Számtalanszor feltettem már magamnak ezt a kérdést 17 éves
korom óta, amikor is először találkoztam Tolsztoj e remek alkotásával. Nem
meglepő, hogy azóta rengeteg interpretáció született női elmémben Anna
Karenináról.
Sokáig gondoltam őt egyszerű lázadónak, aki sutba dobja a biztosat
a bizonytalanért, és ezért bűnhődnie kell. Amolyan isteni igazságszolgáltatásnak
véltem, hogy félrelépése miatt, lelkifurdalástól gyötörve bevágódik a vonat
alá.
Vronszkij gróf mindig mint csapodár, léha alak élt a gondolataim közt, aki
elcsábítja szegény Annát, aztán a nő emiatt öngyilkos lesz. Kitti még időben „megússza”
a dolgot, kigyógyul a szerelmi bánatból, és szépen hozzámegy Levinhez, akivel édes
békében, dalolászva élik gazdálkodó mindennapjaikat. Tehát kamaszként Anna
Karenina nem volt más számomra, mint egy vágyakat kergető, szegény,
megcsömörlött nő, aki csalódik szerelmében, és ezért véget vet életének.
Kellett még pár filmadaptáció és újraolvasás,
no meg persze életbölcsesség is ahhoz, hogy átalakuljon bennem az Anna
Karenina-kép.
A legújabb Anna Karenina-filmet nézve
rájöttem, hogy igaza lehet Rácz Zsuzsának, vagyis a Terézanyu-könyvben elhangzó
mondatának, miszerint Tolsztoj azért ölte meg Anna Kareninát, hogy példát
statuáljon: a torzonborz író ugyanis nem szerette az erős nőket. Lehet ebben
némi igazság, hiszen feleségének, Szofjának a személyisége nem sokban
különbözött Annáétól: ő is indulatos volt, hajlamos érzelmi kitörésekre és
hisztériára, különösen abban az időszakban, amikor férje a szellemi
megtisztulás jegyében különös erkölcsi elveit próbálta megvalósítani mindennapi
életükben. Képzelem, milyen világ lehetett otthon: Tolsztoj parasztruhában,
vállán a kaszával indul a földekre, miközben a szerencsétlen nő 15 (!)
gyerekkel otthon egyedül vezeti a háztartást. Nem csoda, hogy legszívesebben kútba ugrott
volna néha. Nem irigylem Andrejevnát.
Keira
Knightley a legújabb Karenina-filmben remekül játssza az érzelmes, indulatos „feleséget”,
kinek lényében intenzíven ott vibrál az a disszonancia, mellyel a színésznő már
a Veszélyes vágyban is remek alakítást nyújtott „Jung professzor”
szeretőjeként, a női szexualitás védelmében.
A film nézése
közben állt csak össze a kép: Annának nem kellett volna meghalnia. Nemrég még
azt gondoltam, Annának végső soron azért sorsa a bukás, mert kitaszítja a kőbe vésett,
dermedt, orosz társadalom, épp ahogy a tankönyvekben is írják. Amolyan korrajz
ez a fejlődésre való képtelenségről, stb, stb… Aztán ráébredtem: nem is ez a
gond! Ugyan, miért nem hagyja Anna a francba az egészet, legyint egyet, és éli
a világát? Na igen, mert lelkiismeretes nő, számít neki a kicsi fia és jóságos
férje. Talán nem bírta elviselni tulajdon lázadását? Hisz titokban is tarthatta
volna viszonyát Vronszkijjal, nem kellett volna az egész sztorit ország-világ
előtt kiteregetni. Férje végig mellette állt, nevére vette a törvénytelen
kislányt is, tehát mi itt a gond?
A legkönnyebb azt mondani, hogy a szerelem felemésztette Anna
Kareninát. Csakhogy aki egy ilyen viszonyba (abban a korban!) belemegy, az
kétségkívül nem épp anyámasszony katonája. Öntudatos, erős nő, aki vállalja,
amit érez. Persze, harcol magával, de nem maga ellen.
Mintha nem
véletlenül választották volna Tom Stoppard
drámaírót ez alkalommal a forgatókönyv megírására. Az egész film
színpadszerű, mintha nem is valóság lenne, csak egy szemeink előtt játszódó
színjáték díszletekkel, függönnyel, kellékekkel, megmerevedő szereplőkkel.
Tolsztoj egyéni kis színjátékának tükre ez, melybe beledob egy merész nőt, és
marionett-bábuként mozgatva a szálakat, szép lassan elemészti: „Látod, látod,
idejutsz, ha félrelépsz! Először egy törvénytelen gyerek nyűge gyermekágyi
lázzal, aztán az ópium, aztán máris feléd zakatol a vonat!” Ezt alátámasztandó,
Anna még meg is jegyzi a könyvben pár másodperccel a halála előtt, hogy „Hol vagyok,
mit csinálok, miért?” –mintha tényleg fogalma sem lenne, hogy a csudába került
a sínekre. Naná, hisz Tolsztoj lökte oda.
Kíváncsi
vagyok, mi lett volna Anna Kareninával, ha történetesen egy nő a megalkotója.
Vajon magára talált volna egy távoli, külföldi országban? Nos, ez sosem fog
kiderülni, és Anna örökre egy megdicsőült mártír marad, története pedig egyike
a világirodalom legcsodálatosabb romantikus klasszikusainak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése