Egy felejthetetlen év, egy felejthetetlen könyv-Sarah Dessen regényéről

             Mit tennél, ha 16 évesen megtudnád, a legjobb barátnőd terhes, méghozzá annak a srácnak a gyerekével, aki nemrég halt meg motorbalesetben? Mindamellett az anyád is folyton a nyomodban lenne, és gondoskodás címszóval erőnek erejével próbálna elválasztani a pasidtól, aki amúgy életed első nagy szerelme? Csupa nagybetűs kérdőjel, felkiáltójeles válaszokkal. Sarah Dessen Egy felejthetetlen évét olvasva az a sablonos közhely jutott eszembe, hogy hát igen. Az élet bonyolult. Függetlenül attól, hány éves vagy. Mindig jöhet egy év, amit soha nem fogsz elfelejteni.

             Természetesen Viki barátnőm születésnapi ajándéka volt a könyv, de ezidáig tartogattam, talán mert most volt üzenete a számomra. Elsőre tiniknek szóló történetnek tűnik, de ahogy belemélyedsz, rájössz, hogy sokkal több annál. Adva van két kamaszlány, egyikük igazi belevaló csaj, határozott, vagány figura, a másik kicsit visszafogottabb, édesanyja pártfogása alatt élő szende ibolya. Scarlett és Halley kiskoruk óta elválaszthatatlanok, barátságuk mégis akkor éli át igazi mélységeit, amikor Scarlett barátja, Michael váratlanul meghal egy motorbalesetben. Alig ócsudnak fel a gyászból, amikor kiderül, Scarlett a srác gyerekét hordja a szíve alatt. Hatalmas huzavona veszi kezdetét. Dacolni a szülőkkel, akik az azonnali abortuszra szavaznak, szemben Scarlettel, aki 16 éve ellenére belevágna az anyaságba. Dacolni az iskolával, ahol mindenki kinézi a leányanyákat és rejtegetni kell a domborodó pocakot. És végül dacolni az egész környzettel, mely szörnyülködő előítélettel figyeli, ahogy egy 16 éves, aki előtt ott áll az egész élet, "tönkreteszi magát". Halley, aki nevét találón egy üstökösről kapta, hihetetlen kitartással és szeretettel áll ki barátnője mellett, akinek rajta kívül nem sok szövetségese akad. A lány közben észrevétlen cseperedik fel, kinő anyja gondoskodó kotlósszárnyai alól. Betoppan életébe az első szerelem, természetesen egy örök lázadó fiú, Macon személyében, aki minden, csak nem épp nem az a srác, akinek Halley anyja örülne. Macon igazi Szívek szállodájás Jess Marino, kétes bulikba jár kétes emberekkel, és folyton keresi a bajt. Nem csoda hát, hogy Halley anyja csírájában próbálja elfojtani a kezdődő románcot, mely ennek hatására, ahogy az már lenni szokott, csak jobban lángra kap, anya lánya közt pedig egyre mélyül a szakadék.
         Halley meghozza élete első felnőtt döntéseit, Scarlett pedig eközben teljes gőzzel készül az anyaságra. És máris elrepül az az egy év, mely felejthetetlen lesz számukra, és garantáltan mindenkinek, aki kézve veszi ezt a könyvet. Zsebkendőre mindenképp szükség lesz, különösen a végén! A mindent elsöprő katarzis elmarad, van azonban helyette sok kis katarzis, amikor is ráébredsz, jé, ez már veled is megtörtént ugyanígy.  Amikor a szüleid a legjobbat akarták, Te mégis folyton ellenkeztél. Vagy amikor úgy érezted, képes lennél először lefeküdni életedben valakivel, valami mégse stimmel. Vagy amikor a legjobb barátnődnek mindenki közül ezen a Földön a Te támogatásodra volt szüksége olyasmihez, ami csakis neki fontos. Ugye ismerős? Azt hiszem, mind jártunk már Halley cipőjében. Ha nem is vagyunk üstökösök, a fény, amit magunkban hordozunk, olykor másoknak az életet jelentheti, és az így létrejött csodát sose fogjuk elfelejteni.

Utánunk a vízözön 3.

        Késve érkezett ismét a tóhoz, bár most nem sietett, mint a múltkor. Nem is tévedt el, térdnadrágot viselt, és azt a vászoncipőt, amit az első találkozásuk alkalmával, a haját laza copfba fonta a meleg ellen. Fülledt, júniusi szombat délelőtt volt,a nap hol elbújt az égen gyülekező nyári felhők között, hol ismét előbukkant a fátyolos égen, opálos fényben tündökölt a sötétzöld  tó tükrén, mint valami izzó, tojásdad golyó. Dorka a parton állt, kezéből ellenzőt formált, és átnézett a gazos szigetre, ahol azelőtt februárban  mászkált a kopasz gallyak közt a fagyos talajon. Milyen kihalt volt akkor minden! Nem is gondolta volna, hogy a városligeti tó ennyire élő is lehet, ilyen vibrálóan életszerű és mozgalmas. Szitakötő leheletfinom szárnya zizgett a tó mocsárzöld tükrén, fehér bolyhos virágok szálltak ezerfele a nyári, iszapszagú levegőben, két fehér lepke szárnya vakított  az épp előbukkanó nap fényében.

             -Ilyen lehetett a Paradicsom-gondolta Dorka áhítattal,miközben felsétált a töltésen egyenesen a stégekhez, ahol az olajbarnára festett napozószékeken emberek pihentek, kutyák ügettek át a boltíves hídon gazdáikat maguk után húzva. Japán turisták kattogtattak fényképezőgépeket a túlparton magasodó Vajdahunyad várának karcsú tornyára. Evezők lapátja csobbant a sima víztükörre, és tarka tollú kacsák rebbentek szanaszét a nyomában.

         Frici is a kacsákat nézte, akárcsak ő, felpillantva a KRESZ-könyvből, ami az ölében pihent a napozószéken.

             -Arra az esetre hozta,ha nem jönnék el-gondolta Dorka eltűnődve, és ráébredt, semmi haragot nem érez a fiú iránt. Ez a hely,a frissen vágott fű és a tó illata, a levegőben nyüzsgő élő organizmusok hadával, a bizsergéssel, a nagybetűs Élettel elfeledtette vele, hogy alig pár óra múlva Apa megérkezik Budapestre, hogy együtt hazacipekedjenek a nyári szünetre. Mivel lerobbant a kocsi-idén már másodszor-vonattal hurcolkodnak haza. Amit lehet, már bedobozolt és Rebekával tegnap lecipekedtek az alagsori raktárba. Rebeka már tegnap hazament, ő maradt egyedül szombatra az üres kollégiumban, talán ezért is döntött úgy, hogy eljön a találkozóra. Látni akarta Fricit egyszer még utoljára, mielőtt végleg búcsút intenek egymásnak.

              Frici hirtelen fordult meg, mintha megérezte volna, hogy figyeli valaki. Dorka ott állt a móló szélén, és őt nézte. Amikor találkozott a tekintetük, Frici fel akart állni, de Dorka hárító mozdulatot tett a kezével:

              -NE-kiáltotta, de nyomban el is pirult, már páran a járókelők közül ránéztek, amint elhaladtak mögötte –Úgy értem-tűrte egy copfjából kiszabadult tincsét a füle mögé-inkább maradj ott, légyszíves. Majd én odamegyek….-azzal a székhez sétált, és leült Fricivel szemközt a móló szélét lezáró padként szolgáló emelvényre.

            -Szia-nézett rá Frici ismét, mint távolról jövő, régi ismerősre. Érdekes volt, mert Dorka ugyanígy érzett, mintha nagyon régről ismernék egymást, nem csupán párszor találkoztak volna. Megérezte a fiú illatát, ahogy a közelében ült. Frici hirtelen ragyogóbbnak látta, mint valaha az egyszerű világos pólóban és nadrágban, fál vállára omló, napszítta, világosbarna hajával. Tiszta volt és fenséges-épp, ahogy Maszat havernőjének mesélte a minap. Megérinteni se merné, annyira finom és földöntúli.

        -Szia…-mondta Dorka lesütött szemmel, Frici nyakának vonalát nézte, kezeit, amik nem tűntek ormótlannak most, és azon kapta magát, hogy szeretné, ha ezek a kezek megérintenék. Elhessegette magától ezeket a gondolatokat, mégis makacsul visszatértek.

        -Eléd mentem volna a kollégiumhoz, csak lehet, nem örültél volna neki-mondta Frici. Dorka vállat vont, miközben a cipője orrát bámulta:

        -Mindegy.Idetaláltam…

         -Majd visszafele elkísérlek, úgyis arra megyek…Mikor megy a vonatod?

         -Este hatkor-válaszolta Dorka. Még mindig nem nézett a fiúra. Egy fűszálat tépkedett:-vizsgázol?-kérdezte.

        -Hétfőn lesz a kreszvizsgám.

        Hallgattak egy darabig, össze-összenéztek. Egy kacsapár röptét figyelték, a madarak hosszú csíkot hagytak maguk a tavon. Egyszerre röppentek fel, hápogva szelték át a tavat, aztán a szigeten szálltak le ismét tollukat borzalva. Dorka és Frici a kacsákat figyelték.

         -Jártam ott-mondta Dorka.-Egyszer télen. Akkor nem volt víz a mederben.

         -Érdekes lehetett.

         -Igen, az volt..De akkor nem voltak kacsák. Illetve csak egy. Képzeld, végigtotyogott a tó fenekén, mint valami előörs, és közben hangosan hápogott. Vicces volt.

         -És hol lehetett a többi?

         -Nem tudom.

         -Hová mennek a kacsák télen?- kuncogott Dorka.

          -Most mondtam, hogy fogalmam sincs. Te talán tudod?-Frici kissé értetlennek tűnt, Dorka nevetve csóválta a fejét:

        -Neeem,nem azért mondtam de ez egy regényben volt, Zabhegyező a címe. “Hová mennek a kacsák télen?”-a srác folyton ezt kérdezte benne a taxistól New Yorkban. Szerette a kacsákat a tóban a Central parkban. Állítólag a Városliget olyan, mint a Central park, csak kicsiben.

            -Igen, tudom. Budapest pedig New Yorkra hasonlít.

            -Érdekes.

            -Az. Szóval a fiú, Holden mindig azt kérdi, hová mennek a kacsák télen…Hogy befagynak-e a tóba, vagy pedig jön-e egy tag, és elviszi őket az állatkertbe…Fűtött ketrecekben. Muris elképzelés.

          -Te mit gondolsz, mi lesz velük?

          -Szerintem elrepülnek. Amikor jön az ősz, és leengedik a tavat, egyszerűen megrázzák a szárnyukat, nekirugaszkodnak, és felreppennek a tó tükre fölé, köröznek néhányat, aztán messzire szállnak.

          -És hova szállnak?

          -Valahova, ahol nem fáznak, és nincs szükségük fűtött ketrecekre, mert mindig jó meleg van. Délre a tengerpartra mondjuk.

           -Vagy Afrikába.

           -Vagy Olaszországba. Gondolod, ott elég meleg van?

           -Minden bizonnyal.

         -De tavasszal visszajönnek, ugye?

         -Vannak, akik igen, és vannak, akik nem. De igazából mindig is ez a tó lesz az otthonuk. Itt szívesen úszkálnak és játszanak naphosszat, no meg  senkitől máshol nem kapnak annyi finom csemegét, mint a turistáktól.

       -Csak a csemegék miatt jönnek vissza?

       -Nem hiszem. Vissza kell jönniük, mert csakis innen röppenhetnek fel újra és újra, amikor közeleg a tél. Ahogy a taxisofőr mondja a könyvben: “Ilyen a természetük…és kész.”

Utánunk a vízözön 2.

"Egyszer csak belecsöppensz egy családi drámába, ahol idegen vagy, mégis a karjaidban sír egy fiú,akihez néhány órája még alig volt közöd..."

 -Mégis, ki mondta meg neki?

-Fogalmam sincs.

-De valakinek tudnia kellett akkor,mi történt. Valaki látott minket…

-Talán az esti fürdéskor a tóban.

-A barátaim szerint semmi extrémet nem műveltünk, ha a csókolózás ugyan semminek számít...

Először egy rakéta pattant ki az égen, aztán kettő, aztán három, fényárban úszott az égbolt a Duna felett. Kék, zöld, piros, majd ismét kékes legyező következett. Maszat és Frici egymás mellett álltak, a lány maga előtt keresztbefont karokkal, a fiú egy lámpaoszlopnak dőlve figyelte a színek táncát.

-Gondolod, ők elmondanák, ha láttak volna valamit?

-Igen, minden bizonnyal….Talán feltűnt, hogy mi ketten eltűntünk, és hogy te nem a fiúkkal aludtál, elkezdtek kombinálni, és valaki ma szólt Csepinek…Jajj. Még belegondolni is szörnyű, hogy rájött..Most ott ül a szobájában és tajtékzik….

-Beszélnünk kell vele, csak így tisztázhatjuk…

-És mit mondunk neki?

-Nem tudom, kitaláljuk..Együtt menni fog. Megoldjuk.

Frici bíztatólag a lányra mosolygott, aki félénken nézte. Ha Frici most nem állt volna mellette ebben a helyzetben, reszketne a félelemtől. Így is kérdéses, egyben marad-e ez a vékony legényke Csepi zömök ütéseitől, de ahogy a fiú megfogta a kezét, először jutott eszébe, hogy talán valóban tisztázhatják magukat Csepi előtt. Még javában pattogtak tűzijáték hangos petárdái, amikor áttörtek a rakpartot megtöltő irdatlan embertömegen, és a kollégium felé vették az irányt. Négy, öt, hat, aranyfényben úszott az ég. Hét, nyolc, kilenc….ismét piros színű tűzeső következett.

-Mint egy korona!-kiáltott egy nő, kisfiát a karján tartva felfele mutatott kezével. Maszat is felpillantott egy percre, elfeledte, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről, miközben befordultak a sarkon. Hirtelen megállt a járdán, mint egy kisgyerek, aki huzatja magát. Gombócot érzett a torkában.

-Nem megy, Frici-szólt halkan a földet nézve-Ne menjünk oda, ez olyan, mintha besétálnánk az oroszlán barlangjába.

-Futamodjunk meg?

-Neeem, de én gyáva vagyok ehhez…Rosszaságot műveltünk, és most képtelen vagyok felvállalni.

-Igen? Rosszaságot? És azt hogy neveznéd, amikor ez a fickó, aki előtt most szégyelled magad, régebben hasba rúgott és kicsavarta a kezedet?

-Nem szándékosan tette akkor, tudom. Amúgy pedig ő nem "ez a fickó". Ő a volt párom, Csepi.

-Egy ujjal sem fog hozzádnyúlni, ígérem!

-De téged bánthat…

-Velem ne törődj…Tudok magamra vigyázni.

-Dehogy tudsz!-fakadt ki Maszat az út közepén. Az utca ezen a szakaszon csaknem teljesen néptelenül tátongott a magas épületek között, idáig nem látszott el a tűzijáték fénye, mely szakadatlanul pattogott a háttérben. Maszat zavartan lesütötte a szemét:- Egyszerűen féltelek…Én tudom, hogy tud ütni- Frici legszívesebben átölelte volna, de ahogy a nyílt utcán álltak, eszébe jutott a lány tegnapi határozott elutasítása, és felderengett benne, hogy Maszat már döntött: ennek a kapcsolatnak vége, ennyi volt, egy hét a Balatonon, kész, vége. Jobb, ha belenyugszik, minek erőltesse. Ahogy azonban Maszat most aggódón ránézett hatalmas, sötétkék szemeivel, furcsa melegség járta át a szívét.

-Vigyázok magamra-ismételte gyengéd hangon-Tényleg, megígérem…

-Jó-súgta Maszat, aztán ismét elindultak. Felsiettek a lépcsőházban, léptük zaja messze visszhangzott a kihalt folyosón. Még az emeleten is hallották a rakéták zaját.

Csepi a sötét szobában ült, még a villanyt sem kapcsolta fel, Maszat és Frici úgy talált rá az ágyon ülve borús arccal.

-Szia Csepi-szólt Maszat, miközben Frici lámpát gyújtott.Csepi ránézett, de Maszat abban a percben szeretett volna nagyon messze lenni tőle.

-Sziasztok-szólt a fiú fagyosan-No lám, már vége is lenne a tűzijátéknak?-cseppnyi gunyor vegyült a hangjába.

-Nem. Még nincs vége-mondta Maszat, miközben erőt vett magán, és közelebb lépett:-Csepi, nem kell úgy tenned, mintha nem tudnád…

-Miről beszélsz?

-Tudjuk, hogy tudod….-Maszat nagyot nyelt, de Csepi még pillantásra sem méltatta őket.

-Még mindig nem értem, mire akartok kilyukadni…Vagy talán még mindig azon kattogtok, amit délután mondtak nekem a tóról visszatérők?

-Mégiscsak tudod…-ült le mellé Maszat.

-Igen, persze…-a lányt megkavarta a szelíd, behízelgő hang, mely mintha nem is az övé lett volna. Frici rosszat sejtőn közeledett feléjük.

-…De azért elmondhatnátok, miről van szó-nézett fel Csepi Maszatra. Kihívónak, egyenesen provokálónak tűnt a tekintete, Maszat megzavarodott tőle.

-Azt akarja, hogy mi mondjuk el-gondolta a lány keserűen- A mi szánkból akarja hallani, amit amúgy is tud….

Mindhárman hallgattak, kinn elnémult a tűzijáték, nem hallatszott más a nyitott ablakból, mint a szétoszló embertömeg moraja a hűvös, augusztusi estében.

-Még mindig nem világos, miért jöttetek ide-szólalt meg Csepi nyugodtságot színlelve, és lassan felkelt, mint aki indulni készült-Kicsit megfájdult a fejem, azért nem tartottam a  többiekkel, de most utánuk megyek, a sarkon várnak a tűzijáték után.

-Csepi, miért teszel úgy, mintha mi sem történt volna?-fakadt ki Maszat hirtelen. Idegesen beletúrt rövid, szőkésbarna hajába, amint követte a fiú minden mozdulatát.- Hiszen tudod, hallottad, mi volt, hogy Frici és én….

-Szerinted hogyan kéne viselkednem?-kiáltotta Csepi, és a lányra nézett, alig néhány centi választotta el őket egymástól. Frici ugrásra készen várakozott.

-Szerinted örömmel tölt el ez a kis pearl harbori nyári történet? A legjobb haverok osztoznak a nőn, nem igaz?-gúnyosan hátrapillantott Fricire, aki sötéten nézett rá.

-Ha akarod, elköltözöm-viszonozta a fiú a támadó pillantást.

-Nem szükséges-felelte Csepi, és kék szemei hidegebben ragyogtak, mint valaha-Minden ugyanúgy marad majd, kivéve, hogy Maszat ezentúl a te ágyadban alszik…-Frici felugrott, Csepi nevetve végignézett rajta:-No lám, hogy lázad a kis kakas…

-Ne merj így beszélni Maszatról….

-Mintha ő semmiről sem tehetne, nem igaz? Ő a színtiszta ártatlanság….

-Hagyjátok abba!-kiabált túl rajtuk Maszat, megragadva Csepi sarokban heverő focilabdáját- Ennek az egésznek semmi értelme! Mindenki a másikat támadja! Ha nem fejezitek be, én ezt a labdát belevágom az ablakba, és remélem, a hangzavartól majd észhez tértek!!!!

A fiúk megdermedtek, ahogy néztek rá, Csepi tekintete féltveőrzött bőrlabdáján függött.

-Ha tudnátok, milyen kínos ez nekem-zilálta a lány könnyes szemmel-Mindkettőtöket kedvellek, de most nagyon-nagyon feldühít a viselkedésetek…Nem akarom, hogy összevesszetek….Én kiszállok az egészből, oké? Csak béküljetek ki végre, könyörgöm!- még mindig dobásra készen állt az egyik bezárt ablaktámla előtt, és a fiúkat nézte. Csepi arca elsápadt, aztán Fricire nézett:

-Szerintem ti jöttetek ide veszekedni…-mondta a fiú  hűvös távolságtartást erőltetve a hangjába, de Maszat látta rajta, mennyire ideges.. Frici felállt, és kezet nyújtott Csepinek:

-Rendben, én kész vagyok békülni, ami volt, elmúlt….-A fiú mozdulatlan maradt, nem viszonozta a kézfogást, csak elfordult, és úgy tett, mintha keresne valamit.

-Én sem szítok viszályt, de ha most nem haragszotok, mennem kell…Úgy egy óra múlva jövök…Itt alhattok, ha akartok, ahogy tegnap megbeszéltük, igaz, nem épp így..-Maszat csalódottan leengedte a labdát:

-Csepi..Én nem így gondoltam a “kibékülést”!

-Vigyázz magadra-köszönt Csepi, és mint aki meg sem hallotta őket, futó puszit nyomott Maszat izgalomtól kipirult arcára. Az ajtóból még szomorúan visszaszólt:

-Ha valami Ben Affleck-féle kiborulást vártatok, sajnos, csalódást kell okoznom…Most valahogy nem megy….Talán majd később…Szia, Maszat-visszanézett a lányra, aztán eltűnt a csukott ajtó mögött.

Maszat erőtlenül rogyott az ágyra.

-Ezt nekem szánta-mondta komoly hangon-És megérdemlem…Frici nem válaszolt, nem tudta, mit mondjon vagy tegyen..Hallgattak egy darabig, az egész szoba olyan idegennek tűnt a még bontatlan dobozokkal, melyek mintha a padlóból nőttek volna ki.

-Szeretnék elmenni innen-nézett Maszat segélykérőn a fiúra- Képtelen lennék itt tölteni az éjszakát ezek után….

-Menjünk a szüleimhez-ajánlotta fel Frici, aztán rögtön hozzátette: -már jártál nálunk, nem gondolnak majd semmi rosszra. Kicsit szűkös ugyan a hely, de megoldjuk…

-Jó-bólintott Maszat elrévedt tekintettel. Nem is tudta, hol lenne jó most, talán céltalanul csatangolni a városban vagy nézni a Duna tükrét a rajta úszó petárda-maradványokkal….Megadón követte Fricit, miközben lekapcsolták a villanyt, és kulcsra zárták az ajtót.

Maszat az éjszaka közepén különös lármára ébredt. A belső szobában aludt, szemben az ablakkal, de a zaj nem kintről hallatszott, hanem lakásból, bentről. Ledobta magáról a takarót, és mezítláb a küszöbhöz osont. Kinn égett a villany, és mindenki nagyon idegesnek tűnt.

            -Nem lélegzik, nem lélegzik!-sikította Frici nővére olyan hangon, hogy Maszat ereiben meghűlt a vér. Még alig tért magához, amikor Frici a telefonhoz ugrott, és a mentők számát tárcsázta.

         -Anyu, Anyu…-zokogta a lány továbbra is, Maszat halálsápadtan az ajtófélfának dőlt, ahogy Frici édesanyjának arcára esett a pillantása. Még sosem látott ilyen arcot,ilyen kifejezést, mintha már nem lenne itt, de máshol sem, beleborzongott a rettenetbe, akkor hol van most?Rohangálás, ajtócsapódás, mindjárt itt lesz a mentő, fogd a fejét, ne úgy tartsd,így jó, hogy kapjon levegőt, este még semmi baja nem volt…Maszat feje zúgott a kiabálástól, mintha rémálom volna az egész, este még beszélgetett Maszat édesanyjával, nevettek is valamin, amikor megérkeztek, a tűzijáték közvetítéséről diskuráltak, mielőtt aludni mentek. És most ott állt a lány Frici egy elnyűtt pólójában, amit pizsamának kapott kölcsön, és fogalma sem volt, mit keres itt, hova mehetne, mit segíthetne, minden nagyon gyorsan történt, Frici fogta az édesanyja fejét, aki az ölében feküdt, Anyu, ugye hallasz engem, Anyu, térj magadhoz, Anyu, lélegezz, tudom, hogy hallassz, erős vagy, túl fogod élni…Túl fogod élni…Maszatot a rosszullét kerülgette abban a pár másodpercben, amikor ezeket a szavakat hallotta, mégis, miért ne élné túl, és mi lesz, ha nem éli túl, hogy gondolja ezt Frici? Mi ez az egész? Neki még sosem halt meg senkije sem, a nagyszülei mind éltek….

            Megcsörrent az ajtócsengő, jöttek a hordággyal, vitték ki a rohamkocsihoz, Frici hátraszólt neki:

            -Maszat, te maradj itt reggelig, aztán…-Frici nem tudta befejezni a mondatot. Maszat azonban igen:

            -Nem-felelte határozottan. Bár rosszul volt, hogy megtörténhet, felfordult a gyomra még a gondolattól is, hogy Frici édesanyja..,mégis elég volt Frici elkínzott arcára tekintenie, hogy döntsön: -Nem maradok itt, veletek megyek a kórházba…Melletted akarok lenni…-s fiú habozva nézte pár másodpercig, aztán különös fény gyulladt a szemében.

            -Akkor gyere-azzal már húzta is maga után, ki a feldúlt szobából, ahol egymáson hevert a vetetlen ágynemű, párnák és pizsamák, jajjkiáltásokkal teltek meg a sarkok, az emberi elhagyatottság és tehetlenség siralmai, és vezette le a sötét lépcsőházban, ahol nem volt idő villanyt gyújtani, mert máris kocsiba szálltak, és szirénázva ment a mentőautó a kórház felé.

            Ültek a kihalt, hajnali váróteremben, hirtelen magukra kapott pulóverekben és kardigánban. Még nem is pirkadt, a tavaszi osztálykirándulások jutottak eszébe hirtelen, amikor hajnalban kellett kelni, még szinte aludt az ember, ahogy a végső simításokat intézte a hátizsákján.Mintha még mindig álmodna, olyan volt most is a székeken ülni egymás mellett, alig vettek levegőt az idegességtől, vártak szótlanul, Maszat keze Fricijébe kulcsolódott, de nem mert ránézni. Aztán a hír, a mindent meghatározó,a borzasztó kijelentés, aminek nincs folytatása, ami után nincs mit várni, haza lehet menni bevetni az ágyakat, lekapcsolni az égve maradt villanyt a konyhában, megetetni a macskát a gangon. De előbb minden felbolydul, és minden kifordul magából, és maguktól megerednek a könnyek, mint a hülye, hatásvadász filmekben. Egyszercsak belecsöppensz egy családi drámába, ahol idegen vagy, mégis a karjaidban sír egy fiú,akihez néhány órája még alig volt közöd. Pedig csak egy nyári kaland volt, most mégsem bír elengedni, beléd kapaszkodik, és csak azt érzed, hogy te is vele sírsz, mert vele együtt szenvedsz, mert te sem bírod felfogni a felfoghatatlant. Este még az édesanyja még azt mondta neked, hogy szép volt a tűzijáték, és akkor ez a nő még nem tudta, hogy nem lesz legközelebb, nem lesz újabb tűzijáték, mert elvitte a rohamkocsi, és többet már nem ment haza.

(To be continued...)

Utánunk a vízözön 1.

     Egy réges- régi történet szerelemről, barátságról, Sorsról, választásról...

               

                 Elkezdődött a nyár, ha Frici nem is így képzelte.  A rajzmappák az albérleti szoba sarkában pihentek, leadta a kollégiumi szobakulcsot, és az utolsó papírdobozzal kimasírozott az utcára, hogy elcsípjen egy villamost a kék metróig, ami kivitte Kispestre. A júliusi forróság megrekedt a magas, régi épületek között a Bartók Béla úton, letörölte homlokáról az izzadtságcseppeket, és vízpartra gondolt, hullámzó víztükörre gondolt, szabadságra és felhőtlen nyárra, amikor nem foglalkozik az egyetemmel és a tanulással. Ám tudta, hamarosan eljön az ősz, és ismét kinyitja kapuit az egyetem, a folyosók megtelnek az előjelentkezőkkel, elkezdődik az órafelvétel, és ismét beköltözik majd a kollégiumba, ahol havonta ki kell fizetni a díjat, és boltba kell menni, hogy ennivalója legyen, ha Anyu főz is rá, ő nincs mindig ott, és a közlekedés is pénzbe kerül, az esetleges pótvizsgadíj is pénzbe kerül. Pénz pedig munkából van, mert Apunak sincs annyi, hogy adjon egy évig, így dolgozni kell, lőttek a láblógatós, gondtalan nyárnak, bekarikázta az álláshirdetéseket az újságban. Miközben a villamoson zötykölődött, csörgött a telefonja, egy munka ügyében keresték, igen, én lennék, Csömörön, értem, tudom,a Hévvel, még ma megnézem a házat, igen, értem, szóval nem lakik ott senki, nagyszerű, nyugodtan dolgozhatom akkor…Rendben, köszönöm, az valóban jó lenne, nem kéne hazabumliznom minden este, segítség lenne, ha ott is lakhatnék a munka ideje alatt, nem, nem félek a kutyáktól, nekünk is van kutyánk odahaza….Mi? Nem, én Pesten, a szüleim fenn, északon, igen, valóban nagy ott a munkanélküliség…Akkor ma este 6-ra kimegyek…

        Lerakta a dobozt az albérletben,- mikor jössz haza?-kérdezte Anyu.-Nem tudom-felelte, és már fordult is ki az ajtón, hogy 6-ra kiérjen, aztán vissza, és ha minden jól megy, már jövő héten munkába állhat, meglesz a pénz az őszi félévre.

       Elrepült a pár nap, és máris ablakkereteket festett, és nyílászárókat javított, és melegen tűzött rá a nap, levette  a pólóját, vizet locsolt magára a kerti csapnál, a farkaskutya rózsaszín, lógó nyelvvel figyelte az árnyékból, aztán ment vissza dolgozni,  felhangosította a rádiót, Danubius rádió, a nyár legújabb slágerei, jó volna most a strandon feküdni, és nem gondolni semmire, bútorokat gyalult, mindenki mondta neki, hogy a faipari szakközéppel jobban jár, mint a gimnáziummal, és tessék, most hasznát veszi asztalos múltjának, míg Csepi Olaszországba utazott a szüleivel, amikor elbúcsúztak, megveregette a vállát:”kitartás, öcsém”-és nevetett hozzá, de Csepi mit sem tud arról, hogy neki ettől a nyártól függenek a későbbi tanulmányai, a szülei nem tudják úgy támogatni, mint Csepit, aki még sosem dolgozott, mert nem volt rá szüksége.-Olaszban jó kis csajokat lehet felszedni-kacsintott rá.-majd küldök lapot, jó lesz?

        Persze jó lesz, de nem bánná, ha Csepi képeslap helyett inkább idejönne, és átvenné helyette ezt a rohadt munkát. Elpepecsel vele, telnek a napok, már végére jártak a júliusnak, leköti magát, de mégiscsak teher valahol, amikor egész évben rajzok fölött görnyedt, jól esne most a megérdemelt pihenés. Tágas, kétszinte ház volt a meló, nagy, széles előkerttel és kiláncolt, kutyaházas ebbel, a garázs félig készen tátongott az épület mellett, ő beköltözött a bútorozatlan nappaliba egy szivacsos matracra hálózsákban, mintha kempingezne. Egy késői délutánon a kitárt ablaknál állt, épp a pólójával törölgette  a nyakát, amikor valaki felkiáltott neki:

           -Friciiiii!-süvöltötte a hang, és kar lendült a magasba, a nővére volt.-Anya kaját küld, és a postát is utánad!- a fiatal nő felsietett a lépcsőn, karján a kosárral, egy borítékot lobogtatva.

         -Na, megjött Csepi képeslapja-gondolta Frici, és a fáradtságtól nevethetnékje támadt hirtelen. Beletúrt sötét, rövid hajába, azon gondolkodott, van-e itthon üdítő, amivel nővérét megkínálhatná.

      A lány beszélt folyamatosan, hűtőbe pakolta a főzelékes üvegeket és műanyagdobozokat, végül a levelet Frici kezébe nyomta, aki a földre telepedett pihenni.

    -Tessék, ez a héten jött-mondta, miközben a fiú a levelet forgatta, feladót keresett, megtalálta, eltűnődött, de nem szólt semmit, úgy tett, mintha nővérére figyelne, aki egyfolytában a pasiját szapulta, tagbaszakadt, nagydarab állat volt a barátja, olyan kidobófiú-stílus, egy hónapja jegyezték el egymást. Alig várta, hogy elmenjen, megköszönte a szállítmányt, és integetett testvérének, közben a lenyugvó napba hunyorított, íme,végre beesteledett, ma már nem dolgozik többet, vesz egy hűvös zuhanyt, és ejtőzik a kertben később a szürkületben.

           Felkapcsolta a kinti világítást, és kényelmesen elhelyezkedett a kerti bútorokon, mintha valóban itt lakna, nemcsak alkalmazott volna, hallgatta a tücsökciripelést és az éj neszeit, hátradőlt a nyugágyon, és azt képzelte, ő is Olaszországban van, a tengerparton van, és viz csapkodja a partot, és hirtelen Dorka jutott eszébe a semmiből, a mosolygós arc, a teste közelsége, és zsibbadt tagjai újult erővel teltek meg, ahogy a lányra gondolt. Karcsú derekára gondolt, szép vonalú nyakára és a két, nyári pólóból leheletfinoman kilátszó kulccsontra, a karjára, ami azonnal barnára sült, hacsak kicsit is napoztatta, gyönyörűszép, ápolt volt a bőre, mint a pillantása, olyan hamvas, és most túl fáradt volt ahhoz, hogy a tisztaságra és a távolságra gondoljon, ami a lánytól elválasztotta, kimerültnek és fásultnak érezte magát, és vágyott Dorkára. Ha itt lenne vele, nem is a tengerparton, ha elmondhatná neki, mennyire egyedül érzi magát, mennyire kilátástalannak a jövőjét, ha szülei nyomorára gondol, Anyu betegségére, és Apu alkoholizmusára, ha hozzábújhatna és megölelhetné. Ha megölelhetne most bárkit…..

      A levél jutott eszébe,amit a lány írt neki, és ami az asztalon hevert előtte a kibontott, üveg sör mellett, amiből jóízűn ivott egy kortyot, miközben kézbe vette a borítékot, kíváncsian forgatta, nézte a címzést, girbe-gurba ákombákom, gyors, türelmetlen lejtéssel rótt sorok. Letette az üveget, aztán feltépte a boríték élét, óvatos, finom mozdulattal kiemelte a szépen összehajtott, vékony levélpapírt. Kétoldalas, bő levél volt, Frici olvasni kezdte a sápadt lámpafénynél:

        Kedves Frici!

            Éjnek éje van, és Moll Flanders- t kéne olvasnom, mert sehol sem tartok vele, vagy legalábbis aludnom kéne, de ehelyett itt ülök és  levelet írok Neked. Kinn  ciripelnek a tücskök, és brekegnek a békák, és a gondolataim túlzúgják az egész sokadalmat.

       Annyit gondolkodtam, mióta hazajöttem, mást sem teszek, csak gondolkodom folyton. Amikor utoljára találkoztunk a  Ligetben a tónál, és néztük azokat a lüke kacsákat, olyan szép volt minden, jobb is, hogy nem beszélgettünk komolyan, valahogy nem vitt rá minket az a csodálatos délelőtt, te mégis említetted azt a nagy szerelmedet, aki egy éve csúnyán becsapott, és ezért nem vagy képes elkötelezni magadat senki mellett sem. Nem tudom, mi kéne ahhoz, hogy el tudd magad kötelezni, de bármi lenne is az, szeretném, ha segítene neked, hogy könnyebb legyen ez a lépés. Nekem viszont döntést kell hoznom, mert ez így nem folytatódhat, én rángattalak bele kettőnk dolgába az e-mailezéssel, nekem is kell kiszállni belőle, és igen, ezt szeretném: szeretnék kiszállni. Eljött a pillanat, hogy döntsek, bármilyen nehéz, mert nagyon megkedveltelek, de nem várhatok tovább. Te becsaptál engem, és ez nagyon fáj. Mással voltál, miközben nekem udaroltál, ez nagyon-nagyon megalázó…Én nem ezt akarom.

          Nem hiszem, hogy a te hibád, hogy olyan vagy, amilyen. Szereted a nőket, ez az igazság…És biztos nem is érted, mennyire megbántottál.  Ez el fog múlni, és én hiszem, hogy lehetünk még barátok, mert  az nagyszerű lenne! De úgy gondolom, ennél többet én nem adhatok neked.

      Nekem most elég egyhangúan telnek a napjaim, mióta hazajöttem nyárra, sokat tanulok, hogy behozzam a lemaradásaimat, de várom az őszt, hogy újra Pesten lehessek a barátaimmal.

     Kívánok Neked nagyon szép nyarat, kitartást, ha dolgozol, és azért pihenést is!

               Üdv,

                        Dorka

U.I:  Vicces, nem direkt volt, de épp ennek a lapnak a hátuljára kezdtem el kijegyzetelni Molina Don Yuan-ját. Tényleg nem direkt volt: “Tirso de Molina: A sevillai szédelgő és a kővendég története”

     Ekkor csörrent meg a telefonja. A kerti szék alatt lapult, türelmetlen, csipogó hangjára a kutya is felkapta fejét mellőle. Nehezére esett felkelni, de megtette, felemelte a készüléket, automatikus mozdulattal lenyomta a gombot:

           -Halló…

           -Frici, nahát, de jó, hogy végre elcsíptelek!

           -Maszat….

           -Már napok óta csörgetlek, te Jómadár, de mindig ki vagy kapcsolva…

           -Dolgozom napközben, ilyenkor ki szoktam nyomni……

           -Fáradtnak tűnik a hangod..

           -Ki vagyok nyúlva….

           -Szegénykém…Meddig tart még a meló?

           -Még két hét…

           -Azaz augusztus közepe, nemde?

           -De igen..Te merre vagy?

           -Hazajöttem Kecskemétre a szüleimhez, borzasztó…

           -Miért?

           -Ááá, ne részletezzük, lóg a bárd a levegőben, egymást ölik naphosszat, Anyám fixa ideája, hogy el akar válni…Ha így megy tovább,elköltözöm a barátnőmhöz, Jutkához és a pasijához. Eljössz akkor a Balatonra?

      -Hova?

     -A Balatonra, nem emlékszel? Úgy volt, megyünk, igaz, akkor négyen, Balázs. Csepi, te,én és még a szintről páran…Nos hát, Csepi Olaszországban van, Balázzsal két hete szakítottunk végleg, így maradsz te és még a többi négy ember, akiket mondtam…A nyaralót már tavaly novemberben lefoglaltuk és ki is fizettük.

     -Teljesen kiment a fejemből, ne haragudj…

     -Pedig te is fizettél előleget, mindenkitől beszedtem…

     -Jó, de azóta….szóval lehet, hogy dolgozom akkor…..

     -Jajj, Frici, kell ennyi lazítás! Így is halálra melózod magadat…Nincs még valaki az ismerőseim közül, aki keményebben dolgozna nálad…

   -Ez valóban kedves tőled, Maszat…

   -Szóval eljössz?

   -Rendben..

   -Remek! Augusztus 16 és 20 között mennénk, épp visszaérünk a tűzijátékra Pestre majd! Arra Csepi is megjön, és a kollégiumban alhatunk is, mert Csepi korábban beköltözhet idén...A sportbizottság elintézte neki az eredményei miatt…

     -Nem baj, hogy őt nem hívtad el a  tóhoz?

      -Az igazság az, hogy nem is említettem neki, mert amúgy tud róla, de mivel elutazott, gondoltam, nem hozakodom elő ezzel…

    -Végülis te tudod, te szervezed…

    -Így igaz…De örülök neked! Dorkával mi van?

         Frici nem válaszolt rögtön, az ölében heverő kibontott levelet nézte. Mély levegőt vett, mint akinek nehezére esik kimondani valamit, ami egyértelmű. Ismét Dorka képe villant elé, az előre libbenő copf, a virágmintás szoknya, amint lefele suhan benne a kollégium előtti lapos lépcsőkön, karcsú állát a vaskerítés két hideg rácsa közé illeszti, mintha csókot akarna adni neki.

 -Dorkával…vége-felelte Frici halkan, és a levelet lassan összehajtotta. Súlyosabbnak tűnt körülötte az éjszakai csend, mint azelőtt, a kutya szunnyadt az ebólban, mintha az éjszakai tücskök is visszatartották volna a lélegzetüket néhány pillanatra. A négyrét hajtott levél Frici zsebében landolt. A fiú hátrahajtotta fejét, és a csillagos eget fürkészte. Itt, vidéken, tisztán látszott a tejút, nem úgy, mint a füstködös Budapesten.

   -Nahát, igazán sajnálom-hallotta Maszat hangját a vonal túlsó végéről.-Pedig szépen alakult...Azért ugye barátok maradtok?.....

    Igen, persze, barátok maradnak, ez így természetes, elvégre nem történt köztük semmi sem, meg sem csókolta, milyen kedves levelet írt, majd talán válaszol is rá, Dorka rendben lesz. Tanul, elmúlik a nyár, szépen elfelejti. És neki mi marad Belőle?

           -Persze, nincs harag-hallotta saját hangját egész távolról, mintha a csillagoknak mondaná, ahogy felfele tekintett, és kezét végighúzta a homlokán, kicsit fájt a feje. Talán tényleg sokat dolgozik, tényleg pihennie kéne, Maszatnak igaza van Jó lesz majd az a pár nap a tónál.

                      (To be continued...)