Utánunk a vízözön 1.

     Egy réges- régi történet szerelemről, barátságról, Sorsról, választásról...

               

                 Elkezdődött a nyár, ha Frici nem is így képzelte.  A rajzmappák az albérleti szoba sarkában pihentek, leadta a kollégiumi szobakulcsot, és az utolsó papírdobozzal kimasírozott az utcára, hogy elcsípjen egy villamost a kék metróig, ami kivitte Kispestre. A júliusi forróság megrekedt a magas, régi épületek között a Bartók Béla úton, letörölte homlokáról az izzadtságcseppeket, és vízpartra gondolt, hullámzó víztükörre gondolt, szabadságra és felhőtlen nyárra, amikor nem foglalkozik az egyetemmel és a tanulással. Ám tudta, hamarosan eljön az ősz, és ismét kinyitja kapuit az egyetem, a folyosók megtelnek az előjelentkezőkkel, elkezdődik az órafelvétel, és ismét beköltözik majd a kollégiumba, ahol havonta ki kell fizetni a díjat, és boltba kell menni, hogy ennivalója legyen, ha Anyu főz is rá, ő nincs mindig ott, és a közlekedés is pénzbe kerül, az esetleges pótvizsgadíj is pénzbe kerül. Pénz pedig munkából van, mert Apunak sincs annyi, hogy adjon egy évig, így dolgozni kell, lőttek a láblógatós, gondtalan nyárnak, bekarikázta az álláshirdetéseket az újságban. Miközben a villamoson zötykölődött, csörgött a telefonja, egy munka ügyében keresték, igen, én lennék, Csömörön, értem, tudom,a Hévvel, még ma megnézem a házat, igen, értem, szóval nem lakik ott senki, nagyszerű, nyugodtan dolgozhatom akkor…Rendben, köszönöm, az valóban jó lenne, nem kéne hazabumliznom minden este, segítség lenne, ha ott is lakhatnék a munka ideje alatt, nem, nem félek a kutyáktól, nekünk is van kutyánk odahaza….Mi? Nem, én Pesten, a szüleim fenn, északon, igen, valóban nagy ott a munkanélküliség…Akkor ma este 6-ra kimegyek…

        Lerakta a dobozt az albérletben,- mikor jössz haza?-kérdezte Anyu.-Nem tudom-felelte, és már fordult is ki az ajtón, hogy 6-ra kiérjen, aztán vissza, és ha minden jól megy, már jövő héten munkába állhat, meglesz a pénz az őszi félévre.

       Elrepült a pár nap, és máris ablakkereteket festett, és nyílászárókat javított, és melegen tűzött rá a nap, levette  a pólóját, vizet locsolt magára a kerti csapnál, a farkaskutya rózsaszín, lógó nyelvvel figyelte az árnyékból, aztán ment vissza dolgozni,  felhangosította a rádiót, Danubius rádió, a nyár legújabb slágerei, jó volna most a strandon feküdni, és nem gondolni semmire, bútorokat gyalult, mindenki mondta neki, hogy a faipari szakközéppel jobban jár, mint a gimnáziummal, és tessék, most hasznát veszi asztalos múltjának, míg Csepi Olaszországba utazott a szüleivel, amikor elbúcsúztak, megveregette a vállát:”kitartás, öcsém”-és nevetett hozzá, de Csepi mit sem tud arról, hogy neki ettől a nyártól függenek a későbbi tanulmányai, a szülei nem tudják úgy támogatni, mint Csepit, aki még sosem dolgozott, mert nem volt rá szüksége.-Olaszban jó kis csajokat lehet felszedni-kacsintott rá.-majd küldök lapot, jó lesz?

        Persze jó lesz, de nem bánná, ha Csepi képeslap helyett inkább idejönne, és átvenné helyette ezt a rohadt munkát. Elpepecsel vele, telnek a napok, már végére jártak a júliusnak, leköti magát, de mégiscsak teher valahol, amikor egész évben rajzok fölött görnyedt, jól esne most a megérdemelt pihenés. Tágas, kétszinte ház volt a meló, nagy, széles előkerttel és kiláncolt, kutyaházas ebbel, a garázs félig készen tátongott az épület mellett, ő beköltözött a bútorozatlan nappaliba egy szivacsos matracra hálózsákban, mintha kempingezne. Egy késői délutánon a kitárt ablaknál állt, épp a pólójával törölgette  a nyakát, amikor valaki felkiáltott neki:

           -Friciiiii!-süvöltötte a hang, és kar lendült a magasba, a nővére volt.-Anya kaját küld, és a postát is utánad!- a fiatal nő felsietett a lépcsőn, karján a kosárral, egy borítékot lobogtatva.

         -Na, megjött Csepi képeslapja-gondolta Frici, és a fáradtságtól nevethetnékje támadt hirtelen. Beletúrt sötét, rövid hajába, azon gondolkodott, van-e itthon üdítő, amivel nővérét megkínálhatná.

      A lány beszélt folyamatosan, hűtőbe pakolta a főzelékes üvegeket és műanyagdobozokat, végül a levelet Frici kezébe nyomta, aki a földre telepedett pihenni.

    -Tessék, ez a héten jött-mondta, miközben a fiú a levelet forgatta, feladót keresett, megtalálta, eltűnődött, de nem szólt semmit, úgy tett, mintha nővérére figyelne, aki egyfolytában a pasiját szapulta, tagbaszakadt, nagydarab állat volt a barátja, olyan kidobófiú-stílus, egy hónapja jegyezték el egymást. Alig várta, hogy elmenjen, megköszönte a szállítmányt, és integetett testvérének, közben a lenyugvó napba hunyorított, íme,végre beesteledett, ma már nem dolgozik többet, vesz egy hűvös zuhanyt, és ejtőzik a kertben később a szürkületben.

           Felkapcsolta a kinti világítást, és kényelmesen elhelyezkedett a kerti bútorokon, mintha valóban itt lakna, nemcsak alkalmazott volna, hallgatta a tücsökciripelést és az éj neszeit, hátradőlt a nyugágyon, és azt képzelte, ő is Olaszországban van, a tengerparton van, és viz csapkodja a partot, és hirtelen Dorka jutott eszébe a semmiből, a mosolygós arc, a teste közelsége, és zsibbadt tagjai újult erővel teltek meg, ahogy a lányra gondolt. Karcsú derekára gondolt, szép vonalú nyakára és a két, nyári pólóból leheletfinoman kilátszó kulccsontra, a karjára, ami azonnal barnára sült, hacsak kicsit is napoztatta, gyönyörűszép, ápolt volt a bőre, mint a pillantása, olyan hamvas, és most túl fáradt volt ahhoz, hogy a tisztaságra és a távolságra gondoljon, ami a lánytól elválasztotta, kimerültnek és fásultnak érezte magát, és vágyott Dorkára. Ha itt lenne vele, nem is a tengerparton, ha elmondhatná neki, mennyire egyedül érzi magát, mennyire kilátástalannak a jövőjét, ha szülei nyomorára gondol, Anyu betegségére, és Apu alkoholizmusára, ha hozzábújhatna és megölelhetné. Ha megölelhetne most bárkit…..

      A levél jutott eszébe,amit a lány írt neki, és ami az asztalon hevert előtte a kibontott, üveg sör mellett, amiből jóízűn ivott egy kortyot, miközben kézbe vette a borítékot, kíváncsian forgatta, nézte a címzést, girbe-gurba ákombákom, gyors, türelmetlen lejtéssel rótt sorok. Letette az üveget, aztán feltépte a boríték élét, óvatos, finom mozdulattal kiemelte a szépen összehajtott, vékony levélpapírt. Kétoldalas, bő levél volt, Frici olvasni kezdte a sápadt lámpafénynél:

        Kedves Frici!

            Éjnek éje van, és Moll Flanders- t kéne olvasnom, mert sehol sem tartok vele, vagy legalábbis aludnom kéne, de ehelyett itt ülök és  levelet írok Neked. Kinn  ciripelnek a tücskök, és brekegnek a békák, és a gondolataim túlzúgják az egész sokadalmat.

       Annyit gondolkodtam, mióta hazajöttem, mást sem teszek, csak gondolkodom folyton. Amikor utoljára találkoztunk a  Ligetben a tónál, és néztük azokat a lüke kacsákat, olyan szép volt minden, jobb is, hogy nem beszélgettünk komolyan, valahogy nem vitt rá minket az a csodálatos délelőtt, te mégis említetted azt a nagy szerelmedet, aki egy éve csúnyán becsapott, és ezért nem vagy képes elkötelezni magadat senki mellett sem. Nem tudom, mi kéne ahhoz, hogy el tudd magad kötelezni, de bármi lenne is az, szeretném, ha segítene neked, hogy könnyebb legyen ez a lépés. Nekem viszont döntést kell hoznom, mert ez így nem folytatódhat, én rángattalak bele kettőnk dolgába az e-mailezéssel, nekem is kell kiszállni belőle, és igen, ezt szeretném: szeretnék kiszállni. Eljött a pillanat, hogy döntsek, bármilyen nehéz, mert nagyon megkedveltelek, de nem várhatok tovább. Te becsaptál engem, és ez nagyon fáj. Mással voltál, miközben nekem udaroltál, ez nagyon-nagyon megalázó…Én nem ezt akarom.

          Nem hiszem, hogy a te hibád, hogy olyan vagy, amilyen. Szereted a nőket, ez az igazság…És biztos nem is érted, mennyire megbántottál.  Ez el fog múlni, és én hiszem, hogy lehetünk még barátok, mert  az nagyszerű lenne! De úgy gondolom, ennél többet én nem adhatok neked.

      Nekem most elég egyhangúan telnek a napjaim, mióta hazajöttem nyárra, sokat tanulok, hogy behozzam a lemaradásaimat, de várom az őszt, hogy újra Pesten lehessek a barátaimmal.

     Kívánok Neked nagyon szép nyarat, kitartást, ha dolgozol, és azért pihenést is!

               Üdv,

                        Dorka

U.I:  Vicces, nem direkt volt, de épp ennek a lapnak a hátuljára kezdtem el kijegyzetelni Molina Don Yuan-ját. Tényleg nem direkt volt: “Tirso de Molina: A sevillai szédelgő és a kővendég története”

     Ekkor csörrent meg a telefonja. A kerti szék alatt lapult, türelmetlen, csipogó hangjára a kutya is felkapta fejét mellőle. Nehezére esett felkelni, de megtette, felemelte a készüléket, automatikus mozdulattal lenyomta a gombot:

           -Halló…

           -Frici, nahát, de jó, hogy végre elcsíptelek!

           -Maszat….

           -Már napok óta csörgetlek, te Jómadár, de mindig ki vagy kapcsolva…

           -Dolgozom napközben, ilyenkor ki szoktam nyomni……

           -Fáradtnak tűnik a hangod..

           -Ki vagyok nyúlva….

           -Szegénykém…Meddig tart még a meló?

           -Még két hét…

           -Azaz augusztus közepe, nemde?

           -De igen..Te merre vagy?

           -Hazajöttem Kecskemétre a szüleimhez, borzasztó…

           -Miért?

           -Ááá, ne részletezzük, lóg a bárd a levegőben, egymást ölik naphosszat, Anyám fixa ideája, hogy el akar válni…Ha így megy tovább,elköltözöm a barátnőmhöz, Jutkához és a pasijához. Eljössz akkor a Balatonra?

      -Hova?

     -A Balatonra, nem emlékszel? Úgy volt, megyünk, igaz, akkor négyen, Balázs. Csepi, te,én és még a szintről páran…Nos hát, Csepi Olaszországban van, Balázzsal két hete szakítottunk végleg, így maradsz te és még a többi négy ember, akiket mondtam…A nyaralót már tavaly novemberben lefoglaltuk és ki is fizettük.

     -Teljesen kiment a fejemből, ne haragudj…

     -Pedig te is fizettél előleget, mindenkitől beszedtem…

     -Jó, de azóta….szóval lehet, hogy dolgozom akkor…..

     -Jajj, Frici, kell ennyi lazítás! Így is halálra melózod magadat…Nincs még valaki az ismerőseim közül, aki keményebben dolgozna nálad…

   -Ez valóban kedves tőled, Maszat…

   -Szóval eljössz?

   -Rendben..

   -Remek! Augusztus 16 és 20 között mennénk, épp visszaérünk a tűzijátékra Pestre majd! Arra Csepi is megjön, és a kollégiumban alhatunk is, mert Csepi korábban beköltözhet idén...A sportbizottság elintézte neki az eredményei miatt…

     -Nem baj, hogy őt nem hívtad el a  tóhoz?

      -Az igazság az, hogy nem is említettem neki, mert amúgy tud róla, de mivel elutazott, gondoltam, nem hozakodom elő ezzel…

    -Végülis te tudod, te szervezed…

    -Így igaz…De örülök neked! Dorkával mi van?

         Frici nem válaszolt rögtön, az ölében heverő kibontott levelet nézte. Mély levegőt vett, mint akinek nehezére esik kimondani valamit, ami egyértelmű. Ismét Dorka képe villant elé, az előre libbenő copf, a virágmintás szoknya, amint lefele suhan benne a kollégium előtti lapos lépcsőkön, karcsú állát a vaskerítés két hideg rácsa közé illeszti, mintha csókot akarna adni neki.

 -Dorkával…vége-felelte Frici halkan, és a levelet lassan összehajtotta. Súlyosabbnak tűnt körülötte az éjszakai csend, mint azelőtt, a kutya szunnyadt az ebólban, mintha az éjszakai tücskök is visszatartották volna a lélegzetüket néhány pillanatra. A négyrét hajtott levél Frici zsebében landolt. A fiú hátrahajtotta fejét, és a csillagos eget fürkészte. Itt, vidéken, tisztán látszott a tejút, nem úgy, mint a füstködös Budapesten.

   -Nahát, igazán sajnálom-hallotta Maszat hangját a vonal túlsó végéről.-Pedig szépen alakult...Azért ugye barátok maradtok?.....

    Igen, persze, barátok maradnak, ez így természetes, elvégre nem történt köztük semmi sem, meg sem csókolta, milyen kedves levelet írt, majd talán válaszol is rá, Dorka rendben lesz. Tanul, elmúlik a nyár, szépen elfelejti. És neki mi marad Belőle?

           -Persze, nincs harag-hallotta saját hangját egész távolról, mintha a csillagoknak mondaná, ahogy felfele tekintett, és kezét végighúzta a homlokán, kicsit fájt a feje. Talán tényleg sokat dolgozik, tényleg pihennie kéne, Maszatnak igaza van Jó lesz majd az a pár nap a tónál.

                      (To be continued...)

   

 

E. T. ember akar lenni- A burok című könyv különleges földönkívülijéről

Sosem hatottak meg az apokaliptikus témát feldolgozó sci-fi regények. Túl borongósnak és pesszimistának tartottam őket. Amikor azonban először hallottam Stephenie Meyer A burok című könyvéről, tudtam előítéletek nélkül is, hogy nagyszerű élmény vár rám. Érdekelt, mit hoz ki kedvenc fantasy- bestseller írónőm egy világvégi témából a vámpírok után. Persze nem csalódtam.

„Spirituális (szellemi) létezőkként életek ezreit éltük le, sokat más bolygókon, más dimenziókban és galaxisokban. Az ezekben az életekben felhalmozott energia képes befolyásolni jelenlegi életünket.”

(Robert Detzler)

Ez az amerikai lelkésztől származó idézet ugrott be, miközben Stephenie Meyer A burok című regényét olvastam. Ha adott egy virgonc kis lélek, aki bolygóról bolygóra vándorol, és a stílszerűség kedvéért még Vándornak is hívják, akkor ez a sokat tapasztalt, nyughatatlan földönkívüli bármire képes lehet. Például kis időre emberré válik, ennek a létformának minden nyűgét és gyönyörűségét magára öltve. A probléma csupán az, hogy először emberi testre van szüksége. Ezt pedig max elveheti valaki mástól, aki azonban nem szívesen adja.

Így kerül össze a fiatal Melanie Stryder-rel, aki egy földönkívüli kultúra által megszállt világban az utolsó túlélők egyikeként bújkál öccsével, Jamie-vel. Az „ufók” sajátsága, hogy élő emberek testébe bújva átveszik azok gondolatait és emlékeit, így olvadnak be civilizációnkban, melyet aztán saját szintjükön tökéletesítenek. Miután szüleik is „átváltoztak”, a két gyerek évekre menekülni kényszerül. Eközben találkoznak a szintén emberi túlélő sráccal, Jared-del, így együtt folytatják útjukat. A két fiatal közt lassan szerelem szövődik, melyet beárnyékol a folyamatos nélkülözés és félelem. Egy támadás során Melanie a földönkívüli rendőrség (Hajtók) áldozatává válik, de inkább az öngyilkosságot választja, minthogy ő is hasonlóvá váljon hozzájuk.  Ám a lány csodával határos módon életben marad, így az ő fejébe is az idegen faj egy díszpéldánya, a fent említett Vándor kerül. Vándor azonban Melanie-hoz hasonlóan nem mindennapi: különc és kíváncsi érző lélek. Döbbenten éli át Melanie emlékeit a hányattatásáról valamint Jared iránti szerelméről. Átveszi Melanie érzéseit, és ő is beleszeret a fiúba. Így már képtelen saját társainak segíteni, gazdateste kedvéért „árulóvá” válik. Lassacskán rájön, hogy embernek lenni több, mint csodálatos, és hogy valamennyi eddigi életéből ez a legfantasztikusabb.

Természetesen kellett egy Stephenie Meyer, hogy ezt a sablonos világvége-sci-fi-t megtöltse humánummal, lelkiséggel és érzelmekkel. Mert a vezérmotívum itt is- az Alkonyathoz hasonlóan- a fajokon átívelő szerelem, megspékelve az ismerős szerelmi háromszöggel, melybe Bellához hasonlóan Vándor- a későbbiekben embernevén Vanda- kerül. A történet legemberibb része az a káosz, amit Meyer Vanda fejében létrehoz. Megszűnik Vándor lenni, de Jaredhez fűződő érzései miatt Vanda sem lesz igazán. Kettős énje folyamatos küzdelemben áll a benne élő Melanie-val, ráadásul a megtalált búvóhelyen még számára szokatlan vonzalomra is ébred Jared barátja, Ian iránt. És hogy még izgalmasabb legyen a „játék”, az emberi testbe bújt földönkívüli sehol sincs biztonságban igazán: társai üldözik árulása miatt, az emberek pedig- mivel elrabolta Melanie testét- szintén az életére törnek. Az otthontalanság, kaotikus érzelmek és üldöztetés ellenére Vándor mégis beleszeret az emberi létbe.

És innen már nem is sci-fi a sci-fi, hanem lélektani könyv. Na igen, valószínűleg mindenki érezte már magát hasonlóan. Mintha nem is Te lennél, kicsúszik a gyeplő a kezedből, ha saját magadról van szó. Nem kell ahhoz skizónak lenni, hogy kettősségekben élj. Elég, ha egy szimpla döntést kell meghoznod, máris civakodik belül A és B. Nem lenne egyszerűbb egy tökéletes, háborúk , betegségek és konfliktusok nélküli világban élni, melyet földönkívüliek vezetnek? Naná, hogy nem. Mert ez mind szép és jó, de már nem a mienk. A mi káoszunk, a mi szenvedésünk, szenvedélyünk vagy egyszerre mindkettő. Ez az, amit egy „megszálló” civilizáció sem kárpótolhat, és amiért Vanda meghalni is képes.

Plázapipőke esete Mark Darcyval

           

 Mark Darcyval nem futhat össze akárhol az ember lánya. Vele csak buzgó anyukák rendezte karácsonyi partikon találkozhatunk, ahol már messziről virít felénk pulóveréről a jól ismert szarvas.

            Ki gondolta volna, hogy Mark Darcy mégis úgy dönt, a plázában fog szembesétálni velem? Főleg, hogy elviekben dolgoznia kéne, mert a főnöke gyesen van, és ő mind a 28 éve frissességével egyedül viszi az ügyvédi irodát. Valószínűleg neki is kell egy kis pihenő szombat délután a West End City Center betondzsungelében.

 Épp ezért jelent meg előttem már a metróban  teljes életnagyságban, messziről virító, szőke fejjel, jól ismert hasított bőr dzsekijében. A mozgólépcső tövében ismertük fel egymást.

            -Nahát, Gergő!- néztem rá, és nem bírtam nem mosolyogni, tényleg örültem neki. Pedig az a kiselőadása előzőleg telefonban a munkamániáról elég hervasztó volt. Le is lőttem volna akkor már a szóáradata közepén, de lehetetlen volt leállítani. Egy nő nem beszélt volna ennyit. Még én sem.

            -Micsoda kellemes meglepetés!- szólt Darcy jól nevelten, bár szemüvege mögül inkább feszengő, mint boldog pillantást vetett rám. -Alighanem titka van előttem- gondoltam. -Azért ilyen szófukar.- Csak nem egy találkozó valakivel? Esetleg Bridget Jones-szal ?

            -Mi járatban errefele?- előzött meg ő a kérdéssel, amikor már a pláza felé vettük az irányt. Ekkor beugrott, hogy Enikőnek, aki mellettem lépkedett, még be sem mutattam. Mit mondtam volna neki? „Tudod, Enikő, ő az a srác, akivel egyik este megismerkedtem az Irish Cat-ben. Átbeszélgettünk egy éjszakát, vagyis csak ő beszélt, én jobbára hallgattam. Aztán elkérte a számom, fel is hívott, és fél óra kedélyes prezentáció után közölte, hogy elbúcsúzik, mert túl sok a munkája. Aztán rá két hétre még egyszer összefutottunk, és akkor már nemcsak beszélgettünk. Szóval ki is ő nekem, Enikő?”

            -Egy seggfej- mondta volna erre Rita, egy másik barátnőm, akinek vérmes véleménye van az „effajta” férfiakról- Kifejti, hogy Veled milyen jó beszélgetni, aztán lelép. Pedig te klasszisokkal jobb nő vagy, mint amilyen férfi ő.

            -A Múzeumok Majálisáról jövök-válaszoltam neki nyüzsgő gondolataim közepette, miközben felértünk a mozgólépcső tetejére.- Elmosta az eső. És Te?

            -Az anyámmal találkozom-válaszolta Darcy kurtán, mire zavartan hallgattunk. Nem volt szükség szavakra, ismertem az egész sztorit. Második átbeszélgetett- és végre átcsókolózott esténken beavatott könnyfakasztó családi drámájába is. A négy testvér- egy anyuka felállásba, az ő hősies küzdelmébe, hogy tanulhasson, a legidősebb testvér hirtelen halálába- ekkor szokott le a láncdohányzásról, én pedig ennél a résznél mondtam azt, hogy elég, és tereltem a beszélgetést más, vidámabb irányba, aminek aztán annál huncutabb összebújás lett a vége.

            -Még meg sem köszöntem a taxit, amit hívtál nekem- szaladt ki hirtelen a számon, miközben egymás mellett haladtunk a forgó bejárat felé.

            -Nincs mit- mondta nagyvonalún, de szemével már az anyját leste, aki a vízesés permete felől közelített. Fiatalosnak tűnt, frissnek és elevennek, akárcsak a háttérben zúgó vízsugár. Élénkvörös frizurája ragyogott a fényben, olyan vékony volt, mint valami tinilány. Azon gondolkodtam, hogy jöhetett ki belőle az a négy gyerek. Aztán azon kaptam magam, hogy be lettem mutatva az anyjának. Végül is felgyorsult korban élünk, holnap akár egybe is kelhetünk.

            -Tudod, már meséltem Neked Róla-nézett össze Darcy a kedves mamával, aki megértőn bólogatott. Aztán Darcy ismét rám emelte tekintetét:- akkor mi megyünk is, ha nem haragszol.

            -Dehogy-legyintettem.- Nekünk is menni kell. Nagyon sietünk- néztem Enikőre sürgetőn.

            -Értem. Akkor szia. -elcsattantak a béke puszik, mi pedig máris felfele loholtunk az emeletre.

            -Beszélt rólad az anyjának!- tapsikolt Enikő, amikor már a másodikon tartottunk.

            -Nagyszerű, csak épp felhívni nem maradt ideje, annyira lekötötte anyuci. A francba! Szétjött a cipőm pántja!

            Leültünk egy padra, és szomorúan vettem szemügyre kedvenc topánkámat.

            -Múltkor mondtad, hogy amúgy is vennél egy újat-emlékeztetett Enikő.

- Inkább megragasztom –döntöttem hirtelen -Van nálad olló?

            -Aha -Enikő előkotorta az ollót a kistáskából, én pedig sebtapasszal összeeszkábáltam az elszakadt pántot a pláza közepén.  Éreztem a járókelők érdeklődő, néha ijedt tekintetét rajtunk.

            -Ha most Darcy látna..! -kuncogott Enikő.- amint Hamupipőkéje cipőt ragaszt..

            -Darcy nem ennyire romantikus-biztosítottam Enit- Valószínűleg csak terézanyunak használt, hogy kiöntse a lelkét.

            -És te mire használtad őt?

            - Hát…Mondjuk úgy, hogy kölcsönösen azt adtuk egymásnak, amire szükségünk volt.

            Ültünk a padon, és néztük az eszeveszett ütemben száguldó vásárlókat. Kinyújtottam a lábamat, rajta az ideiglenesen megreparált cipőt:

            -Lehet, tényleg ideje venni egy újat. Túl régóta járok ebben, megszolgálta az idejét.

            Közben elállt az eső, elindultunk kifele. Az üvegablakokon beszökött az első rakoncátlan napsugár.

            -Szerinted így van ez a pasikkal is?- kérdeztem hirtelen Enikőt.

            -Hogy nem akarod elengedni őket, mint a cipőt?- kérdezte barátnőm.

            -Igen. Hogy felesleges azon gondolkodni, miért csak ilyen kis időre marad velem valaki. Hiába ragasztom magamhoz sebtapasszal az emlékét, akkor is csak lejön egy idő múlva, nem?

            -Ha le akar esni, le is fog-nevetett Enikő.

            -És milyen lesz az az ember, akinél nincs több kifogás? Se munkamánia, se a sok beszéd?- tűnődtem.

            -Nem tudom. De biztos nagy kaland. Addig is tudok egy jó cipészt, aki biztos visszavarrja a cipőd pántját, ha még nem akarsz újat venni -kacsintott Enikő.

            Összenevettünk. Kinn nedves esőcseppek szikráztak a betonon, hétágra sütött a nap a piszkos nagyváros kellős közepén.  Darcykkal vagy anélkül, de gyönyörűnek  és teljesnek tűnt a világ.

Három stuvi és egy pasi- női mesék a fellegekből

Egy kicsit Szex és New York-os, egy kicsit El Caminós, kicsit szociális tanulmány-ízű, de mindenképp csajosan romantikus. Mindez Bauer Barbara Légkisasszonyok című regényében, mely remek választás nyaraláshoz, strandra, vízpartra.

Valljuk be, valahol minden lány stewardess akar lenni. Ha nem is hosszú időre, talán csak egy hosszú hétvége erejéig szeretne a felhők közt szárnyalni, beutazni a fél világot, sármos üzletemberekkel flörtölni az első osztályon, és persze felölteni a csinos kosztümöt, mely a stewardessek-röviden stuvik- sajátja.

Bauer Barbara könyve azért tetszett, mert személyes tapasztalataival eloszlathatta volna ugyan a légikísérők felhőtlen életéről szóló ködképet, mégsem tette. Írása reálisan ábrázol izgalmakat, árnyoldalakat anélkül, hogy egy percre is megbánná választását: az írónő ugyanis maga is 15 évig a felhők fölött repült.

Valószínűleg más történet kerekedett volna közel háromszáz oldalon, ha nem találkozik a stewardess-képzőben négy későbbi jóbarát: a Szende, a Szórakozott, a Dög és a Meleg. És innen már egy hamisítatlan Szex és New York történet veszi kezdetét. Vagy inkább Szex és Malév? A Szende, azaz Anna az írónő maga, precíz, tökéletességre törekvő, újságírói babérokat dédelgető ifjú hölgy, ő Carrie magyar megtestesítője. A Szórakozott, az örökké szerelmes, nagy Ő-ről álmodozó Szonja Charlotte alakját ölti magára. A  pasifaló Dög, Dia természetesen Samantha, végül a kakukktojás, Meleg, azaz Dani a banda egyedüli férfitagja. Nevéből adódóan elég könnyedén illeszkedik be a nőcsapatba, ám nemi hovatartozása miatt a magyar társadalomba annál nehezebben. Cinikussága miatt méltó párja Mirandának. Ám mindhárom barátjának megvan a maga egyéni szociális problémája: férjhez menés, párválasztás, tartós kapcsolat, monogámia, önismeret, felnőtté válás: körülbelül ezek szerepelnek a négyes palettáján. Közben pedig mind a négyen karriert építenek a légitársaságnál, ki-ki a saját apró- cseprő kalandjaival, kihívásaival. Közben nem csak az derül ki, hogy a stuvik élete nem fenékig tejfel, hanem nyomon követhetjük négyük fejlődését, botladozását, tapasztalatszerzését.

Na és persze rájövünk, hogy mind a négy karakterből van bennünk valamennyi, ezért mindannyian szolgáltatnak nekünk némi tanulságot. És mindeközben csodáljuk az életüket a felhők fölött, mert a nehézségek ellenére azért nem lehet rossz nem kis fizetésért beutazni a világot, kiszakadni a mindennapok pénztelenségéből és monotonságából, perspektívával és anyagi háttérrel nekivágni a felnőtt-létnek. Még ha ezért cserébe két diplomával üdítőt szervíroznak, és meggyűlik a bajuk egy-egy öntörvényű utassal. Mert ugye a kapitány akkor is jóképű marad, és az emlékek évek múltán megszépülnek. A légikisasszonyokat övező legenda pedig örökké fennmarad.