Kétéves
nanny tapasztalattal bátran állithatom, hogy a “nanny” nemcsak külön emberfaj,
hanem nemzetiségi vonatkozásban is eltéréseket mutat. Példaul az afro-nanny
szénfekete és magasból tesz rá, hogy a gondjaira bízott aprólék életben van-e
még. Előfordul,
hogy míg ő
órák óta telefonál háttal az üveges verandának, a gyerkőc odakinn az udvaron épp egy
kétméter magas kőfalról készül fejjel
lefele lejutni. (a helyzetetet súlyosbítandó, ha a TE apróságod is a
szomszédban játszik az említett afro-nanny szerető védelme alatt….Így mentünk
amerikai kislányom törött ujjával másnap az ambulanciára….Mondanom sem kell,
kivel találkoztunk a kórház folyosóján..?: kedves afro-nannynkkel és kisfiával.
Ők is a
gipszelőből jöttek.
Az Amerikában élő
afro nanny feneke általaban fordított arányosságban áll agya méretével, és
terebélyes mérete ellenére folyton sietségben van, úgyhogy azt már nincs is
ideje megnézni, hogy a poronty a hátsó ülésen becsukta-e a kocsiajtót
(háromévesen…), sőt mi több,
beszíjazta-e magát…(!).
Nem
feketítem tovább azt, ami amúgy is fekete, nézzük inkább a lengyel nannyt! Az
államokban volt szerencsém több lengyel nannyvel találkozni, de legtöbbjükkel
elég nehezen értettem szót, és ez nem a tört angolságunkkal függ össze.
Általában mind torkaszakadtából ordít beszéd helyett, elázik az ember arca,
mire az illető mondandója végére
ér. Kitartóan tukmálnak lengyel sonkával, aminek borzalmas az íze, és az ember
lányának gyomra visszaadná tőle
azt,
amit már előtte megemésztett.
Furcsák a lengyel nannyk, kivéve Annát, aki nagyon jó barátnőm volt South Orange-ban, és sosem
ordított. Dehát ugye a kivétel erősíti a szabályt! És sonkával sem tukmált.
Viszont mentünk shoppingolni és sokat nevettünk. Anna kivétel, Anna örök.
Az
angol nannyt nagyon csípem. Nála a gyerekek kihúzzák magukat az asztalnál, és
késsel-villával esznek. Az angol nanny követendő példa. Megbecsüli a család,
mert nem telefonál háttal az üveges verandának, és besegíti a gyereket a
kocsiba. Sőt,
be is szíjazza! Őszinte
a családdal és a család is őszinte vele.
Poénkodnak, nevetnek. Az angol nanny családtag. Mint Caroline, akit ismertem.
Caroline a nanny-példaképem. Mint nanny és mint ember. Véletlenül talákoztunk
egy közös neveltke kapcsán az angolosan tavaszias Surrey megyei januárban.
Kocsival érkezett a puszta közepére, tarka sál volt a nyakában, és az első pár órában nagyon hallgatott.
Meg is lepődtem, mert tűzről pattant, minden lében kanál
leányzót vártam a három Edwards-gyerek ex- dadájaként, ehelyett egy szótlan,
komoly nanny érkezett. Ám rövidesen rájöttem, hogy Caroline varázsereje nem a
hangjában vagy mókamesterségében rejlik. Egyszerűen a lényével parancsol. Sosem emeli fel a hangját, vagy szidja le a
gyerekeket, mégis hallgatnak rá. Thalia szemei ragyogtak, amikor meglátta, még
az ördögfajzat Charlie baba is abbahagyta a bömbölést egy percre. Ahol Caroline
megjelent, tündérporral telt meg a levegő, és mindenki mosolyogni
kezdett, leült egy percre, vagy békésen nézett maga elé. Amikor a
vendégszobában szállásolták el éjszakára, szinte érezni lehetett a nyugalmat a
sötét házban este, amit magával hozott. Caroline finomakat főzött és csodaszépen rajzolt. (a
nannységet csak mellékállásban űzte, amúgy grafikusként
dolgozott Londonban.) Ha nincs Caroline, sosem válok olyan nannyvé, aki vagyok.
Végül,
de nem utolsó sorban vegyük az ausztrál nannyt. Az ausztrál nanny kivételes
munkabírásáról híres, ha mindennel végzett, megkérdezi, “mit csináljak még?”. Na jó, ezt nem én sütöttem ki, egy novelláskötetben
olvastam, olyanban, amit az angolok a WC melletti kispolcon tárolnak. Milyen is
az ausztrál nanny? A kép alapján jókora darab nőszemély, rövid, szőke hajú ,kék szemű, 25 es 35 közötti, és rendkívül
strapabíró. Egy kenguruval is elbírna. Amikor Edwardsékhoz becsöngetett,épp
olyan volt, mint a könyv illusztrációján: rövid, szőke hajú,kék szemű. Becky. A világ végére
elhurcolt fegyencek szívós ivadéka. Becky reggeltől estig robotolt, de munka után
még volt ideje elugrani velem a völgybe a pubba, ahová zseblámpával
felszerelkezve jutottunk csak le, mert a farmházból csak földút vezetett le a
faluba közvilágítás nélkül. A göröngyökön bukdácsolva lettünk cimborák
Beckyvel.
Egy
másik este állásinterjúról jottem haza. Egy londoni családnál jártam, ahol,
amikor benyitottam, egy babát találtam a konyhakövön ücsörögve, pici,
szöszkefejű babát, úgy egyéves
lehetett, nagy, kék szemekkel pislogott
rám. Anyuka nagyban telefonált, miközben beinvitált a másik kezével, így volt
időm körülnézni.
Emlékszem; rég láttam ekkora kupit. Edények szanaszét, egy lábosban fortyogott
valami meghatározatlan, a padlón mazsoladarabkák közepén pedig a nagyszemű babakisasszony trónolt és
kíváncsian mustrálgatott. Hamarosan megjelent a fiúcska is a lépcsőfordulóban, oldalára kötött
karddal, hátán királyfis köpeny. A kisfiú rámnézett, aztán anyjára, aki még
mindig telefonált- aztán se szó se beszéd
kiviharzott.
-Ez is jól kezdődik….-gondoltam. Aztan
máris Dorking felé repített a vonat, ahol a vasúti parkolóban nagy nehezen
megtaláltam az ősöreg, sebváltós
autót, amit a család rámhagyott, hogy használjam. Természetesen befagyott
estére az üveg, úgyhogy jó félórat kapargattam, mire láttam valamit. Ezután
felhívtam az ausztrál nannyt, hogy kb 20 perc múlva otthon leszek, majd csörgetem
mobilon, hogy nyisson ajtót, mert a gyerekek már alszanak, nem akarok nagy zajt
csapni. (A szülők moziba mentek…)Fél éjfélre értem
haza, de a WC-polc feletti könyv ismét nem hazudott: Beckyt vasalás közben
találtam. Jókora vasalatlan kupaccal a jobb oldalán, majd egy másik hajtogatott
halommal a balon. Elfojtottam a röhögést, amikor megláttam- ha mindennel végzett, megkérdi, mit
csináljon még….-a kedvemért kis szünetet tartott, diskurálni kezdtünk,
áthoztam a laptopot a szobájába, megmutatta az ausztrál CD-én a képeit, ámultam
annyi szépség láttán. Ausztrália gyönyörű lehet a naplementéivel, a
sziklás hegyeivel és vízeséseivel. Aztán Becky a videóra kattintott, ami őt mutatta a barátaival ejtőernyőzés kozben.Akkor jöttem rá, hogy
Becky nem is csupáán az ausztrál nanny,
hanem egy rém izgalmas csajszi, annyi idős, mint én, mégis olyan
lélegzetállító dolgokat próbált már ki, amitől engem a hideg kiráz, pedig
lehet, titkon én is vágyom rájuk- Milyen lehet az, a felhők közé zuhanni…? Becky szerint
kimondhatatlan. Rádobbentem, hogy még rengeteg dolgot nem is éltem át ebből a világból, nem éreztem,
számtalan szépséget nem láttam, és mégis azon gyötröm magam, mitévő legyek most, hogy haza kell
mennem, mert ezeddig nincs új állásom. Szinte beleborzongtam a felfedezésbe.
Csodálatos minden perc, amit ezen a Földön tölthetünk. Csak rajtunk múlik, hogy
élünk-e vele. Bárhogy is alakul, jó lesz! És egyszer meg kipróbálom az ejtőernyőzést.
A vetítés után Becky visszatért a
vasaláshoz, én meg gyorsan megnéztem az e-mailjeimet. Ekkor tűnt fel egy frissen érkezett
üzenet, lecsaptam rá:
Kedves Veronika!
Nagyszerű
volt találkozni veled ma este, köszönom, hogy segítettél a vacsora
lebonyolításában és hogy vigyáztál Jemimára! Ezennel szeretnélek megkérni, hogy
légy Jemima és Sammy Stern nannyje, Isten hozott a családban! Holnap átküldöm a
szerződést,
mert most már túl későn
van. Szép álmokat!
Sue Lee Stern
Alig hittem a szememnek. Beckyvel
ujjongva körbetáncoltuk a szobát, ő
is nagyon boldog volt, akárcsak én. ( Az ausztrál nannynek arra is van
energiája, hogy a barátjával ujjongjon, miközben egy kétéves minipizsamáját
vasalja….)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése