg.

És ha továbbmegyek a játékokon túl, az már elcsépelt gondolat, hogy a babázás mekkora biznisz, viszont attól felmegy bennem a pumpa, ha valaki a pénzt a gyerekek jóléte elé helyezi, és azzal butít kismamákat és anyukákat, hogy „akkor jó anyák” ha ezt meg azt megveszik a gyereküknek, ha olyan (nem kötelező) védőoltásokat adatnak be nekik, melyeket külföldön betiltottak?

Veronika világa, kezd kinyílni a szemed, így a harmadik trimeszter közepén. Azt hiszem, írni fogok még a témáról, és arról, hogyan találok magamra ebben a káoszban. Mert most szörnyen bizonytalannak és tanácstalannak érzem magam. De igyekezni fogok, ígérem, Lili Anna.