Plázapipőke esete Mark Darcyval

           

 Mark Darcyval nem futhat össze akárhol az ember lánya. Vele csak buzgó anyukák rendezte karácsonyi partikon találkozhatunk, ahol már messziről virít felénk pulóveréről a jól ismert szarvas.

            Ki gondolta volna, hogy Mark Darcy mégis úgy dönt, a plázában fog szembesétálni velem? Főleg, hogy elviekben dolgoznia kéne, mert a főnöke gyesen van, és ő mind a 28 éve frissességével egyedül viszi az ügyvédi irodát. Valószínűleg neki is kell egy kis pihenő szombat délután a West End City Center betondzsungelében.

 Épp ezért jelent meg előttem már a metróban  teljes életnagyságban, messziről virító, szőke fejjel, jól ismert hasított bőr dzsekijében. A mozgólépcső tövében ismertük fel egymást.

            -Nahát, Gergő!- néztem rá, és nem bírtam nem mosolyogni, tényleg örültem neki. Pedig az a kiselőadása előzőleg telefonban a munkamániáról elég hervasztó volt. Le is lőttem volna akkor már a szóáradata közepén, de lehetetlen volt leállítani. Egy nő nem beszélt volna ennyit. Még én sem.

            -Micsoda kellemes meglepetés!- szólt Darcy jól nevelten, bár szemüvege mögül inkább feszengő, mint boldog pillantást vetett rám. -Alighanem titka van előttem- gondoltam. -Azért ilyen szófukar.- Csak nem egy találkozó valakivel? Esetleg Bridget Jones-szal ?

            -Mi járatban errefele?- előzött meg ő a kérdéssel, amikor már a pláza felé vettük az irányt. Ekkor beugrott, hogy Enikőnek, aki mellettem lépkedett, még be sem mutattam. Mit mondtam volna neki? „Tudod, Enikő, ő az a srác, akivel egyik este megismerkedtem az Irish Cat-ben. Átbeszélgettünk egy éjszakát, vagyis csak ő beszélt, én jobbára hallgattam. Aztán elkérte a számom, fel is hívott, és fél óra kedélyes prezentáció után közölte, hogy elbúcsúzik, mert túl sok a munkája. Aztán rá két hétre még egyszer összefutottunk, és akkor már nemcsak beszélgettünk. Szóval ki is ő nekem, Enikő?”

            -Egy seggfej- mondta volna erre Rita, egy másik barátnőm, akinek vérmes véleménye van az „effajta” férfiakról- Kifejti, hogy Veled milyen jó beszélgetni, aztán lelép. Pedig te klasszisokkal jobb nő vagy, mint amilyen férfi ő.

            -A Múzeumok Majálisáról jövök-válaszoltam neki nyüzsgő gondolataim közepette, miközben felértünk a mozgólépcső tetejére.- Elmosta az eső. És Te?

            -Az anyámmal találkozom-válaszolta Darcy kurtán, mire zavartan hallgattunk. Nem volt szükség szavakra, ismertem az egész sztorit. Második átbeszélgetett- és végre átcsókolózott esténken beavatott könnyfakasztó családi drámájába is. A négy testvér- egy anyuka felállásba, az ő hősies küzdelmébe, hogy tanulhasson, a legidősebb testvér hirtelen halálába- ekkor szokott le a láncdohányzásról, én pedig ennél a résznél mondtam azt, hogy elég, és tereltem a beszélgetést más, vidámabb irányba, aminek aztán annál huncutabb összebújás lett a vége.

            -Még meg sem köszöntem a taxit, amit hívtál nekem- szaladt ki hirtelen a számon, miközben egymás mellett haladtunk a forgó bejárat felé.

            -Nincs mit- mondta nagyvonalún, de szemével már az anyját leste, aki a vízesés permete felől közelített. Fiatalosnak tűnt, frissnek és elevennek, akárcsak a háttérben zúgó vízsugár. Élénkvörös frizurája ragyogott a fényben, olyan vékony volt, mint valami tinilány. Azon gondolkodtam, hogy jöhetett ki belőle az a négy gyerek. Aztán azon kaptam magam, hogy be lettem mutatva az anyjának. Végül is felgyorsult korban élünk, holnap akár egybe is kelhetünk.

            -Tudod, már meséltem Neked Róla-nézett össze Darcy a kedves mamával, aki megértőn bólogatott. Aztán Darcy ismét rám emelte tekintetét:- akkor mi megyünk is, ha nem haragszol.

            -Dehogy-legyintettem.- Nekünk is menni kell. Nagyon sietünk- néztem Enikőre sürgetőn.

            -Értem. Akkor szia. -elcsattantak a béke puszik, mi pedig máris felfele loholtunk az emeletre.

            -Beszélt rólad az anyjának!- tapsikolt Enikő, amikor már a másodikon tartottunk.

            -Nagyszerű, csak épp felhívni nem maradt ideje, annyira lekötötte anyuci. A francba! Szétjött a cipőm pántja!

            Leültünk egy padra, és szomorúan vettem szemügyre kedvenc topánkámat.

            -Múltkor mondtad, hogy amúgy is vennél egy újat-emlékeztetett Enikő.

- Inkább megragasztom –döntöttem hirtelen -Van nálad olló?

            -Aha -Enikő előkotorta az ollót a kistáskából, én pedig sebtapasszal összeeszkábáltam az elszakadt pántot a pláza közepén.  Éreztem a járókelők érdeklődő, néha ijedt tekintetét rajtunk.

            -Ha most Darcy látna..! -kuncogott Enikő.- amint Hamupipőkéje cipőt ragaszt..

            -Darcy nem ennyire romantikus-biztosítottam Enit- Valószínűleg csak terézanyunak használt, hogy kiöntse a lelkét.

            -És te mire használtad őt?

            - Hát…Mondjuk úgy, hogy kölcsönösen azt adtuk egymásnak, amire szükségünk volt.

            Ültünk a padon, és néztük az eszeveszett ütemben száguldó vásárlókat. Kinyújtottam a lábamat, rajta az ideiglenesen megreparált cipőt:

            -Lehet, tényleg ideje venni egy újat. Túl régóta járok ebben, megszolgálta az idejét.

            Közben elállt az eső, elindultunk kifele. Az üvegablakokon beszökött az első rakoncátlan napsugár.

            -Szerinted így van ez a pasikkal is?- kérdeztem hirtelen Enikőt.

            -Hogy nem akarod elengedni őket, mint a cipőt?- kérdezte barátnőm.

            -Igen. Hogy felesleges azon gondolkodni, miért csak ilyen kis időre marad velem valaki. Hiába ragasztom magamhoz sebtapasszal az emlékét, akkor is csak lejön egy idő múlva, nem?

            -Ha le akar esni, le is fog-nevetett Enikő.

            -És milyen lesz az az ember, akinél nincs több kifogás? Se munkamánia, se a sok beszéd?- tűnődtem.

            -Nem tudom. De biztos nagy kaland. Addig is tudok egy jó cipészt, aki biztos visszavarrja a cipőd pántját, ha még nem akarsz újat venni -kacsintott Enikő.

            Összenevettünk. Kinn nedves esőcseppek szikráztak a betonon, hétágra sütött a nap a piszkos nagyváros kellős közepén.  Darcykkal vagy anélkül, de gyönyörűnek  és teljesnek tűnt a világ.