A terhesfarmertől Jób könyvéig- mert az élet szép

Összeszedtem pár igaz állítást, melyek a mindennapok bölcsességével tettek gazdagabbá.

1.       A terhes farmerek drágák.

2.       Öt hónap múlva Anya leszek.

3.       Veszettül vonzó lettem, jól nézek ki, na. (Éljen az első három émelygő-kúrája.)

4.       Az élet szép.

És ráadásnak: nem is tudom, honnan szedtem az előző bejegyzésemben azt a baromságot, hogy nem gondolhatok a nap 24 órájában Cuncibabára és nem beszélhetek róla többesszámban? A napokban megtörtént. Elkezdtem többesszámban beszélni. Rólunk. Mindenkinek. Most kezdek becsavarodni?  Hős magyar anyává idomulni, akinek az intelligencia-szintje egy cserebogáréval vetekszik? Jesszus.

Amúgy meg: nem érdekel. Már bocs. De nem. Leadom  a mellékállásokat, ha sok. Pihenek, ha szükségem van rá. Kizárom a külvilágot és a zavaró embereket. Babás vagyok.

Miért is: mert Anya leszek. Öt hónap múlva. Ismét Jesszus. Pedig még összeér a derekamon a skinny jeans, ha nem is vagyok/ voltam skinny, csak lehajolni nehéz már, mert befeszül a hasam, De Eszti terhestornájának hála megtanultam, hogyan kell szakszerűen lehajolni és fekvésből felkelni, és igazán felemelő, hogy egy kis teremtmény növekszik bennem, akivel ha tetszik, ha nem, de most egyek vagyunk.

Annyira szeretném, ha lány lenne, de komolyan.  Mert az olyan egyszerű, természetes, könnyű. Továbbadni a női örököt, mint egy gyertyalángot. Vér a véremből, hús a húsomból. „Kis nyavalyás, mint Te.”- mondta Áron.

De izgat a gondolat, hogy fiam is lehet.  Halálra vagyok tőle rémülve, megsiratnám a vágyott kislányt, de basszus. Egy kis krapek, aki felnéz rám. Akinek én vagyok Az Isten-ahogy unokatesóm mondta nemrég. Hát az se semmi.  Egy kisfiú, akit senki nem állíthat a sarokba, nem alázhat meg, nem használhat ki. Mert arra anyatigrisként ráugrok, és szétmarcangolom. Darabokra szedem. A fiam nem lenne mellékszereplő a szülinapi képeken egy két számmal nagyobb öltönyben, amiben úgy fest, mint Nemecsek Ernő. Az én fiam lesz A központ.   És mindenki, aki mást mond, azt szétszedem. Legyen az egy kedves rokon vagy rosszakaró. Halál fia lesz és schluss.

És Máténak hála, visszataláltam Hozzá is. Nem volt könnyű menet. De sikerült. Már tudom, hogy nem haragszik. Max én őrá. De tök feleslegesen. Mert attól, hogy haragszom, nem szűnök meg hinni Benne, ilyen egyszerű. És ahogy ma Jób történetét olvastam, a helyére kerültek a puzzle-kockák. És újabb bölcsességekkel lettem gazdagabb.

1.       Istentől nem olyan egyszerű megszabadulni.

2.       Attól, hogy Anya leszel, még jólesik a káromkodás. Azt hiszem, ez csak rosszabb lesz.

3.       A szellemi visszafejlődés nem törvényszerűen jár az anyasággal. Sem a beszűkült gondolkodás. Egyszerűen csak megtörténik, hogy nem vagy többé egyedül, ha akarod, ha nem.

4.       És utoljára: ha minden kötél szakad, max szar anya leszek. A baba így is úgyis imádni fog. És én is őt. Ez van. Mindenki más pedig bekaphatja.

Mazsolák a 15. hétből

              A babavárás természetesen csupa móka és kacagás. Ok, aláírom, hogy van benne móka, és van benne kacagás is, de ezen kívül nyomokban lehetetlennél lehetetlenebb helyzeteket és érzéseket tartalmaz. Például hogy könnyen felhúzod magad. Min is? Pl ha mások a terhességgel kapcsolatban idétlen kijelentéseket tesznek. A személyeskedés legapróbb jele nélkül összegyűjtöttem azokat, melyektől leginkább a plafonon vagyok.

1.      Nekem sose volt rosszullétem. Azt se tudom, mi az.

Örülj neki. Őt biztos valami ősanyának kreálta a természet, aki kacagva várta a természet áldó erejét, és egy csepp elutasítás vagy félelem sem volt benne az anyaság újszerű állapota ellen. Vagy egyszerűen csak ilyen alkat. Mindenesetre attól a résztől mászok leginkább a falra, amikor ezt a mondatot megtoldják a következővel: „nekem boldog terhességem volt.”. No komment.

2.      Hogy vagytok? Alszotok? Esztek? Hányszor kakiltok?

És még sorolhatnám. De tényleg. Imádom, hogy Cuncibaba mindig velem van, sokat beszélgetünk mindenféléről, de ő egy különálló entitás. Már most. És ezek a többesszámú kérdések kb úgy hatnak, mint egy sci-fi best seller kétarcú főhőse, akit hol az egyik, hol a másik énje irányít. Nem, mi nem Cuncibabával járunk WC-re. És szeretem, ha megkérdezik, hogy vagyunk. Külön ő, a kisbaba, és én.

3.      Élvezd ki a terhességed!

Tudom én, hogy ez egy jóindulatú kijelentés, de azt érzem tőle, hogy azon nyomban táncra kell perdülnöm, hogy babát várok. Félre kell tennem az életemet, meditálnom, jógáznom és mantráznom kéne a nap 24 órájában. A babavárásnak vannak nagyon szuper és kevésbé szuper pillanatai. Most főképp a vidám időszakot élem, hisz elmúltak a rosszullétek, és tengernyi energiám van, mégis néha furdal a lelkiismeret, amiért nem koncentrálok száz százalékig a terhességemre. Csak mondjuk 80-ban. Ami szerintem jó arány.

4.      Ugye akkor most már örökre együtt maradtok?

..És őrült ütemben megtartjuk az elhalasztott esküvőt, lesz ihaj-csuhaj, és örök boldogság. Mert máshogy mégis hogy? Hát úgy. Most szülőkké válunk hamarabb, mint terveztük, nem házastársakká. Lehet ezen megütközni s fejet csóválni, aki nem néz ránk, arra mi sem nézünk. Nem túlzás azért egy picurka emberi lényre rátenni az ember életének egyik legfontosabb döntését?

És akkor jöjjön utoljára egy, amit nagyon szeretek, és amit mindig szeretni fogok, bárki kérdi, bárki mondja:

5.      Hogy érzed magad?

Akkor is, ha hamarosan egy csöpp élet kerül majd helyettem a középpontba, azért jólesik, ha bármikor megkérdezik, hogy érzem magam. Olyan egyszerű, triviális és mégis nagyszerű kérdés, nem? Fontos vagy tőle, és azt érzed, hogy szeretnek. Így Te is jobban szeretsz másokat.

....És úgy érzem, ez a lista még bővülni fog.

Éjjeli őrjárat

Hajnali 3 óra. Fekszem az ágyban nyitott szemmel, és a plafont bámulom. Próbálom kitalálni, mi a fene történik.

Ok, hosszú nap áll előttem, sok óra, fáradtság, miközben egy Babóca lapul a hasamban. Babóca, csak tudnám miért kell neked minden éjszaka felébredni? Valószínűleg rengeteg Anya kérdi ugyanezt a földkerekségen. Nem én vagyok az első. Ezért elárulom, hogy legnagyobb félelmem az anyasággal kapcsolatban a kellő alvás hiánya. Ugyanis imádok aludni. Egy jó alvásnál nincs jobb. Na jó, van. De a fontossági sorrend akkor is az alvás, aztán minden más.

Fekszem az ágyban, és gondolkodom, mit is tehetnék. A függönyön túl lapul a kinti lakótelepi, lámpafényes világ. Hasonló, mint amiben én felnőttem, csak nekünk bombajó panorámánk is volt az erdőre. Sokáig hiányzott is, amikor megvettük a házat. Hihetetlen, hogy tud hiányozni az, amit megszoktál. Még ha fényévekre is van szintben attól, ami az új és a jobb. Vicces.

Most is egy csomó bizonytalanság kellős közepén fekszem. Hátam mögött a régi, előttem az új, én meg valahol a köztes állapotban ringatózom, hasamban Cuncibabával. Ő nem sejt semmit, de ha mégis, akkor igyekszem folyamatosan nyugtatgatni.

Minek a fészkes fenének nem tudok visszaaludni? Mondja meg már valaki? Próbálkozom a TV-nézéssel, olvasással, zenehallgatással, semmi. Mintha nappal lenne. Cuncibaba víg charleston-t jár a hasamban. Lehet, nem tudja, hogy odakinn nem nappal van, hanem éjszaka? Végülis honnan tudná? Nagy sötét izé veszi kerül.

Aztán eszembe jut Magzatom Apja, aki Németországban van. Igaz, hogy hajnali 3, de bekapcsolva hagyja a telefonját éjszakára, ha bármi lenne. Például ez egy ilyen „bármi’ most. Hívom is. Kicseng.

Álmos, elégedetlen hang. Sikerült felébresztenem. Ráadásul már majdnem reggel van, nem is 3, azóta eltelt két és fél óra. Repül az idő. Fél hatot mutat a kijelző. Egy katonának ez tényleg meg sem kottyan, na.

-Nem tudok aludni és mindjárt kelni kell - panaszolom, miközben a lábammal magam alá gyűröm a paplanom maradék végét. A másikat már régóta kitúrtam, a huzat alól kibuggyanó betét félig a szőnyegen lifeg. Nincs annál nyomorúságosabb érzés, mint amikor megy a visszaszámlálás az ébresztőn, és Te tudod, hogy aludnod kéne, mégis képtelen vagy rá.

-Mi lesz, ha ártok ezzel a kicsinek?? -aggódom.

-Dehogy ártasz- ásít Áron a vonal túlsó végén. A jelek szerint ő nem aggódik túlzottan. És nem küzd álmatlansággal. Sose küzdött. Remélem, Cuncibaba az ő génjeit örökli majd- majd alszik nappal, míg Te dolgozol- teszi hozzá nyugodtan.

Hát ez az. Ha Cuncibaba kialussza magát nappal, akkor éjszaka dorbézol. Tennem kéne valamit, hogy nappal is ébren legyen. Mindegy, ezen már nem kezdek el agyalni, mert érzem, hogy Áron duruzsoló szavaira hatalmába kerít a jóleső álmosság. Ahogy letesszük, fél perc múlva alszom is. Hát ez ilyen. Megfejtettem. Cuncibaba az apját akarta. Az éjszaka közepén. Nincs mese. És bár másnap egész nap zombi-üzemmódban működöm a suliban, azt azért megjegyzem, hogy Áron remek altatóként funkcionál. Nem kérdés, ki fog felkelni éjjeli őrjáratra, ha Cuncibaba nem tud visszaaludni. De ezt ő még nem tudja. Jobb is. Elég lesz neki akkor szembesülni vele.

A legjobb és a legrosszabb dolog

            Zuhanyozás közben arra gondoltam, hogy ha el kellene döntenem, mi a legjobb, és a legrosszabb dolog, ami történhet velem, akkor elég valószínűtlen gondolatok jutnának az eszembe.

Sokan azt gondolják, a lehető leghatalmasabb félelmünk a világon a Halállal áll összefüggésben. A ténnyel, hogy egyszer véget ér az életünk. De ha elhisszük, hogy van tovább, akkor ez a félelem gyökértelenné válik.

Nekem nem ez jut eszembe. Hanem az elfogadás. Most, hogy Téged hordalak a szívem alatt, minden átértékelődik. A kapcsolataim, az energiáim, a céljaim. Egy valami marad ugyanolyan, csak épp intenzívebb: az eddigi érzéseim, rejtett erőforrásaim, melyekről eddig nem is volt tudásom. És kikristályosodik mindaz, ami mindig is ott volt, csak épp nem vettem róla tudomást. Most azonban- rengeteg mással együtt ezzel is szembesülnöm kell.

A legjobb dolog a világon, ha megértenek és elfogadnak bennünket, Cuncibaba. De nemcsak mondják, hogy „aha, értem”, hanem szívből, tényleg érzed, hogy megértve vagy. Ez olyan felemelő és energetizáló erővel bír ezen a Földön, mint semmi más. Ha megértésre lelsz, kiszínesedik körülötted a világ. Ha elfogadják, amit érzel és gondolsz, ha tisztelik azt, aki és ami vagy, akkor pedig teljes emberré válhatsz. Úgy gondolom, ez a legeslegfantasztikusabb élmény a Földön. Mindennek alfája és omegája.

A legrosszabb dolog pedig mindennek az ellentéte. Ha senki sem ért meg, és senki sem fogad el. Ha sok ember közt is egyedül érzed magad mindazzal, ami Te vagy. Mintha mindenki és minden fényévekre volna tőled.

És hogy ki ért meg? Persze, vannak barátok és vannak az életbe lépő új és új emberek, de mindenek előtt a szülők azok, akik abszolút megértenek és elfogadnak. Mert ki állhatna hozzád közelebb ezen a világon, mint én, és Áron, Cuncibaba?

Annyi minden jár a fejemben most. Hogy milyen Anya szeretnék lenni, hogy mindent megadjak Neked, hogy biztonságban érezd magad mellettem, satöbbi, satöbbi, blablabla…

Bevillan, hogy mi lesz, ha nem tudlak majd közel érezni magamhoz, ha nem tudlak megérteni úgy, ahogy szeretnéd? Ha azt érzem, fényévekre vagy tőlem? Különösen az elején, amikor még beszélni sem tudsz, hogy kifejezd magad.

Aztán rájövök, hogy csakis akkor érezhetlek közel magamhoz, ha saját magamat annak érzem. És egyszerűen lehetetlen, hogy valaki, aki belőlem és bennem van, ne legyen közel hozzám.

A legnagyszerűbb dolog tehát, ha megértenek. És hiszem, hogy ez a bölcsőben kezdődik. Aztán eltart a sírig. Szeretnélek megérteni, Cuncibaba. Remélem, sikerül.

Te oké, én is oké

            Ugye, milyen egyszerű? és mégis oltári bonyolult. Mert fordítsuk meg ezt a pofonegyszerű állítást. Szóval ha Én nem oké, akkor Te sem oké. És akkor mi van? Ez olyan veszélyes....

Dehogy. Te oké vagy. Tudom. Érzem. Még soha semmit nem éreztem ennyire biztosan. A Te nem normális, eszelős, hiper-érzékeny és hiper-szétszórt anyád még sosem volt jobb fészke egy ennyire csodálatos valaminek. Vagyis valakinek.

Mert csodálatos vagy. Eddig nem tudtam leírni vagy felfogni mert azt hittem, hogy az a tornádó, ami végigsöpört az életemen, és fenekestül felforgatott mindent, téged is összezavart és megkárosított.

Aztán ahogy a napokban leültem, és kezembe vettem a genetikai ultrahangon készült képecskédet, belém hasított a felismerés.  A képen a fejedhez emeled az apró ujjacskádat, mintha szopiznád. Az ujjadat szopizod. Békésen úszkálva saját kis komfortos mennyországodban, boldogan, beleszarva az egész világba, anyád nyavalygásaiba és a körülötted zajló sok lelkizésbe.

És akkor tudtam, hogy rendben vagy. Minden oké. Jó úton vagyunk. Anya megoldja itt kinn a dolgokat Apával, Te csak növekedj odabenn. ( A Bridget Jones bébije film után szabadon..) Fújjon szél, essen eső, Anya garantálja, hogy vigyáz majd Rád. Mert ha Te oké vagy, én is oké vagyok. Mindketten okék vagyunk, oké? Te vagy az én kis csodám. A mi kis csodánk.