Vannak napok, amikor
úgy érzem, az álmaim fényévekre vannak tőlem. Ilyenkor eszembe jut az
aranyhalas mese és a három kívánság, valamint Bette Midler száma, a The Rose és máris jobban érzem magam. Ám
vannak olyan kataszrofális pillanatok is, amikor egyik sem segít. Ilyen például,
amikor arra jössz haza, hogy a konyhát valami orrfacsaró bűz uralja,
egymás-hegyén-hátán áll a mosatlan, és mindez nem a Ti művetek. Hanem a lakótársé,
aki orvul ott hagyta szaglani. Hát épp Ő az. A Lakótárs. Miért is nem lehetünk
mi kettesben? Miért kell egy még a Lakótárssal is megosztanunk intim
magányunkat? És itt jön az aranyhal a képben Bette Middler-rel.
Bette Middler arról
énekel abban a számban, hogy a rózsa magja már télen benn lapul a jótékony
anyaföldben, de csak tavaszra, kora nyárra bont szirmot. Tehát az álmaink, ha
nem is tudunk róla, folyamatosan hajtanak minket előre, és velünk vannak akkor
is, ha nem látjuk őket. ( Dalszövegelemzés gyorsan-hatékonyan!)
De amikor arra
gondolok, hogy a lakótárs nélküli életet milyen körülmények közt szeretném
elképzelni, mindig padlót fogok. Azaz:
1. Lakjunk
Hűvösvölgyben továbbra is, csodás zöldövezetben!
2. Továbbra
se kelljen annyi lakbért fizetnünk, hogy hó végén zsíros kenyérből éljünk. És
lakáshitelt se kelljen fizetni, se csillagászati számlákat.
3. Legyen
kert! Mert kert nélkül nem jó. És a pincsik nélkül sem.
Szóval ha elém toppanna
(úszna) az a halacska, akkor azon nyomban nekiesnék, és elhadarnám neki egy
szuszra mindezt, csak hozzátennék még pár apróságot. (Hisz nem mindennap
bratyizok egy aranyhallal, ezért nem árt az alaposság.)
Tehát a fentieken túl:
1. Ha
megvan a közös lakás, akkor kérek magamnak még egy pici garzont, ahová időnként
elvonulhatok. Írni, egyedül lenni, stb…Mert én márcsak ilyen remete-alkat
vagyok. Sose voltam csapatjátékos, így sikerültem, már a homokozóban is egyedül
játszottam, és „önző” mód védtem a homokváramat a többi gyerektől.
2. Aztán
ha megvan a garzon, akkor megírom életem
Nagy Regényét, amivel híressé válok. Ez a következő álmom, drága
Aranyhalacska.
Ha tizenvalahány évvel
ezelőtt megkérdeznek, még ilyesmiket is mondtam volna:
3. Legyen nagy családom, öt gyerekem! (Hajaj. Miért pont ezzel kezdem?)
4. Ússzam
át a Balatont. (Pipa!)
5. Járjak
világot. (Pipa!)
6. Ejtőernyőzzek
(Pipa-sikló!)
7. Álljak
ki ittasan karaokezni (Pipa!)
8. Legyek
újságíró! (Pipa!)
9. Hódítsam
meg a kiszemelt pasit! (Pipa, pipa sokszorosan!)
10. Legyen
kutyám! (Pipa, drága Samu!)
Ha
belegondolok, az az aranyhal aztán érti a dolgát. Ha számba veszem a listámat,
számos dolog teljesült már.
De egy sem pótol a konyhából áradó
orrfacsaró bűzért. Először sima mosogatószerrel esek neki a pár napja bűzölgő
edényeknek, de nem használ. Kicsit meglocsolom domesztossal, pusztuljanak az
organizmusok! A buzgó hab kiszökik a mosogatóból, árad szét a padlón, beterít
mindent. Lakótársat, szobákat, Hűvösvölgyet, pincsiket, aranyhalat és Bette
Middler-t.
Végül még utcai ruhában felmosok,
tűzhelyet sikálok, és végre nem érzem a Szagot. Milyen jó is lenne csak saját
magam után takarítani, haj! Egy fészek,
saját fészek, ami csakis a mienk, és nem hagyjuk ott rá a fizetésünket. Saját
lakás, hitelhegyek, számlák, haj!
Miért van az, hogy itthon a vagy-vagy-ok
végletei közt vergődünk? Lehet lakásod, de aztán pont. Mi is ez a pont? mert
ekkor felejtsd el a külföldi nyaralásokat, spontán wellnesz- hétvégeket,
kuporgass minden garast arra az esetre, ha valami elromlik vagy felújításra
szorul a Te szent lakásodban.
Vagy légy olyan, mint a plakátok
megviselt arcú hirdetői, akik örülnek a reformoknak és minden csurranó-cseppenő
garasnak, hisz nem vágynak többre a lakáshitelnél és a számlák kifizetésénél
meg két gyerek tisztességes felnevelésénél. (Van ilyen ember a plakátokon túl,
most őszintén?)
A patyolat-tiszta konyha küszöbén állva
valahogy nem bántam, hogy mi nem vagyunk „normális” állampolgárok. Szeretünk
élni, utazni, étteremben ebédelni hétvégén, és olyan életet szeretnénk, amely
nem a kuporgatásról szól.
Ez a rituális takarítás az én megtisztulási
ceremóniám hónapról hónapra. Így építem a fészkemet, melyből virtuálisan
kirúgom a Lakótársat, mint jelképes kakukkot. Közben aranyhalról álmodok, saját
lakásról és szép és kényelmes életről. A hab pedig csak szökik egyre, már az
üveghegyeken is túlra. A lényeg, hogy már nem érzem a bűzt.
