2013. július 24., szerda

Három stuvi és egy pasi- női mesék a fellegekből




Egy kicsit Szex és New York-os, egy kicsit El Caminós, kicsit szociális tanulmány-ízű, de mindenképp csajosan romantikus. Mindez Bauer Barbara Légkisasszonyok című regényében, mely remek választás nyaraláshoz, strandra, vízpartra.

Valljuk be, valahol minden lány stewardess akar lenni. Ha nem is hosszú időre, talán csak egy hosszú hétvége erejéig szeretne a felhők közt szárnyalni, beutazni a fél világot, sármos üzletemberekkel flörtölni az első osztályon, és persze felölteni a csinos kosztümöt, mely a stewardessek-röviden stuvik- sajátja.

Bauer Barbara könyve azért tetszett, mert személyes tapasztalataival eloszlathatta volna ugyan a légikísérők felhőtlen életéről szóló ködképet, mégsem tette. Írása reálisan ábrázol izgalmakat, árnyoldalakat anélkül, hogy egy percre is megbánná választását: az írónő ugyanis maga is 15 évig a felhők fölött repült.

Valószínűleg más történet kerekedett volna közel háromszáz oldalon, ha nem találkozik a stewardess-képzőben négy későbbi jóbarát: a Szende, a Szórakozott, a Dög és a Meleg. És innen már egy hamisítatlan Szex és New York történet veszi kezdetét. Vagy inkább Szex és Malév? A Szende, azaz Anna az írónő maga, precíz, tökéletességre törekvő, újságírói babérokat dédelgető ifjú hölgy, ő Carrie magyar megtestesítője. A Szórakozott, az örökké szerelmes, nagy Ő-ről álmodozó Szonja Charlotte alakját ölti magára. A  pasifaló Dög, Dia természetesen Samantha, végül a kakukktojás, Meleg, azaz Dani a banda egyedüli férfitagja. Nevéből adódóan elég könnyedén illeszkedik be a nőcsapatba, ám nemi hovatartozása miatt a magyar társadalomba annál nehezebben. Cinikussága miatt méltó párja Mirandának. Ám mindhárom barátjának megvan a maga egyéni szociális problémája: férjhez menés, párválasztás, tartós kapcsolat, monogámia, önismeret, felnőtté válás: körülbelül ezek szerepelnek a négyes palettáján. Közben pedig mind a négyen karriert építenek a légitársaságnál, ki-ki a saját apró- cseprő kalandjaival, kihívásaival. Közben nem csak az derül ki, hogy a stuvik élete nem fenékig tejfel, hanem nyomon követhetjük négyük fejlődését, botladozását, tapasztalatszerzését.

Na és persze rájövünk, hogy mind a négy karakterből van bennünk valamennyi, ezért mindannyian szolgáltatnak nekünk némi tanulságot. És mindeközben csodáljuk az életüket a felhők fölött, mert a nehézségek ellenére azért nem lehet rossz nem kis fizetésért beutazni a világot, kiszakadni a mindennapok pénztelenségéből és monotonságából, perspektívával és anyagi háttérrel nekivágni a felnőtt-létnek. Még ha ezért cserébe két diplomával üdítőt szervíroznak, és meggyűlik a bajuk egy-egy öntörvényű utassal. Mert ugye a kapitány akkor is jóképű marad, és az emlékek évek múltán megszépülnek. A légikisasszonyokat övező legenda pedig örökké fennmarad.

2013. július 11., csütörtök

Vágyra járók 3: párkapcsolati flúgok



Van, hogy nem jó fej Cukros Bácsi Őnagysága. Sőt, van, hogy Cukker Őfelsége egyenesen goromba. De mihez kezdesz, ha már úgy belezúgtál, mint ló a gödörbe?
 
- Kérsz cukrot?- kérdezte végül Gé enyhülten. Lassacskán tudatosult benne, hogy a lány most valamilyen szinten a vendége, és ő valamilyen szinten a vendéglátó szerepét tölti be.
- Igen-bólintott Luca, és a pultnak támaszkodva átvette az apróságot.  Selyemcukor. Rámeredt a markában lapuló édességre. A könyvesboltban is épp ilyen cukrot kapott. A könyvesboltban, ahol először látta… Ismét a fiúra nézett, aki közelebb lépett hozzá. Izzott köztük a levegő.  Gé István is egyben, a férje, aki leteperte a levelek közé, és megerőszakolta. Mégis őrülten kívánja, bár értené ezt! Hiába súgja az esze, mekkora hülyét csinál magából, képtelen elszakadni tőle. Csak pár perc, és egymásnak ugranak megint. Luca ezt nem akarta, mégis elgyengült a fiú közelségétől, aki egy óvatlan mozdulattal ujjai közt morzsolgatni kezdte egy hajtincsét.
- Miért jöttél ide?- kérdezte Gé szokatlanul lágy hangon. Luca kinyitotta a száját, hogy feleljen, de csak alig hallható suttogás jött a torkából.
- Én… beszélni akartam veled.
- Ugyan, miről?- ölelte át a derekát.
- Kettőnkről- rebegte Luca. A fiú nagyon vonzó volt a kikeményített ingben és a nyakkendőben. Szája vészesen közelített az övéhez.
- Minek ennyi szócséplés?- búgta a srác, és egyre közelebb vonta magához Lucát.
- Lemondtad a találkozót - hebegte Luca erőtlenül, miközben Gé keze már a fenekén pihent. - És ez rosszul esett nekem.
- Most mégis itt vagy, és a hátsó szoba is szabad…
- És a múltkor is lemondtad - húzta el Luca a fejét.  Érezte, hogy kezd visszatérni a lélekjelenléte.
- Ugyan, mikor?- nevetett Gé.
- Szerdán. Utána arra hivatkoztál, hogy lomtalanítottál.
- Mert tényleg lomtalanítottam- közölte Gé nyugodtan. Luca erre teljesen erőre kapott. Kitépte magát a fiú kezei közül.
- Te tényleg ennyire idiótának nézel engem?- fortyant fel.
- Mert őszinte vagyok veled?
- Őszinteség! Most legyek hálás neked?- indult el a lavina megállíthatatlanul. - Nem vagyunk képesek arról sem beszélni, ami köztünk történik!
- Mégis, mit beszéljünk róla?- kérdezte Gé felpaprikázva. - Egyelőre még nem tartunk ott, hogy feleségül vegyelek.
- Hozzád sem mennék- vágott vissza a lány sértődötten.
- Legalább egy-egy-humorizált Gé.
- Gátlástalan alak vagy.
- Te meg azt képzeled, most jöttél valami idegen bolygóról, ahol te vagy a Király lánya.
- Tessék?
Luca azt hitte, nem jól hall.
- Azt hiszed, mindenki érted van, és ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnéd, menten kiakadsz.
- Épp te mondasz nekem ilyesmit? Aki képtelen vagy felelősséggel lenni bárkiért is? - szólt Luca fennhéjázón.
- Csak veled ellentétben én ezt már rég közöltem veled. Te pedig folyamatosan szolgálsz újdonságokkal- vigyorgott Gé.
- Legalább nem vagyok olyan bepunnyadt, pult mögött gubbasztó alak, mint te- vágott vissza a lány csúfondárosan. - Ha nem kefélnénk olyan jókat, halálra unnám magam melletted.
- Ha már szexelni sem akarsz, akkor mi a fenét keresel még itt?- kérdezte Gé gúnyosan. Elszállt belőle minden udvariasság, hiszen jócskán megtépázták férfiúi hiúságát. Jól tudta, ezzel túl messzire ment.
Luca néhány másodpercig megkövülten meredt rá, aztán szó nélkül faképnél hagyta. Gé kipenderült a recepciós pult mögül, és a bejáratnál beérte. Előzékenyen kinyitotta előtte az ajtót, a lány azonban rá sem nézett, erőteljes léptekkel csattogott végig az udvaron. Gé zsebre dugott kézzel ment mellette. Lépteik alatt csikorgott a kavics a sötétben.
- Lekopnál végre?
- Figyelj, kicsit nyers voltam az előbb…
- Kicsit?
 Luca megállt, és haragos tekintettel a fiúra nézett:
- Porig aláztál, és nem először.
- Mert mindig magasból tojsz arra, én mit akarok. Nem ismersz alázatot, úgy kell lennie, ahogy Te szeretnéd.
- Ezt azonnal vondd vissza!- sziszegte Luca a fogai között. Hogy jön ez az idegen ahhoz, hogy sértegesse!
- Semmit nem vonok vissza - kiáltotta Gé most már magából kikelve. Már megint irányítani akarsz! Papucsférjet akarsz csinálni belőlem!
- Ki beszél itt már megint férjhez menésről, te jóságos ég!
Kezdtek úgy festeni, mint egy egymást szapuló, vén házaspár egy ósdi börleszkfilm kockáin.
- Pedig ezt akarod! Mind ezt akarjátok - folytatta Gé sértődötten. - Csak nyafogtok, meg beszéltek folyton, szétmegy tőletek a fejem.  Látod, ezért nem akarok én komoly kapcsolatot. Totál elegem van ezekből a szócséplésekből. Ha nem vetted volna észre, én vagyok a Ház Ura, a férfi, aki parancsol!
Luca megkövülten nézte. Mi ez az ismerős szöveg? A Ház Ura, aki parancsol. Aki egy fura álomban végső kétségbeeséssel teszi magáévá? Ennyire elkeseredett lenne? Lehet, nem is ő a hibbant, inkább Gé az, aki sérült. Nincs mit tenni. Ezt neki kell megoldania, bármelyik pszichológus ezt mondaná. Az a lány tönkrevágta az önbecsülését. De melyik lány lehetett? Vajon az, amelyik két év után elhagyta, vagy amelyik készakarva távol tartotta magától? Zavarossá vált a kép, egyedül Gé fájdalma tűnt tisztának: még sosem látta őt ilyennek. Mintha felüvöltött volna belőle egy régi fájdalom, amit ki tudja, ki okozott benne és mikor. Talán volt idő, amikor Gé is jófiú volt, odaadó és kedves partner, mégis csúnyán a lelkébe tiportak. Meg kellett volna rémülnie tőle, de többé már nem félelmet érzett, hanem mélységes sajnálatot. Ezt a fiút megbántották, mélyen megalázták, mint férfit, ki tudja, hányszor. A megbántások szellemei örökké visszatérnek, és kiáltásából ennek a sértett léleknek jajszava sír fel. Hirtelen olyan közel érezte magához Gé-t, mint még soha, és az érzés életében először nem rémülettel, hanem melegséggel töltötte el. Elfelejtett minden sértést és megbántást, amit neki okoztak. Csak Gé arcát látta maga előtt, amit kedve lett volna megsimogatni. Oda is lépett hozzá, lábujjhegyre emelkedett, és kezével lágyan megcirógatta a haját.
- Gé, én…
- Ne érj hozzám - kiáltotta a fiút, és úgy húzódott el, mint akit áramütés ért.
- Mi történt?
- Nem akarom - mondta a fiú komoran. –Nem akarok ragaszkodni hozzád, nem akarok függni tőled. És főleg nem akarok beléd szeretni.
Nem akarok beléd szeretni. Luca elhűlten hátrált egy lépést. Lehullt előtte a maszk, íme, Gé sem olyan erős és sebezhetetlen, mint gondolta. Valóban ő lett volna, aki álmában megerőszakolta?
- Nem akarsz belém szeretni-ismételte Luca, mint aki maga előtt is világosan lát egy diagnózist. És Te akarsz lenni a Ház Ura.
- Igen- válaszolta a fiú durcásan, miközben lopva a lányra pillantott, mint egy gyerek.
- És azt akarod, hogy minden úgy történjen végre, ahogy Te szeretnéd-folytatta a lány békésen. Bólintás volt a válasz.
- Cserébe neked is adnod kell valamit- mondta Luca. Gé-t kíváncsivá tette a lány titokzatossága:
- Mit kérnél?
      Luca óvatlanul a fiú kezébe csúsztatta a sajátját:
-          Csak járj velem, ennyit.
-          De semmi szülőknek bemutatás-cécó és hasonlók.
-          Rendben, megegyeztünk.
Álltak egymással szemben, csupán pár méter választotta el őket.
- Hát jó- egyezett bele Gé egy vontatott sóhajjal.
A lány szemei felragyogtak, miközben a sötét udvaron összeolvadt alakjuk a lámpák árnyékában.

2013. július 8., hétfő

Én és a Szexmániás- S. O. S, pornográf "irodalom"!



"Ócska kis ribanc és még írni sem tud". Aztán meg engem senki ne nevezzen prűdnek. Ilyen és hasonló kijelentéseket hallok lépten-nyomon erről az "aljas, megátalkodott"ex-úszónőről. Satöbbi, satöbbi... Nekem valamilyen tudat alatti, misztikus oknál fogva mégis tetszett az Én, a szexmániás. Nem egy Austen ez a Szepesi Nikolett, és mégcsak nem is százas, mégis! :-D

Valószínűleg én is kitekerném a nyakát, ha a pasimra vetné ki a hálóját, és döbbenetes, hogy valaki büszke legyen arra, hogy részegen vezet a belvárosban, miközben kábé akárkit megölhet. De a sok felkiáltójelen túl azért odabiggyesztenék egy kérdőjelet is: mi indít valakit arra, hogy "ilyet" írjon? És az "ilyet" nem feltétlenül pejoratív értelemben használom.

Feltűnési viszketekség, bosszúvágy, pszichoanalízis. Elsőre ezek jutnának eszembe. Szepesi Niki valószínűleg előre tudta, hogy szexről és nemiségről írni kicsiny hazánkban nem egy nyerő vállalkozás. Kivéve, ha híres vagy, mert akkor épp magánéleti szennyesed kiteregetése a nyerő. Amikor én szexről írtam a Vágyra járókban, akkor kábé megköveztek a kommentelőim a kiadói pályázaton. Egy olimpikonnal sem bánnak másképp, kivéve, hogy közben stikában mindenki megveszi a könyvet és pad alatt el is olvassa, így milliomossá teszi az amúgy hírhedt  "ócska kis ribanc"-ot hónapok alatt. De persze a közvélemény az szigorúan elítélő marad, mert valljuk be,a  könyv csak egy ponyva, abból is a legaljának számít szigorúan pornográf tartalma miatt. 

De a sok köpködés és nyálverés és fujjogás közben azért szerintem érdemes egy kicsit közelebbről megnézni a témát. Adott egy huszonéves híresség a huszonegyedik században, aki tobzódik egy értékvesztett, hedonisztikusnak kikáltott világban, ahol- ahogy egy milliomos ismerősöm fogalmazott így nemrég- csak a szex és a pénz számít. Ez a huszonéves nagyon "menőnek" érzi magát, de egyaránt tisztában van azzal, hogy amit csinál, az egy nagy kalap sz...r. Mégsem tud megváltozni, képtelen leszokni az ágyról ágyra ugrálásról, ezért felvállalja azt, hogy ő ilyen és kész, és megírja ezt. Mellékesen még hozzáteszi mindazt a megaláztatást, ami egy sportolót érhet Magyarországon gyerekkortól kezdve, ha kivételesen nőnek születik. Nem meglepő, hogy az edzők sem dicsérik túl bajnokainkat az edzéseken, ez ugyanis nem a magyar-poroszos pedagógia, mentalitás része. Csak erről nem "illik" beszélni, ahogy a legtöbb szexuális jellegű téma, munkahelyi flörtök és zaklatások mind-mind rejtve maradnak. Ha ugyanis egy nő itthon kinyitja emiatt a száját, még az ismerősei is kiröhögik, hogy ezen problémázik, a munkahelyről pedig egyszerűen kirúgják. 

 Nos, Szepesi Nikolett nem problémázik, csak kefél, de ezért aztán jól megkapja a magáét mindenhonnan. Gondolom, erre ő szintén csak megvonja a vállát ,és tovább folytatja további szabados életmódját jó sok szexszel. Az emberek többsége (főleg a becsapott, elárult férfi-társadalom)  itthon pedig tovább füstölög és morog azon, hogy ő milyen, és a könyve milyen, és hogy hogy  válhat egy "ilyen" egyáltalán milliomossá...! Közben pedig mi vagyunk azok, akik milliomossá tettük. Valami akkor mégis lehet abban a könyvben, nem igaz?

 Valami, amit egyszer majd sokan megértenek, ha valaki újraírja a témát, és esetleg  irodalmi szintre emeli. Akkor új értelmet nyerhet a most még semmibe vett, kiforgatott és megalázott női szexualitás.

2013. július 5., péntek

Ah, Ramon



         Pár éve volt egy pasi és volt egy nyár. Egy különösen forró nyár...:-D

   
          Építkezésen tolmácsolni nem leányálom. Ki se látsz a piszokból, porból, gépek vonyítanak körülötted álló nap, és mindennek tetejében még a nyár is tombol. Csini, sárga védőmellényben feszítek, mint amilyet az útkaparó munkások viselnek az útszélen, miközben elsuhan mellettük a Pestre tartó busz. Napbarnított nyakuktól elüt a foszforeszkáló citromszín, kobakjukat vakarják a sisak alatt.
Nos, ugyanígy festhetek én is, csak nőben. Kecses lábfejemet durva bakancsba bújtatom reggel a királykék konténerben, ami irodaként szolgál, aztán Edina, a projektmenedzser kezembe nyom pár lefordítandó levelet. Hogy jól induljon a nap. Van, kinek nescaféval, van kinek üzleti levelekkel. Még szerencse, hogy engem kellő koffein nélkül is felvillanyoz a körülöttem csoportosuló férfisereglet, a tekintetek kereszttüzében záporozik felém a progeszteron. A macskák az eledelgyárért hálásak, amit felépítünk, én a tolmácsbérem mellett a meleg, nyári napot bearanyozó férfifigyelemért.
Kerek öt perc sem telik el, én épp belemélyedtem két szövegbe, amikor menetrendszerűen megjelenik a Simongyuszi. Ő része a kávéillatú reggelnek, amikor még friss a társaság, beárad a napsütés, és vele együtt Simongyuszi. Hóna alatt a sisak, arcán üdvözült mosoly, szinte perzseli hátamat a belőle áradó energia, ami egyenesen felém irányul. Fütyörészve megindul a polcok felé a kis huszonéves, illegeti-billegeti izmos fenekét, direkt megáll a polcok előtt, hogy jobban szemügyre vehessem édes tomporát. Persze nem nézek fel, első a munka, hajamat csavargatom, mégsem vagyok kőből, a lábamat lógázom idegesen. Most különben is haragszomrád van, miután a kis szoknyapecér múlt héten távollétemben rástartolt egy román trénernőre. Megáll az ész! És még van képe itt kitenni magát nekem. Na de meglátja, hogy velem nem lehet packázni! Tüntetőleg kihúzom magam, felemelem a fejem, és elegáns mozdulattal igazgatom egymáson a papírlapokat. Komoly munka, egész embert igényel. Nekem többé nincs időm holmi munkahelyi flörtökre, kérem szépen. Ami volt, elmúlt. Nincs többé ingyenpohár és ingyenvíz csak Neked, drága. Csokit sem kapsz, de még mosolyt sem. Kellett neked a szőrös talpút választanod.
Simongyuszi befejezi az akták válogatását, fürgén kikap egy jegyzőkönyvet, aztán visszalép az asztalomhoz.
-Jesszus, mire készül -fut át az agyamon, de már késő. A kis huszonéves szék híján leguggol a közvetlen közelemben-karja súrolja az enyémet- és írni kezdi beszámolóját.  Bizony nem talált máshol helyet a baromi hosszú és üres asztal mellett. Feje szinte belelóg a leveleimbe, napbarnított kölyökarcán rámenős vigyort látok, miközben könyökömön érzem meleg leheletét. Izmos karja az asztalon pihen. Miközben- látszólag- megszállottan dolgozik. Halkan köhintek, miközben óvatos csusszanásokkal odébb tolom magam a széken. Lássa mégis, kivel van dolga. Román trénerekkel nem közösködöm. Ami volt, Simongyuszi, drága, az elmúlt. Eh, éretlen tacskó.
Szerencsére hamarosan végez a jegyzőkönyvvel, laza mozdulattal visszacsúsztatja a polcra. Fejébe nyomja sárga sisakját, épp mint valami háborús-romantikus filmben a fiatal srác, amikor bevetésre indul: „Ágyő drága, most mennem kell! Ne várj rám!”- Ha-ha. Vár a halál- majd Rád a fronton. Aztán kilibeg az ajtón, viszi magával cuki kis fenekét. Az ablakból látom, csak azért persze, mert épp a fénymásoló mellett van dolgom, különben nem érdekelne, hogy a világos nadrágban olyan a hátsója, mint két harapnivaló almagerezd. Megy, vonul a kis fenék az árkok felé, melyek építését irányítja. A francba a cuki seggű alvállalkozókkal!
Visszakoncentrálok a munkára, mindjárt tíz óra, kezdődik a kooperáció a tárgyalóban. Áthurcolkodom a szomszédos terembe, és boldog elégedettséggel állapítom meg, hogy milyen frankón ellenálltam Simongyuszi csábításának. Első a méltóság, ha! A fénymásolós kukkolósdi meg belefér, a hátsója vonzó mivoltáról elvégre is nem tehet.
Ekkor, mintegy varázsütésre nyílik az ajtó és megérkezik Ő. Ahogy szokott, pár perc késéssel, de teljes életnagyságban előttem áll a görög félisten, Ramon. Hol van hozzá képest Simongyuszi, ugyan már? Ramon maga a Teremtés koronája. Arabosan kreol bőr, egyenes, határozott tekintet, délceg termet. Akaratlanul is mosolyt villantok felé. (Nesze neked, Simongyuszi, te erre várhatsz). Mosolyt élére vasalt, puha ingjének, ami elegánsan feszül barna testén, bőr aktatáskájának, amit mindig magával hurcol- benne egy tervezőmérnök egész komoly felszerelésével-és egész lényének. Ah, Ramon. De gyönyörű vagy. A többiek még nem érkeztek meg, egy idősebb gépész árválkodik az asztalsarkon, de ő nem zavarja édes összenézésünket. Ramon arca láthatólag felragyog a mosolytól, tetszem neki. Jó lenne tudni, van-e felesége, pereputtya, párja, barátnője stb…, de az építkezésen tilos gyűrűt hordani, így ez az illúzióromboló incidens sosem fog napvilágra kiderülni. Ez a pár pillanat most csak a mienk.
-Helló- köszön vissza. Elolvadok a hangjától, olyan, mint az édes karamell.- Meghívhatlak egy kávéra?
Azt hiszem, mindig erre a percre vártam. Édes figyelmessége és óvatos flörtjei után ez az eddigi legmerészebb lépés. És a legszebb. Majd kiugrok a bőrömből! Ha én ezt Andi barátnőmnek elmesélem! A félisten kávézni hív! Bár épp most gurítottam le a torkomon egy adag forró csokit, rávágom:
-Egy forró csokit meginnék, köszi!- legfeljebb bepisilek a tárgyaláson, kit érdekel. Ilyen pasi ajánlatáért még így is megéri.
Beesik a főnök, aztán a Nestlés főmufti, Chris, a bájos bokszosképű francia-indiai felmenőkkel. Megkezdődik a tárgyalás, ütemtervek és tervrajzok borítják az asztalt. Összepislantunk Ramonnal a papírhalmaz fölött. Tudom, hogy tudja. Tudom, hogy tudja, hogy tudom. Ííííí. Visítani tudnék örömömben! Ahhh, Ramon! A főnök indulatosan magyaráz, mint egy nikkelbolha, ugrál fel’s alá az asztal körül, én meg követem és lesem minden szavát- hogy angolra fordíthassam. Fűt a lelkesedés, és Ő, a görög félisten, kinek tervei fölött hosszan elidőz tekintetem. Akár még ma hozzámennék Ramonhoz, a fess mérnökhöz. Egész lénye csupa méltóság, sugárzik róla az IQ. Egy óvatlan pillanatban felém nyújtja a félig telt műanyagpoharat az asztal túlsó végéből, ahol hagytam.
-Tessék, még kihűl-mondja bársonyos hangon, ahogy csak a hős szól a lánykához, mielőtt a nyergébe emeli. Ah, Ramon. Ez több, mint amennyit kaphatok! Bájos mosollyal átveszem a poharat, és halkan rebegem:
-Köszönöm- mert ugye csak suttogni szabad munka közben, itt kemény tolmácsolás folyik, köhöm, nincs helye a romantikának!

Ebédelni megy a társaság, én táskámba rejtem a poharat. Otthon gondosan elmosom majd, szalagot kötök rá, és felteszem a polcra. Ramon pohara- mesélem majd az unokáknak büszkén, akik tátott szájjal hallgatnak. De lehet, csak kiröhögnek, hogy honnan szalajtottak valakit ilyen lehetetlen névvel, mint a Ramon. Talán az Ezeregyéjszaka meséiből? És erre csak nézek majd sejtelmesen, mint aki már sok éjszakát töltött az arab herceggel.