Noémi aznap este megsemmisülten rogyott le a
fotelbe. Kis albérleti szobája elhagyatottabbnak tűnt, mint valaha, rá pedig
egy idegen, mézszőke hajú lány nézett vissza az gardróbszekrény tükréből. A
lány elégedetlenül szemlélte saját tükörképét a kislámpa fényében.
-Ezt egyszerűen nem értem- dohogta, és balerinacipős
lábával még toppantott hozzá a nyomaték kedvéért- Huszonhat éves vagyok, csinos
és okos, mégis olyan szerencsétlen a szerelemben, mintha megátkoztak volna!-
lelki szemei előtt felsejlettek az elmúlt három hónap eseményei: augusztus:
felbukkant az életében a srác, akibe gyerekkora óta szerelmes volt. Tizenöt éves kora óta tudta, hogy a magas,
barna fiút neki teremtették. A gimnázium óta kapcsolatban voltak, de sosem
lépték át a barátság küszöbét. Augusztusban egy nyaraláson futottak össze,
mindenki a saját társaságával volt, de egymásba gabalyodtak, esemény eseményt
követett, végül két hét múltán mindenki ment a maga útjára. Noémi dobogó
szívvel várta, hogy a fiú megkeresi majd, hiszen egy városban dolgoztak.
Egyébre sem tudott gondolni, mint a meleg, mogyoróbarna szemekre. Ám Peti nem
jelentkezett. A lány egyre idegesebb lett, alig aludt, bájos arcát szeme alatt
csúf, sötét karikákcsúfították. Végül Noémi összeszedte minden bátorságát, és
felhívta a fiút. Peti nyugodt hangon közölte, hogy számára ez a pár hét csak
egy szép kaland volt, és mivel nemrég szakított, most még nincs kész a szerelemre.
-Megáll az ész! Nem baj, vannak még férfiak a
világon!-dühöngött Noémi, és dacosan felvetette csinos kis fejét. Igazán nem
volt oka panaszra: egy jól menő lapnál volt újságíró, szerette a munkáját, a
barátait, csak épp a szerelem hiányzott az életéből. De előbb vagy utóbb eljön
az is- gondolta optimistán.
Szeptember. Egy péntek este bulizni indult
barátnőivel, Ritával és Katival. Jócskán felöntöttek a garatra, amikor egy
szórakozóhelyen összefutott Danival, a jogásszal. Izmos, helyes pasi volt,
saját ügyvédi irodával, karrierrel, feleséggel és két gyerekkel. Ez utóbbi két
információ csak másnap reggel derült ki, amikor Noémi lakásában felébredtek, és
Dani alsónadrágban mászkált fel- alá a lakásban, miközben heves
gesztikulálással telefonált valakivel. A gügyögő hangból ítélve egy
kisgyerekkel. Méghozzá egy háromévessel, aki hazavárta. Dani töredelmesen
bevallott mindent, és Noémi szemében rögvest hangyányivá zsugorodott. Mintha az
előző este fülébe suttogott (eléggé borgőzös) szavak nem is léteztek volna!
Feloldódtak valahol a realitás és az álom határmezsgyéjén ezen a szürke, esős,
szombat reggelen. Noémi fél óra múlva az ablakából nézte, ahogy az éjfekete BMW
kigördül az ázott parkolóból. Nem intett búcsút, csak türelmetlen mozdulattal
elhúzta a függönyt.
-El sem hiszem, hogy már másodszor ejtettek pofára-
dünnyögte magának- túl romantikus lennék? Túl magasak az elvárásaim?-idegesen
járkált a szobában, miközben magát hibáztatta. Arra gondolt, igazán
összejöhetne Vörös Ferivel, akit az anyja ajánlgatott neki mindig. Feri megbízható,
jóravaló srác. Párszor randiztak, egyszer csókolóztak is, de unta az egészet.
Hiába próbált minden porcikájával arra koncentrálni, hogy beleszeret Feribe,
képtelen volt olyan agyhullámokra hangolódni, melyeken ez lehetséges volt.
Pedig még meditált is rajta. Az igazság az, hogy tulajdonképpen se Feri, se ő
nem rajongtak az ötletért, hogy együtt legyenek. Ennyit erről.
Végül az október. Karcsi nem volt se magas, se
jóképű vagy gazdag, de olyan humora volt, hogy rögvest levette a lábáról. Igen,
erre volt szüksége, hogy pezseghessen egy férfi mellett, aki ráadásul
humoristaként kereste a kenyerét. A vézna fiú képes volt órákon át
megnevettetni, már fájt a hasizma a hahotázástól. Két hétig randevúzgattak,
Noémi pedig az egekben szállt: -Ő lesz az!- dobbant a szíve hatalmasat- biztos
vagyok benne!
Aztán egy hűvös, szeles vasárnap délután, amikor
sétálni indultak a Városligetbe, Karcsi kijelentette, hogy nagyon szeret vele
lenni, de nem szerelmes belé, és úgy érzi, sosem lesz az. Noémi azt hitte,
rosszul hall:- hogy mi van????
-Ne haragudj, de úgy tisztességes, ha megmondom az
elején- felelte a fiú higgadt komolysággal, mire Noémi legszívesebben megütötte
volna.
-Úgy tisztességes, ha most elhúzol a francba!-
üvöltötte Noémi a csónakázó tó partján állva, mire a kacsák ijedten
felröppentek. Arca legalább olyan piros volt, mint élénkszínű vászonkabátja,
amit viselt.
Ekkor már el sem hitte, hogy mindez lehetséges. Hogy
neki ez egyszerűen nem sikerül. De miért nem? Már alkonyodott, amikor
hazavonszolta magát a parkból, és szobájába érve felkattintotta a kislámpát,
majd erőtlenül lezuhant a foteljébe. Akkor történt, hogy hosszan a gardróbba
meredt a tükörképére, és el se hitte, hogy az ibolyaszemű, szőke lány, aki ő
maga volt, ilyen szerencsétlen lehet. Hiszen megérdemelné a szerelmet!
-Azt akarom, hogy végre valaki belém szeressen!-
fakadt ki- nem is valaki, mindhárom
férfi szeressen belém visszavonhatatlanul! –duruzsolta, mint valami mantrát-
megérdemlik, hogy úgy kínlódjanak, ahogy most ő.
Abban a pillanatban vakító fényesség villant a
tükörben, és a másodperc töredéke alatt egy parányi szikra pattant ki belőle a
szoba közepére. Noémi a szemét dörgölte, mire felfogta, hogy egy aprócska lény
áll vele szemközt a drapp szőnyegen.
- Már megbocsáss, de ki vagy TE?- kérdezte
felháborodottan. El se tűnődött rajta, hogy egy mesebeli teremténnyel
vitatkozik. felhúzta lábait a fotelben, onnan figyelte a kis betolakodót.
-Én a Kívánságok Tündére vagyok!- csilingelte a kis,
aranyhajú nőszemély, aki csillogó ezüstruhát viselt, mely olyan leheletfinom
volt, akár a pókháló- az előbb kimondtad szíved egy nagy vágyát, gondoltam,
megjelenek, és teljesítem Neked!
- Ez komoly???- Noémi izgatottan ült fel, szeme
megtelt kíváncsi ragyogással.
- Azért ne örülj annyira- csitította a tündérke - ha
egyszer kívánsz valamit, az visszavonhatatlanul úgy marad!
- Engem aztán az nem érdekel- morogta Noémi dühösen-
azt akarom, hogy ez a három pasi, aki így megszívatott, a lábaim előtt
heverjen, már HOLNAP!- tette hozzá nyomatékkal.
-Hát jó!- vont vállat a tündérke, majd legyintett
egyet a pálcájával, melynek nyomán kis csillagok szálltak a magasba, épp, mint
egy Disney-rajzfilmben. Aztán huss, eltűnt!
Másnap reggel Noémi kipihenten ébredt. Széles
mosollyal nyújtózkodott, örült, hogy nem kellett korán kelnie, aznap otthonról
dolgozott, maga osztotta be az idejét. Még pizsamában volt, amikor csöngettek,
éles, türelmetlen berregéssel. Ijedten ugrott fel, az ajtóhoz futott, és
gyorsan kinyitotta. A postás volt, hatalmas csokor rózsát egyensúlyozott át a
küszöbön. Noémi dobogó szívvel vette át a virágokat: milyen rég nem kapott már
virágot! A csokorhoz kis kártyát csatoltak egy szerelmes verssel, és az
aláírásban felismerte Peti nevét. Tehát elkezdődött! Boldogan visszatáncolt a
szobába, a csokrot vízbe tette, és leült a laptopja elé dolgozni. Alig telt el
egy perc, ismét csöngettek, és újabb csokor virág érkezett, bonbonnal és egy
versmondó futárral, aki kötelességtudóan elszavalt egy Byron-verset. Noémi
türelmesen végighallgatta, és átvette Karcsi virágait is. A vázát odatette
Petié mellé. Alig ült le, ismét megnyomta valaki a csengőt, és ő már kissé
idegesen sietett ajtót nyitni a futárnak. Ám nem várt senki a küszöbön, csak
egy parányi, vörös selyempapírba csomagolt dobozka. Noémi elmosolyodott,
felkapta a kis ládikót, és kinyitotta. Egy gyémántnyaklánc lapult benne:
-Azta!- füttyentette elismerőn.
-Reméltem, hogy tetszik!- szólalt meg nem messze
tőle egy bársonyos, mély férfihang. Dani volt az. Noémi szíve hatalmasat
dobbant. A férfi előlépett a lépcsőház félhomályából, alakja délcegebbnek tűnt
a nappali fényben.
-Bejöhetek?- kérdezte óvatosan. Noémi óvatosan
bólintott, és beinvitálta. Valahogy kellemetlen érzés kerítette hatalmába.
- Gondolkodtam- mondta a férfi rövid hatásszünet
után. Még az előszobában állt, elegáns szövetkabátban, ujjai közt csörgött a
kocsi kulcs:- nem halogathatom tovább a dolgot: elválok a feleségemtől és
ideköltözöm hozzád!
Noémi szemei elkerekedtek: hogy ez a vadidegen
ideköltözzön? Mégis, hogy képzeli? És
családja? Mit szólnak majd a gyerekei???
-Ezt mégis, hogy gondolod?- tört ki a lány hangosan
is.
- Teljesen megőrjítesz, nem tudok élni nélküled! Mindig veled akarok lenni!- ez több
volt, mint rémisztő! Hogy ez a nős pasi beköltözzön hozzá, és itt flangáljon
minden reggel alsógatyában? Még a kávéját se ihatná meg nyugodtan, egyfolytában
szexelni akarna vele.
Dani úgy nézett rá kutyaszemeivel, hogy Noémi szinte
megsajnálta. Pedig rég azt hitte, örülne egy ehhez hasonló hírnek. De az akkor
volt.
- Figyelj- túrt bele a lány türelmetlenül a hajába-
ezt még meg kell gondolnom, oké?
-Rendben, én várok-bólintott a férfi üveges
tekintettel. Volt benne valami nem normális, ami megijesztette Noémit. Nagy
nehezen kitoloncolta a pasast, aztán bereteszelte az ajtót, majd mély levegőt véve
nekidőlt. Remélte, hogy aznapra végzett a látogatókkal.
Ám pár órára rá megcsörrent a mobilja, Karcsi volt,
zokogva hívta:
- Egyszerűen nem bírom nélküled, lécci, engedj föl
magadhoz kicsit, hogy megöleljelek!- szipogta a hang, mely idegenül hangzott.
Nem hitt a fülének, mintha a fiú saját maga paródiáját adta volna elő! Csakhogy
ez nem volt vicc, ez valódi könny volt. És vér. Noémi megborzongott.
Rosszullétre hivatkozva lemondta a találkozót:
- Majd este felhívlak- mondta a fiúnak a szokásos
leépítő-szöveget, mielőtt letette a telefont, majd kimerülten végigdőlt az
ágyán- sok volt ez a nap, pedig még csak délután volt. A kis asztalon a
virágcsokrok tarkállottak, előterükben ott hivalkodott a gyémánt. Noémi
eldöntötte, hogy nem veszi fel már aznap a telefont. Fogta a tornacuccát, hogy
átugorjon a közeli edzőterembe mozogni egyet. Alig várta, hogy szívjon egy kis
friss levegőt az utcán, és egyedül maradjon a gondolataival.
Alig haladt két utcasarkot, az egyik kapualjból
mellépattant Peti. Noémi halkan felsikoltott, először rablónak hitte.
-Rám hozod a frászt!- támadt a fiúra, aki különös,
megszállott tekintettel meredt rá. Nagyon nem volt önmaga.
-Bocsánat, nem akartalak megijeszteni- motyogta
földöntúli hangon. Noémi kedvesen nézte sápadt arcát, kialvatlan szemeit. Már
nem volt ismeretlen előtte ez a látvány.
-Honna tudtad, hogy itt találsz? –kérdezte
megenyhülve.
-Hisz mesélted, hogy idejársz tornázni!- felelte
Peti kedvesen, miközben szemeit le se vette róla. Olyan volt, mint egy bamba
kísértet. Már egyáltalán nem találta se vonzónak, se daliásnak.
-Valóban…Nyáron említettem- tűnődött Noémi zavartan-
csak nem gondoltam, hogy oda is figyelsz!- ekkor megcsörrent a telefonja.
Karcsi nevét mutatta a kijelző, de ő türelmetlen mozdulattal kinyomta.
-Pedig mindenre figyeltem- válaszolta Peti, mint aki
észre se vette volna a telefonhívást. Továbbra is megbabonázva nézte a lányt,
aki már kínosan feszengett. Egyre közelebb értek az irodaházhoz, melynek első
szintjét foglalta el a konditerem.
-Bemehetek veled?- kérdezte Peti könyörgő, álomittas
hangon. Noémi unottan megvonta a vállát:
-Felőlem!- így történt, hogy a fiú, aki egy
évtizeden át ügyet sem vetett Noémira, most minden idegszálával csak rá figyelt
kerek hatvan percen át a kispadról. Noémi érezte, hogy lassan elhatalmasodik
rajta az aggresszió. Idegesítette ez a kitüntetett figyelem, miközben zenére
ugrabugrált. Kétszer is elvétette az ütemet miatta. Egyedül akart lenni végre!
Alig várta, hogy véget érjen az aerobic, és ő kipirult arccal elhagyhassa a
terepet. Épp kiléptek az utcára Petivel, amikor éktelen visításra lett
figyelmes. Megdermedt. Egy csinos, szőrmedzsekit viselő, sötét hajú nő állt
előtte, és feldúltan magyarázott a járókelőknek valamit.
-Látják, ez AZ a nő! Ő szakította szét a
családunkat!-azzal jeges ujjaival pont felé bökött. Noémi lehunyta a szemét.
Peti döbbenten meredt rá:
-Noémi….Miről beszél ez a nő?- Noémi némán megrázta
a fejét. Ez nem lehet igaz!
-Elcsavarta a férjem fejét, ő pedig ma este fogta a
cuccát, és ott hagyott bennünket! Ugye, ezt akartad, Te kis cafka?
Ez már túl sok volt! Ő nem volt cafka, nem is tudta,
hogy Dani nős, ha tudta volna, sose….Vagyis de. Épp ezt kívánta, épp így. Hogy
csak őt szeresse. De vajon ő is képes
lenne úgy szeretni a férfit, hogy ezért még egy család szétesését is képes
végignézni? Képtelen volt válaszolni erre a kérdésre, inkább befogta a fülét.
Fél szemmel még látta Peti felháborodott, sebzett tekintetét.
-Szóval nem én vagyok Neked az egyetlen?- Peti
szemei szikrát szórtak. Na jó, elég- döntötte el. Most azonnal hazamegy. Épp
készült volna ott hagyni a körülötte gyülekező, feszült kompániát, amikor a
járda túloldalán újabb tömegre lett figyelmes. Az emberek csomóba gyűlve
pislogtak az irodaépület teteje felé.
-Azt mondja, leugrik, mert a lány nem szereti
viszont- kapott el egy mondatot, ami elég volt ahhoz, hogy jéggé dermedjen a
rémülettől.
-KARCSI!- sikította, miközben az épület alá futott,
és reszketve pillantott felfelé az ötödik emeletre, ahol egy távoli alak a
tetőperem szélén egyensúlyozott.
-A jól ismert stand up comedysta!- hallotta a háta
mögül- de ennek most fele se tréfa! Annyira szerelmes, hogy képes lenne
meghalni is.
-Ez őrültség- kiabálta Noémi, merészen
szembefordulva a tömeggel- nem lesz valaki a szerelem miatt öngyilkos! Ez csak
egy érzés, ami csodálatos vagy épp
fájdalmas tud lenni, de nem ér meg
annyit, hogy mindent beáldozzunk érte!
-Mondja ezt meg neki ott fenn!- süvöltötte vissza
egy idős bácsi fenyegetően. Noémit minden ereje elhagyta. Nem gondolta volna,
hogy ez lesz ebből! Hisz csodálatos volt az élete idáig! Alakult a karrierje, a
barátait is szerette. Várta a szerelmet, csak mostanában nem úgy alakultak a
dolgok, ahogy várta. De hogy is vonhatott le következtetést három hónap
eseményeiből!
-ELÉG!- sikította- Azt akarom, hogy minden
visszatérjen a régi kerékvágásba! Ennek a három fiúnak megvolt a saját élete
őelőtte és boldogok voltak. Most azonban zombi roncsok lettek, rossz volt rájuk
nézni! Tudta, hogy már késő, hisz a tündér megmondta, hogy nem változtathat.
Mégis muszáj volt megpróbálnia, ezért kimondta.
Hirtelen forogni kezdett a világ. Még látta Peti
esdeklő tekintetét, amint tornazsákjával a kezében figyeli őt, Dani felesége
meg az öklét rázta felé, Karcsi pedig mély apátiába süllyedve gubbasztott a
tető peremén. Ez volt az utolsó kép, aztán minden elsötétült. Talán elájult.
Vagy meghalt. Vagy valaki a tömegből leütötte, és elveszítette az eszméletét.
Végül óvatosan kinyitotta a szemét. A szobájában
feküdt az ágyon, szőke haja legyezőszerűen terült szét körülötte. A szobát
betöltötte a kislámpa meleg fénye. Oldalra fordította a fejét, és meglátta
magát a gardróbtükörben. Nem volt semmiféle tündér. Balerinacipőjét is a lábán
felejtette, úgy zuhant álomba a sétája után. Mellette gyűrött papírzsepik
hevertek, melybe Karcsi miatti bánatát fújta, mielőtt elszenderedett. Nem volt
több könny, ahogy szomorúság sem. Noémi felült az ágyban, és először szembesült
vele, mennyire rendben van az élete. Egyszer majd eljön a nagy szerelem, de
ezek nem azok voltak. Elengedi őket, mint az ablakon kiszökő fuvallatot.
Felkelt, bepakolta a tornazsákját, hogy átmenjen tornázni, Egyedül, mert ő most
így szerette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése