Mesék a harmadik trimeszterből I.

  1. Se lakás, se pelenka

26. hét. Első nap, hajnali négy óra. Felülök az ágyban, figyelek. Áron halál nyugodtan szuszog mellettem. Valami nem oké, valami megváltozott. Talán havazni fog. Á, nem mondtak havat. Akkor szülök. Á, annak sincs még itt az ideje.

Óvatosan kisurranok a konyhába, hónom alatt papír-ceruza. Felkattintom a villanyt. Bentről behallatszik Anyuék horkolása. A földszintről ugyanez kutyában, Samu a lépcső alatt hortyog.

Leülök az asztalhoz, és nekiállok. Oké. Tehát szembesüljünk a tényekkel. Jelenleg semmink nincs még Lilinek. Se lakás, se pelenka. Az utóbbit tudom jelenleg orvosolni. Melyiket pelust is mondták a csajok?Pampers prémium, oké. A liberóból kifolyik a szar. Bár mi abban nőttünk fel, mégsem voltunk nyakig kakásak. Oké, jobb biztosra menni. Serceg a cerka a papír fölött, megtelik egy oldal.

Visszamászok az ágyba, a listát az éjjeliszekrényre teszem. Áron ugyanabban a pózban alszik. Bámulom a plafont. Csak engem idegesít, hogy alig három hónap múlva itt lesz a kislányunk, és még pelenkája sincs? Egyes barátnőim már hetekkel ezelőtt beszereztek mindent, amikor én még azt se tudtam, mi fán terem az kiságyszoknya.

Addig rugdosom magam mellett az Embert, míg végre felébred. Értetlenül motyog valamit, hogy mi van.

-Hát épp ez az- fortyanok fel- hogy semmi. Ha Lilike holnap koraszülött lenne, még felöltöztetni se tudnánk normálisan.

-Jó, akkor holnap elmegyünk vásárolni- mondja Áron, aztán ásít egyet, és lustán a másik oldalára fordul. Úgy látszik, nem hatja meg, hogy vészhelyzet van. A hormonjaim önálló életre keltek a harmadik trimeszter közeledtével. De nála semmi. Azon kívül, hogy mostanában helyettem is a hasára hízik, nálam meg még nem igazán indult meg a dolog. A kilóimat is szépen tartom. Nem is tudom, Lili Anna hol- merre rejtőzik bennem.

És tényleg elmentünk vásárolni. Nagy pakkokkal jöttünk haza. Mindenből kettővel: egy Zalába, egy Budára. És magától elmúlt az aggódásom. Még jó, hogy állítólag nem a hormonok irányítanak bennünket. De persze hogy ja.

2. Béka perspektíva- azaz az élet négykézláb

Már egy fél órája térdelek a rózsaszín szőnyegen a szobámban. Előttem a telefon, üzenetet pötyögök a csajoknak. Nagy szerencse, hogy lehet így fészbukozni. Különben tuti megzakkannék. A kismama- torna tanárom, alias Fitteszti tanácsa, hogy ha utolér a légszomj, akkor helyezkedjek ebbe a négykézláb pozícióba, mert így a kicsi, aki most a 29. hétre már másfél kiló, nem nyomja a belső szerveimet. Csak függeszkedik bennem most lefele a levegőben (bocs, magzatvízben), mint egy kis majom. Kíváncsi vagyok, mit gondol az anyjáról, aki így is a telefonját bújja.

A csajok sírva röhögnek rajtam. Hogy négykézláb a szőnyegen…Viki közli, hogy ne röhögtessem, mert ő is rosszul lesz, már nem tudja féken tartani nevetés közben a hasizmát, és Árminka odabenn nem tolerálja ezeket a kihágásokat.

Ja jó, akkor nem csinálom. Senki nem mondta, hogy a harmadik trimeszter már nem móka-kacagás lesz. Eddig virultam, pörögtem, élveztem a kismama-létet. Most pár nap alatt megugrott a pocakom. Éljen a hetedik hónap! A kilókra még így se panaszkodhatom, két kiló pluszt mutat a mérleg. És a kedvem is rendben van, leszámítva az iszonyú hangulat-ingadozásokat, főleg a Dunakeszire költözéssel kapcsolatban bömbölök nagyokat. Hogy mi lesz ott velem? Te jó ég, a jó életet nem érdekli ott, hogy mi van velem. Abban a vonzáskörzetben én láthatatlannak számítok.

Áron dolgozik a lakáson, mint a szorgos kis úttörő. Le a kalappal előtte, haladnak a dolgok. Nálam pedig gyűlik a babakelengye. Szép lassan, lépésről lépésre. Lili Anna pedig növekszik bennem, szép lassan, lépésről lépésre.

Szóval négykézláb térdelek. Kíváncsi leszek, meddig bírom így.  Talán reggelig függeszkedek majd. Ha szerencsém van, elalszom így, állva, mint a lovak.

3. Tanulmány a cicikről

Szoptatás-előkészítőn jártunk. Bizisten, lelkesen mentem. Jegyzetfüzet, két toll, kemény mappa alátétnek. Tízóraira kétféle gyümölcs, hámozott alma felcikkezve és banán. Este megsemmisülve értem haza. Áron nem értette, mi bajom, hisz annyi hasznos infót kaptunk, ő annyira megnyugodott, képbe került, flottul fog ez menni nekünk, ihaj-csuhaj. Néztem rá, a hajszálaim egyesével meredeztek felfelé ettől a magabiztos szövegtől. Aha, menni fog. Aludni nem fogunk, saját ágyunk nem lesz, de valóban, minden fasza lesz. Nem az ő cickóján fog csüngeni egy kisember saját önkényének megfelelően a nap akár 24 órájában. Ő majd el tud menni közben legalább brunyálni. Én pedig szép lassan megőrülök. De sebaj. Mert meglesz az ősbizalom, a  picikém mindig biztonságban tudhatja majd magát az anyja mellett, aki kacagva, szeretetből lemond az alvás pihentető öröméről az ő javára. Lemond az ágyáról is, hisz egy ágyban kell altatni a csöppséget velünk, mert akkor érzi legjobban magát. És ha kell, anya fél óránként fel is veszi majd. Aztán egy nap nem látják többet, mert elutazott a diliházba.

Nem értettem, mitől jött rám hirtelen az ideg. Minden tanfolyam után ez van. Hazajövök, és az idegbaj kerülget. Hogy ez nekem nem fog menni, jesszus. vége a világnak. Épp úgy viselkedem, mint a suliban egy nehéz dolgozat előtt. Még tanulni se álltam neki, de már azon bőgök, hogy nekem ez úgyse fog menni. Aztán persze mindig lefelelek színötösre. Oké, de az élet kérem szépen, más. Több ennél.

Aztán ott vannak a melleim. Szépen megnőttek. És a bimbók, te jó ég, hatalmasak lettek! Valóban tejcsárda lennék? Eddig lenéztem a tápszeres anyákat, sőt, megvetettem őket. Most mély megértést tanúsítok az irányukba. És az ősanyákat, akik a gyereküket magukra kötözve mennek még kakálni is, majd hatéves koráig szoptatják a csemetét, na őket most nagyon utálom.

A cicijeim tényleg szépek. Nézem őket. Lili, Neked köszönhetem őket. És azt is, hogy így kivirultam. Aki tényleg ismer, annak rögtön feltűnik. Valami több, valami más. „Kitörni készülő vulkán” –mondta egy ismerősöm még nyár végén, amikor még senki nem tudta az Édes Titkot, csakis én. „Soha nem néztél még ki ilyen jól, mint most”- tette hozzá nemrég egy barátnőm. „Már semmi nem lesz ugyanolyan ezentúl”- mondta egyszer a dokinénim. Akkor halálra rémisztett ez a mondat, azóta rájöttem, hogy hála a jó égnek. Mert most a nőiségem magasabb fokára lépek. Hamarosan Anya leszek. És nem létezik ennél nemesebb minőség..

Akkor is, ha rossz Anya leszek, nem ősanya, ha hagyom a picit két percig bőgni, míg kakálok, és ha nem alszom majd vele egy ágyban.

Lili, tudom, hogy a legfőbb kapocs köztünk most egy ideig a cici lesz. Ezt igyekszem majd maximálisan rendelkezésedre bocsájtani. Ha már így megnőttek. De azt hiszem, az ismerősömnek van igaza, hogy lehetne ezt még fokozni. Hajrá, kislányom.

4. Útravaló az Élethez- Tíz jótanács a kislányomnak

            Ahogy közeledik a megszületése pillanata, átvillan az agyadon: mi van, ha nem éled túl? Oké, ez manapság már ritkaság, sőt úgymond nem létező jelenség, de csak benned van a gondolat, hogy nem ismered meg a kicsikédet, nem látod majd felnőni, stb….Aztán meg ha minden oké, akkor is tudom, mi az a tíz gondolat, amit útravalóul hagynék a kislányomnak a jövőjére nézve. Szóval Lili Anna, jól figyelj!

1.      Mindig állj ki magadért! Mindegy, ki mit mond, kislányom, Te képes vagy rá!

2.      Kövesd az álmaidat és valósítsd meg őket! Ez az, amit senki nem vehet el tőled soha.

3.      Higgy a szerelemben! Mert minden perce ajándék! Bárki iránt érzed bármikor, az érzés a Tied. És higgy abban, hogy az Igazi meg fog találni Téged.

4.      Találd meg Istent bárhol bármiben. Ő körülvesz Téged, csak észre kell venned Őt.

5.      Ha megtaláltad, imádkozz hozzá sokat! Meditálj és érezd a létezés örömét!

6.      Légy vidám és nevess sokat!

7.      Higgy az igaz barátságban, mert ez az, ami útravalót ad az élethez. Találj magadnak rokonlelkeket, és sosem leszel egyedül.

8.      Táncolj sokat!- És ne figyelj arra, hogy festesz közben, ez egyáltalán nem számít.

9.      Tiszteld a családodat, mert ők a gyökereid.

10.  És végül…Adj hálát mindig mindenért! A megélt napokért, a szeretetért, a sikereidért, az egész életedért. Ez a kulcsa mindennek. Így az előző 9 is értelmet nyer majd.

Nagyon szeretlek, Lilike, legyen szép és boldog életed! J

Reszkessetek buldózerek- avagy kéz a bilibe, kiborul a bili…

Békés idill vs Páncélos buldózerek

Mondtam már, hogy képzelem az ideális kismama-létet? Ááá, szerintem már tucatszor említettem. Békés buborék, melyben a növekvő kis hercegnőm és én édes szimbiózisban éldegélünk. Soha nem lesz ilyen közel hozzám a picikém, mint most, a szívem alatt, amikor hallja a szívdobogásom, velem együtt örvendezik, nevetgél, élvezi a finom kajákat (csokis felfújt!!!), átél velem minden egyes orgazmust (na jó… de most nem???), és közben rózsaszín pillangók szállnak, minden kedves ismerős és szerető családtag pálmaággal és üdvözült mosollyal legyezget bennünket, miközben a háttérben Frank Sinatra szól.

…Aztán hirtelen pokoli zajra ébredek. Mi a jó élet ez? Recsegnek-ropognak a faágak, valami közeledik. Mint a Semmi a Végtelen történetben, vagy annál is rosszabb. Hatalmas, behemót járművek, olyanok, mint a tankok, mindent eltaposnak, szétzúznak ami az útjukba kerül. Felnézek rájuk kerekedő pocakommal, és védekezőn magam elé teszem a kezem. Nem érdekli őket. Már át is gázoltak rajtam. Persze csak gondolatban. Én meg ott maradok zokogva a földön kuporogva.

Ehhez hasonlítanám az érzést, amikor bármelyik kedves családtagom, rokonom, ismerősöm packázik velem. Oké, hogy bajuk van magukkal és az élettel, és úgy unblock mindennel, de miért épp egy babás nőt kell kipécézniük a dühük levezetésére? Mert ő jóságos és nem szól vissza. Aha. Egy nagy frászt nem. A leggyengébb láncszem és megcsörren, ha bizgálják.

Különös hirdetés

            A minap érdekes hirdetésbe futottam az interneten. Háromszor is el kellett olvasnom, annyira nem tűnt valóságosnak. Még a barátnőknek is átküldtem, ők is nagyot hahotáztak rajta:

„"Mizantróp, goromba anyósomat elcserélném kedves, gyerekcentrikus, vidám nagymamára. Após grátiszban ingyen elvihetô."

            Egy másik barátnőm szerint ez remek kezdősora lenne egy szatírikus utópiának. Vagy anti-utópiának? Ha-ha. Nem is tudom. Mindenesetre lementettem.

            -Mind megkapja majd a büntetését az égiektől!- kántálta egy barátnőm, akivel többesben benne vagyunk egy közösségi oldal kismama- mama-csoportjában, melybe mindenki bármikor bedobhatja búját-baját. Szerinte ki kéne adni egyszer ezt a sok mindent, ami itt összegyűlt. Mivel egyikünk jelenleg egy neves kiadó írónője, ezért ez nem is tűnik lehetetlennek. Úgyhogy reszkessetek buldózerek, mert egyszer még ott virítatok a könyvesbolt kirakataiban!

Kocsimosó pornó

            Miért gondolja mindenki azt, hogy egy kismama már nem vágyik a szexre? De komolyan. Áron három hétig a határon, én pedig otthon. Most komolyan azt hiszi mindenki, hogy békés mosollyal gyereksapkát kötögetek éjjel-nappal?  Még szerencse, hogy van internet is a világon, és a társadalom által lealázott, lefujjogott és hímsovinisztának titulált internetes pornó is létezik.

            A közösségi kismama- mama chat-csoport pedig félpucér, Mikulás-sapkás férfiak képével vidítja egymást decemberben. Éljen. Beindulnak a pajzán beírogatások. Én ezzel, én amazzal, én mindkettővel csajok! Ha valaki olvasna minket, el se hinné, mi zajlik ott. Hajaj.

            Viszem lemosatni az autót. Már hetekkel ezelőtt megígértem Áronnak, hogy megcsinálom, de csak most jutottam el végre. Az iroda felől megyek a hangárba, ahol három megtermett férfi vár. Végigmérnek. Végigmérem őket. Nem igazán látszik még a pocakom. Pár hete még utánam fütyültek a Müpánál öthónapos terhesen.

-Egy mosás kéne- magyarázom.

-Ok, járj be a kocsival!

Kívülről felemelkedik az elektromos garázsajtó, én pedig elindulok. Kézzel-lábbal navigálnak, hogy kicsit jobbra, balra, egyenesen, végül sikeresen bejárok. Nagyot égek, utálom a szűk helyeket. Mondják, várjak az irodában. Oké, belépek, és az üvegajtó mögül leskelődöm.

Nekiesnek az autónak. Jobbról, balról, elölről, hátulról. Azta. Spriccel a vad vízsugár, felszökik a kocsi tetejére. Megfeszülnek a kemény férfiizmok. Azta. Nem tudom, kinek mi jut eszébe erről, de nekem határozottan pornográf gondolataim lesznek. Kezem meg belelóg a bilibe. Most már igazán hazajöhetne Áron.

Apa mesél

Ha együtt vagyunk, minden este mesélünk Lili Annának. Áron a pocakom fölé hajol, és elkezdi:

-Hol volt, hol nem volt…- nekem erre mindig muszáj Királysanyisan közbeugatnom, hogy HOL, mire röhögni kezdünk, és ő türelmesen újra elkezdi: - Hol volt, hol nem volt….És amikor végre nem zavar be az Üvegtigris, akkor el is indul a mese fonala.

A három kismalacról, aztán a király új ruhájáról. Aztán A király lányáról, aki úgy szerette apját, mint a sót ( ez amúgy a Lear király alapja is, így a gyerek kap egy kis Shakespeare-t is mutatóban…) Aztán a Hófehérkét, de ez folytatásos. To be continiued. A pici imádja a meséket, általában megnyugszik tőle, és abbahagyja a rugdosást, szépen elszenderedik. Mi pedig kotlunk felette, nézzük a pocak-krumplit, mely a mi kis titkunkat rejti. A csodánkat. Őrizzük, vigyázzuk minden rezdülését. Csakis rajtunk múlik, milyen ember lesz belőle. Visszamélyedünk jótékony álmunkba, a buborékba, mely csakis hármunkké, a családunkké. A buldózerek eltűntek, nem árthatnak többé nekünk. Jó éjt, Lili Anna!

Magánügyek

Nem mondom, a babás állapot eddig is érdekes, új érzéseket csalt már elő belőlem. Voltam anyatigris- beszólogatós, agresszív- aztán higgadt buddha-nő- a mindenki kapja be-életérzéssel, a második trimeszterben pedig ehhez csatlakozott az emelkedett eufória, amikor legszívesebben táncra perdülnék babástul, és imádom a világot. Aztán van még egy érzés. Na ezzel az eggyel kezdeném.

Ez az „egy” alattomosan kúszott be a mindennapjaimba, észre se vettem, kibogozni pedig sokszor csak segítséggel tudom. Nem szépítek, ez egy szar élet-érzés. Kiváltója pedig többfaktorú. Például ha úgy érzed, a munkahelyen elmarasztalnak, mert babát vársz, és árgus szemmel lesik, mikor húzol már el táppénzre. Ha megkérdőjelezik a szakmaiságod és megrágalmaznak. Ez feltéphet réges-régi sebeket, olyanokat is, melyeknek a létezéséről nem is tudtál.

De nem kell feltétlenül a hivatásodig menni, nálam elég volt maga a magánélet is. Jó kis párkapcsolati feedback-kel indítottuk az első trimesztert, de hála a jó égnek, sikerült megteremteni az egyensúlyt. Mégis úgy tűnik, hogy a magánélet a párkapcsolaton túl is tartogathat meglepetéseket. Például az összes családtagot ilyenkor kapja el mindenféle betegség, és nem elég, ha a párom családjával még szelíden szólva is fasírtban vagyok, a saját családom is sikeresen összebalhézik. De nem ám csak úgy lightosan, hogy kinél legyen a karácsonyi vacsora, stb, hanem úgy igazán, vérre menően, öri hari stílusban.

Aztán a tesód őrül meg teljesen. Nem bírod kezelni, legszívesebben megtépnéd, vagy megráznád, hogy uggghrhhrr, mi a franc van már, hogy beszólogat, provokál, a lehető legérzékenyebb pontodon támad, fintorog, hogy unokahúga lesz, mert öcsikét akar, satöbbi satöbbi…

Na és akkor betelik a pohár. A családoddal, az élettel, mindenkivel. Rémesen egyedül érzed magad hirtelen ebben a kerek nagy világban . Mintha mindenki összeesküdött volna ellened. Mintha a várandósságod magánügy volna, és senki nem törődne vele. Hiszen a terhesség nem betegség, még a hasad se nagy, mit akarsz? Mit „sajnáltatod” itt magad? Hisz táppénzen vagy, rohadtul ráérsz mindenkinek serényen segíteni, mindenkit kiszolgálni. Mert lám az X Y is utolsó percig dolgozott, a munkahelyéről vitték a szülőszobára. Ne tessék panaszkodni, kérem.

Ok, nem teszem. Csak bőgök. Jó hangosan. Néha Áronnak, néha csak magamnak. Hogy szar az élet. Milyen anya leszek én ilyen bőgősen? Ha senki nem támogat, hogy fogom végig csinálni? Áron katona lesz, aztán dolgozik, én meg otthon tök egyedül egy idegen városban. Rohadt egy érzés a magányosság. És rajtam tud elemi erővel tombolni. Szeretném, ha velem örülnének. Többen, sokan, a fél világ legalább. Igenis, na.

Aztán lebetegszik a kutyám. Ez a kegyelemdöfés. Élet-halál közt lebeg. Kullancsfertőzés, infúzió, rohanás dokitól dokiig. Egyik pocsékabb, mint a másik. Mindenkit csak a saját szakmai jóhíre meg a konkurrencia érdekel. A szomszéd kutyakakija mindig barnább. Menjenek a jó életbe. Próbálsz nem stresszelni, mert árt a babának.

Na, ettől a gondolattól aztán igazán „megnyugszom”. Főleg, hogy Pesten kell lennem, védőnő, pluszmunka, satöbbi, közben alig várom, hogy hazamehessek Samuhoz. Amikor végre hazajutok, egy csontsovány kutya fogad az emeleten a takaró alatt, alig áll a lábán, fura nem kutya-szaga van, amitől hánynom kell (Samu alap-kutya-szagát még babásan is imádom..), a rothadás és elmúlás szaga árad belőle, amitől bőgnöm kell. Rájövök, mennyire fontos ő nekem, ő az elsőszülöttem, az életem, a mindenem. Két napig nincs eredmény, nem tudják tovább kezelni, a kórház elkeverte a vérképet. A hétvégét végigmantrázom neki, minden nap mondom, hogy meg fog gyógyulni, mert nagyon-nagyon erős. Beleerőltetünk egy kis húslevest, nem hányja ki. Másnap egy kis csirkehúst és sonkát, harmadnap már rizst is eszik. Erőre kap, nyújtózik, szaladgál a kertben, hozza a labdáját. Hétfőn megugatja a postást. Hétfő délután megvan az eredmény: akutt vesegyulladás, vigyük vissza infúzióra és dialízisre.

Dialízis. Összeszorul a gyomrom erre a szóra. A nagymamám jut eszembe róla, aki nem soká élte túl, miután elkezdték rajta. Nem megyünk vissza. Egy régi osztálytárs új dokit ajánl  aki saját magán állatkórházzal rendelkezik a szomszéd faluban. Új labor, új ultrahang. A kutya három nap alatt rengeteget javult. Hatott a mantra, nem kell dialízis. Helyette háromféle gyógyszer kell és sok-sok szeretet.

Végre megtaláltuk a zállatorvosunkat. El nem engedjük, míg élünk, Közbenjáró osztálytásnak nagy tábla csoki és sok-sok puszi. Samuka túlélte.

Én pedig átlényegültem. A gondoskodástól és a hálától. Lesz még szar érzés. De a kaki-dolgok most ünnepélyesen véget érnek és pont. Ez az új mantra. A várandósság nem magánügy. Mindig lesz, aki vigyáz rám, és aki támogat. És lesznek pocsék percek is, amikor egyedül érzem majd magam. De van tovább, mindig van tovább. Egy Anyának legalábbis.

Lepkék, bubi, kutymorgás- avagy nicsak, ki mocorog?

Tudom, mostantól ez jön, az „Első”-vel kezdődő e-s mondatok ideje. Az első négykézláb-mászás, az első felállás, az első szavak, az első leírt szó, az első pasi…Első, első, első. A kívülállók csak a fejüket fogják, de nekem ez lesz az univerzum mozgató-ereje mostantól pár évig. Na meg a salsa. (Ha-ha)

Az első mocorgást mindenki mágikus magaslatokba emeli. Híres írók és zeneszerzők példakép- zenéiket és művüket hallva mozdulnak meg először.  Természetes, hogy a sajátod is valami misztikus tevékenységed űzése közben fog jelt adni magáról. Például tánc közben, így szinte biztos, hogy ünnepelt kubai salsa-táncos lesz majd, vagy kedvenc könyved olvasása közben, ami majd őt is szép dolgokra inspirálja. Így boldogan vártam én is az elsőt.

De nem történt semmi, sem a 17. sem a 18. héten. Vannak babák, akik már ilyenkor megszólalnak. A 14. hét táján volt egy érdekes érzésem, mintha moccanást éreztem volna belül, de csak egy pillanatig, aztán hetekig némaság. Pedig buzgón figyeltem a pillangókat és a buborékokat, ugyanis állítólag ehhez hasonló érzés. Nálam nem volt se bubi, se lepke. Aztán a chates babás csoportunkban (várandós és már szült régi barátnék csoportja, nemrég alakultunk…) egyik barátnőm felvilágosított, hogy bullshit az egész, nincsenek rovarok és buborékok sem, csak bélgázok, és ehhez hasonló kutymorgások, csak épp középtájt, nem oldalt a beleimnél vagy fenn a gyomromban. Ennek már volt értelme, valóban, mert már másnap rájöttem, hogy érzem. Az oldalamon fekve ismét megmoccant Lili. Ijedtemben felültem az ágyban, mintha egy idegen objektum fészkelte volna magát belém. Aztán leesett, hogy semmi gond, ez csak a lányom. Minden erőmmel összpontosítottam, hogy újra jelt adjon, de nem történt semmi.

Rá két napra aztán végérvényessé vált, hogy Valaki birtokba vette a testem. Az ágyon feküdtem azon a péntek estén, és Áronnal beszéltem telefonon. Kinn a konyhában a húgom ordított épp teli torokból Anyuékkal, szóval volt jó kis hangulat, ahogy a babás Nagykönyvben meg van írva.  Cuncibaba pedig ekkor szép ütemesen mocorogni kezdett bennem. Puha, gyengéd pulzálás volt a köldököm alatt, a hólyagom tájékán és vagy tíz másodpercig tartott. Azta…. Mondom én, hogy Apás lesz, Áron hangjára éreztem először a mocorgást. Áron persze nagyon fel volt dobva , mondtam is neki, hogy ne örüljön annyira, mert lehet, hogy megnyugtatni is ő tudja majd csak, és akkor aztán szép éjszakák elé nézünk.

A majdani éjszakázások rémei amúgy is sötét fellegként ülnek a fejem fölött, és egy középkori kínzókamra képével fenyegetnek. Hogy a jó életben lehet ezt végigcsinálni? Mindegy, még messze van. Maradjunk a mocorgásoknál. Azóta érzem. Éjszaka. A metrón. Az ágyon fekve. És igen, tánc közben is. Szóval lehet, hogy mégis kubai salsatáncos lesz.

De ha nem is, akkor is felemelő érzés érezni, hogy él és velem van.  Aztán persze aggódni, hogy miért nem mocorog gyakrabban, vagy éppen MIÉRT mocorog gyakrabban, pihen-e eleget odabenn a jó kis komfortos anyaméhben. Vagy hogy nem túl szűk ott benn neki? Hogy nem kap pánikrohamot?

De mindezekkel együtt is fantasztikus ez a kutymorgás. Hívjuk lepkének vagy buboréknak vagy bélgáznak, nekem tökmindegy. A lényeg, hogy van. Felér a legvadabb szex-élményemmel vagy egy őrjítő orgazmussal. Oda nem adnám semmiért. Még egy pohár vörösborért sem. Pedig az lecsúszna néha. Tényleg. Cuncibaba mocorgása mindent visz. Mindenkinek csak ajánlani tudom. A pasik nem is tudják, mit veszítenek.