2017. július 19., szerda

Amit még tudni akarsz a Negyedik Trimeszterről…



Emlékszem, amikor még várandós voltam, mindenki ezzel a riogatott…Hogy hajj, a terhesség, az bizony bakfitty, de majd ami utána jön..Jól kösd fel a gatyádat kisanyám, és aludd ki magad, mert aztán nem fogsz. Meg élni se. Ennyi volt.
No meg a tervek. Mindenki buzgón javasolta, hogy dolgozzunk ki percre pontos akcióterveket az első hetek életben maradásához.  Amikor arról beszéltem nagy lelkesen, mennyire készülök a szülésre, akkor jött a válasz: az is bizony bakfitty, készülj a negyedik trimeszterre.
Szóval a Negyedik Trimeszter. Az a híres…Kellően beparáztattak, de közel sem olyannak éltem meg, mint amire számítottam. Most, hogy a hátam mögött tudom ezt a kezdeti időszakot, van pár dolog, amit megosztanék erről az arra érdemesekkel….
Hogyan készülj igazából?
A Negyedik trimeszterre pedig nem lehet igazából felkészülni. Ahogy egy kisbaba érkezése is olyan váratlan érzelmeket és helyzeteket csal elő belőlünk hogy ihaj-csuhaj. Jó-jó, persze kell gondolni azzal, hogy megszervezed az életeteket, főzés, takartás, stb, mit hogyan fogtok csinálni, de ez inkább saját magad megnyugtatása végett történik. Aztán amikor betoppan a pici lény, minden szabályt felrúgtok.
Vége az alvásoknak..?
Amikor Lili megszületett, már a második éjszakát végigaludta.  Az elsőt is, Áron mellkasán, lámpafénynél. Én mellettük a kórházi ágyon dőltem ki, mert annyira kimerültem az előző napok megpróbáltatásaitól, hogy még Lili sírását sem hallottam. A második éjszakát már közöttünk töltötte, a szopis párnán szundítva. Szerencsére nem látta egy csecsemős nővér sem, mert tuti szívinfarktust kapott volna. Mint ahogy attól is, hogy nem teszem óránként cicire, hanem hagyom aludni. Azóta Lili jó alvó.
A szoptatás jön majd magától, ne aggódj…
Na persze. Biztosan csak én vagyok lusta és béna, azért nem megy. A gyerekem meg „ügyetlen”, ahogy a kedves fizetős kórházban állították. (Természetesen nem a „kedves” személyzet miatt szültünk ott, hanem választott doktornőnk miatt…) Aztán jöttek az átbőgött napok, és az aggódás, hogy mi lesz. Unokatestvérem életmentő telefonhívása, aki szerzett nekünk anyatejet és öntötte belém a lelket- én pedig Lilibe a tejet….A szoptatást igenis tanulni kell. És ezért örök hála Dékány Ági remek szoptatásfelkészítő tanfolyamának, valamint a náci tiszthez hasonlatos szoptatástanácsadónak. Ja és a maximalizmusomnak, ami gyerekkorom óta kísér, és amivel a fejembe vettem, hogy akkor is anyatejes lesz a babám. De mind a mai napig azt mondom, ez a legfárasztóbb része az egész negyedik trimeszternek..Sőt, a babázásnak is.
A szülést azonnal elfelejted
Igen, amikor a kezedbe teszik újszülöttedet, valóban. Csak ugye azt nem mondják, hogy a császáros seb másnap fájni fog, ha elmúlt a fájdalomcsillapító. NAGYON fog fájni. És nemhogy szoptatni nem bírsz, megmozdulni, ágyból felkelni is alig. Minden lépés egy örökkévalóság. Szóval azért vannak fájdalmak. És a pokolba kívánod, mert bezavar a gondtalan babázásodba.
Rosszanya, Ősanya és Bezzeganya
Alig telik el pár hét, és máris azon kapod magad, hogy mindenki mindent jobban tud nálad. A rokonok, ismerősök kedvesen megosztják veled tapasztalataikat, sőt, már a kórház utáni héten serényen ajánlják, hogy meglátogatnak. Amikor még üvöltenél a fájdalomtól, a stressztől , hogyan fogsz szoptatni („ ne stresszelj, mert nem lesz tejed…Ja, császároztak, akkor meg ne is törd magad, úgysem lesz jó tejed…”), akkor mindenki látni akarja picinyedet. És tuti leősanyáznak a hátad mögött, amiért elzárkózol a külvilág elől, hogy édeshármasban lehess kis családoddal.  Amikor pedig Te épp nem Ősanyának éreznéd magad, inkább Rosszanyának, mert néha úgy kidőlsz a fáradtságtól, hogy több órán át alszol, és nem rakod annyiszor cicire a kicsit, ahányszor kéne, és mardos a lelkiismeret, mert néha azt érzed, semmiféle kapcsolatod nincs az újszülötteddel, aki bármit csinálsz, folyton folyvást sír.. („ Az én babám sose sír…Mindig a mellkasomon van, le se teszem…”) Az ismert közösségi oldalak ismert csoportjaiban mást se olvasol, csak azt, hogy mindenki milyen remekül bánik a babájával, mindenki milyen önfeláldozó és szeretetteljes, meg se nyikkannak, pedig két éve nem alszanak végig egy éjszakát. De azért egy baromi nagy hibájuk van a Bezzeganyáknak: megállás nélkül primitív módon szapulják kommentekben azokat az anyákat, akik néha magukra is gondolnak. Még szerencse, hogy hamar rájöttem, el kell kerülnöm ezeket a csoportokat, és helyette találtam olyanokat, ahol hozzám hasonló hús-vér anyukák vannak valós problémákkal, napi kihívásokkal, és akikkel lehet őszintén is beszélni.
És lassan-lassan magadhoz térsz. Megtalálod az utat a kisbabádhoz, aki édesen rád mosolyog, és gyarapodni is elkezd.
És hogy mikor írom ezt a cikket? Természetesen minimum három részletben, két szoptatás közt, ötször felugorva, amikor megnézed, életben van-e még  a kicsikéd…. Mert ez a rész később  sem múlik el. Talán egy aprócska részünk örökké a Negyedik Trimeszterben ragad majd.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése