2016. március 30., szerda

Az utolsó nyár 2.





2.
A találkozás Vica apjával még csak a kezdet volt. A java csak másnap kezdődött. Helyesbítek: másnap délben ebédfőzéskor. Kitaláltam, hogy muffint sütök, hűvösebb nyári nap lévén nem kellett attól tartanom, hogy megfulladok a sütő mellett. Apa pedig szerette a muffinomat, a csokis volt a kedvence.
            Épp betettem a tepsit a sütőbe, amikor meghallottam a kopogást. Halk, egyenletes hang volt. Először azt hittem, képzelődök. Leültem a székre, és figyeltem, hátha megszűnik. Csak a sütő kattogását hallottam egy darabig, aztán az utcán zúgott el egy teherautó. Majd csönd lett, és újra meghallottam.
            -Talán a bejárat felől jön- futott át az agyamon, mire kiiramodtam az előszobába, és szélesre tártam az ajtót. Madárcsicsergés fogadott a néptelen utcán, a felhőfoszlányok közt épp próbálkozott a nap. Kissé kába voltam az eső előtti alacsony légnyomástól, ezért képzelődtem. Zavartan betettem magam mögött az ajtót, és visszasiettem a konyhába csekkolni a sütiket. Szépen dagadtak a formában, elégedetten csuktam rájuk a sütőajtót.
            Aztán még egyszer meghallottam a kopogást. Ledermedtem, kezemben megállt a konyharuha. Fülelni kezdtem, honnan hallom. Kop-kop-kop egy percen át, aztán elhalt a hang. A fal túloldaláról jött. Vivien szobájából.

            Alig vártam, hogy Apa hazaérjen, és elmesélhessem neki a történteket. Apa farkaséhesen ért haza 3kor, és azonnal nekiállt elpusztítani a még langyos muffinokat. Nem erőlködtem, hogy lebeszéljem róla, hisz még várt rá az ebéd, de most sokkal jobban lekötöttek a titokzatos hangok.
            - Vivien szobájából?- csodálkozott Apa, kezében egy fél muffinnal. Limonádét ivott hozzá, amit a hűtőből varázsoltam elő.
            - Igen. Azt hiszem, nem ártana, ha többet tudnánk arról a lányról!
            - Jaj, Gina, már megint túl nagy a fantáziád. Sokat olvasol, az a bajod. A lány ideggyenge volt, egy este belegyalogolt a tóba, és kész. Nincs itt semmiféle kísértethistória.
            - Már pedig én hallottam a hangokat- makacskodtam. Apa fülelni kezdett. Néma csend telepedett a késődélutánra. Semmi zaj. Csak egy légy zümmögött az ablaküvegnek csapódva.
            - Nem hallok semmit- kelt fel Apa, miközben tányérját a mosogatóba tette- megyek, ledőlök egyet.
            Szerettem volna rögvest felhívni Vicát, hogy elmeséljem neki a történteket, de tudtam, hogy délután esélytelen, végig edzései vannak. Biztos voltam benne, hogy nem képzelődtem: a kopogás a szoba túlsó faláról érkezett.
            Néztem az ajtót, a vidám, színes feliratot. Mi lenne, ha benyitnék? Nem nyúlnék semmihez, észre sem fogják venni. Tényleg. Lehet, egy egér kaparászik odabenn. Vagy egy nyest a padláson. Én meg itt csapom a vihart egy pohár vízben.
            Halkan lenyomtam a kilincset. Az ajtó szinte magától nyílt meg előttem. Mintha vártak volna. Sosem gondoltam magamat egy Szellemekkel suttogónak. Anya kiskoromban mondta néhányszor, hogy nem vagyok mindennapi, de melyik anyuka nem mondja ezt a kislányának? Szerettem magamban játszani, és egy-kétéves koromban állítólag láttam dolgokat, amit mások nem. Legalábbis a viselkedésemből erre következtettek. Én sajnos nem emlékszem.
            Egy világos, barátságos kis szoba képe tárult elém. Fő színként a rózsaszín és a narancs dominált, nem éppen öngyilkos színek. A falakat festmények és különböző képek borították, középen egy franciaágy húzódott, virágos díszpárnákkal és plüssálaltokkal. Tipikus lányszoba. Mellette az éjjeliszekrényen egy kép, rajta egy fiatal lány képe. Vörösesszőke haj, halványzöld szemek, a tekintetében pedig kiismerhetetlen kifejezés: mosoly vagy épp fürkésző pillantás? Mintha keresne valamit, választ vagy megnyugvást, miközben úgy tesz, mintha könnyedén belemosolyogna a világba. Megborzongtam. Mintha már láttam volna valahol ezt az arcot, ezt a titokzatos mosolyt. Akaratlanul is kinyúltam a képért, és megérintette a kezem. Ekkor pillantásom az állókép alatti borítékra siklott. Tudtam, nem kéne hozzányúlnom, semmi közöm az egészhez, de nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, hogy megnézzem, mi van a borítékban. Felemeltem a képet és kihúztam a borítékot. Egy képeslapot rejtett, rajta egy vörös rózsa, alatta pedig egy kapkodva odafirkantott felirat:
            „Néha élet- halál kérdése a szerelem”
            Ennyi volt az idézet. Vivien szerelmes volt? És hogyhogy nem tudott erről senki sem? Miért intézték el annyival, hogy besokallt, és kinyírta magát? Lehet, hogy szerelmi bánatában tette?
            Visszatettem a borítékot, és kimentem a szobából. Úgy gondoltam, ennyi bőven elég volt mára a titkos szobából. Belebújtam a kardigánomba, gondoltam, járok egyet a faluban. Nem volt maradásom, ráadásul eszembe jutott, hátha találkozom valakivel a faluban, akitől többet megtudhatok majd. Betyár vonítva követelte, hogy jöhessen, de csendre intettem, most egyedül akartam menni.
            Már lógott az eső lába, amikor kiléptem az ajtón. Tömött, szürke, vattaszerű pamacs volt az ég, vészjóslón megmorajlott néha. A könyvtár felé vettem az irányt. Vica mondta egyszer, hogy Gerda néni, az itteni községi könyvtáros mindent tud mindenkiről. Őt kell kifaggatnom, tudtam. A könyvtár viszont a falu túloldalán volt, legalább 15 percnyire a házunktól. Alig értem az utcánk végére, már éreztem az első kövér cseppeket, érme-nagyságú foltok pettyezték előttem a járdát. Megszaporáztam a lépteimet, hátha eltart még a szemerkélés addig, míg elérem a könyvtárat, ám az eső csak erősödött, és pár perc múlva nyakamba zúdult a nyári zápor.
            Tanácstalanul futottam a könyvtár irányába, csurgott rólam a víz, ám az épület még nagyon messze volt. Megálltam, és már épp eldöntöttem, hogy visszaindulok, amikor egy autó reflektora világított a szemembe. Az esőfüggönyön át csak a színét láttam, koromfekete volt, az ablaktörlője pedig szaporán járt jobbra-balra. Leereszkedett az ablak, és Veca apja, Gábor jelent meg az üveg mögött. Mindenki segítsége jól jött volna a szakadó esőben, kivéve az övét. Olyan kurtán-furcsán hagytam ott előző nap, hogy nem igazán volt kedvem társalogni vele.
-Hazavigyelek?- kérdezte segítőkészen, én pedig elsőre megráztam a fejem. Aztán úgy döntöttem, beszállok. Gyalog sosem jutok el a könyvárig-gondoltam.
-A könyvtárba vigyél, légy szíves!-zuttyantam le mellé az anyósülésre. Ő végigmért, mint aki kísértetet lát. Valószínűleg elég túlvilágian festettem.
-Nem akarsz előtte hazamenni átöltözni?- legszívesebben rávágtam volna, hogy NEM, de mivel éreztem, hogy a hajamból is csöpög az eső, megadón bólintottam. Leparkolt a házunk előtt, én pedig befutottam a házba, hogy felkapjak valami szárazat. Nem kérdeztem, bejön-e, lehet, udvariatlan voltam, de eszem ágában sem volt behívni. A lépcsőn lefelé akaratlanul is Vivien szobája felé pillantottam. Mintha csálén állt volna az ajtón a felirat. Talán Apa nekiment, és kicsit elcsúszott. Vállat vontam, és siettem ki Gáborhoz az autóba.
- Sikerült berendezkednetek?- kérdezte a férfi, miközben kihajtottunk az útra.
-Aha- feleltem bizonytalanul. Gábor felkapta a fejét. Mintha belém látott volna, hogy valami nincs rendben.
-Gond van?
-Á, nem..Csak kicsit furcsa a szituáció, hogy egy halott lány házában lakunk.
-Nem az ő háza volt, hanem a szüleié- mondta a férfi hűvösen.
-Igen, de ő halt meg. Olyan, mintha még nem ment volna el teljesen.
-Pedig meghalt. Én találtam meg- Gábor hangja fagyosan, csaknem könyörtelenül csengett. Talán csak én nem vagyok elég erős a hasonló helyzetekhez, hogy képtelen vagyok ilyen objektíven látni a történteket, mint Gábor. Lehet, ehhez is élettapasztalat kell. Ránéztem, de tekintete semmit nem árult el a volán mögött, ahogy az ablaktörlők ütemes mozgásába bámult. Vonzó pasinak tartottam, csak épp nem az én korosztályom volt. Idegenkedtem tőle, hogy megosszam vele a félelmeimet, mégis kibuktak belőlem a szavak:
-Tudom, hogy meghalt, de valahogy mégis… a szobája, a lénye.. Nem is tudom. Jó lenne többet megtudni róla.
Ekkor végre rám nézett. Sokat sejtetően és rejtélyesen. Beleborzongtam ebbe a pillantásba:
-Akkor a lehető legjobb helyen jársz. Nálam többet nem sokan tudnak Mór Vivienről.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése