Azért az ultrahang
előtti napokban már paráztam. Most akkor fiú vagy lány? Mert ha fiú, akkor nem
lesz imádott, sokat várt kislányom. Ha kisfiú, akkor engem fognak imádni, de
mihez kezdek majd vele? Nem lövök a fiús dolgokhoz, a focihoz meg a harci
játékokhoz, meg amúgy is, mi lesz, ha fiú???
Na és persze a lelkifurdalás, hogy tartok a kisfiúktól.
Mert Gergőcske, ha fiú, megérzi, hogy tartok tőle. Milyen ciki már, ha valakit
az édesanyja már az elején így vár? Oké, nem vagyok normális, ezt már tudjuk. Timi,
a pszichológusom amúgy is megmondta, hogy nem baj, ha hülye vagyok, ha stabilan
hülye vagyok. Ez az.
Aztán mégis bennem motoszkált a kisördög. De a kisfiú, az
olyan….cukker. Meg büszke, fiús anyuka lehetek. Inkább csak a kíváncsiság
tartott már izgalomban. Tudjuk már meg!
Bevallom, rápisiltem a szódabikarbónára. Kettőt pukkant,
de nem pezsgett. Szóval lány. Néztem a kerekedő hasamat. Hegyes vagy
szétterülő?
-Hegyes- mondta a
húgom.
-Szétterülő- mondta
Áron.
Fantasztikusan ki
voltam segítve. Anyu meg zollstockkal rohangált a szobámban, és mindent
gondosan felmért közben centire. Hova kerüljön a kiságy, a pelenkázó, ha majd
hazajövünk. És babakocsit is milyet válasszunk? Multifunkcionálisat vagy
egyszerűt?
Én csak szerettem volna
tudni végre, hogy minek örüljek. Mert egyértelmű, hogy annak örülök, ha
egészséges.
Aztán a szép, szombat
délelőttön felkerekedtünk Áronnal, és elmentünk Andihoz, a friss fiús
anyukához, akinek a mosolya az arcán fordított arányosságot mutatott a fáradtsága
mértékével. Ádámka másfél hónapos, de Andi már dolgozott néha, erejéhez mérten.
Hasamra kente a trutyit, aztán néztük a monitort, Figyeltük nagy csendben. Andi
jobbra-balra forgatta a hasamon azt az
izét, közben összevonta a szemöldökét, hümmögött.
-Nem látom, nem mutatja
magát- mondta. Pont belóg a lába-magyarázta.
-Sejtésed sincs?-
kérdeztem.
-De van- mondta Andi sejtelmesen.
Lélegzet visszafojtva vártuk a folytatást- szerintem lány.
-Óóóó.
-De várjatok. Ebből a
szögből látszanak is az ajkak. Fütykös viszont nincs..
Megszorítottuk egymás
kezét. Lányunk lesz. Akkor még nem volt tutibiztos, rá egy hétre azonban
megállapították a genetikai ultrahangon is, hogy Cuncibaba kislány. Kislány!!!!!!!!!
Lili Anna. A mi is Lilink.
Otthon Samu kutya hozta
a hírt, nyakába rózsaszín szalagot kötöttünk ennek örömére. Anya nagyon boldog
volt, máris ráállt a rózsaszín holmik keresésére. Így festett Samu kutya
nyakában a szalaggal:
Én pedig kezdhetek
elgondolkodni, hogyan kezeljem majd a női hisztit, a hiperérzékenységet
(magamból indulok ki), és a tényt, hogy Lilike olyan apás lesz, hogy csak na.
De ezzel együtt is nagyon boldog vagyok. Vagyunk. Aztán még jöhet meglepetés áprilisban is, ha kibújik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése