E. T. ember akar lenni- A burok című könyv különleges földönkívülijéről

Sosem hatottak meg az apokaliptikus témát feldolgozó sci-fi regények. Túl borongósnak és pesszimistának tartottam őket. Amikor azonban először hallottam Stephenie Meyer A burok című könyvéről, tudtam előítéletek nélkül is, hogy nagyszerű élmény vár rám. Érdekelt, mit hoz ki kedvenc fantasy- bestseller írónőm egy világvégi témából a vámpírok után. Persze nem csalódtam.

„Spirituális (szellemi) létezőkként életek ezreit éltük le, sokat más bolygókon, más dimenziókban és galaxisokban. Az ezekben az életekben felhalmozott energia képes befolyásolni jelenlegi életünket.”

(Robert Detzler)

Ez az amerikai lelkésztől származó idézet ugrott be, miközben Stephenie Meyer A burok című regényét olvastam. Ha adott egy virgonc kis lélek, aki bolygóról bolygóra vándorol, és a stílszerűség kedvéért még Vándornak is hívják, akkor ez a sokat tapasztalt, nyughatatlan földönkívüli bármire képes lehet. Például kis időre emberré válik, ennek a létformának minden nyűgét és gyönyörűségét magára öltve. A probléma csupán az, hogy először emberi testre van szüksége. Ezt pedig max elveheti valaki mástól, aki azonban nem szívesen adja.

Így kerül össze a fiatal Melanie Stryder-rel, aki egy földönkívüli kultúra által megszállt világban az utolsó túlélők egyikeként bújkál öccsével, Jamie-vel. Az „ufók” sajátsága, hogy élő emberek testébe bújva átveszik azok gondolatait és emlékeit, így olvadnak be civilizációnkban, melyet aztán saját szintjükön tökéletesítenek. Miután szüleik is „átváltoztak”, a két gyerek évekre menekülni kényszerül. Eközben találkoznak a szintén emberi túlélő sráccal, Jared-del, így együtt folytatják útjukat. A két fiatal közt lassan szerelem szövődik, melyet beárnyékol a folyamatos nélkülözés és félelem. Egy támadás során Melanie a földönkívüli rendőrség (Hajtók) áldozatává válik, de inkább az öngyilkosságot választja, minthogy ő is hasonlóvá váljon hozzájuk.  Ám a lány csodával határos módon életben marad, így az ő fejébe is az idegen faj egy díszpéldánya, a fent említett Vándor kerül. Vándor azonban Melanie-hoz hasonlóan nem mindennapi: különc és kíváncsi érző lélek. Döbbenten éli át Melanie emlékeit a hányattatásáról valamint Jared iránti szerelméről. Átveszi Melanie érzéseit, és ő is beleszeret a fiúba. Így már képtelen saját társainak segíteni, gazdateste kedvéért „árulóvá” válik. Lassacskán rájön, hogy embernek lenni több, mint csodálatos, és hogy valamennyi eddigi életéből ez a legfantasztikusabb.

Természetesen kellett egy Stephenie Meyer, hogy ezt a sablonos világvége-sci-fi-t megtöltse humánummal, lelkiséggel és érzelmekkel. Mert a vezérmotívum itt is- az Alkonyathoz hasonlóan- a fajokon átívelő szerelem, megspékelve az ismerős szerelmi háromszöggel, melybe Bellához hasonlóan Vándor- a későbbiekben embernevén Vanda- kerül. A történet legemberibb része az a káosz, amit Meyer Vanda fejében létrehoz. Megszűnik Vándor lenni, de Jaredhez fűződő érzései miatt Vanda sem lesz igazán. Kettős énje folyamatos küzdelemben áll a benne élő Melanie-val, ráadásul a megtalált búvóhelyen még számára szokatlan vonzalomra is ébred Jared barátja, Ian iránt. És hogy még izgalmasabb legyen a „játék”, az emberi testbe bújt földönkívüli sehol sincs biztonságban igazán: társai üldözik árulása miatt, az emberek pedig- mivel elrabolta Melanie testét- szintén az életére törnek. Az otthontalanság, kaotikus érzelmek és üldöztetés ellenére Vándor mégis beleszeret az emberi létbe.

És innen már nem is sci-fi a sci-fi, hanem lélektani könyv. Na igen, valószínűleg mindenki érezte már magát hasonlóan. Mintha nem is Te lennél, kicsúszik a gyeplő a kezedből, ha saját magadról van szó. Nem kell ahhoz skizónak lenni, hogy kettősségekben élj. Elég, ha egy szimpla döntést kell meghoznod, máris civakodik belül A és B. Nem lenne egyszerűbb egy tökéletes, háborúk , betegségek és konfliktusok nélküli világban élni, melyet földönkívüliek vezetnek? Naná, hogy nem. Mert ez mind szép és jó, de már nem a mienk. A mi káoszunk, a mi szenvedésünk, szenvedélyünk vagy egyszerre mindkettő. Ez az, amit egy „megszálló” civilizáció sem kárpótolhat, és amiért Vanda meghalni is képes.

Plázapipőke esete Mark Darcyval

           

 Mark Darcyval nem futhat össze akárhol az ember lánya. Vele csak buzgó anyukák rendezte karácsonyi partikon találkozhatunk, ahol már messziről virít felénk pulóveréről a jól ismert szarvas.

            Ki gondolta volna, hogy Mark Darcy mégis úgy dönt, a plázában fog szembesétálni velem? Főleg, hogy elviekben dolgoznia kéne, mert a főnöke gyesen van, és ő mind a 28 éve frissességével egyedül viszi az ügyvédi irodát. Valószínűleg neki is kell egy kis pihenő szombat délután a West End City Center betondzsungelében.

 Épp ezért jelent meg előttem már a metróban  teljes életnagyságban, messziről virító, szőke fejjel, jól ismert hasított bőr dzsekijében. A mozgólépcső tövében ismertük fel egymást.

            -Nahát, Gergő!- néztem rá, és nem bírtam nem mosolyogni, tényleg örültem neki. Pedig az a kiselőadása előzőleg telefonban a munkamániáról elég hervasztó volt. Le is lőttem volna akkor már a szóáradata közepén, de lehetetlen volt leállítani. Egy nő nem beszélt volna ennyit. Még én sem.

            -Micsoda kellemes meglepetés!- szólt Darcy jól nevelten, bár szemüvege mögül inkább feszengő, mint boldog pillantást vetett rám. -Alighanem titka van előttem- gondoltam. -Azért ilyen szófukar.- Csak nem egy találkozó valakivel? Esetleg Bridget Jones-szal ?

            -Mi járatban errefele?- előzött meg ő a kérdéssel, amikor már a pláza felé vettük az irányt. Ekkor beugrott, hogy Enikőnek, aki mellettem lépkedett, még be sem mutattam. Mit mondtam volna neki? „Tudod, Enikő, ő az a srác, akivel egyik este megismerkedtem az Irish Cat-ben. Átbeszélgettünk egy éjszakát, vagyis csak ő beszélt, én jobbára hallgattam. Aztán elkérte a számom, fel is hívott, és fél óra kedélyes prezentáció után közölte, hogy elbúcsúzik, mert túl sok a munkája. Aztán rá két hétre még egyszer összefutottunk, és akkor már nemcsak beszélgettünk. Szóval ki is ő nekem, Enikő?”

            -Egy seggfej- mondta volna erre Rita, egy másik barátnőm, akinek vérmes véleménye van az „effajta” férfiakról- Kifejti, hogy Veled milyen jó beszélgetni, aztán lelép. Pedig te klasszisokkal jobb nő vagy, mint amilyen férfi ő.

            -A Múzeumok Majálisáról jövök-válaszoltam neki nyüzsgő gondolataim közepette, miközben felértünk a mozgólépcső tetejére.- Elmosta az eső. És Te?

            -Az anyámmal találkozom-válaszolta Darcy kurtán, mire zavartan hallgattunk. Nem volt szükség szavakra, ismertem az egész sztorit. Második átbeszélgetett- és végre átcsókolózott esténken beavatott könnyfakasztó családi drámájába is. A négy testvér- egy anyuka felállásba, az ő hősies küzdelmébe, hogy tanulhasson, a legidősebb testvér hirtelen halálába- ekkor szokott le a láncdohányzásról, én pedig ennél a résznél mondtam azt, hogy elég, és tereltem a beszélgetést más, vidámabb irányba, aminek aztán annál huncutabb összebújás lett a vége.

            -Még meg sem köszöntem a taxit, amit hívtál nekem- szaladt ki hirtelen a számon, miközben egymás mellett haladtunk a forgó bejárat felé.

            -Nincs mit- mondta nagyvonalún, de szemével már az anyját leste, aki a vízesés permete felől közelített. Fiatalosnak tűnt, frissnek és elevennek, akárcsak a háttérben zúgó vízsugár. Élénkvörös frizurája ragyogott a fényben, olyan vékony volt, mint valami tinilány. Azon gondolkodtam, hogy jöhetett ki belőle az a négy gyerek. Aztán azon kaptam magam, hogy be lettem mutatva az anyjának. Végül is felgyorsult korban élünk, holnap akár egybe is kelhetünk.

            -Tudod, már meséltem Neked Róla-nézett össze Darcy a kedves mamával, aki megértőn bólogatott. Aztán Darcy ismét rám emelte tekintetét:- akkor mi megyünk is, ha nem haragszol.

            -Dehogy-legyintettem.- Nekünk is menni kell. Nagyon sietünk- néztem Enikőre sürgetőn.

            -Értem. Akkor szia. -elcsattantak a béke puszik, mi pedig máris felfele loholtunk az emeletre.

            -Beszélt rólad az anyjának!- tapsikolt Enikő, amikor már a másodikon tartottunk.

            -Nagyszerű, csak épp felhívni nem maradt ideje, annyira lekötötte anyuci. A francba! Szétjött a cipőm pántja!

            Leültünk egy padra, és szomorúan vettem szemügyre kedvenc topánkámat.

            -Múltkor mondtad, hogy amúgy is vennél egy újat-emlékeztetett Enikő.

- Inkább megragasztom –döntöttem hirtelen -Van nálad olló?

            -Aha -Enikő előkotorta az ollót a kistáskából, én pedig sebtapasszal összeeszkábáltam az elszakadt pántot a pláza közepén.  Éreztem a járókelők érdeklődő, néha ijedt tekintetét rajtunk.

            -Ha most Darcy látna..! -kuncogott Enikő.- amint Hamupipőkéje cipőt ragaszt..

            -Darcy nem ennyire romantikus-biztosítottam Enit- Valószínűleg csak terézanyunak használt, hogy kiöntse a lelkét.

            -És te mire használtad őt?

            - Hát…Mondjuk úgy, hogy kölcsönösen azt adtuk egymásnak, amire szükségünk volt.

            Ültünk a padon, és néztük az eszeveszett ütemben száguldó vásárlókat. Kinyújtottam a lábamat, rajta az ideiglenesen megreparált cipőt:

            -Lehet, tényleg ideje venni egy újat. Túl régóta járok ebben, megszolgálta az idejét.

            Közben elállt az eső, elindultunk kifele. Az üvegablakokon beszökött az első rakoncátlan napsugár.

            -Szerinted így van ez a pasikkal is?- kérdeztem hirtelen Enikőt.

            -Hogy nem akarod elengedni őket, mint a cipőt?- kérdezte barátnőm.

            -Igen. Hogy felesleges azon gondolkodni, miért csak ilyen kis időre marad velem valaki. Hiába ragasztom magamhoz sebtapasszal az emlékét, akkor is csak lejön egy idő múlva, nem?

            -Ha le akar esni, le is fog-nevetett Enikő.

            -És milyen lesz az az ember, akinél nincs több kifogás? Se munkamánia, se a sok beszéd?- tűnődtem.

            -Nem tudom. De biztos nagy kaland. Addig is tudok egy jó cipészt, aki biztos visszavarrja a cipőd pántját, ha még nem akarsz újat venni -kacsintott Enikő.

            Összenevettünk. Kinn nedves esőcseppek szikráztak a betonon, hétágra sütött a nap a piszkos nagyváros kellős közepén.  Darcykkal vagy anélkül, de gyönyörűnek  és teljesnek tűnt a világ.

Három stuvi és egy pasi- női mesék a fellegekből

Egy kicsit Szex és New York-os, egy kicsit El Caminós, kicsit szociális tanulmány-ízű, de mindenképp csajosan romantikus. Mindez Bauer Barbara Légkisasszonyok című regényében, mely remek választás nyaraláshoz, strandra, vízpartra.

Valljuk be, valahol minden lány stewardess akar lenni. Ha nem is hosszú időre, talán csak egy hosszú hétvége erejéig szeretne a felhők közt szárnyalni, beutazni a fél világot, sármos üzletemberekkel flörtölni az első osztályon, és persze felölteni a csinos kosztümöt, mely a stewardessek-röviden stuvik- sajátja.

Bauer Barbara könyve azért tetszett, mert személyes tapasztalataival eloszlathatta volna ugyan a légikísérők felhőtlen életéről szóló ködképet, mégsem tette. Írása reálisan ábrázol izgalmakat, árnyoldalakat anélkül, hogy egy percre is megbánná választását: az írónő ugyanis maga is 15 évig a felhők fölött repült.

Valószínűleg más történet kerekedett volna közel háromszáz oldalon, ha nem találkozik a stewardess-képzőben négy későbbi jóbarát: a Szende, a Szórakozott, a Dög és a Meleg. És innen már egy hamisítatlan Szex és New York történet veszi kezdetét. Vagy inkább Szex és Malév? A Szende, azaz Anna az írónő maga, precíz, tökéletességre törekvő, újságírói babérokat dédelgető ifjú hölgy, ő Carrie magyar megtestesítője. A Szórakozott, az örökké szerelmes, nagy Ő-ről álmodozó Szonja Charlotte alakját ölti magára. A  pasifaló Dög, Dia természetesen Samantha, végül a kakukktojás, Meleg, azaz Dani a banda egyedüli férfitagja. Nevéből adódóan elég könnyedén illeszkedik be a nőcsapatba, ám nemi hovatartozása miatt a magyar társadalomba annál nehezebben. Cinikussága miatt méltó párja Mirandának. Ám mindhárom barátjának megvan a maga egyéni szociális problémája: férjhez menés, párválasztás, tartós kapcsolat, monogámia, önismeret, felnőtté válás: körülbelül ezek szerepelnek a négyes palettáján. Közben pedig mind a négyen karriert építenek a légitársaságnál, ki-ki a saját apró- cseprő kalandjaival, kihívásaival. Közben nem csak az derül ki, hogy a stuvik élete nem fenékig tejfel, hanem nyomon követhetjük négyük fejlődését, botladozását, tapasztalatszerzését.

Na és persze rájövünk, hogy mind a négy karakterből van bennünk valamennyi, ezért mindannyian szolgáltatnak nekünk némi tanulságot. És mindeközben csodáljuk az életüket a felhők fölött, mert a nehézségek ellenére azért nem lehet rossz nem kis fizetésért beutazni a világot, kiszakadni a mindennapok pénztelenségéből és monotonságából, perspektívával és anyagi háttérrel nekivágni a felnőtt-létnek. Még ha ezért cserébe két diplomával üdítőt szervíroznak, és meggyűlik a bajuk egy-egy öntörvényű utassal. Mert ugye a kapitány akkor is jóképű marad, és az emlékek évek múltán megszépülnek. A légikisasszonyokat övező legenda pedig örökké fennmarad.

Vágyra járók 3: párkapcsolati flúgok

Van, hogy nem jó fej Cukros Bácsi Őnagysága. Sőt, van, hogy Cukker Őfelsége egyenesen goromba. De mihez kezdesz, ha már úgy belezúgtál, mint ló a gödörbe?

 

- Kérsz cukrot?- kérdezte végül Gé enyhülten. Lassacskán tudatosult benne, hogy a lány most valamilyen szinten a vendége, és ő valamilyen szinten a vendéglátó szerepét tölti be.

- Igen-bólintott Luca, és a pultnak támaszkodva átvette az apróságot.  Selyemcukor. Rámeredt a markában lapuló édességre. A könyvesboltban is épp ilyen cukrot kapott. A könyvesboltban, ahol először látta… Ismét a fiúra nézett, aki közelebb lépett hozzá. Izzott köztük a levegő.  Gé István is egyben, a férje, aki leteperte a levelek közé, és megerőszakolta. Mégis őrülten kívánja, bár értené ezt! Hiába súgja az esze, mekkora hülyét csinál magából, képtelen elszakadni tőle. Csak pár perc, és egymásnak ugranak megint. Luca ezt nem akarta, mégis elgyengült a fiú közelségétől, aki egy óvatlan mozdulattal ujjai közt morzsolgatni kezdte egy hajtincsét.

- Miért jöttél ide?- kérdezte Gé szokatlanul lágy hangon. Luca kinyitotta a száját, hogy feleljen, de csak alig hallható suttogás jött a torkából.

- Én… beszélni akartam veled.

- Ugyan, miről?- ölelte át a derekát.

- Kettőnkről- rebegte Luca. A fiú nagyon vonzó volt a kikeményített ingben és a nyakkendőben. Szája vészesen közelített az övéhez.

- Minek ennyi szócséplés?- búgta a srác, és egyre közelebb vonta magához Lucát.

- Lemondtad a találkozót - hebegte Luca erőtlenül, miközben Gé keze már a fenekén pihent. - És ez rosszul esett nekem.

- Most mégis itt vagy, és a hátsó szoba is szabad…

- És a múltkor is lemondtad - húzta el Luca a fejét.  Érezte, hogy kezd visszatérni a lélekjelenléte.

- Ugyan, mikor?- nevetett Gé.

- Szerdán. Utána arra hivatkoztál, hogy lomtalanítottál.

- Mert tényleg lomtalanítottam- közölte Gé nyugodtan. Luca erre teljesen erőre kapott. Kitépte magát a fiú kezei közül.

- Te tényleg ennyire idiótának nézel engem?- fortyant fel.

- Mert őszinte vagyok veled?

- Őszinteség! Most legyek hálás neked?- indult el a lavina megállíthatatlanul. - Nem vagyunk képesek arról sem beszélni, ami köztünk történik!

- Mégis, mit beszéljünk róla?- kérdezte Gé felpaprikázva. - Egyelőre még nem tartunk ott, hogy feleségül vegyelek.

- Hozzád sem mennék- vágott vissza a lány sértődötten.

- Legalább egy-egy-humorizált Gé.

- Gátlástalan alak vagy.

- Te meg azt képzeled, most jöttél valami idegen bolygóról, ahol te vagy a Király lánya.

- Tessék?

Luca azt hitte, nem jól hall.

- Azt hiszed, mindenki érted van, és ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnéd, menten kiakadsz.

- Épp te mondasz nekem ilyesmit? Aki képtelen vagy felelősséggel lenni bárkiért is? - szólt Luca fennhéjázón.

- Csak veled ellentétben én ezt már rég közöltem veled. Te pedig folyamatosan szolgálsz újdonságokkal- vigyorgott Gé.

- Legalább nem vagyok olyan bepunnyadt, pult mögött gubbasztó alak, mint te- vágott vissza a lány csúfondárosan. - Ha nem kefélnénk olyan jókat, halálra unnám magam melletted.

- Ha már szexelni sem akarsz, akkor mi a fenét keresel még itt?- kérdezte Gé gúnyosan. Elszállt belőle minden udvariasság, hiszen jócskán megtépázták férfiúi hiúságát. Jól tudta, ezzel túl messzire ment.

Luca néhány másodpercig megkövülten meredt rá, aztán szó nélkül faképnél hagyta. Gé kipenderült a recepciós pult mögül, és a bejáratnál beérte. Előzékenyen kinyitotta előtte az ajtót, a lány azonban rá sem nézett, erőteljes léptekkel csattogott végig az udvaron. Gé zsebre dugott kézzel ment mellette. Lépteik alatt csikorgott a kavics a sötétben.

- Lekopnál végre?

- Figyelj, kicsit nyers voltam az előbb…

- Kicsit?

 Luca megállt, és haragos tekintettel a fiúra nézett:

- Porig aláztál, és nem először.

- Mert mindig magasból tojsz arra, én mit akarok. Nem ismersz alázatot, úgy kell lennie, ahogy Te szeretnéd.

- Ezt azonnal vondd vissza!- sziszegte Luca a fogai között. Hogy jön ez az idegen ahhoz, hogy sértegesse!

- Semmit nem vonok vissza - kiáltotta Gé most már magából kikelve. Már megint irányítani akarsz! Papucsférjet akarsz csinálni belőlem!

- Ki beszél itt már megint férjhez menésről, te jóságos ég!

Kezdtek úgy festeni, mint egy egymást szapuló, vén házaspár egy ósdi börleszkfilm kockáin.

- Pedig ezt akarod! Mind ezt akarjátok - folytatta Gé sértődötten. - Csak nyafogtok, meg beszéltek folyton, szétmegy tőletek a fejem.  Látod, ezért nem akarok én komoly kapcsolatot. Totál elegem van ezekből a szócséplésekből. Ha nem vetted volna észre, én vagyok a Ház Ura, a férfi, aki parancsol!

Luca megkövülten nézte. Mi ez az ismerős szöveg? A Ház Ura, aki parancsol. Aki egy fura álomban végső kétségbeeséssel teszi magáévá? Ennyire elkeseredett lenne? Lehet, nem is ő a hibbant, inkább Gé az, aki sérült. Nincs mit tenni. Ezt neki kell megoldania, bármelyik pszichológus ezt mondaná. Az a lány tönkrevágta az önbecsülését. De melyik lány lehetett? Vajon az, amelyik két év után elhagyta, vagy amelyik készakarva távol tartotta magától? Zavarossá vált a kép, egyedül Gé fájdalma tűnt tisztának: még sosem látta őt ilyennek. Mintha felüvöltött volna belőle egy régi fájdalom, amit ki tudja, ki okozott benne és mikor. Talán volt idő, amikor Gé is jófiú volt, odaadó és kedves partner, mégis csúnyán a lelkébe tiportak. Meg kellett volna rémülnie tőle, de többé már nem félelmet érzett, hanem mélységes sajnálatot. Ezt a fiút megbántották, mélyen megalázták, mint férfit, ki tudja, hányszor. A megbántások szellemei örökké visszatérnek, és kiáltásából ennek a sértett léleknek jajszava sír fel. Hirtelen olyan közel érezte magához Gé-t, mint még soha, és az érzés életében először nem rémülettel, hanem melegséggel töltötte el. Elfelejtett minden sértést és megbántást, amit neki okoztak. Csak Gé arcát látta maga előtt, amit kedve lett volna megsimogatni. Oda is lépett hozzá, lábujjhegyre emelkedett, és kezével lágyan megcirógatta a haját.

- Gé, én…

- Ne érj hozzám - kiáltotta a fiút, és úgy húzódott el, mint akit áramütés ért.

- Mi történt?

- Nem akarom - mondta a fiú komoran. –Nem akarok ragaszkodni hozzád, nem akarok függni tőled. És főleg nem akarok beléd szeretni.

Nem akarok beléd szeretni. Luca elhűlten hátrált egy lépést. Lehullt előtte a maszk, íme, Gé sem olyan erős és sebezhetetlen, mint gondolta. Valóban ő lett volna, aki álmában megerőszakolta?

- Nem akarsz belém szeretni-ismételte Luca, mint aki maga előtt is világosan lát egy diagnózist. És Te akarsz lenni a Ház Ura.

- Igen- válaszolta a fiú durcásan, miközben lopva a lányra pillantott, mint egy gyerek.

- És azt akarod, hogy minden úgy történjen végre, ahogy Te szeretnéd-folytatta a lány békésen. Bólintás volt a válasz.

- Cserébe neked is adnod kell valamit- mondta Luca. Gé-t kíváncsivá tette a lány titokzatossága:

- Mit kérnél?

      Luca óvatlanul a fiú kezébe csúsztatta a sajátját:

-          Csak járj velem, ennyit.

-          De semmi szülőknek bemutatás-cécó és hasonlók.

-          Rendben, megegyeztünk.

Álltak egymással szemben, csupán pár méter választotta el őket.

- Hát jó- egyezett bele Gé egy vontatott sóhajjal.

A lány szemei felragyogtak, miközben a sötét udvaron összeolvadt alakjuk a lámpák árnyékában.

Én és a Szexmániás- S. O. S, pornográf "irodalom"!

"Ócska kis ribanc és még írni sem tud". Aztán meg engem senki ne nevezzen prűdnek. Ilyen és hasonló kijelentéseket hallok lépten-nyomon erről az "aljas, megátalkodott"ex-úszónőről. Satöbbi, satöbbi... Nekem valamilyen tudat alatti, misztikus oknál fogva mégis tetszett az Én, a szexmániás. Nem egy Austen ez a Szepesi Nikolett, és mégcsak nem is százas, mégis! :-D

Valószínűleg én is kitekerném a nyakát, ha a pasimra vetné ki a hálóját, és döbbenetes, hogy valaki büszke legyen arra, hogy részegen vezet a belvárosban, miközben kábé akárkit megölhet. De a sok felkiáltójelen túl azért odabiggyesztenék egy kérdőjelet is: mi indít valakit arra, hogy "ilyet" írjon? És az "ilyet" nem feltétlenül pejoratív értelemben használom.

Feltűnési viszketekség, bosszúvágy, pszichoanalízis. Elsőre ezek jutnának eszembe. Szepesi Niki valószínűleg előre tudta, hogy szexről és nemiségről írni kicsiny hazánkban nem egy nyerő vállalkozás. Kivéve, ha híres vagy, mert akkor épp magánéleti szennyesed kiteregetése a nyerő. Amikor én szexről írtam a Vágyra járókban, akkor kábé megköveztek a kommentelőim a kiadói pályázaton. Egy olimpikonnal sem bánnak másképp, kivéve, hogy közben stikában mindenki megveszi a könyvet és pad alatt el is olvassa, így milliomossá teszi az amúgy hírhedt  "ócska kis ribanc"-ot hónapok alatt. De persze a közvélemény az szigorúan elítélő marad, mert valljuk be,a  könyv csak egy ponyva, abból is a legaljának számít szigorúan pornográf tartalma miatt. 

De a sok köpködés és nyálverés és fujjogás közben azért szerintem érdemes egy kicsit közelebbről megnézni a témát. Adott egy huszonéves híresség a huszonegyedik században, aki tobzódik egy értékvesztett, hedonisztikusnak kikáltott világban, ahol- ahogy egy milliomos ismerősöm fogalmazott így nemrég- csak a szex és a pénz számít. Ez a huszonéves nagyon "menőnek" érzi magát, de egyaránt tisztában van azzal, hogy amit csinál, az egy nagy kalap sz...r. Mégsem tud megváltozni, képtelen leszokni az ágyról ágyra ugrálásról, ezért felvállalja azt, hogy ő ilyen és kész, és megírja ezt. Mellékesen még hozzáteszi mindazt a megaláztatást, ami egy sportolót érhet Magyarországon gyerekkortól kezdve, ha kivételesen nőnek születik. Nem meglepő, hogy az edzők sem dicsérik túl bajnokainkat az edzéseken, ez ugyanis nem a magyar-poroszos pedagógia, mentalitás része. Csak erről nem "illik" beszélni, ahogy a legtöbb szexuális jellegű téma, munkahelyi flörtök és zaklatások mind-mind rejtve maradnak. Ha ugyanis egy nő itthon kinyitja emiatt a száját, még az ismerősei is kiröhögik, hogy ezen problémázik, a munkahelyről pedig egyszerűen kirúgják. 

 Nos, Szepesi Nikolett nem problémázik, csak kefél, de ezért aztán jól megkapja a magáét mindenhonnan. Gondolom, erre ő szintén csak megvonja a vállát ,és tovább folytatja további szabados életmódját jó sok szexszel. Az emberek többsége (főleg a becsapott, elárult férfi-társadalom)  itthon pedig tovább füstölög és morog azon, hogy ő milyen, és a könyve milyen, és hogy hogy  válhat egy "ilyen" egyáltalán milliomossá...! Közben pedig mi vagyunk azok, akik milliomossá tettük. Valami akkor mégis lehet abban a könyvben, nem igaz?

 Valami, amit egyszer majd sokan megértenek, ha valaki újraírja a témát, és esetleg  irodalmi szintre emeli. Akkor új értelmet nyerhet a most még semmibe vett, kiforgatott és megalázott női szexualitás.