Tudom, mostantól ez
jön, az „Első”-vel kezdődő e-s mondatok ideje. Az első négykézláb-mászás, az
első felállás, az első szavak, az első leírt szó, az első pasi…Első, első,
első. A kívülállók csak a fejüket fogják, de nekem ez lesz az univerzum
mozgató-ereje mostantól pár évig. Na meg a salsa. (Ha-ha)
Az első mocorgást
mindenki mágikus magaslatokba emeli. Híres írók és zeneszerzők példakép-
zenéiket és művüket hallva mozdulnak meg először. Természetes, hogy a sajátod is valami
misztikus tevékenységed űzése közben fog jelt adni magáról. Például tánc
közben, így szinte biztos, hogy ünnepelt kubai salsa-táncos lesz majd, vagy
kedvenc könyved olvasása közben, ami majd őt is szép dolgokra inspirálja. Így
boldogan vártam én is az elsőt.
De nem történt semmi,
sem a 17. sem a 18. héten. Vannak babák, akik már ilyenkor megszólalnak. A 14.
hét táján volt egy érdekes érzésem, mintha moccanást éreztem volna belül, de
csak egy pillanatig, aztán hetekig némaság. Pedig buzgón figyeltem a
pillangókat és a buborékokat, ugyanis állítólag ehhez hasonló érzés. Nálam nem
volt se bubi, se lepke. Aztán a chates babás csoportunkban (várandós és már
szült régi barátnék csoportja, nemrég alakultunk…) egyik barátnőm
felvilágosított, hogy bullshit az egész, nincsenek rovarok és buborékok sem,
csak bélgázok, és ehhez hasonló kutymorgások, csak épp középtájt, nem oldalt a
beleimnél vagy fenn a gyomromban. Ennek már volt értelme, valóban, mert már másnap
rájöttem, hogy érzem. Az oldalamon fekve ismét megmoccant Lili. Ijedtemben
felültem az ágyban, mintha egy idegen objektum fészkelte volna magát belém.
Aztán leesett, hogy semmi gond, ez csak a lányom. Minden erőmmel
összpontosítottam, hogy újra jelt adjon, de nem történt semmi.
Rá két napra aztán
végérvényessé vált, hogy Valaki birtokba vette a testem. Az ágyon feküdtem azon
a péntek estén, és Áronnal beszéltem telefonon. Kinn a konyhában a húgom
ordított épp teli torokból Anyuékkal, szóval volt jó kis hangulat, ahogy a
babás Nagykönyvben meg van írva.
Cuncibaba pedig ekkor szép ütemesen mocorogni kezdett bennem. Puha,
gyengéd pulzálás volt a köldököm alatt, a hólyagom tájékán és vagy tíz
másodpercig tartott. Azta…. Mondom én, hogy Apás lesz, Áron hangjára éreztem
először a mocorgást. Áron persze nagyon fel volt dobva , mondtam is neki, hogy
ne örüljön annyira, mert lehet, hogy megnyugtatni is ő tudja majd csak, és
akkor aztán szép éjszakák elé nézünk.
A majdani éjszakázások
rémei amúgy is sötét fellegként ülnek a fejem fölött, és egy középkori
kínzókamra képével fenyegetnek. Hogy a jó életben lehet ezt végigcsinálni?
Mindegy, még messze van. Maradjunk a mocorgásoknál. Azóta érzem. Éjszaka. A
metrón. Az ágyon fekve. És igen, tánc közben is. Szóval lehet, hogy mégis kubai
salsatáncos lesz.
De ha nem is, akkor is
felemelő érzés érezni, hogy él és velem van.
Aztán persze aggódni, hogy miért nem mocorog gyakrabban, vagy éppen
MIÉRT mocorog gyakrabban, pihen-e eleget odabenn a jó kis komfortos anyaméhben.
Vagy hogy nem túl szűk ott benn neki? Hogy nem kap pánikrohamot?
De mindezekkel együtt
is fantasztikus ez a kutymorgás. Hívjuk lepkének vagy buboréknak vagy
bélgáznak, nekem tökmindegy. A lényeg, hogy van. Felér a legvadabb
szex-élményemmel vagy egy őrjítő orgazmussal. Oda nem adnám semmiért. Még egy
pohár vörösborért sem. Pedig az lecsúszna néha. Tényleg. Cuncibaba mocorgása
mindent visz. Mindenkinek csak ajánlani tudom. A pasik nem is tudják, mit
veszítenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése