Vágyra járók 2.

Akkor

Elhatározta, hogy bármi történjék, nem néz hátra. Ez tűnt a legjobb megoldásnak, minden, ami előtte van, a még meg nem történt események sorával kecsegtet, és jobb nem gondolni arra, amitől legjobban félt. A lány már jó pár méterre elhagyta az udvarház impozáns épületét, haja kibomlott a futástól, arca kipirult az indulattól, ajkát makacsul összeszorította: sosem érheti utol, és amiről beszélt, amit akart, az egyszerűen lehetetlen. Már letért a kavicsos gyalogútról és bevetette magát a mély fűbe. Szíve a torkában dobogott, felcsípte a szoknyáját, hogy gyorsabban futhasson, mint aki közelgő veszélyt érez. Ágak reccsentek mögötte, ő ijedten pillantott fel a cserjésben, ahová betévedt. Feje fölött szédült iramban cikázott az ég, napfényes foltok vetültek a párás aljnövényzetre. Hirtelen földbegyökerezett a lába, nem tudott tovább futni. Tekintetében megcsillant a félelem, amint a vele szemközt álló férfira tekintett. Vele egykorú lehetett, még fiatal, szinte gyerekek voltak mindketten. Úgy tűnt, mintha a semmiből termett volna előtte, pedig egész úton követte, ahogy a házból kilépett. Utána jött, és most megtalálta, nincs menekvés, nincs tovább. Nem tud hova menni, hova bújni többé. A gyűlölet, a tehetetlenség és a félelem indulata lett úrrá rajta, szeme sarkából kicsordult az első könnycsepp. Legszívesebben toporzékolt volna, de lábai felmondták a szolgálatot. Csak néhány tétova lépést hátrált, de már tudta, mi következik, ezért lehunyta a szemét.

Most

         -Holtomiglan, holtodiglan- fuvolázta Luca, miközben lehuppant a fotelbe, és felkattintotta az állólámpa kapcsolóját. Míg a halál el nem választ. Lehetetlen, hogy ő ezt valaha kimondja. Talán ezért nem véletlen, hogy épp Gével hozta össze a Sors. Tőle aztán igazán nem kell ilyesmire számítania. Ravaszul felpillantott, tekintete találkozott a fiúéval a sejtelmes fényben. Gé az ajtófélfának támaszkodva nézte, a küszöbön állt habozva, mintha illetéktelen személy volna egy idegen lány lakásában. Luca nem is értette, miért is állt vele még szóba. Talán, mert a múltkor minden magyarázat nélkül ott hagyta a rakparton. Gé természetesen nem értheti, hogy az a szorítás a csuklóján mit váltott ki belőle: itt az ideje, hogy elmondja neki. Ezért kereste meg, és még aznap összefutottak. Sétáltak a belvárosban és komoly témákról beszélgettek. Természetesen ismét sikerült visszakanyarodni a hírneves iskolákhoz.

- Az a gimnázium legalább értéket képvisel-jelentette ki Gé komolyan. Na puff. Már megint azok az értékek!

- Ugyan-érvelt Luca - Mégis milyen értéket?

- Házasság, család, gyerek…

- Aha- bólintott Luca némileg kétkedve. A fiú megérezte hangjában a gúnyt, és érdeklődve ránézett. Egy padon ültek a sétálóutcában a korai alkonyatban, a lány keresztbe vetette a lábait, és türelmetlenül lógázta őket.

- Mit jelentsen ez az „aha”?- tudakolta Gé némileg felfortyanva.

-  Csak megint vicces a Te szádból ilyesmit hallani.

- Hogyhogy az „én” számból?

- Te nem akarsz se családot, se gyereket. Kettyinteni akarsz.

- Attól még tudom, mi az értékes. És különben sem mondtam, hogy nem akarok családot, csakhogy most nem akarok.

- És ha mondjuk találkoznál valakivel, akibe beleszeretsz? - provokálta Luca. Szemei kihívón megvillantak, szája huncut mosolyra húzódott. Gé ellenállhatatlannak látta az esti fényben.

- Abban az esetben.. - kezdte, aztán nyelt egyet, mert eszébe jutott, milyen szívesen megcsókolná a lányt- azt hiszem kivételt tennék- elhallgattak, néma kíváncsisággal nézték egymást. Először mélyedtek el így egymásban, mióta találkoztak. Luca gerincoszlopán a hideg futkosott.

-A házasság nem vicc- szólt végül rekedten, szája teljesen kiszáradt.

- Egy életre szól-tette hozzá Gé- Hatalmas elköteleződés. Nekem még nem hiányzik.

- Nekem sem- hallotta Luca a saját hangját, és döbbenten vette tudomásul, hogy minden kimondott szava őszintén csengett. Még mindig Gé pillantásának hatása alatt volt, végül úgy döntött, felhívja a lakásába. Most először kitörölte fejéből a félelmeit: ha Edinának igaza van, és valóban szorongások állnak a rémálmok- és most már látomások- hátterében, itt az ideje, hogy tisztázza őket.

            - Kérsz egy kis narancslevet? - kérdezte Luca, miközben lassan feltápászkodott a kis szoba kényelmes fészkéből. Kisétált a parányi konyhába, és a hűtőből elővette a narancslevet. A pultnál kitöltötte a dzsúszt. Gé hangtalanul lépett mögé, és hátulról átölelte. A lány megdermedt.

            - Elmondod végre, mi történt veled a múltkor?- súgta a fiú a fülébe, aztán lopva belecsókolt a nyakába. A lány alig bírt a kérdésre figyelni, elgyengült a félreérthetetlen szándéktól. Lehet, hogy Edinának volt igaza, és egész egyszerűen csak arra van szüksége? Mégis, mi történhet, ha megteszi?- keze lecsúszott a pohárról, két kézzel kapaszkodott a pultba, hogy lábon tudjon maradni.

            - Még nem… gondoltál rá, hogy mi már találkoztunk valahol?

Mondjuk előző életünkben? - kérdezte zihálva, miközben próbálta megőrizni lélekjelenlétét Gé simogatása közben. Hirtelen erőt vett magán, megfordult, és a fiú mellkasának támasztotta a kezét. Gé fátyolos tekintettel meredt rá, szemmel láthatólag sokkal inkább lekötötte a lány vonzereje, mint spirituális eszmefuttatásai.

            - Előző élet?- súgta Luca fülébe, mire az megborzongott.

            - Úgy ám -lehelte vissza erőtlenül. Gé  megcsókolta, aztán megsimogatta a hátát:

       - bizarr gondolat. De remélem, nem azért van ez az egész, mert a múltkor azt mondtam, megerőszakollak.

          - Dehogy… egyszerűen csak…- Gé hirtelen nekinyomta a pultnak, és kezdte kigombolni a blúzát- Luca felnézett, mintha hirtelen megvilágosodott volna:- az igazság az, hogy azt hiszem, pont erre vágyom.

           - Hogy megerőszakoljalak?- zihálta most már a fiú is. Lucát elöntötte a vágy. Még sosem akarta Gé érintését ilyen hévvel. Őrültség, hiszen ez a fiú maga mondta, hogy nem akarja őt komolyan. Ki kellene rúgnia a lakásából, most rögtön. Ehelyett csaknem egymásnak esnek a konyhaasztalon. Luca megpróbált hátulról megtámaszkodni, és egy óvatlan mozdulattal fellökte az egyik poharat. A  narancslé sárga foltja szétfolyt a pulton.

         - Jujj, nézd mit csináltam! - kapott észbe Luca lángvörösen, miközben kibontakozott Gé  öleléséből. Mintha tényleg a narancslé miatt szégyenkezne. Gyosan a mosogatóhoz lépett, rongyot kerített, és felitatta a dzsúszt. Gé zavartan hátrált, és leült az egyik székre. Luca hátrasimította a haját, és összébb húzta magán a blúzt. Nem nézett a fiúra, aki kitartóan bámulta:

            -Gyönyörű vagy…-súgta a fiú.

            - Ugyan-nevetett a lány, és kicsit elpirult- te meg be vagy indulva.

         - Te ugyan nem?- Luca nem felelt. Kicsavarta a narancslevet, elöblítette a poharat. A pulton várakozó másik üdítővel a fiúhoz lépett és felé nyújtotta. Gé felnézett rá, átvette a poharat, és nyugodtan az asztalra tette. Magához ölelte a lányt, aki most engedelmesen követte testével a mozdulatot. A fiú a halványkék ing puha vásznába fúrta a fejét. A legfelső gombot a lány elfelejtette visszagombolni, Gé rajtafelejtette a tekintetét. Felkelt, és megfogta Luca kezét. A lány tekintete az övébe kapcsolódott. Gé lemosolygott rá, és kivezette a konyhából.