Csillagmese

             Amikor hajnalban felébredtem, és nem tudtam visszaaludni, felkeltem, és az ablakhoz sétáltam. Az ég alján mintha halvány pirkadási csík világított , a tiszta, sötét égbolton még pici gyémántként világítottak a csillagok.

            Te is egy olyan kis csillagról érkeztél. Vagyis Te magad vagy az a csillag. Mielőtt a pocakomba költözzél, Te is ott fenn világítottál. Elmeséljem, hogyan volt? Hátha visszaalszunk tőle. Mert látom, még mindig beszélnem kell hozzád. Folyamatosan csuklom, ami a jelenléted jele. Egyelőre még csak így kommunikálunk. Ébren vagy, és szeretnéd, ha ilyenkor kicsit rád figyelnék. Anya, mesélj. Hát jó.

            Élt egyszer fenn az égen egy pici Lélek egy pici csillagon, aki érezte, hogy itt az ideje leszületnie a Földre. Körbenézett hát odalenn, hova is mehetne. Hatalmas volt a választék, tényleg. Elsőként látott egy jól öltözött, elegáns párt. Hatalmas házban laktak, látszólag tökéletes boldogságban. Minden fényes volt és szép, szinte ragyogott. A Kicsi Léleknek mégsem tetszett. Félt, ha megmozdít valamit odalenn, az menten összetörik. És nem érezte, hogy az a pár hívta volna magához. Másodszor látott egy másik párt, akik már régóta vágytak gyermekre. Hosszú évek óta imádkoztak érte. A Kicsi Léleknek összeszorult a szíve, szívesen ment volna, hogy segítsen rajtuk, mégsem tudta rávenni magát. Érezte, hogy nem ez az ő helye. Ide-oda cikázott az égen, hogy szemügyre vegyen minden lehetőséget, minden szempontot, mert jól akart dönteni. Látott szerelmespárokat, akik megőrültek egymásért, ott biztos jó helye lett volna- pár évig minden bizonnyal. Látott egyedül álló anyukákat, akik teljesen apuka nélkül boldogultak. Szívesen megismerte volna őket, a valódi hősöket. Annyit töprengett, hogy a végén még mindig a csillagon csücsült.

            Akkor vette észre a két érdekes embert lenn a Földön. Kicsit szétszórtnak tűntek, kicsit bizonytalannak, mint akik nem tudják, mit keresnek odalenn. Nem volt csillogó, nagy házuk, és még azt sem tudták biztosan, hogy egymástól mit akarnak. Viszont volt valamijük, ami a többinek nem: tiszta, őszinte szívük, a szívük mélyén pedig sok-sok szeretet. Szeretet egymás és a világ iránt.

            -Igen, ők kellenek nekem!- kiáltott a kis Lélek, és nagyot ugrott a csillagon. Akkorát, hogy majdnem elhasalt rajta. Ügyesen meglovagolta a csillagot, leszánkázott rajta a Földre az emberpárhoz, akiket kiválasztott. –Juhééé-visította, amikor pindurka szőlőszemként beköltözött hozzájuk, mert tudta, itt lesz a legjobb helye a Földön.

            Így szól hát az első mesém Hozzád, Cuncibaba. Egy kis csillagról, és lakójáról, aki most már a pocakomban lakik. És hamarosan ő is itt fog élni abban a világban azokkal az emberekkel, akiket kiválasztott magának.