2013. augusztus 27., kedd

E. T. ember akar lenni- A burok című könyv különleges földönkívülijéről



Sosem hatottak meg az apokaliptikus témát feldolgozó sci-fi regények. Túl borongósnak és pesszimistának tartottam őket. Amikor azonban először hallottam Stephenie Meyer A burok című könyvéről, tudtam előítéletek nélkül is, hogy nagyszerű élmény vár rám. Érdekelt, mit hoz ki kedvenc fantasy- bestseller írónőm egy világvégi témából a vámpírok után. Persze nem csalódtam.

„Spirituális (szellemi) létezőkként életek ezreit éltük le, sokat más bolygókon, más dimenziókban és galaxisokban. Az ezekben az életekben felhalmozott energia képes befolyásolni jelenlegi életünket.”
(Robert Detzler)


Ez az amerikai lelkésztől származó idézet ugrott be, miközben Stephenie Meyer A burok című regényét olvastam. Ha adott egy virgonc kis lélek, aki bolygóról bolygóra vándorol, és a stílszerűség kedvéért még Vándornak is hívják, akkor ez a sokat tapasztalt, nyughatatlan földönkívüli bármire képes lehet. Például kis időre emberré válik, ennek a létformának minden nyűgét és gyönyörűségét magára öltve. A probléma csupán az, hogy először emberi testre van szüksége. Ezt pedig max elveheti valaki mástól, aki azonban nem szívesen adja.

Így kerül össze a fiatal Melanie Stryder-rel, aki egy földönkívüli kultúra által megszállt világban az utolsó túlélők egyikeként bújkál öccsével, Jamie-vel. Az „ufók” sajátsága, hogy élő emberek testébe bújva átveszik azok gondolatait és emlékeit, így olvadnak be civilizációnkban, melyet aztán saját szintjükön tökéletesítenek. Miután szüleik is „átváltoztak”, a két gyerek évekre menekülni kényszerül. Eközben találkoznak a szintén emberi túlélő sráccal, Jared-del, így együtt folytatják útjukat. A két fiatal közt lassan szerelem szövődik, melyet beárnyékol a folyamatos nélkülözés és félelem. Egy támadás során Melanie a földönkívüli rendőrség (Hajtók) áldozatává válik, de inkább az öngyilkosságot választja, minthogy ő is hasonlóvá váljon hozzájuk.  Ám a lány csodával határos módon életben marad, így az ő fejébe is az idegen faj egy díszpéldánya, a fent említett Vándor kerül. Vándor azonban Melanie-hoz hasonlóan nem mindennapi: különc és kíváncsi érző lélek. Döbbenten éli át Melanie emlékeit a hányattatásáról valamint Jared iránti szerelméről. Átveszi Melanie érzéseit, és ő is beleszeret a fiúba. Így már képtelen saját társainak segíteni, gazdateste kedvéért „árulóvá” válik. Lassacskán rájön, hogy embernek lenni több, mint csodálatos, és hogy valamennyi eddigi életéből ez a legfantasztikusabb.

Természetesen kellett egy Stephenie Meyer, hogy ezt a sablonos világvége-sci-fi-t megtöltse humánummal, lelkiséggel és érzelmekkel. Mert a vezérmotívum itt is- az Alkonyathoz hasonlóan- a fajokon átívelő szerelem, megspékelve az ismerős szerelmi háromszöggel, melybe Bellához hasonlóan Vándor- a későbbiekben embernevén Vanda- kerül. A történet legemberibb része az a káosz, amit Meyer Vanda fejében létrehoz. Megszűnik Vándor lenni, de Jaredhez fűződő érzései miatt Vanda sem lesz igazán. Kettős énje folyamatos küzdelemben áll a benne élő Melanie-val, ráadásul a megtalált búvóhelyen még számára szokatlan vonzalomra is ébred Jared barátja, Ian iránt. És hogy még izgalmasabb legyen a „játék”, az emberi testbe bújt földönkívüli sehol sincs biztonságban igazán: társai üldözik árulása miatt, az emberek pedig- mivel elrabolta Melanie testét- szintén az életére törnek. Az otthontalanság, kaotikus érzelmek és üldöztetés ellenére Vándor mégis beleszeret az emberi létbe.



És innen már nem is sci-fi a sci-fi, hanem lélektani könyv. Na igen, valószínűleg mindenki érezte már magát hasonlóan. Mintha nem is Te lennél, kicsúszik a gyeplő a kezedből, ha saját magadról van szó. Nem kell ahhoz skizónak lenni, hogy kettősségekben élj. Elég, ha egy szimpla döntést kell meghoznod, máris civakodik belül A és B. Nem lenne egyszerűbb egy tökéletes, háborúk , betegségek és konfliktusok nélküli világban élni, melyet földönkívüliek vezetnek? Naná, hogy nem. Mert ez mind szép és jó, de már nem a mienk. A mi káoszunk, a mi szenvedésünk, szenvedélyünk vagy egyszerre mindkettő. Ez az, amit egy „megszálló” civilizáció sem kárpótolhat, és amiért Vanda meghalni is képes.

2013. augusztus 3., szombat

Plázapipőke esete Mark Darcyval



           

 Mark Darcyval nem futhat össze akárhol az ember lánya. Vele csak buzgó anyukák rendezte karácsonyi partikon találkozhatunk, ahol már messziről virít felénk pulóveréről a jól ismert szarvas.
            Ki gondolta volna, hogy Mark Darcy mégis úgy dönt, a plázában fog szembesétálni velem? Főleg, hogy elviekben dolgoznia kéne, mert a főnöke gyesen van, és ő mind a 28 éve frissességével egyedül viszi az ügyvédi irodát. Valószínűleg neki is kell egy kis pihenő szombat délután a West End City Center betondzsungelében.
 Épp ezért jelent meg előttem már a metróban  teljes életnagyságban, messziről virító, szőke fejjel, jól ismert hasított bőr dzsekijében. A mozgólépcső tövében ismertük fel egymást.
            -Nahát, Gergő!- néztem rá, és nem bírtam nem mosolyogni, tényleg örültem neki. Pedig az a kiselőadása előzőleg telefonban a munkamániáról elég hervasztó volt. Le is lőttem volna akkor már a szóáradata közepén, de lehetetlen volt leállítani. Egy nő nem beszélt volna ennyit. Még én sem.
            -Micsoda kellemes meglepetés!- szólt Darcy jól nevelten, bár szemüvege mögül inkább feszengő, mint boldog pillantást vetett rám. -Alighanem titka van előttem- gondoltam. -Azért ilyen szófukar.- Csak nem egy találkozó valakivel? Esetleg Bridget Jones-szal ?
            -Mi járatban errefele?- előzött meg ő a kérdéssel, amikor már a pláza felé vettük az irányt. Ekkor beugrott, hogy Enikőnek, aki mellettem lépkedett, még be sem mutattam. Mit mondtam volna neki? „Tudod, Enikő, ő az a srác, akivel egyik este megismerkedtem az Irish Cat-ben. Átbeszélgettünk egy éjszakát, vagyis csak ő beszélt, én jobbára hallgattam. Aztán elkérte a számom, fel is hívott, és fél óra kedélyes prezentáció után közölte, hogy elbúcsúzik, mert túl sok a munkája. Aztán rá két hétre még egyszer összefutottunk, és akkor már nemcsak beszélgettünk. Szóval ki is ő nekem, Enikő?”
            -Egy seggfej- mondta volna erre Rita, egy másik barátnőm, akinek vérmes véleménye van az „effajta” férfiakról- Kifejti, hogy Veled milyen jó beszélgetni, aztán lelép. Pedig te klasszisokkal jobb nő vagy, mint amilyen férfi ő.
            -A Múzeumok Majálisáról jövök-válaszoltam neki nyüzsgő gondolataim közepette, miközben felértünk a mozgólépcső tetejére.- Elmosta az eső. És Te?
            -Az anyámmal találkozom-válaszolta Darcy kurtán, mire zavartan hallgattunk. Nem volt szükség szavakra, ismertem az egész sztorit. Második átbeszélgetett- és végre átcsókolózott esténken beavatott könnyfakasztó családi drámájába is. A négy testvér- egy anyuka felállásba, az ő hősies küzdelmébe, hogy tanulhasson, a legidősebb testvér hirtelen halálába- ekkor szokott le a láncdohányzásról, én pedig ennél a résznél mondtam azt, hogy elég, és tereltem a beszélgetést más, vidámabb irányba, aminek aztán annál huncutabb összebújás lett a vége.
            -Még meg sem köszöntem a taxit, amit hívtál nekem- szaladt ki hirtelen a számon, miközben egymás mellett haladtunk a forgó bejárat felé.
            -Nincs mit- mondta nagyvonalún, de szemével már az anyját leste, aki a vízesés permete felől közelített. Fiatalosnak tűnt, frissnek és elevennek, akárcsak a háttérben zúgó vízsugár. Élénkvörös frizurája ragyogott a fényben, olyan vékony volt, mint valami tinilány. Azon gondolkodtam, hogy jöhetett ki belőle az a négy gyerek. Aztán azon kaptam magam, hogy be lettem mutatva az anyjának. Végül is felgyorsult korban élünk, holnap akár egybe is kelhetünk.
            -Tudod, már meséltem Neked Róla-nézett össze Darcy a kedves mamával, aki megértőn bólogatott. Aztán Darcy ismét rám emelte tekintetét:- akkor mi megyünk is, ha nem haragszol.
            -Dehogy-legyintettem.- Nekünk is menni kell. Nagyon sietünk- néztem Enikőre sürgetőn.
            -Értem. Akkor szia. -elcsattantak a béke puszik, mi pedig máris felfele loholtunk az emeletre.
            -Beszélt rólad az anyjának!- tapsikolt Enikő, amikor már a másodikon tartottunk.
            -Nagyszerű, csak épp felhívni nem maradt ideje, annyira lekötötte anyuci. A francba! Szétjött a cipőm pántja!
            Leültünk egy padra, és szomorúan vettem szemügyre kedvenc topánkámat.
            -Múltkor mondtad, hogy amúgy is vennél egy újat-emlékeztetett Enikő.
- Inkább megragasztom –döntöttem hirtelen -Van nálad olló?
            -Aha -Enikő előkotorta az ollót a kistáskából, én pedig sebtapasszal összeeszkábáltam az elszakadt pántot a pláza közepén.  Éreztem a járókelők érdeklődő, néha ijedt tekintetét rajtunk.
            -Ha most Darcy látna..! -kuncogott Enikő.- amint Hamupipőkéje cipőt ragaszt..
            -Darcy nem ennyire romantikus-biztosítottam Enit- Valószínűleg csak terézanyunak használt, hogy kiöntse a lelkét.
            -És te mire használtad őt?
            - Hát…Mondjuk úgy, hogy kölcsönösen azt adtuk egymásnak, amire szükségünk volt.
            Ültünk a padon, és néztük az eszeveszett ütemben száguldó vásárlókat. Kinyújtottam a lábamat, rajta az ideiglenesen megreparált cipőt:
            -Lehet, tényleg ideje venni egy újat. Túl régóta járok ebben, megszolgálta az idejét.
            Közben elállt az eső, elindultunk kifele. Az üvegablakokon beszökött az első rakoncátlan napsugár.
            -Szerinted így van ez a pasikkal is?- kérdeztem hirtelen Enikőt.
            -Hogy nem akarod elengedni őket, mint a cipőt?- kérdezte barátnőm.
            -Igen. Hogy felesleges azon gondolkodni, miért csak ilyen kis időre marad velem valaki. Hiába ragasztom magamhoz sebtapasszal az emlékét, akkor is csak lejön egy idő múlva, nem?
            -Ha le akar esni, le is fog-nevetett Enikő.
            -És milyen lesz az az ember, akinél nincs több kifogás? Se munkamánia, se a sok beszéd?- tűnődtem.
            -Nem tudom. De biztos nagy kaland. Addig is tudok egy jó cipészt, aki biztos visszavarrja a cipőd pántját, ha még nem akarsz újat venni -kacsintott Enikő.
            Összenevettünk. Kinn nedves esőcseppek szikráztak a betonon, hétágra sütött a nap a piszkos nagyváros kellős közepén.  Darcykkal vagy anélkül, de gyönyörűnek  és teljesnek tűnt a világ.