Emlékszem,
amikor még várandós voltam, mindenki ezzel a riogatott…Hogy
hajj, a terhesség, az bizony bakfitty, de majd ami utána jön..Jól kösd fel a
gatyádat kisanyám, és aludd ki magad, mert aztán nem fogsz. Meg élni se. Ennyi
volt.
No meg a tervek. Mindenki buzgón javasolta, hogy
dolgozzunk ki percre pontos akcióterveket az első hetek életben
maradásához. Amikor arról beszéltem nagy
lelkesen, mennyire készülök a szülésre, akkor jött a válasz: az is bizony
bakfitty, készülj a negyedik trimeszterre.
Szóval a Negyedik Trimeszter. Az a híres…Kellően
beparáztattak, de közel sem olyannak éltem meg, mint amire számítottam. Most,
hogy a hátam mögött tudom ezt a kezdeti időszakot, van pár dolog, amit
megosztanék erről az arra érdemesekkel….
Hogyan
készülj igazából?
A Negyedik trimeszterre pedig nem lehet igazából
felkészülni. Ahogy egy kisbaba érkezése is olyan váratlan érzelmeket és
helyzeteket csal elő belőlünk hogy ihaj-csuhaj. Jó-jó, persze kell gondolni azzal, hogy
megszervezed az életeteket, főzés, takartás, stb, mit hogyan fogtok csinálni,
de ez inkább saját magad megnyugtatása végett történik. Aztán amikor betoppan a
pici lény, minden szabályt felrúgtok.
Vége
az alvásoknak..?
Amikor Lili megszületett, már a második éjszakát
végigaludta. Az elsőt is, Áron
mellkasán, lámpafénynél. Én mellettük a kórházi ágyon dőltem ki, mert annyira
kimerültem az előző napok megpróbáltatásaitól, hogy még Lili sírását sem
hallottam. A második éjszakát már közöttünk töltötte, a szopis párnán
szundítva. Szerencsére nem látta egy csecsemős nővér sem, mert tuti
szívinfarktust kapott volna. Mint ahogy attól is, hogy nem teszem óránként
cicire, hanem hagyom aludni. Azóta Lili jó alvó.
A
szoptatás jön majd magától, ne aggódj…
Na persze. Biztosan csak én vagyok lusta és béna,
azért nem megy. A gyerekem meg „ügyetlen”, ahogy a kedves fizetős kórházban
állították. (Természetesen nem a „kedves” személyzet miatt szültünk ott, hanem
választott doktornőnk miatt…) Aztán jöttek az átbőgött napok, és az aggódás,
hogy mi lesz. Unokatestvérem életmentő telefonhívása, aki szerzett nekünk
anyatejet és öntötte belém a lelket- én pedig Lilibe a tejet….A szoptatást
igenis tanulni kell. És ezért örök hála Dékány Ági remek szoptatásfelkészítő
tanfolyamának, valamint a náci tiszthez hasonlatos szoptatástanácsadónak. Ja és a maximalizmusomnak, ami gyerekkorom óta kísér, és amivel a
fejembe vettem, hogy akkor is anyatejes lesz a babám. De mind a mai napig azt
mondom, ez a legfárasztóbb része az egész negyedik trimeszternek..Sőt, a
babázásnak is.
A
szülést azonnal elfelejted
Igen, amikor a kezedbe teszik újszülöttedet,
valóban. Csak ugye azt nem mondják, hogy a császáros seb másnap fájni fog, ha
elmúlt a fájdalomcsillapító. NAGYON fog fájni. És nemhogy szoptatni nem bírsz,
megmozdulni, ágyból felkelni is alig. Minden lépés egy örökkévalóság. Szóval
azért vannak fájdalmak. És a pokolba kívánod, mert bezavar a gondtalan
babázásodba.
Rosszanya,
Ősanya és Bezzeganya
Alig telik el pár hét,
és máris azon kapod magad, hogy mindenki mindent jobban tud nálad. A rokonok,
ismerősök kedvesen megosztják veled tapasztalataikat, sőt, már a kórház utáni
héten serényen ajánlják, hogy meglátogatnak. Amikor még üvöltenél a
fájdalomtól, a stressztől , hogyan fogsz szoptatni („ ne stresszelj, mert nem
lesz tejed…Ja, császároztak, akkor meg ne is törd magad, úgysem lesz jó
tejed…”), akkor mindenki látni akarja picinyedet. És tuti leősanyáznak a hátad
mögött, amiért elzárkózol a külvilág elől, hogy édeshármasban lehess kis
családoddal. Amikor pedig Te épp nem
Ősanyának éreznéd magad, inkább Rosszanyának, mert néha úgy kidőlsz a
fáradtságtól, hogy több órán át alszol, és nem rakod annyiszor cicire a kicsit,
ahányszor kéne, és mardos a lelkiismeret, mert néha azt érzed, semmiféle
kapcsolatod nincs az újszülötteddel, aki bármit csinálsz, folyton folyvást sír..
(„ Az én babám sose sír…Mindig a mellkasomon van, le se teszem…”) Az ismert
közösségi oldalak ismert csoportjaiban mást se olvasol, csak azt, hogy mindenki
milyen remekül bánik a babájával, mindenki milyen önfeláldozó és
szeretetteljes, meg se nyikkannak, pedig két éve nem alszanak végig egy
éjszakát. De azért egy baromi nagy hibájuk van a Bezzeganyáknak: megállás
nélkül primitív módon szapulják kommentekben azokat az anyákat, akik néha
magukra is gondolnak. Még szerencse, hogy hamar rájöttem, el kell kerülnöm
ezeket a csoportokat, és helyette találtam olyanokat, ahol hozzám hasonló hús-vér
anyukák vannak valós problémákkal, napi kihívásokkal, és akikkel lehet őszintén
is beszélni.
És lassan-lassan
magadhoz térsz. Megtalálod az utat a kisbabádhoz, aki édesen rád mosolyog, és
gyarapodni is elkezd.
És hogy mikor írom ezt
a cikket? Természetesen minimum három részletben, két szoptatás közt, ötször
felugorva, amikor megnézed, életben van-e még
a kicsikéd…. Mert ez a rész később sem múlik el. Talán egy aprócska részünk
örökké a Negyedik Trimeszterben ragad majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése