Mesék a negyedik trimeszterből

1.      Tanácsadás

Második orvosi vizsgálat Lilinek. Eleinte félek egyedül útnak indulni vele, pedig békésen szuszog a kocsijában. Hajasbaba feje óvatosan mocorog a takaró alatt. Feltolom az emelkedőn- remélem, ennyit már lehet nekem, és elindulunk a rendelő felé. A napernyője csálén áll a mózes fölött, beszökik a napfény. Egy pillanatra végigsuhan dundi arcocskáján. Imádom ezt az arcot. A tejemtől olyan pufi. És ilyenkor határtalan büszkeséget érzek az órák hosszan tartó szopizások és küzdelmek miatt. Amikor a kórházban azt mondták, ne várjak csodákat, ez a baba nem lesz képes szopizni. Túl rövid a nyelve, meg az apgárja is csak hetes. (Dugják fel az apgár- agárjukat…) Megigazítom a napernyőt, na így már jobb. Szóval orvosi vizsgálatra megyünk. A zebra előtt várok, másodpercek alatt lefékeznek az autók, és átengednek. Komótosan gurulunk tovább. 11 után már dögmeleg van, nyakunkon a nyár. Lili már egy hónapos. A rendelő előtt összecsukom a makrancos ernyőt, és begurulunk a váróba. Természetesen Lili azonnal berotyókál, így máris a pelenkázó fele irányítom a kocsit. Körülöttünk pár baba, anyuval és nagyival, vagy anyu és apu együtt. Sehol egy anyuka egyedül. Elszomorodom. Csak én jöttem egyedül. Áron folyton dolgozik. Egy másik anyuka anyja megérzi az elhagyatottságom, odalép, és megdicséri Lilit, milyen szép nagy, mennyi idős- kérdi. Mondom neki a korát, erre elcsodálkozik, mert idősebbnek gondolta. – Szép, fejlett baba- kapjuk meg a bókot. Nesze neked apgár-agár.

Lili már a pelenkázón rúgkapál, mit sem sejtve vigyorog rám. Nemrég kezdte a mosolygást, csodaszépen áll neki. Kibújtatom a csini rugijából- ebben mindig orvoshoz jövünk. Közben felbukkan a védőnéni, kedvesen odanéz ránk, aztán máris fut tovább., ezer dolga van. Hálát adok az égnek érte, minden ismerősöm csak panaszkodik a védőnőkre, a mienk egy angyal. Aztán minket hívnak. Lili szája lefele görbül, menetrendszerűen bömbölni kezd. Végigüvölti azt az öt percet, amit benn töltünk. Amint kilépek vele, elhallgat, mint akit elvágtak. Hiába, ő se szereti az orvosokat. Ép a kocsijába teszem vissza, amikor begördül a váróba egy anyuka. Ikerbabakocsit tol, oldalán egy kétéves kisfiú totyog. Egyedül van, sehol apuka, dadus vagy nagymama. Nézem őket. Az ikrek a kocsiban édesdeden alszanak. Még. Azért nekem mégis könnyebb. És elhatározom, hogy többet nem panaszkodom.

2.Miért sírnak a kisbabák?

De komolyan, miért??? Az elején azért, mert nem evett eleget. Tömni kellett. Aztán hasfájós lett. De tényleg ennyire egyszerű lenne? Müller Péter szerint nem tudhatjuk, milyen karmikus terheket hoznak magukkal.

Az elején vele bőgtem. Mert tutira szar anya vagyok, különben nem bőgne. Mint a sztáranyuka ismerősök a fészbukról, na, az övék sose bőg. Mert egész nap hordozzák. Még a wc-re is viszik. Mindenhová. De én megőrülnék, ha egész nap a nyakamban csüngne. Bevallom. Ezért vagyok szar anya. És ezért üvölt. Ezzel bezárult a kör.

Aztán rájöttem, hogy nem miattam bőg. És amikor ez tudatosult bennem, hirtelen rájöttem, hogy meg tudom nyugtatni. Nem mindig, minden körülmény között, de gyakran sikerül. Anya és a cici. A két varázsszó.

Talán tényleg vannak terheik. Vagy nekik is ki kell heverni a brutál szülést. Ezért ha mostanában üvölt, halkan duruzsolni kezdek a fülébe:

-Bőgj csak, amennyit jólesik. Tudom, hogy Neked is fáj. A szülés, és sok minden. Sírd ki magadból, én melletted leszek. Kapsz cicit, böfizetlek, ringatlak, de ennél többet nem tehetek érted azon kívül, hogy itt vagyok. Mert itt akarok lenni, amikor szükséged van rám.

3. Anya

Amikor először ment anya haza, nagyon bőgtem. Nem tudtam, hogy fogom mindezt egyedül csinálni. Lilit, a szoptatást, az életet. Hogy fogom kibírni a finom húslevese és a friss kiflik nélkül, amiket reggel hozott nekem. Az átröhögött késő esték nélkül, amikor Lili már egy órája a cicimen csüngött, mi meg a fáradtságtól csak röhögtünk mindenen. Illetve csak röhögtem volna, mert úgy fájt a sebem, hogy nem mertem nevetni, de képtelen voltam megállni, olyan viccesnek tűnt minden körülöttem. Tuti a hormonok miatt volt.

Amikor másodszor jött, már helyre csusszantak a dolgok. A fáradtság nem lett könnyebb, de már tudtam nevetni vele, és egyenesen járni. Egyedül bemászni a kádba- nem kellett, hogy Áron segítsen-és Lilit is kivittük a szabadba. És amikor másodszor búcsúzott, már nem bőgtem. Becsuktam az ajtót mögötte, és mentem a dolgomra. Semmi nem lesz ugyanolyan, ha gyereked születik-  írtam nemrég. De az Anyáddal való kapcsolatod is átértékelődik. Ha eddig öltétek is egymást, az most másodlagos lesz. A picurka lesz az első. Ő köré csoportosul minden. Szükséged van anyád tanácsára, vagy inkább a támogatására. Ez a legfontosabb. Mert Neked ő az egyetlen Anyád, neked pedig egyetlen lányod van, akinek mindent megadnál. Kellenek e a kéretlen tanácsok, a nézeteltérések, a parázs viták. Hogy aztán mindketten rájöjjetek, hogy el kell engednetek egymást.

Amikor Anya először járt nálam, három nap után bejött hozzám a gyerekszobába, ahol Lilit tettem tisztába épp.

-Most hazamegyek- mondta cseppet sem sértetten, ahogy szokta. A hangja komolyan csengett- azért megyek el, hogy időt hagyjak Neked, hogy rágyere, mit hogyan szeretnél. Úgysem én fogom megmondani Neked, hogy fogod csinálni a dolgokat. És amikor visszajövök, már sokkal ügyesebb leszel-gombóc gyűlt a torkomban a meghatottságtól. Meghatározó pillanat volt ez kettőnk kapcsolatában. Akkor jöttem rá, hogy milyen baromi nagy szerencsém van, hogy ő az anyám.

Isten hozott, 4. trimeszter!

1.

Fekszem a kórházi ágyon, és a plafont bámulom. Mennyi idő lehet, öt – hat? Már világosodik, lassan kiveszem a szoba körvonalait. Áron hortyog mellettem. Nem tudom, megmozdíthatom-e már a lábam. Ez a hülye katéter idegesít. Mindig rettegem, hogy kapok majd, ha kisbabám születik. Az epidurálba bele se gondolok. Jöhetne már a nővér, hogy kivegye. Mozdulni se merek. Minden rémálmom valóra vált azzal, hogy megcsászároztak. De nem tudok most erre gondolni. A szívem a torkomban dobog. teljesen éber vagyok, pedig csak pár órát aludtunk. Lili Annát 11 körül vitték el vagy később, nem is tudom, de már őrülten hiányzik. HOL VAN? Most értettem meg Ági (doktornőm) szavait a tanfolyamról, hogy hiába alszol külön első éjszaka a babádtól, nem tudsz nem RÁ gondolni. Mennyire igaza lett…MIKOR HOZZÁK MÁR? Meg akarom ölelni, a karomba venni.

            Közben befut az éjszakás nővér, beadja a méhösszehúzót és a véralvadásgátlót, és végre végre kiveszi azt a hülye katétert persze. Kedves és mosolygós, gratulál a szülésemhez. Én nem tudok gratulálni magamnak egyelőre, de ez most nem érdekel.

            Fülelek. HOL VAN már Lili Anna? Áron még mindig hortyog. Hihetetlen. Hogy tud ilyen békésen aludni, amikor a lányunk nincs itt? Lassan teljes világosság önti el a szobát. Nem süt aranyfénnyel a nap, mint a szülésem napján, ólmos szürkeség pihen a tájon. Talán havazni is fog. Április 18-án.

            Akkor meghallom. Egyre erősödő oá. OÁ. OÁÁÁ a folyosó végéről. Megdobban a szívem. Ez Ő. A lányom. Akinek pici arca tegnap este az enyémhez ért. Hozzák már, az Istenért! Aztán kinyílik a kórterem ajtaja, és üvegfalú kis hintóban begördül rajta Lili Anna, a húsvéti hercegkisasszonyom.

2.  Az a csodás gyermekágy….

Rájöttem, eddig fals kép élt bennem a gyermekágyról. Pihenő anyuka és érkező finomságok, édesdeden alvó újszülött. Na jó, ez utóbbit magam sem hittem. Bár ahhoz képest, hogy azt hittem, pár hét után őrjöngeni fogok a kialvatlanságtól, meglepően jól viselem az első időszakot. Anya megérkezett és rögvest átvette a parancsnokságot. Szükségem volt rá. A sebem sajgott, Lili Anna pedig üvöltött. Rengeteget. Nem sokat, annál is többet. Akkor határoztam el, hogy megszakítom a kapcsolatot az ismert közösségi oldal összes babás csoportjával, mert ott mindenki gyereke végtelenül békés és nyugodt, Anyuka tejével Dunát lehet rekeszteni, az összes Anyuka fitt és mosolygós, elmerül az anyaság örömében, szóval minden és mindenki hepi. Szerencsére tudom, hogy ez nagy átvágás. Úgyhogy boldogan elmerültem az önsajnálatban- hogy egy hatalmas vágás van a hasamon, ami mindig látszani fog és csak két kataflánnal viselem el nap közben- hogy a Párom második héten visszament dolgozni, és kábé úgy kellett erővel szétszedni őket Anyával, hogy ne verekedjenek össze abban az egy hétben, míg egy fedél alatt éltünk így édes négyesben. Szóval a közös családi meghitt életkezdésnek, amit megálmodtam, lőttek. Az egész nap a szopiról szólt. Rokonokat elküldtük, látogatókról hallani se akartam. ( Amúgy sem illik egy gyermekágyas anyát és csecsszopóját zargatni szerintem…) Beköltöztem a nappali foteljébe. Az lett főhadi szállásom, hálóm és nappalim egybe. Előttem pedig egy csodálatos, örökké éhes és elégedetlen csecsemő hevert, aki egyedül a cicimen volt csöndben. Hát ennyit a csodás gyermekágyról. Ami végérvényesen visszatekintve mégis csak csodálatos.

3. Csak császárt ne, kérem.

Tudtátok, hogy a császármetszés nem az ördögtől való? Tudom, én is, csak gondoltam, bárkivel megtörténhet, csak lécci, velem ne! Mert én kilenc hónapja a természetes szülésre tuningolom magam, és minden lehetséges képzést és tanfolyamot elvégeztem a Cél érdekében, miszerint édes csöppem kicsusszan majd belőlem, mint egy kis vidra. Az utolsó időszakban naponta háromszor meditáltam, reggel-este intim tornáztam, kúsztam-másztam a szőnyegen, és igen, vártam a Nagy Pillanatot. Azaz a szülésem megindulását. Ám hiába ücsörögtem órákat a Nagy Kerek Labdán, a pillanat nem jött. Sőt, végül a műtőben kötöttem ki. Akkora lúzernek éreztem magam hetekig, hogy csak na. Gondoltam, ha valaki kérdezi, hogy szültem, majd nem válaszolok. Minden jobb, mint hogy sajnálgassanak. Amúgy is úgy közlekedtem, mint egy öregasszony, kétrét hajolva.

            Aztán egy nap átlendültem. Áron mindenkinek úgy mesélte szülésem történetét, mint egy hőstettet, legendát. Szóval hős lettem. 15 óra vajúdás, aztaaa. Hős is lehetek- gondoltam. Hősök vagyunk a kislányommal. Bele is halhattunk volna mindketten, ha nincs a császár. A múlt században meg is történt volna. Kampec. Szóval a császármetszés nem az ördögtől való. Mi pedig hősök vagyunk Lilivel, élő legendák. Végigküzdöttük a napot, és most itt vagyunk. Anya és Lánya. Nyerő páros, kérem.

Amikor Anyává válsz

               Nem gondoltam, hogy így fog fájni. Amikor a fájdalomra gondoltam, mindig az ugrott be, hogy minden relatív, és hogy uralni fogom. Ahogy a fogorvosnál is uraltam a fogfúrást, és nem kértem érzéstelenítést. És a hipnoszülés tanfolyam is tényleg bevált, mert megszűnt tőle a tűfóbiám és frankón végigrelaxáltam vele a terhességemet is. És hittem benne, hogy pikpakk menni fog a szülés is.

De ez most más. Ahogy Kriston Andi mondaná, igazi péntek délutáni csúcsforgalom. Azaz váratlan helyzet, a rémek réme. Az érzés maga mégis az enyém. Szülés és vajúdás-érzet. Tompább és mégis mindent elönt. Összemosódik az idő, a hangok és a fények. Már a szememet sem nyitom ki, amikor tudom, újabb fájás érkezik, csak hagyom, hogy elöntsön, mert tudom, vége lesz egyszer. De nem gondoltam, hogy ilyen erőssé tud válni, maga alá teper, már nem én irányítok. Pillanatok maradnak meg, a dúlám, Lénárd Orsi nyugtató hangja, ahogy vizet hoz, Áron szemközt ül a fotelben, néha alszik, néha ébren, de itt van velem. A doktornő bukkan fel, hogy haladunk, végül belemegy a fájdalomcsillapításba, mert szinte könyörgök. Mondanám neki, hogy én se így akartam, hanem természetesen, beavatkozás nélkül, de ez most nagyon nehéz.

  Először aranyszínűvé válik a szülőszoba, aztán kifakul az alkony, végül besötétedik.  Fájások jönnek, mennek, pihi van, aztán kezdődik az egész elölről végeláthatatlanul. Már csak cseppnyi szünet van köztük, amikor fellélegezhetek. Órák mennek el, végül összefolyik minden. Újabb vizsgálat, méhszáj nyitva, tolófájások on, szinte már üvöltök, miért nem jön a pici?

Bejönnek más orvosok is, nézik, gondolkodnak, konzultálnak, de nem tudom, miről, már alig vagyok magamnál. Szóval ez a szülés. Annyira vártam, annyira akartam, már egy icipici fájásért is úgy imádkoztam, de nem indult, nem indult sehogy se, én pedig azt gondoltam, nem érdekel, mennyire fog fájni, csak kezdődjön már el!

Aztán elkezdődött. És minden poklával együtt életem legmeghatározóbb, legszebb élményévé vált. Mint egy maratoni futás, amit büszkén mesélek szörnyülködő arcú ismerősöknek.  Még akkor is, amikor kiderült, hogy Lili nem tud természetesen megszületni. A műtő fényei világítottak fölöttem, nem is emlékszem, mikor szúrták belém az EDát, vagy mikor kezdődött el a műtét. Még akkor sem volt helyén az időérzékem.

Egy pillanatra viszont élesen és tisztán emlékszem. Ez volt az a pillanat, amikor a 15 órás vajúdás után először magamhoz tértem. Amikor behozták és az arcomhoz tették a lányomat. Nem érinthettem meg, viszont magamon éreztem puha és finom bőrét, melynek tisztaságillata volt, a pici fehér sapka alól pedig kibukkant gyönyörű kis arca. Ez a két emlék vésődött belém: hogy gyönyörű és hogy már találkoztunk. Valahol, valamikor. Lili Anna, az én drága kislányom. Eddig azt hittem, sablon, hogy minden fájdalmat elfelejtesz, amikor meglátod, de tényleg így van. Amikor kibújik belőled egy ilyen kis emberi Lény- lány, akkor minden megváltozik. A világ, és Te is. Vagyis inkább Te. Sosem leszel ugyanaz többé, aki a kórházba bement. Amikor kijössz, otthagysz valamit. És meg is születik benned valami Új, ha akarod, ha nem. Több leszel. Anyává válsz.