Egy réges- régi történet szerelemről, barátságról, Sorsról, választásról...
Elkezdődött a nyár,
ha Frici nem is így képzelte. A rajzmappák az albérleti szoba sarkában
pihentek, leadta a kollégiumi szobakulcsot, és az utolsó papírdobozzal
kimasírozott az utcára, hogy elcsípjen egy villamost a kék metróig, ami kivitte
Kispestre. A júliusi forróság megrekedt a magas, régi épületek között a Bartók
Béla úton, letörölte homlokáról az izzadtságcseppeket, és vízpartra gondolt,
hullámzó víztükörre gondolt, szabadságra és felhőtlen nyárra, amikor nem
foglalkozik az egyetemmel és a tanulással. Ám tudta, hamarosan eljön az ősz, és
ismét kinyitja kapuit az egyetem, a folyosók megtelnek az előjelentkezőkkel,
elkezdődik az órafelvétel, és ismét beköltözik majd a kollégiumba, ahol havonta
ki kell fizetni a díjat, és boltba kell menni, hogy ennivalója legyen, ha Anyu
főz is rá, ő nincs mindig ott, és a közlekedés is pénzbe kerül, az esetleges
pótvizsgadíj is pénzbe kerül. Pénz pedig munkából van, mert Apunak sincs annyi,
hogy adjon egy évig, így dolgozni kell, lőttek a láblógatós, gondtalan nyárnak,
bekarikázta az álláshirdetéseket az újságban. Miközben a villamoson
zötykölődött, csörgött a telefonja, egy munka ügyében keresték, igen, én
lennék, Csömörön, értem, tudom,a Hévvel, még ma megnézem a házat, igen, értem,
szóval nem lakik ott senki, nagyszerű, nyugodtan dolgozhatom akkor…Rendben,
köszönöm, az valóban jó lenne, nem kéne hazabumliznom minden este, segítség
lenne, ha ott is lakhatnék a munka ideje alatt, nem, nem félek a kutyáktól,
nekünk is van kutyánk odahaza….Mi? Nem, én Pesten, a szüleim fenn, északon,
igen, valóban nagy ott a munkanélküliség…Akkor ma este 6-ra kimegyek…
Lerakta a dobozt az
albérletben,- mikor jössz haza?-kérdezte Anyu.-Nem tudom-felelte, és már
fordult is ki az ajtón, hogy 6-ra kiérjen, aztán vissza, és ha minden jól megy,
már jövő héten munkába állhat, meglesz a pénz az őszi félévre.
Elrepült a pár nap, és
máris ablakkereteket festett, és nyílászárókat javított, és melegen tűzött rá a
nap, levette a pólóját, vizet locsolt
magára a kerti csapnál, a farkaskutya rózsaszín, lógó nyelvvel figyelte az
árnyékból, aztán ment vissza dolgozni,
felhangosította a rádiót, Danubius rádió, a nyár legújabb slágerei, jó
volna most a strandon feküdni, és nem gondolni semmire, bútorokat gyalult,
mindenki mondta neki, hogy a faipari szakközéppel jobban jár, mint a
gimnáziummal, és tessék, most hasznát veszi asztalos múltjának, míg Csepi
Olaszországba utazott a szüleivel, amikor elbúcsúztak, megveregette a
vállát:”kitartás, öcsém”-és nevetett hozzá, de Csepi mit sem tud arról, hogy
neki ettől a nyártól függenek a későbbi tanulmányai, a szülei nem tudják úgy
támogatni, mint Csepit, aki még sosem dolgozott, mert nem volt rá szüksége.-Olaszban
jó kis csajokat lehet felszedni-kacsintott rá.-majd küldök lapot, jó lesz?
Persze jó lesz, de nem
bánná, ha Csepi képeslap helyett inkább idejönne, és átvenné helyette ezt a
rohadt munkát. Elpepecsel vele, telnek a napok, már végére jártak a júliusnak,
leköti magát, de mégiscsak teher valahol, amikor egész évben rajzok fölött
görnyedt, jól esne most a megérdemelt pihenés. Tágas, kétszinte ház volt a
meló, nagy, széles előkerttel és kiláncolt, kutyaházas ebbel, a garázs félig
készen tátongott az épület mellett, ő beköltözött a bútorozatlan nappaliba egy
szivacsos matracra hálózsákban, mintha kempingezne. Egy késői délutánon a
kitárt ablaknál állt, épp a pólójával törölgette a nyakát, amikor valaki felkiáltott neki:
-Friciiiii!-süvöltötte
a hang, és kar lendült a magasba, a nővére volt.-Anya kaját küld, és a postát
is utánad!- a fiatal nő felsietett a lépcsőn, karján a kosárral, egy borítékot
lobogtatva.
-Na, megjött Csepi
képeslapja-gondolta Frici, és a fáradtságtól nevethetnékje támadt hirtelen.
Beletúrt sötét, rövid hajába, azon gondolkodott, van-e itthon üdítő, amivel
nővérét megkínálhatná.
A lány beszélt
folyamatosan, hűtőbe pakolta a főzelékes üvegeket és műanyagdobozokat, végül a
levelet Frici kezébe nyomta, aki a földre telepedett pihenni.
-Tessék, ez a héten
jött-mondta, miközben a fiú a levelet forgatta, feladót keresett, megtalálta,
eltűnődött, de nem szólt semmit, úgy tett, mintha nővérére figyelne, aki
egyfolytában a pasiját szapulta, tagbaszakadt, nagydarab állat volt a barátja,
olyan kidobófiú-stílus, egy hónapja jegyezték el egymást. Alig várta, hogy
elmenjen, megköszönte a szállítmányt, és integetett testvérének, közben a
lenyugvó napba hunyorított, íme,végre beesteledett, ma már nem dolgozik többet,
vesz egy hűvös zuhanyt, és ejtőzik a kertben később a szürkületben.
Felkapcsolta a kinti
világítást, és kényelmesen elhelyezkedett a kerti bútorokon, mintha valóban itt
lakna, nemcsak alkalmazott volna, hallgatta a tücsökciripelést és az éj neszeit,
hátradőlt a nyugágyon, és azt képzelte, ő is Olaszországban van, a tengerparton
van, és viz csapkodja a partot, és hirtelen Dorka jutott eszébe a semmiből, a
mosolygós arc, a teste közelsége, és zsibbadt tagjai újult erővel teltek meg,
ahogy a lányra gondolt. Karcsú derekára gondolt, szép vonalú nyakára és a két,
nyári pólóból leheletfinoman kilátszó kulccsontra, a karjára, ami azonnal
barnára sült, hacsak kicsit is napoztatta, gyönyörűszép, ápolt volt a bőre,
mint a pillantása, olyan hamvas, és most túl fáradt volt ahhoz, hogy a
tisztaságra és a távolságra gondoljon, ami a lánytól elválasztotta, kimerültnek
és fásultnak érezte magát, és vágyott Dorkára.
Ha itt lenne vele, nem is a tengerparton, ha elmondhatná neki, mennyire egyedül
érzi magát, mennyire kilátástalannak a jövőjét, ha szülei nyomorára gondol,
Anyu betegségére, és Apu alkoholizmusára, ha hozzábújhatna és megölelhetné. Ha
megölelhetne most bárkit…..
A levél jutott eszébe,amit
a lány írt neki, és ami az asztalon hevert előtte a kibontott, üveg sör
mellett, amiből jóízűn ivott egy kortyot, miközben kézbe vette a borítékot,
kíváncsian forgatta, nézte a címzést, girbe-gurba ákombákom, gyors, türelmetlen
lejtéssel rótt sorok. Letette az üveget, aztán feltépte a boríték élét, óvatos,
finom mozdulattal kiemelte a szépen összehajtott, vékony levélpapírt.
Kétoldalas, bő levél volt, Frici olvasni kezdte a sápadt lámpafénynél:
Kedves
Frici!
Éjnek éje van, és Moll Flanders- t kéne olvasnom, mert sehol sem tartok
vele, vagy legalábbis aludnom kéne, de ehelyett itt ülök és levelet írok Neked. Kinn ciripelnek a tücskök, és brekegnek a békák,
és a gondolataim túlzúgják az egész sokadalmat.
Annyit
gondolkodtam, mióta hazajöttem, mást sem teszek, csak gondolkodom folyton.
Amikor utoljára találkoztunk a Ligetben
a tónál, és néztük azokat a lüke kacsákat, olyan szép volt minden, jobb is,
hogy nem beszélgettünk komolyan, valahogy nem vitt rá minket az a csodálatos
délelőtt,
te mégis említetted azt a nagy szerelmedet, aki egy éve csúnyán becsapott, és
ezért nem vagy képes elkötelezni magadat senki mellett sem. Nem tudom, mi kéne
ahhoz, hogy el tudd magad kötelezni, de bármi lenne is az, szeretném, ha
segítene neked, hogy könnyebb legyen ez a lépés. Nekem viszont döntést kell
hoznom, mert ez így nem folytatódhat, én rángattalak bele kettőnk dolgába
az e-mailezéssel, nekem is kell kiszállni belőle, és igen, ezt szeretném:
szeretnék kiszállni. Eljött a pillanat, hogy döntsek, bármilyen nehéz, mert
nagyon megkedveltelek, de nem várhatok tovább. Te becsaptál engem, és ez
nagyon fáj. Mással voltál, miközben nekem udaroltál, ez nagyon-nagyon
megalázó…Én nem ezt akarom.
Nem
hiszem, hogy a te hibád, hogy olyan vagy, amilyen. Szereted a nőket, ez az igazság…És biztos nem is érted, mennyire
megbántottál. Ez el fog múlni, és én
hiszem, hogy lehetünk még barátok, mert
az nagyszerű lenne!
De úgy gondolom, ennél többet én nem adhatok neked.
Nekem
most elég egyhangúan telnek a napjaim, mióta hazajöttem nyárra, sokat tanulok, hogy behozzam a
lemaradásaimat, de várom az őszt, hogy újra Pesten lehessek a barátaimmal.
Kívánok
Neked nagyon szép nyarat, kitartást, ha dolgozol, és azért pihenést is!
Üdv,
Dorka
U.I: Vicces,
nem direkt volt, de épp ennek a lapnak a hátuljára kezdtem el kijegyzetelni
Molina Don Yuan-ját. Tényleg nem direkt volt: “Tirso de Molina: A sevillai
szédelgő és
a kővendég
története”
Ekkor csörrent meg a
telefonja. A kerti szék alatt lapult, türelmetlen, csipogó hangjára a kutya is
felkapta fejét mellőle. Nehezére esett felkelni, de megtette, felemelte a
készüléket, automatikus mozdulattal lenyomta a gombot:
-Halló…
-Frici, nahát, de jó,
hogy végre elcsíptelek!
-Maszat….
-Már napok óta
csörgetlek, te Jómadár, de mindig ki vagy kapcsolva…
-Dolgozom napközben,
ilyenkor ki szoktam nyomni……
-Fáradtnak tűnik a
hangod..
-Ki vagyok nyúlva….
-Szegénykém…Meddig
tart még a meló?
-Még két hét…
-Azaz augusztus
közepe, nemde?
-De igen..Te merre
vagy?
-Hazajöttem
Kecskemétre a szüleimhez, borzasztó…
-Miért?
-Ááá, ne részletezzük,
lóg a bárd a levegőben, egymást ölik naphosszat, Anyám fixa ideája, hogy el
akar válni…Ha így megy tovább,elköltözöm a barátnőmhöz, Jutkához és a
pasijához. Eljössz akkor a Balatonra?
-Hova?
-A Balatonra, nem emlékszel? Úgy
volt, megyünk, igaz, akkor négyen, Balázs. Csepi, te,én és még a szintről
páran…Nos hát, Csepi Olaszországban van, Balázzsal két hete szakítottunk
végleg, így maradsz te és még a többi négy ember, akiket mondtam…A nyaralót már
tavaly novemberben lefoglaltuk és ki is fizettük.
-Teljesen kiment a fejemből,
ne haragudj…
-Pedig te is fizettél
előleget, mindenkitől beszedtem…
-Jó, de azóta….szóval lehet,
hogy dolgozom akkor…..
-Jajj, Frici, kell ennyi
lazítás! Így is halálra melózod magadat…Nincs még valaki az ismerőseim közül,
aki keményebben dolgozna nálad…
-Ez valóban kedves tőled,
Maszat…
-Szóval eljössz?
-Rendben..
-Remek! Augusztus 16 és 20 között mennénk, épp visszaérünk a tűzijátékra
Pestre majd! Arra Csepi is megjön, és a kollégiumban alhatunk is, mert Csepi
korábban beköltözhet idén...A sportbizottság elintézte neki az eredményei
miatt…
-Nem baj, hogy őt nem hívtad
el a tóhoz?
-Az igazság az, hogy nem is
említettem neki, mert amúgy tud róla, de mivel elutazott, gondoltam, nem
hozakodom elő ezzel…
-Végülis te tudod, te
szervezed…
-Így igaz…De örülök neked!
Dorkával mi van?
Frici nem válaszolt rögtön,
az ölében heverő kibontott levelet nézte. Mély levegőt vett, mint akinek
nehezére esik kimondani valamit, ami egyértelmű. Ismét Dorka képe villant elé,
az előre libbenő copf, a virágmintás szoknya, amint lefele suhan benne a kollégium
előtti lapos lépcsőkön, karcsú állát a vaskerítés két hideg rácsa közé
illeszti, mintha csókot akarna adni neki.
-Dorkával…vége-felelte Frici
halkan, és a levelet lassan összehajtotta. Súlyosabbnak tűnt körülötte az
éjszakai csend, mint azelőtt, a kutya szunnyadt az ebólban, mintha az éjszakai
tücskök is visszatartották volna a lélegzetüket néhány pillanatra. A négyrét
hajtott levél Frici zsebében landolt. A fiú hátrahajtotta fejét, és a csillagos
eget fürkészte. Itt, vidéken, tisztán látszott a tejút, nem úgy, mint a
füstködös Budapesten.
-Nahát, igazán
sajnálom-hallotta Maszat hangját a vonal túlsó végéről.-Pedig szépen
alakult...Azért ugye barátok maradtok?.....
Igen, persze, barátok
maradnak, ez így természetes, elvégre nem történt köztük semmi sem, meg sem
csókolta, milyen kedves levelet írt, majd talán válaszol is rá, Dorka rendben
lesz. Tanul, elmúlik a nyár, szépen elfelejti. És neki mi marad Belőle?
-Persze, nincs
harag-hallotta saját hangját egész távolról, mintha a csillagoknak mondaná,
ahogy felfele tekintett, és kezét végighúzta a homlokán, kicsit fájt a feje. Talán tényleg sokat dolgozik, tényleg pihennie kéne, Maszatnak igaza van Jó lesz majd az a pár nap a tónál.
(To be continued...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése