Pár szó a sikerről

Pár napja egy ismerősöm megkért, hogy írjak neki egy beszédet győztesek díjkiosztójára. Átgondoltam, mit is írhatnék. Az biztos, hogy első kézből volt tapasztalatom, mert gyerekkoromban versenyről versenyre jártam, tehát rutinosnak számítottam. Aztán rájöttem, hogy a sikerről fogok írni. Mert ez mindig foglalkoztatott. Aztán a  beszéd túl emelkedettnek és hosszúnak sikerült, így szépen átfogalmaztam és lerövidítettem, ám a vágatlan verziót megtartottam magamnak. Mert végső soron ez saját magamnak szól.

Amikor a sikerről beszélünk, mindenki azonnal a titkát szeretné megfejteni. Mintha létezne valahol egy titkos recept, ami elárulja, miből mennyit kell bevennünk, hogyan kell viselkednünk, öltöznünk, beszélnünk, hogy győzelmet arassunk mások felett. Mások szerint ezek csak külsőségek, és egyáltalán nem nyomnak sokat a latba. Mindenki másképp értékeli a siker fogalmát. Abban azonban egyetértenek, hogy nem egy rossz érzés. Sőt, egyenesen részegítő tud lenni a szó pozitív értelmében. Nem csoda, hogy sokan mindenáron vágynak rá, míg mások távolról csodálják a sikereseket vagy épp irigykednek rájuk.

A nagy emberek szerint a siker sosem jön magától. Sikeresnek lenni mindig olyan, mint megmászni egy nagyon magas és nagyon meredek hegyet. Vért izzadsz, míg felérsz, sokszor gyűlölöd és abbahagynád az egészet, mert lent a síkon sokkal kényelmesebb, és lehet napozni is. A hegyoldal erdős, alig éri fény, viszont ha körbenézel, gyönyörű a növényzet, és a levegő, amit beszívsz, szintén kristálytiszta.  Ráadásul a sűrű lombon átszűrődő fény misztikusabb tud lenni, mintha telibe talál a réten napozva. A lépteid egyre nehezebbek, viszont az élményeket is jobban értékeled közben. És bár alig érzed a lábad és a hátad, mire felérsz, a végén csak a szép képek maradnak meg, nem az átélt szenvedés. A siker valakik szerint tehát küzdelem, és nem lehet a tiéd a varázslatos élményeivel együtt nehézségek nélkül. Ezt sugallja a média, a romantikus regények és a városi legendák.

Sokszor azért akarunk sikeresek lenni, hogy megmutassuk, mennyit érünk. Be akarjuk bizonyítani a világnak, hogy méltók vagyunk a címekre és a vele járó elismerésre. Arra vágyunk, hogy ezáltal elfogadjanak, és jobban szeressenek bennünket a szüleink vagy a tanáraink. Annak ellenére, hogy jól tudjuk, nem ezen múlik. Mégis kényelmes abban az illúzióban élni, hogy egy első helyezéssel rengeteget érünk, vagy népszerűek leszünk a mások között. Sokan azért hajtanak a sikerre, hogy jobbak legyenek másoknál. Örök versenyhelyzetben élik az életüket. Ha győznek, kihúzzák magukat, és úgy érzik, övék a világ. Mindenki más fabatkát sem ér rajtuk kívül.  És úgy gondolják, ez mindig így marad.

 Csakhogy ez a siker mulandó, és a győzelemre a környezet alig emlékszik majd. Megmarad ugyan az oklevél, vagy a neved a dicsőségtáblán, de mindez csak egy külső tárgy, amire vetsz néha egy gyors pillantást, aztán rohansz gyorsan tovább az életben. Néha felemlegeted, hogy igen, akkor tényleg megmutattam, megnyertem, elértem, nem felvételiztem, jutalmat kaptam, stb..de ennyi. Mosolyogsz rajta egyet, és ennyi. És már azt is elfelejted, kinek mit is akartál kényszeresen megmutatni.

Egész egyszerűen azért nem emlékszel rá, mert ebben az esetben nem magadért csináltad. És bár sokak szerint a sikert a génjeinkben hordozzuk, és a szüleinktől örököljük, nem hinném, hogy azért kéne elvárni magunktól a sikert, hogy az ő példájukat kövessük, vagy mások elvárásait teljesítsük.

A sikeresség eléréséhez sokak szerint elszántság kell. Az erő, amivel buldózerként feltepersz azon a meredek hegyen. Biztos láttatok már a parkban versenybiciklistákat. Elvetemült arccal békaszerű cuccban tekernek, falják a kilométereket, hogy ki ér gyorsabban fel a dombtetőre. Rossz rájuk nézni. Igen, hatalmas akaraterővel mennek, és tudják, mit akarnak. Ahogy valószínűleg ti is tudtátok, amikor elhatároztátok, hogy versenyezni fogtok. Ez azonban nem minden. Ha túlságosan ráfeszültök a sikerre, pont a lényeg veszik el. Akkor nem jut idő a növényzet vagy a szűrt napfény csodálatára az erdőben.  Akkor nem marad más, mint a fogcsikorgatás, és az esetek többségében a kudarc is borítékolható. Ha valaki csak a sikerért csinálja, inkább neki se álljon. Kell a jó inspiráció, és a hajtóerő, ami felvisz a hegyen, ez nagyon fontos. De kell valami más is, és ez a lényeg.

Ha igazán sikeres szeretnél lenni valamiben az életben, akkor egész egyszerűen nem kell foglalkozni a sikerrel. Bármennyire őrülten hangzik is, de épp ez az, ami egyáltalán nem számít. Először is felfedezed magamban a nagybetűs nagybetűs Szikrát. Ez lehet bármi. Ez a szikra épp elég, hogy elindulj hegynek felfele. A szikra azonban nem marad meg magától, a lángot folyamatosan táplálni kell, hogy szépen tűzre kapjon. Nem ér semmit az a felkészülés, ami a versenybiciklisták stílusában történik, eltorzult arccal, erőlködve. Csak úgy érdemes a szikrádat éltetni, ha közben élvezed a dolgokat. Ha igazán szereted, amit csinálsz. Belebonyolódsz, eszedet veszted, nem számolod az órákat, a napokat, nem azon jajongsz, hogy ez a könyvhalom most épp mitől veszi el a drága idődet. Meglehet, mindenhol papírok, jegyzetek és könyvek hevernek a szobádban szanaszét, és a szüleid már ezerszer szóltak rád, hogy rakj végre rendet, de te csendre inted őket, hogy most nem hagyhatom abba, nem látjátok, hogy épp meg vagyok őrülve? Mert ezt a fejezetet még el kell olvasnom, ezt az érdekességet még meg kell fejtenem, ebben még nem látom a logikát, és különben is, hogy lehet, hogy a nap csupán 24 órából áll? És ha a legjobb barátom meg is orrol rám, hogy nem szánok rá elég időt, a kutyám meg a kertben nyüszít, hogy menjünk már sétálni, én ezt akkor is befejezem, erre akkor is rájövök, ha törik, ha szakad.

            Nos, ha ezt érzem, akkor vagyok igazán jó úton a siker felé. Mert ki az, akinek ilyen lelkiállapotban van ideje vagy ereje a sikerre gondolni? Az eredménytáblára, a megfelelésre, a versengésre, mások elismerésére? Dehogy van. Akkor még a rendrakásra, kutyára, barátra sem tud kellően odafigyelni, nemhogy a győzelemre. Arra elég akkor időt szánni, amikor már megérkezett, és sikeres lettem. Akkor jó belehelyezkedni és örülni neki. A sikeresség őszinte megélését ugyanis tanulni kell.

            Bármilyen furcsán hangzik is, a siker felelősség. Felelős vagy magadért, hogy megfelelőn kezeld. Ne érezd, hogy mostantól mindig el kell érned. Tedd a megfelelő helyre, örülj neki, és ha ránézel az oklevélre bármikor az életed során, tudd, hogy ez nem a tudásod jeles bizonyítéka, hanem a hatalmas elszántságodé. Oda tudod szánni magad annak a valaminek, ami kifordít önmagadból, ami más emberré tesz, ami csak a tied. Ez az a tantárgy, téma vagy tevékenység, amibe igazán bele tudsz bolondulni, bele tudsz szeretni.  Ész nélkül, szikrából fellobbanó lánggal.  És nem a sikeresség érzését kell hajszolni, hanem azt, hogy ez a láng örökre veled maradjon.