A másik Boleyn lány: Tudor-lélektan , avagy mire vágyik a nő?

Nem kétséges, hogy VIII. Henrik nagy hóhányó volt, habzsolta a nőket. Amolyan alfahím, némi hatalommal és sármmal felfegyverezve.  Egy volt főnökömre emlékeztet, övé volt fél Magyarország, és egyszerre minimum két nőt hajtott amellett, akivel épp együtt élt.  Míg legifjabb trónörökösét neveltem, volt időm megfigyelni az életét. Hihetetlen önbizalma és némileg arrogáns stílusa ellenére sosem gondoltam őt embertelen szívtiprónak, aki átgyalogol a nők életén. Tudta magáról, hogy nem apa és férj-típus, és ezt sosem rejtette véka alá. Nem volt hűséges egy kapcsolatában sem, de ezt nem másoktól sem várta- várja el. Érdekes esettanulmányt érdemelnének azonban e jelenkori történet női főszereplői, akik tele voltak megbántással, gánccsal, sosem néztek a szemedbe, ha mondtak valamit, és ott fúrtak-faragtak, ahol akartak..

Nos, a pocakos, nagy étvágyú Henrik épp olyan lehetett, mint ez az egykori főnököm.. Ex-párjai pedig azokra a nőstényekre hasonlítanak, akiket mindeddig sajnálattal vegyes együttérzéssel szemléltem. Nem véletlen, hogy a Másik Boleyn lány történetében is épp a női szereplők ébresztettek hasonló gondolatokat bennem. Gondolom, a valóság eléggé távol állhat a romantikus, amerikai történettől, de kétségkívül príma gondolatébresztő minden 21. századi nő számára.

Eddig úgy néztem a történelmi Boleyn Annára, mint az események pórul járt áldozatára: rossz időben volt rossz helyen, beleszeretettek, elcsábították, dobták, majd még meg is ölték. A filmben ő (Natalie Portman)  nem áldozat, hanem épp kezdeményező, „gaz” cselszövő, amolyan „tudom, mit akarok, és azt el is érem” nő, aki minden  praktikát latba vet, hogy a királyi székben tudhassa magát. Amolyan uborkafára felkapaszkodott királylány, akin még rajta van a  kötény , de már a koronáért nyúl. A nagy küzdelemben el is felejti, mit érez a kiszemelt férfi iránt, inkább a hatalomvágy hajtja, és persze annak rendje és módja szerint meg is kapja érte a magáét: first lady lesz ugyan, de a feje hamarosan porba hull. Akárcsak képletesen egykori főnököm exnőjével történt: ha a feje meg is maradt ugyan, de hamarosan kegyvesztett lett.
 Mary húga (Scarlett Johansson) természetesen szőke, ártatlan, nagy kék szemekkel, és akkora szívvel, hogy fél Anglia elfér benne. Amikor nővérét börtönbe vetik, élete kockáztatásával megy a királyhoz, hogy kiszabadítsa. Annak ellenére, hogy egykor épp testvére volt, aki Henriket elszerette tőle, míg ő veszélyeztetett terhesként feküdni kényszerült. Szóval Marcsi igazi hős: mártír és odaadó, női karakter. Nem küzd se koronáért, se hatalomért, még a király sem igazán érdekli, egy véletlen folytán azonban épp rajta akad meg nőcsábász uralkodó szeme, és így válik elsőként ő a király szeretőjévé. Mary szépen belesodródik a szerelembe egy alfahímmel, akihez hasonlót még sohasem ismert, és aki valószínűleg az ágyban is elkápráztatja praktikáival. Azt a típusú, passzív nőt testesíti meg, aki odaadón képes szeretni, és nem vágyik semmi másra. Nem véletlen, hogy Justin Chadwick rendezőbácsi őt emelte piedesztára: „Látjátok, látjátok? Néha jobb szépen csendben maradni, jobban jártok, mintha nagyon ugráltok, mert akkor könnyen lehet, hogy nem élitek túl a filmet!” Mondanom sem kell, hogy az általam ismert „VIII. Henrik” jelenlegi barátnője is szőke. Vagy ki tudja, már nem is a jelenlegi? Azóta eltelt pár év, lehet őt is lecserélték már.

Tehát a történet morálja, vagyis erkölcsi tanulsága erősen azt próbálja sugallni, hogy a törtetés és női praktikák erősen elítélendő foglalatosságok, és jobb, ha nem élünk velük. De azért felvetődött bennem, hogy manapság nem épp főnyeremény egy Mary-típusú nő helyében sem lenni. Mégis, milyen érzés megtűrt másodikként élni? Nem vágyunk, mi nők, mégiscsak mind a „trónra” a választott királyfi mellett? Ezzel együtt azonban tanulságos lecke lehet a második szerepe is, hiszen semmi más nem taníthat bennünket igazán szeretni, mint a szenvedés. Nincs olyan lány vagy nő, aki legalább egyszer élete során ne esett volna át ezen.

Épp ezért mindkét Boleyn-lány szimpatikus nekem, hiszen voltaképpen, ha nagyon mélyen magunkba nézünk, hasonlítunk mindkettőjükre: melyik lány nem vár elköteleződést vagy épp többet („mikor veszel már el???”) választottjától , és melyikünk nem vágyik arra, hogy teljes valóban megélhesse nőiességét a Férfi mellett, aki mellett semmi másra sem kell gondolnia?

Van, ami sosem változik. Még szerencse, hogy  nekünk már nem kell vigyáznunk annyira a fejünkre. A szívünkre annál inkább.