Éjjeli őrjárat

Hajnali 3 óra. Fekszem az ágyban nyitott szemmel, és a plafont bámulom. Próbálom kitalálni, mi a fene történik.

Ok, hosszú nap áll előttem, sok óra, fáradtság, miközben egy Babóca lapul a hasamban. Babóca, csak tudnám miért kell neked minden éjszaka felébredni? Valószínűleg rengeteg Anya kérdi ugyanezt a földkerekségen. Nem én vagyok az első. Ezért elárulom, hogy legnagyobb félelmem az anyasággal kapcsolatban a kellő alvás hiánya. Ugyanis imádok aludni. Egy jó alvásnál nincs jobb. Na jó, van. De a fontossági sorrend akkor is az alvás, aztán minden más.

Fekszem az ágyban, és gondolkodom, mit is tehetnék. A függönyön túl lapul a kinti lakótelepi, lámpafényes világ. Hasonló, mint amiben én felnőttem, csak nekünk bombajó panorámánk is volt az erdőre. Sokáig hiányzott is, amikor megvettük a házat. Hihetetlen, hogy tud hiányozni az, amit megszoktál. Még ha fényévekre is van szintben attól, ami az új és a jobb. Vicces.

Most is egy csomó bizonytalanság kellős közepén fekszem. Hátam mögött a régi, előttem az új, én meg valahol a köztes állapotban ringatózom, hasamban Cuncibabával. Ő nem sejt semmit, de ha mégis, akkor igyekszem folyamatosan nyugtatgatni.

Minek a fészkes fenének nem tudok visszaaludni? Mondja meg már valaki? Próbálkozom a TV-nézéssel, olvasással, zenehallgatással, semmi. Mintha nappal lenne. Cuncibaba víg charleston-t jár a hasamban. Lehet, nem tudja, hogy odakinn nem nappal van, hanem éjszaka? Végülis honnan tudná? Nagy sötét izé veszi kerül.

Aztán eszembe jut Magzatom Apja, aki Németországban van. Igaz, hogy hajnali 3, de bekapcsolva hagyja a telefonját éjszakára, ha bármi lenne. Például ez egy ilyen „bármi’ most. Hívom is. Kicseng.

Álmos, elégedetlen hang. Sikerült felébresztenem. Ráadásul már majdnem reggel van, nem is 3, azóta eltelt két és fél óra. Repül az idő. Fél hatot mutat a kijelző. Egy katonának ez tényleg meg sem kottyan, na.

-Nem tudok aludni és mindjárt kelni kell - panaszolom, miközben a lábammal magam alá gyűröm a paplanom maradék végét. A másikat már régóta kitúrtam, a huzat alól kibuggyanó betét félig a szőnyegen lifeg. Nincs annál nyomorúságosabb érzés, mint amikor megy a visszaszámlálás az ébresztőn, és Te tudod, hogy aludnod kéne, mégis képtelen vagy rá.

-Mi lesz, ha ártok ezzel a kicsinek?? -aggódom.

-Dehogy ártasz- ásít Áron a vonal túlsó végén. A jelek szerint ő nem aggódik túlzottan. És nem küzd álmatlansággal. Sose küzdött. Remélem, Cuncibaba az ő génjeit örökli majd- majd alszik nappal, míg Te dolgozol- teszi hozzá nyugodtan.

Hát ez az. Ha Cuncibaba kialussza magát nappal, akkor éjszaka dorbézol. Tennem kéne valamit, hogy nappal is ébren legyen. Mindegy, ezen már nem kezdek el agyalni, mert érzem, hogy Áron duruzsoló szavaira hatalmába kerít a jóleső álmosság. Ahogy letesszük, fél perc múlva alszom is. Hát ez ilyen. Megfejtettem. Cuncibaba az apját akarta. Az éjszaka közepén. Nincs mese. És bár másnap egész nap zombi-üzemmódban működöm a suliban, azt azért megjegyzem, hogy Áron remek altatóként funkcionál. Nem kérdés, ki fog felkelni éjjeli őrjáratra, ha Cuncibaba nem tud visszaaludni. De ezt ő még nem tudja. Jobb is. Elég lesz neki akkor szembesülni vele.