Utánunk a vízözön 3.

        Késve érkezett ismét a tóhoz, bár most nem sietett, mint a múltkor. Nem is tévedt el, térdnadrágot viselt, és azt a vászoncipőt, amit az első találkozásuk alkalmával, a haját laza copfba fonta a meleg ellen. Fülledt, júniusi szombat délelőtt volt,a nap hol elbújt az égen gyülekező nyári felhők között, hol ismét előbukkant a fátyolos égen, opálos fényben tündökölt a sötétzöld  tó tükrén, mint valami izzó, tojásdad golyó. Dorka a parton állt, kezéből ellenzőt formált, és átnézett a gazos szigetre, ahol azelőtt februárban  mászkált a kopasz gallyak közt a fagyos talajon. Milyen kihalt volt akkor minden! Nem is gondolta volna, hogy a városligeti tó ennyire élő is lehet, ilyen vibrálóan életszerű és mozgalmas. Szitakötő leheletfinom szárnya zizgett a tó mocsárzöld tükrén, fehér bolyhos virágok szálltak ezerfele a nyári, iszapszagú levegőben, két fehér lepke szárnya vakított  az épp előbukkanó nap fényében.

             -Ilyen lehetett a Paradicsom-gondolta Dorka áhítattal,miközben felsétált a töltésen egyenesen a stégekhez, ahol az olajbarnára festett napozószékeken emberek pihentek, kutyák ügettek át a boltíves hídon gazdáikat maguk után húzva. Japán turisták kattogtattak fényképezőgépeket a túlparton magasodó Vajdahunyad várának karcsú tornyára. Evezők lapátja csobbant a sima víztükörre, és tarka tollú kacsák rebbentek szanaszét a nyomában.

         Frici is a kacsákat nézte, akárcsak ő, felpillantva a KRESZ-könyvből, ami az ölében pihent a napozószéken.

             -Arra az esetre hozta,ha nem jönnék el-gondolta Dorka eltűnődve, és ráébredt, semmi haragot nem érez a fiú iránt. Ez a hely,a frissen vágott fű és a tó illata, a levegőben nyüzsgő élő organizmusok hadával, a bizsergéssel, a nagybetűs Élettel elfeledtette vele, hogy alig pár óra múlva Apa megérkezik Budapestre, hogy együtt hazacipekedjenek a nyári szünetre. Mivel lerobbant a kocsi-idén már másodszor-vonattal hurcolkodnak haza. Amit lehet, már bedobozolt és Rebekával tegnap lecipekedtek az alagsori raktárba. Rebeka már tegnap hazament, ő maradt egyedül szombatra az üres kollégiumban, talán ezért is döntött úgy, hogy eljön a találkozóra. Látni akarta Fricit egyszer még utoljára, mielőtt végleg búcsút intenek egymásnak.

              Frici hirtelen fordult meg, mintha megérezte volna, hogy figyeli valaki. Dorka ott állt a móló szélén, és őt nézte. Amikor találkozott a tekintetük, Frici fel akart állni, de Dorka hárító mozdulatot tett a kezével:

              -NE-kiáltotta, de nyomban el is pirult, már páran a járókelők közül ránéztek, amint elhaladtak mögötte –Úgy értem-tűrte egy copfjából kiszabadult tincsét a füle mögé-inkább maradj ott, légyszíves. Majd én odamegyek….-azzal a székhez sétált, és leült Fricivel szemközt a móló szélét lezáró padként szolgáló emelvényre.

            -Szia-nézett rá Frici ismét, mint távolról jövő, régi ismerősre. Érdekes volt, mert Dorka ugyanígy érzett, mintha nagyon régről ismernék egymást, nem csupán párszor találkoztak volna. Megérezte a fiú illatát, ahogy a közelében ült. Frici hirtelen ragyogóbbnak látta, mint valaha az egyszerű világos pólóban és nadrágban, fál vállára omló, napszítta, világosbarna hajával. Tiszta volt és fenséges-épp, ahogy Maszat havernőjének mesélte a minap. Megérinteni se merné, annyira finom és földöntúli.

        -Szia…-mondta Dorka lesütött szemmel, Frici nyakának vonalát nézte, kezeit, amik nem tűntek ormótlannak most, és azon kapta magát, hogy szeretné, ha ezek a kezek megérintenék. Elhessegette magától ezeket a gondolatokat, mégis makacsul visszatértek.

        -Eléd mentem volna a kollégiumhoz, csak lehet, nem örültél volna neki-mondta Frici. Dorka vállat vont, miközben a cipője orrát bámulta:

        -Mindegy.Idetaláltam…

         -Majd visszafele elkísérlek, úgyis arra megyek…Mikor megy a vonatod?

         -Este hatkor-válaszolta Dorka. Még mindig nem nézett a fiúra. Egy fűszálat tépkedett:-vizsgázol?-kérdezte.

        -Hétfőn lesz a kreszvizsgám.

        Hallgattak egy darabig, össze-összenéztek. Egy kacsapár röptét figyelték, a madarak hosszú csíkot hagytak maguk a tavon. Egyszerre röppentek fel, hápogva szelték át a tavat, aztán a szigeten szálltak le ismét tollukat borzalva. Dorka és Frici a kacsákat figyelték.

         -Jártam ott-mondta Dorka.-Egyszer télen. Akkor nem volt víz a mederben.

         -Érdekes lehetett.

         -Igen, az volt..De akkor nem voltak kacsák. Illetve csak egy. Képzeld, végigtotyogott a tó fenekén, mint valami előörs, és közben hangosan hápogott. Vicces volt.

         -És hol lehetett a többi?

         -Nem tudom.

         -Hová mennek a kacsák télen?- kuncogott Dorka.

          -Most mondtam, hogy fogalmam sincs. Te talán tudod?-Frici kissé értetlennek tűnt, Dorka nevetve csóválta a fejét:

        -Neeem,nem azért mondtam de ez egy regényben volt, Zabhegyező a címe. “Hová mennek a kacsák télen?”-a srác folyton ezt kérdezte benne a taxistól New Yorkban. Szerette a kacsákat a tóban a Central parkban. Állítólag a Városliget olyan, mint a Central park, csak kicsiben.

            -Igen, tudom. Budapest pedig New Yorkra hasonlít.

            -Érdekes.

            -Az. Szóval a fiú, Holden mindig azt kérdi, hová mennek a kacsák télen…Hogy befagynak-e a tóba, vagy pedig jön-e egy tag, és elviszi őket az állatkertbe…Fűtött ketrecekben. Muris elképzelés.

          -Te mit gondolsz, mi lesz velük?

          -Szerintem elrepülnek. Amikor jön az ősz, és leengedik a tavat, egyszerűen megrázzák a szárnyukat, nekirugaszkodnak, és felreppennek a tó tükre fölé, köröznek néhányat, aztán messzire szállnak.

          -És hova szállnak?

          -Valahova, ahol nem fáznak, és nincs szükségük fűtött ketrecekre, mert mindig jó meleg van. Délre a tengerpartra mondjuk.

           -Vagy Afrikába.

           -Vagy Olaszországba. Gondolod, ott elég meleg van?

           -Minden bizonnyal.

         -De tavasszal visszajönnek, ugye?

         -Vannak, akik igen, és vannak, akik nem. De igazából mindig is ez a tó lesz az otthonuk. Itt szívesen úszkálnak és játszanak naphosszat, no meg  senkitől máshol nem kapnak annyi finom csemegét, mint a turistáktól.

       -Csak a csemegék miatt jönnek vissza?

       -Nem hiszem. Vissza kell jönniük, mert csakis innen röppenhetnek fel újra és újra, amikor közeleg a tél. Ahogy a taxisofőr mondja a könyvben: “Ilyen a természetük…és kész.”