Mesék a harmadik trimeszterből III. Egy, kettő..szülünk!

            Az anyasági pánik

            Először csak az tűnt fel, hogy jönnek a kíváncsi, kérdezősködő üzenetek, sms-ek, telefonhívások. Na, mi van már? Hogy vagytok? Megvan már…?

            Beletelt pár másodpercbe, míg felfogtam, hogy a babára értik. Mert hogy közeledik Lili Anna születése…De hogy hogy? Hisz még annyi időm van, nem? Megsimogattam a pocakom, és megállapítottam, hogy nem is mázsás, nem is súlyos, könnyen mozgok vele, tehát még nem szülök, köszönöm. Ez csak valami félreértés lesz.

            Aztán elkezdtek körülöttem szülni az ismerős kismamák. Persze, persze, ők előbbre vannak kiírva, azért.. Hoppá, nem is. Hisz Viki utánam járt másfél héttel, és egy reggel villámgyorsan kipottyantotta Árminkát.

            Na akkor lekoppant, hogy mindjárt én jövök. És beparáztam. Mert rádöbbentem, hogy a 38. hétben járok, és hamarosan szülök. Persze, csinálom a tornát, a relaxációt, kész a babakelengye, babaszoba és minden, de valami…mégsincs kész.

            Én.

            Így talált rám Áron a Duna-parton egy farönkön ülve a késő délutáni nap aranyfényébe burkolózva. Épp kavicsokat dobáltam a mélán sodródó folyóba.. Bőgtem, mint a záporeső. Hiányoztak a szüleim, a barátaim, Ságod, a tó, Samu kutya, minden, ami megszokott, ami ismerősen vett eddig körbe. Itt voltam Dunakeszin, amit valljuk be, mindig is utáltam. Hogy miért, azt inkább hagyjuk, de a fejembe vettem, hogy képtelen vagyok megszokni itt. Bármennyire is vadregényes a természet erre, ősfák állnak ki a sekély vízből, és az érintetlen természetet csak néha zavarják meg a csillogó vízen elsuhanó kajakosok ( és az idétlen instruktor, aki a hangosba bömböl ál-agresszív hangon), ez nem az én világom. Nem Veronika Világa. Ráadásul hamarosan Anya leszek, és fogalmam sincs, milyen érzés az. Még csak nem is várom, nem vagyok izgatott, csak kétségbeesett és feszült, hogy hiába a sok gyakorlás, jóslófájásaim sincsenek, a baba pedig oké, hogy már nem böki ki a rekeszizmomat, de nem ereszkedett le, szóval hogy a fenébe lesz ebből szülés?

            -Nem akarsz beszélni a pszichológusoddal skpye-on? –kérdezte Áron- vagy a dúláddal? Lehet, megnyugtatna.

            -Talán jó ötlet- válaszoltam hüppögve. Teljesen aberráltnak éreztem magam. Ráadásul a lábaim dagadása alig múlt el, a farönkön üléstől este szépen előjött az aranyerem. Ami eddig a KIT-tornának köszönhetően sose volt. Csak nekem. Mert rám kijár a rúd. Biztos Dunakeszi tehet róla. Vagy megátkozott az anyósom.

            Szóval elérkezett a holtpont. Szembesültem a ténnyel: hamarosan vége a kismamaságomnak, és valami Új veszi kezdetét. Valami, amitől halálra rémültem.

Puha méhszáj

             Nem tudom, Ti mit tudtok a méhszájról, de ami engem illet, én eddig semmit. Persze hogy jött a pánik, amikor a 36. héten még teljesen zárt volt. barátnők rémisztgettek, hogy jaj az rosszat jelent. Én meg rémülten hívtam Andit, aki jelenleg barátnői státuszt tölt be az életemben, amúgy gyakorló, szuper nőgyógyász.

            -Hála a jó égnek- nevetett Andi- az az egészséges. Védi a kisbabádat.

       Persze nem hittem neki. Egy orvosnak. Mert én és a parám mindig okosabbak vagyunk. Így folytattam a relaxációkat és a tornákat, és közben egyre beljebb sodródtam magam keltett depressziómba. Mert velem valami gond van. Mindenki tud szülni, csak én nem. Hol marad az oxitocin meg az endorfin? Áron röhögött rajtam. Én meg rácsaptam az ajtót. A hormonális, érzelmi hullámvasút fénykorát élte nálam.

            Közben hiányzott az Anyukám és a családom. Órákon át bőgtem és sajnáltam magam. Egy alkalommal majdnem haza is mentem. Aztán észbe kaptam, hogy nem tehetem. Mert Lili bármikor megszülethet. Most Ő a legfontosabb.

            Aztán egy reggel jött a nihil. Elhatároztam, hogy aznap nem csinálok SEMMIT. Elegem volt a tornából, a meditációból, csak LENNI akartam, és bambulni magam elé. Érezni a méhemben Lilit, amint kapálózik, és boldogan mocorog. A hasamra tettem a kezem. Basszus, egy emberi lény! Ültem a kanapén, és rájöttem, hogy ha úgy veszem, semmi dolgom nincs.  A méhszáj úgysem fog varázsütésre kinyílni, mert nem akaratlagos izom. Tehát ha hergelem magam, attól nem lesz jobb. És csömöröm volt a sok felkészüléstől is.

            Egyszerűen csak a lányomra gondoltam. Aztán az anyámra, akinek én vagyok a Lánya. Aki sosem volt normális, és rengeteg gondot okozott már nekem. De ezzel együtt boldogsággal is megajándékozott. Azáltal, hogy a világra hozott engem, hogy életet adott nekem. A hiányára gondoltam, a gyerekkoromra. Hogy milyen egyszerű volt eddig az élet, a létezés. Mert mindig haza tudtam menni a szüleimhez, és igazából senkinek nem tartoztam komolyan felelősséggel. Egyszerű és könnyű volt az életem.

            Mert gyerekként éltem.

És ez a gyötrő vágyakozás, hogy megőrizzem ezt az állapotot, most mindent elsöpör bennem. Bárcsak itt lenne Anya, hogy magához öleljen, hogy megmondja, nem lesz semmi baj. De nincs itt, és nem érti, miért fontos ez nekem. mert ő ilyen, és nem lesz más. Nem fog vonatra ülni, és idefutni, hogy letörölje a könnyeimet, pedig erre lenne most a leginkább szükségem.

Mert mindig volt olyan, hogy szükségem volt valamire, amit nem kaptam meg.

És ez a valami gyerekkoromból belém égett, és ott pulzál felnőttként is. És kismamaként elemi erővel tört most fel bennem.  Ez az én igazi felnőtt feladatom most. Nem változtathatom meg a múltamat, a körülményeimet, az Anyámat. Fáj az, amit nem kaptam meg. De legalább tudom, mi az, és amikor a kislányom nagy szemekkel rám néz majd, tudom, hogy mit akarok másképp csinálni.

Mert Anya leszek. Egy meleg, szuszogó csomag lesz a mellkasomon hamarosan. Hirtelen éreztem őt. A mosópor és vasalás-illatú rugdalózót, aminek meleg tartalma a szívemre simul.

Magam előtt láttam Lili Annát. A lábait, a kezeit, és a kis fejét. A kislányomat. És könnyekre fakadtam, de most már örömömben. Rájöttem, hogy nemcsak Anyámat és a gyerekkoromat kell elengednem, hanem Lili Annát is, a kismamaságomat, és hagynom kell őt megszületni. Mert ez az élet rendje.

Pénteken a doktornő megállapította, hogy nyitva a külső méhszáj és szépen felpuhult. Lili Anna készülődik. Azt hittem, a nyakába borulok örömömben. Egy, kettő szülünk..!

Lelki köldökzsinór

Emlékszem a délelőttre, amikor megtudtam, Velem vagy. Épp pokolian dühös voltam az anyámra valamiért. A sparból tartottunk hazafelé, és végigveszekedtük az utat. Otthon még mindig dúlva-fúlva vettem elő táskámból a frissen vásárolt dm-es tesztet. Két napot késett, gondoltam, csinálok egy biztonsági tesztet, de úgyse vagyok terhes, azt biztosan érezném. Csak kicsit nyűgös voltam és fáradékony, mint menzesz előtt általában, semmi extra.

Ott volt a csík. Ott voltál. És először nem hittem el.

Nem szóltam senkinek azon az augusztus eleji délelőttön. Kisétáltam a kert végébe, Samu nyugodtan ballagott utánam. Ő szemlátomást egykedvűnek tűnt. Én viszont nagyon izgatott voltam. Akkor és ott nem gondoltam a körülményekre. Csak Rád. Ránk. Hogy megtörtént, amire mindig is vártam.

Áron persze elég gyorsan lehűtött, ő egyáltalán nem repesett úgy, mint én. Ezért aztán az elkövetkező hetek hormonális és érzelmi kilengésekben teltek. Ehhez társult a hányinger és a rosszullét, ami eléggé megborított.

Nem kívánom vissza az első pár hónapot. Ha igen,  csakis azért, mert ez is része volt annak, hogy kismamává válhattam, és lassan felfogtam, hogy ez mennyire csodálatos.

Először is lefogytam, és az alkatom előnyömre változott. Édes kis domborulatként kezdtél kiemelkedni belőle a hatodik hónap tájékán. Csodálatos, új érzések jöttek Veled. Földöntúli eufória, béke és harmónia. Ezt mind Tőled kaptam. A hajam kifényesedett, a bőrömről eltűnt minden nem oda tartozó pötty, erősnek és eltökéltnek éreztem magam.

Főleg, ha Rólad volt szó.

És még sosem éreztem ennyire nőnek magam, mint most. Még így a kilencedik hónap vége felé sem. Nagyon rég vártam Rád, Lili Anna. Minden más másodlagos. Még az írás is. Anya akartam lenni, annyira, annyira szenvedélyesen, hogy az valami kimondhatatlan. Nem érdekelnek a körülmények, azok az emberek, akik végig akadályoztak bennünket, és az sem, mi hogyan fog alakulni. Te az engem választottál, és ezt köszönöm Neked.  Kilenc hónapig laktál a pocakomban, és ez életem eddigi legszebb kilenc hónapja volt. Persze voltak ugyanúgy hullámvölgyek és hegyek, de mindig ott volt a különbség a régebbiekhez képest:

Te.

Itt az ideje, hogy kibújj erre a világra. Persze, nem lesz egyszerű, meg kell dolgoznod érte, ahogy nekem is. Egyszerűbb benn lenni a mama-hotelben, ahová gond nélkül csusszan le a kaja nap mint nap, és melegvizes wellnesz vesz körül, és egy boldog kismama szállít lelkesen ide-oda.  Több mint kellemes szimbiózis. Nem könnyű lemondani róla. Én aztán megértem, igazán.

Az elengedés a legnehezebb dolog ezen a Földön.

Amikor én kibújtam a földi létre, egy pillanatra megálltam a kifele vezető csatornában, mert nem voltam biztos benne, hogy én ezt komolyan akarom. Jólesett a mama-wellnesz odabenn. És tanácstalan voltam, előre-e vagy hátra. Aztán kaptam egy erőteljes, külső lökést, és kijöttem. Nem volt kellemes ez a lökés, de megérte.  Azóta kellenek nekem a lökések az életben, hogy előre moccanjak.

Te is egy ilyen lökés voltál nekem. A legdrágább lökés, amire előmoccant az életem. Látod, most itt állok a kapuban, és várok Rád. Várom, hogy kismamából az anyukáddá váljak, és néha még mindig elbizonytalanodom, hogy képes leszek Rá. Jó lenne nekem is a mama-hotelben Samuval. Aztán Rád gondolok, és minden megváltozik. Hirtelen ráébredek, hogy itt az idő, hogy elengedjelek. Jó lenne, ha időtlen időkig a pocakomban lakhatnál, és sose szűnne meg köztünk ez a drága köldökzsinór. Remélem, nem is fog soha. A lelki köldökzsinór örökké megmarad majd. Akkor is, ha elengedtelek. Várok Rád nagyon, Kislányom!

Mesék a harmadik trimeszterből II.

A 34. hét

Ha valaki azt mondja, hogy alig egy hónap múlva szülök, nem hiszem el neki. Persze, ha úgy vesszük, minden készen áll. Ha úgy vesszük. Jó, pelenkázónk még nincsen, de szivacsunk már igen, gyűlnek a babaruhák, melyek nagy részét már kimostam, kivasaltam, bekészítettem. De vajon készen állok rá, hogy Anya legyek? Ugyanúgy sürgök-forgok, mint eddig, csak néha már a pocakommal súrolom az ajtófélfát, és akkor kapok észbe, hogy már mekkora. Aztán néhány észrevétel jó tanácsokra.:

1.      Vigyáz magadra, pihenj sokat.

Oké, csak ha vízszintesbe helyezem magam, akkor alig kapok levegőt, ugyanis Lilike elég hosszú baba. A legkényelmesebb póz még mindig a függőleges, vagy ha aktív vagyok, akkor érzem a legjobban magamat.

2.      Aludj sokat, utána úgysem fogsz

Ezt de utálom. A kárörvendés magasiskolája. Erről egy kollegám jut eszembe a suliban, aki mindig azt mondta nekem, amikor kisbaba után sírtam, hogy ne aggódj, aki mindig számon kéri, miért nincs gyereked, csupán irigyli a szabadságodat. Azóta tudom, hogy ez a baba pocakomban a legjobb dolog, ami eddig történt velem. Kiteljesített, megszépített és helyre rázott. Ha nem alszom, majd nem alszom. Megoldjuk. Ha nem bírom a nemalvást, azt is megoldjuk.

3.      Egyél többet, most kettő helyett kell enned

De ha nem bírok, mert szétrobban a hasam két falat után…? Azért Lilike bepótolja a dolgokat, és időben figyelmeztet, ha azt akarja, lecsúsztassak neki pár hasznos, finom falatot.

4.      Mostantól minden a gyerekről fog szólni

Reméljük nem, mert az neki se jó. Erről csak ennyit.

5.      Kismama vagy, ráérsz

Pofon vagy behúzás, de akkora, hogy az illető leesik a székről. Kár velem packázni, tombolnak bennem a hormonok. A progeszteron és ösztrogén és oxitocin-csökkenés jobban mondva.

6.      Figyeljen, Anyuka

És igen, elkezdődött ez is. A kismamát már épp megszoktam, és már tudok rajta mosolyogni, ha valaki viccből így szólít, de az Anyukától még sikítófrászt kapok. Mi lenne, ha mindenkinek, aki így szólít, hasonlókép reagálnék? Viki barátnőm javasolta, hogy szóljak vissza például az orvosnak, hogy „Doktor néni”, vagy „Védőnéni. Menten elkussolnának.

7.      Kopasz túrógombóc

Pár hete csináltam, egy diétázni kénytelen babás barátnőm javaslatára. Tök buli volt prézli nélkül enni, de Anyu csak hümmögött, hogy ez mi. Neki túl egészségesnek és furának tűnt. Nekem pedig az tűnik furának, hogy nem látom magam alul, hiába nézem, csupán egy nagy pocak pislog vissza rám, mely néha érdekes alakzatokat vesz fel, attól függően, hogy a benne lakó kislány épp merre fordul. Most épp a májamat tapicskolja. Szóval így kissé nehézkes az intim részek rendben tartása, mint például a borotválkozás. Áron felajánlotta, hogy megcsinálja, de az olyan volna, mintha félnyomorék lennék, aki már magát sem képes nőcis üzemmódba hozni. Nem, kérem. Akkor inkább legyen szembekötősdi. Aztán majd ha Lilike kibújik, lehet meglepődöm, hogy festünk helyenként bozótosan, helyenként kopaszul…..

8.      Isten áldja Gizikét

Mert Gizike jön, mint a tündér keresztanya a mesében, és helyre rakja a dolgokat, míg én könnyeim közt szipogva ülök az üres lakásban, a költözés romjai fölött. Mindenre van valami ötlete és hipergyors megoldása, igazi pótnagyi ő. És már nem vagyok elveszve. Legutóbb a egy királylányos függöny virított Lilike szobájának az ablakán, miután megérkezett. Mert Gizike ilyen. Kicsit sokat beszél, és nem épp a pontosság mintaképe, de mi így szeretjük. Isten áldja Gizikét.

9.      Nagymama-hormonok

Anyán pár napja előjöttek a nagymama-hormonok. Szipogva igazgatja a száradó gyerekruhákat a fregolin, és mindig elsírja magát, akárhányszor Lili Anna, egyetlen és első unokája szóba kerül. Már helyére került a nagyszülői kiságy, baldachin is lesz. Kell ennél több egy csupaszív nagymamának? És egy féltő, óvó, csupaszív nagypapának?

10.  Lili szobája

Bevallom, engem az új lakásból egyedül Lili szobája érdekel. Első este, amikor megérkeztünk, és sírógörcsöt kaptam a dobozoktól (lásd Gizike fentebb), egyedül az ő szobájában tudtam megnyugodni. Másnap kitisztítottam és papírral kibéleltem a komódokat, babaruhákat mostam, és rájöttem, miért ez a legkellemesebb hely az egész lakásban. Mert ez a kislányom helye, aki most bennem fejlődik, és belülről irányítja a dolgokat. Ő pontosan tudja, hogy neki jó helye lesz itt. És ahol neki jó, ott nekem is. És semmi más nem számít. Nagyon várunk, Lili Anna.

Alíz ébredése Csodaországban- a bébi-bizniszről

Az egész úgy kezdődött, hogy felhúzhatós zenélőst kerestem Lili Annának, mert gondoltam, azt már a pocakomban hallja, és milyen buli lesz, ha felismeri élesben is. Először egy neves bababoltba mentem, ahol ferlhúzhatós plüssök sokasága várt, gagyibbnál gagyibb dallamokkal. Eszembe jutott az én kis felhúzhatós, rózsaszín műanyag elefántom. Mozogtak az fülei és az ormánya, egyszerűen imádtam. De ezek itt olyan debilek voltak, és debil zenét játszottak, ráadásul egy vagyonba kerültek. Utána átsétáltam egy másik neves játékboltba, ahol aztán egy gombostűt sem lehetett leejteni, akkor volt a zsúfoltság, maximális helykihasználás pipa, még a pult fölött is Disney plüssök klónjai sorakoztak, egy féle figurából száz darab, misztikus sci-fibe illő jelenet volt. A zenélő játékok sora kifulladt egy halom idióta zajt hallató izében (nem túlzok, fogalmam sincs, milyen állatot vagy Lényt imitáltak, de a kicsikém közelébe nem engedném őket…), végül találtam egy csenevész, citromsárga oroszlánt, aki nagy nehezen elnyivákolta a keresett dallamot. Addigra azonban már elment a kedvem, hogy egy vagyont költsek olyasvalamire, ami nem is tetszik. Felnéztem a zsúfolt polcokra, miközben a hangszórók egy új „családi” társasjátékot reklámoztak üvöltve „Undi” névvel, melynél nincs szuperebb és undorítóbb, ha-ha, aztán szépen kisétáltam a boltból.

Hazamentem, rákattantam a kedvenc amerikai és angol oldalaimra, melyeket mostanában bújok újszülött és baba-játékok után vadászva. Mostanában Montessori- rajongó lettem. Megnéztem a filmet az életéről, és rá kellett jönnöm, hogy nagyon jól látta a dolgokat már a múlt században. A gyerekeknek értelmes, emberközeli, barátságos játékok kellenek, és az sem baj, ha ez fejleszti őket. 

Ha azonban körülnézel a hazai boltokban, elérhető áron (vagy méregdrágán) csupa műanyag szart kapsz, a „fejlesztő játéknak” kikiáltott fából és anyagból készült csodák pedig csakis csillagászati áron kaphatók, nehogy már az általában kis pénztárcájú értelmiségi középréteg is hozzáférjen. Mintha minden csak a pénzen múlna. Rá kellett döbbennem, hogy a montessori és az összes csodás reformpedagógia módszerei idehaza csak szép elméletek. Hozzáférhetetlen a tágabb közönség számára. És még magyar nyelven elérhető cikkek vagy anyagok sem nagyon léteznek. Ugyan, ki írna róluk, hisz nincs mögötte marketing és nem kerül semmibe, ha például fekete fehér mintákat nyomtatsz ki és ragasztasz kartonpapírra a kicsikédnek mert ennél jobban nem fejleszti semmi a térlátását? Ebből senki nem gazdagszik meg.

És ha továbbmegyek a játékokon túl, az már elcsépelt gondolat, hogy a babázás mekkora biznisz, viszont attól felmegy bennem a pumpa, ha valaki a pénzt a gyerekek jóléte elé helyezi, és azzal butít kismamákat és anyukákat, hogy „akkor jó anyák” ha ezt meg azt megveszik a gyereküknek, ha olyan (nem kötelező) védőoltásokat adatnak be nekik, melyeket külföldön betiltottak?

Veronika világa, kezd kinyílni a szemed, így a harmadik trimeszter közepén. Azt hiszem, írni fogok még a témáról, és arról, hogyan találok magamra ebben a káoszban. Mert most szörnyen bizonytalannak és tanácstalannak érzem magam. De igyekezni fogok, ígérem, Lili Anna.

Babaváró- ahogy én látom

                Még sosem volt babaváróm, fogalmam sem volt, milyen az. Aztán mikor a csajok szombaton azzal vártak a kávézóban minket egy szintén babás barátnőmmel, hogy bejelentenivalójuk van, még mindig azt hittem, hogy valamelyikük terhes, az a nagy hír. Aztán amikor ez sem történt meg, és előkerültek a pult alól a bazi nagy szemeteszsákok, már kezdtem gyanakodni. Ráadásul a szomszédos stadionban épp véget ért a ZTE-meccs, és elvetemült rajongók lézengtek az utcán, miközben gyanakvó rendőrök cirkáltak körülöttük. Ezen rendőrök fél órával ezelőtt még a barátnőimet kísérték árgus figyelemmel, akik a plázába siettek a fekete zsákokkal megpakolva, melyek mint később megtudtuk, hatalmas pelenkatortákat rejtettek.

            -Csoda, hogy nem sitteltek le minket- röhögött Vanda- akár robbantásos ellendrukkerek is lehettünk volna.

A meghatottságon túl, hogy valaki babavárót rendez nekem- ha már a leánybúcsúm elmaradt- nagyon komoly felmérést is készítettem magamban a partiról, különös tekintettel a tesztfeladatokra.

            1. Nem tudok latinul. Bár most már tisztában vagyok a funiculus és a papilla szó jelentésével. Ez is valami. És azt tudta valaki, hogy a HCG-hormont hosszabban human choriogonadoptrinnak hívják?

            2. A mai modern gyermekirodalom nem Lackfi Jánossal kezdődik, ahogy eddig gondoltam. Bogyó és Babóca is csak lájtos verzió. Mert ott van a hajszárító fejű Peppa malac, Maszat, valamint Ben és Holly apró királysága…Na tessék, van még mit tanulnunk. De kérem, hol marad akkor a jó öreg Süsü, Mazsola és Tádé, vagy a Kockás fülű nyúl?

            3. A babaváró kreatívvá tesz. Még sosem láttam bébiruhákból hajtogatott muffinokat vagy kézzel csavart pelenkatortát. Az egyedi bébinévvel ellátott kiskanálról nem is beszélve. Azt hiszem, egy ilyet vágtam tropára még az Államokban évekkel ezelőtt, amikor beraktam a mosogatóképbe. Mondjuk ott a helyzetet súlyosbította, hogy ezüst kanál volt gravírozással, és egy öblítés elég volt, hogy soha többé ne legyen kivehető a kanálon a kis maci feje. Már értem, miért nézett Anyuka olyan csúnyán napokig.

            4.  A babaváró különlegessége, hogy csak csajoknak van. Igen. A Meccsen hujjogó pasik kizárva. Ahogy az anyaság is kizárólagos előjogunk. És egy életen át tart, hogy bárhova mész akár a babóca nélkül akár babócával, mindig veled lesz lélekben. Vagy nem. Amikor M. ezt ecsetelte a társaságban épp, V, egy háromhónapos gyönyörűség gyönyörű édesanyja halkan megjegyezte: „ Nem tudom, én már két órája olyan jól elvagyok magamban is….” Na hála az égnek, hogy többfélék vagyunk.

Szóval a babaváró jár egy nőnek. Az utolsó nagy anyuka-szerepes bulid az utódod nélkül. Ezután anyaként már minden más bulin jelen lesz Ő is. Keresztelő, szülinapok, érettségi. Aztán egy nap ő is hazajön majd a saját babavárójáróból egy nagy pelenkatortával. És akkor elérzékenyülsz, hogy hüpp-hüpp, bezárult a kör.

            5. A babavárón rájössz, kik számítanak igazán. Hogy fontos a csajos szövetség. Nemcsak a fészbuk-csoport, ahol napi szinten dumálhattok, hanem jó élőben is összeröffeni néha. Kell a megerősítés, hogy elég jó anya vagy, vagy szuper kismama, akinek jár a pihenés a jókedv, a különleges bánásmód, és hogy a következő pszichopata beszólások gazdáit jó messzire elkerülni:

            „ Miért nem cipelhetsz, hisz még nincs nagy hasad.”

            „Minek alszol annyit? Tessék korán felkelni és hasznossá tenni magad.”

            „Tényleg ennyire fáradékony vagy? Mondom én, hogy öregterhes vagy. Korábban kellett volna szülnöd.”

            „ Még ne kiabáljuk el. Három hónapig még bármi történhet” (Köszönjük mi is a gratulációt a szép hírhez…!)

            „ Ez meg milyen kép? Kész műanyag, ide ne hozd, ez még nem gyerek. Majd ha megszületik. Ha adsz belőle képet, széttépem. Nem akarok erről a gyerekről többet beszélni, diskuráljunk a laptoptöltőről.”

            „Minek neki bármit venni, kölcsönadni vagy segíteni? Megoldják majd ketten, ez kettejük dolga. Ekkora felhajtás egy bébi körül, őrület.”

            „ Hű, de sovány vagy. Minden rendben veled?”-„Látom, felszedtél combra, pedig milyen szépen lefogytál…”

            Satöbbi satöbbi, satöbbi….Jó hír, hogy a fenti míves aranyköpések gazdáinak mind a saját lelki bajukkal vannak elfoglalva, ezért harag helyett inkább szánalmat érdemelnek.

            De szerencsére mindig vannak, akik támogatnak és elismernek Téged. Tudják, milyen nagy kaland előtt állsz, és hogy rövidesen egy új szakasz nyílik az életedben.  Nem az esküvő a nagy lépés, hanem a babavállalás. Ebből már valóban nincs visszaút, de nem is vágyom rá, hogy legyen. A babaváró buli emlékét pedig a csajokkal együtt örökre megőrzöm a szívemben.

           

            Utóírat: Az xxxzss hírügynökség közlése szerint tegnap délután 15 és 16 óra közt Zalaegerszegen rendbontás történt a ZTE stadionnál. A megfigyelők öt fekete szemeteszsákkal közlekedő nőt láttak a Zalapláza környékén.  Pár órával később a hölgyek két pelenkatortába rejtett petárdaköteget robbantottak a stadion bejáratától nem messze. Az ötből négy úgy nyilatkozott, mihaszna férjeiknek üzennek ezzel, akik a meccsen vannak, és amúgy nem igazán segítenek be otthon a gyereknevelésbe. Tettüket utólagos elfogatásuk után sem tagadták. Majd egyikük férje- maga is rendőr- letette az óvadékot, és az öt nő hazatérhetett otthonába gyermekeihez.