Épp
egy éve érkeztél hozzánk, szürke, karácsony előtti napon. Kuporogtál a kertben,
amikor kiugrottál az autóból. Anya épp sütött valamit, konyharuhával a hóna
alatt nézett téged a kertajtóból, aztán zsörtölődve megjegyezte:
-Na, mostantól Ezt is én etetem- aztán visszament a
tűzhelyhez. Ki gondolta volna, hogy alig egy hónapon belül a szeme fény leszel,
bézsszínű szőrgombóc, aki prémium marhás kutyakonzerven él, akinek reggelente
műgonddal fésülik a szőrét, beszélnek hozzá, kényeztetik, egy szóval imádják.
Én már keményebb dió voltam. Tudod,
mindig kutyát akartam, őrülten, megszállottan rajongtam a kutyákért kiskorom
óta. A tizenegyedik születésnapomra az akkori ofőm egy kék plüsskutyával és
sok-sok rajzolt kutyával lepett meg. Mind a mai napig őrzöm mindkettőt. De egy
Igazi kutya, az lett volna álmaim beteljesülése.
Aztán jöttél Te. Nem plüssből
voltál, nem is tengerimalacból vagy hörcsögből, hanem igazi, echte kutyából.
Első este csak néztelek, ahogy leheveredsz a küszöb elé a holdfényben, miután
elégedetten körbepisiled és körbeugatod az udvart. Néztelek, és nem tudtalak
hova tenni. Sem Téged, sem a nagy házat, ahová nemrég költöztünk.
És ez így is maradt még hónapokon
át. Samu, akiről felkiáltójelekben beszéltem, mégis, olyan idegen volt az
egész. Ha létezik szülés utáni depresszió, akkor biztos van kutya utáni
depresszió is. Nem mintha nem imádtalak volna, csak egyszerűen nem tudtam
felfogni, hogy az álmom valóra vált. G. B. Shaw szerint kétféle tragédia van a
világban: az egyik, ha egy álom sose válik valóra, és egy másik, ha igen.
Aztán nyáron lassan megtört a jég. Amikor
rohantam haza az első vonattal, mert Anya sírva telefonált reggel, hogy betegen
és lázasan fekszel, felülni sem bírsz. Remegő léptekkel jöttél a kapuhoz
üdvözölni, én pedig egész délután melletted ültem, míg jobban nem lettél. Akkor
éreztem először, hogy elveszíthetlek. Aztán az a pár nap később, amikor egyedül maradtunk a nagy a házban, békés és bensőséges csendben önmagammal és Veled.
Reggel én ébresztettelek, mentünk palántákat öntözni, aztán őrizted a délutánomat,
miközben a gumimedence mellett napoztam. Este, amikor elmúlt a rekkenő hőség,
sétára indultunk a tóhoz, aztán hazaérve az udvaron néztük a csillagokat. Nem
volt sok időnk kettesben, de ez alatt a pár nap alatt fogtam fel végre, hogy
van egy kutyám. Nemcsak a fejemmel, a szívemmel és minden gondolatommal.
Rájöttem, mennyire különleges tud lenni egy beteljesült álom, ha igazán tudunk
örülni neki.
Nem mondom, hogy minden napot
különlegesnek érzek Veled. Vannak szörnyű pillanatok, amikor borzasztóan dühös
vagyok Rád. Amikor engedetlen vagy, és kicsúszik a kezemből az irányítás, Te
pedig úgy száguldasz el mellőlem, mintha nem is ismernél. Na, olyankor csak
bőgök a fűzfa alatt, míg vissza nem somfordálsz, és értetlen, nagy ebszemekkel
nézed, hogy mi a fene ütött belém. Kicsit talán bűntudatod is van, mert utána
csak lehajtott fejjel ballagsz mellettem, de nekem szólni sincs kedvem hozzád. Mert nagyon utálom, hogy hülyét csinálsz belőlem a horgászok és mindenki
előtt.
Talán nem is Rád haragszom, hanem
magamra, hogy nem tudok parancsolni Neked. Aztán elengedem az egészet, és
helyre zökkennek a dolgok. És így megy ez folyamatosan, napról napra, hétről
hétre közelítünk egymáshoz, aztán megint távolodunk.
Én pedig újra és újra ráeszmélek,
hogy van egy csodálatos kutyám, akitől rengeteget tanulhatok. Te vagy az, Samu.
Ha erősnek és boldognak érzem magam, lelkesen a nyomomba szegődsz. Ha szomorú és bizonytalan vagyok, azonnal
átveszed az irányítást, hogy észrevegyem, gáz van.
Épp egy éve adod nekem a leckéket,
miközben a lényed is egyszerűen ajándék. Boldog második születésnapot, Samu!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése