Szerelem visszavonásig

Már megint ugyanott tartott. Ugyanaz a gyomorszorító érzés a hasában és az önmarcangoló fájdalom a mellkasában. Ha leül az asztalhoz, ökölbe szorított kézzel és tágra nyitott szemekkel, talán elmúlik ez a kibírhatatlan lelki fájdalom, ami azt követően tört rá, hogy Bálint elment. Az óra lassan tikktakkolt a falon, a fakó lámpafényben a kis konyha rémisztően magányosnak és levegőtlennek hatott.  Ezt hívnánk szerelemnek, amit költők sokasága éltet ujjongva, és valójában egy rakás….?Felpattant a széktől, a kamrához lépett, maradt-e még valami pia a múltkori házibuliról az albérletben. A befőttes és szörpös üvegek összekoccantak, ahogy odébb tolta őket a stelázsi-papírral kibélelt polcokon. Feszült volt minden mozdulata, legszívesebben felkapott volna egy üveg lekvárt, és a földhöz vágta volna. Az egyik rozés palack alján néhány csepp rózsállott. Meglötyögtette az üveget, aztán reménytelen sóhajjal visszahelyezte a sarokba. Mégsem megoldás, ha alkoholba fojtja bánatát, ahogy a Bikini is énekli.

Csalódottan visszazuttyant a székre. Íme, Dénes Cili, a totális csődtömeg, zugivó-jelölt, reménytelen szerelmes. Most 28 éves, de évről évre belezúg a fiúkba, akikkel randizik. A srácok aztán hamarosan fejvesztve menekülnek. Röviden így írhatná le a mechanizmust.

A hímsoviniszta TV-műsorokban pont az ilyen csajokat szedik  miszlikre, hogy miért nem képesek normális párkapcsolatban élni, és megelégedni azzal, ami van. Erre a gondolatra olyan mélabú kerítette hatalmába, hogy a rá nehezedő nyomástól alig kapott levegőt. Érezte, hogy szemeit elfutják a könnyek. Biztos vele van a gond. Mert mi is a rutin? Megismerkedik egy szimpi sráccal, akit kedveli, és a fiú is őt. Találkozgatnak, jól érzik magukat, sokat nevetnek. A fiú rajong érte, körbeudvarolja, naponta üzen, ő pedig a mennyekben érzi magát, flörtöl, boldogan, felszabadultan. Ahogy ez Bálinttal is történt. Bálint magas, kedves srác, sötét szemekkel, kreolos bőrrel, ráadásul eszes és szellemes is. Egy jónevű cégnél dolgozik, már az elején akadt közös téma, a reklámszakma csínja-bínja. Összejöttek, és elkezdődött egy kezdeti szakasz a kapcsolatukban szokásos ottalvásokkal, hosszú búcsúzkodásokkal, amit néhány hét múltán egy zuhanás-szerű váltás követett: a fiú üzenetei megritkultak, már csak három naponta írt, heti egyszer találkoztak, de azt is úgy kellett kiizzadni, mert Bálintnak mindig közbejött valami, például ki kellett mennie kapálni a keresztanyja hegyére (novemberben, csupa sárban), vagy a barátai hívták, így a találkozások türelmetlenek, elkapkodottak voltak, ő pedig síkideg utána, mint valami eszelős. Mégis, mi történik? –kérdezte  magától szorongva, szőke hajtincsét csavargatva olyan erővel, hogy csoda, ha egyáltalán maradt haj a koponyáján. Talán  rosszul csinált valamit, talán elhanyagolta magát? Gyors pillantás a tükörben, mely ugyanazt a kedves, huncut arcot mutatta parányi szeplőkkel az orra körül, és természetesen hullámos, szöszke hajat, mely még nem látott hajcsavarót, mégis olyan csigákba göndörödik, hogy sok lánytársa irigykedve nézi. Sosem tartotta beképzeltnek magát, de meg kellett állapítania, hogy szép. Minden hiúság nélkül. Akkor mi volt a baj? Visszapörgette az elmúlt napok eseményeit, mondott vagy tett-e bármit, amivel magára haragította a fiút. De hiába erőlködött, nem talált semmi vérlázítót. Csak a szorítás nőtt a mellkasában, mert tudattalanul is, de az lüktetett benne, hogy valamit rosszul csinál, fogalma sem volt, hogy mit, de tuti valamit elbaltázott, de nagyon. És ekkor, ezen a ponton mindig ugyanazon szentenciára jut, arra az egyszerű megoldásra, mely réges rég bevált, megszokott magyarázat: természetesen beleszeretett Bálintba. És elönti a jóleső meleg, érzés, hogy ho-hó, akkor nincs semmi baj, azt mondják, ez a legcsodálatosabb érzés a Földön, ezért érdemes élni, ezt énekli Whitney Houston is. És Ha Bálint nem érzi ugyanazt, nos, hát az az ő baja. Ő mindenesetre szerelmes lett, és bármit csinált is a múltban, ezt megmondja Bálintnak,és olyan lesz minden, mint a filmeken, halk zene szól a háttérben, közben megváltoznak a színek, ahogy az ő élete is, miközben közli vele a felemelő  hírt.

Jön is Bálint, elhangzik a vallomás, csak épp a katarzis marad el. Mint mindig. Nem szól zene, még csak  fel sem dobódik tőle. Sőt, vacakul érzi magát, ahogy a konyhában ülnek szemtől szembe, Bálint arca rezzenéstelen, ő pedig feszeng, mint valami idióta. Semmi nem lett jobb. Pár perc csend után Bálint odalép hozzá, átöleli, és közli:

-Mit szólnál, ha a szobában folytatnánk?- és benn folytatják, a szex persze varázslatos, de utána Bálint máris veszi a cipőjét, és lelép:

-Majd hívlak- mondja, miközben búcsúzóul csókot lehel a szájára, és hopp, már el is tűnik. Ő pedig ismét magára marad a kételyeivel. Jó ötlet volt így kitárulkozni, ha ennyire cudarul érzi magát? Egyáltalán, muszáj mindig szerelmet vallanunk, ha többet akarunk egy kapcsolattól, mint a másik? Lekapcsolja a villanyt a konyhában, és visszamegy a szobába. Vetetlenül ásít felé az ágy, lassan sötétedik odakinn, öt óra körül jár. Az ólmos, őszi sötét úgy nehezedik szívére, mintha mázsás súlyokat cipelne. Ledől az ágyneműre, melyben még érzi Bálint illatát. Ettől még szomorúbb lesz, és lassan elerednek a könnyei.

Egy óra masszív bőgés után szipogva ül fel az ágyban. Ha rájönne a rejtélyre, miért is történik mindig ugyanaz? Az agykurkászok szerint mindennek oka van. ha rájönne, ha megfejtené, mi is….

…Talán Newton-nal is így történt anno, amikor fejére esett az alma. Cili pár percig szórakozottan néz maga elé, aztán papírzsepiért nyúl az éjjeliszerkrényre. Hatalmasat trombitál, de csak hogy mielőbb letudja az orrfújást. Aztán farmert, pulóvert ránt, cipőt húz, kabátja ujjába  bújtatja kezeit, miközben a kulccsal vacakol a zárban. Lábai nekilódulnak, neki a huzatos gangnak, ahol úgy vág arcába a szél, mintha mindig is ezzel a lendülettel akarta volna észhez téríteni. És Cili fut, fut az utcákon át, arca már csupa mosoly, csupa boldogság, mert úgy érzi, valami nagyon fontosak jutott birtokába. Húsz perc múlva már Bálint lakásának küszöbén áll. Igazi, öreg este van, küszöbön toporog az advent, de pár napig még minden kihalt és sötét, készülődik az isteni rend, hogy befogadja a Fényt.

-Cili!- Bálint elhűlten nézi a kipirult arcú, tarka sálas lányt, aki majd kiugrik a bőréből.

-Mondanom kell valamit- súgja a lány kifulladva, és tekintete vidáman felragyog.

A szokásos, havi összeröffenés a csajokkal mindig hasonlóan alakult. Mindhárman elmondták a legégőbb vagy épp legviccesebb sztorijukat, közösen kiértékelték és levonták a tanulságot a többiek sztorijából. Kati, Gina és Cili ugyanabban a kávézóban találkoztak szombat délután, hogy megváltsák a világot. A magas, barna hajú Kati volt a legjózanabb: egyedüli férjezettként kiváltságnak tekintette, hogy párkapcsolati tanácsokkal lássa el a többieket. A cserfes, festett vörös Gina se veled, se nélküled szerelemben élt egy fiúval, akivel kapcsolatban több volt a veled, mint a nélküled. Végül ott volt, ő, Cili, az örök vesztes. Barátnői éveken át látták el jobbnál jobb tanácsokkal, hiába. Végül elkönyvelték hősszerelmesnek, és közölték vele, hogy így szeretik.

-Sokan soha sem képesek beszélni az érzéseikről- hallgatta Cili végig a szent szöveget hónapról hónapra Katitól- örülj neki, hogy Te az vagy.

-Szerintem meg őrültség elmondani a pasinak, mit érzel- vetette ellen ilyenkor Gina, az örök Játékos- megrettennek, ha túl komollyá válik a dolog. Hagyd, hogy ő mondja ki előbb!

Ezen a délutánon épp leesett az első hó. A lányok bundás kabátban, csizmában érkeztek a törzshelyükre, hogy elkortyolgassák kedvenc forró csokijukat és mindenki kiadja szívének aktuális bánatát. Kati kezdte a gyerekvállalással:

-Utálom, ha ez a téma előkerül. Még nem akarok gyereket, de persze Krisztián családjában már minden nő lepetézett, ezért nekem is itt az ideje-legalábbis Krisz szerint. Gina azon agyalt, vajon lakáskulcsot adjon-e Janinak annak ellenére, hogy két hete még a szakítást fontolgatták. Ekkor jött Cili. Mindenki a szokásos sztorit várta, amikor a lány azzal kezdte előadását, hogy szerelmet vallott Bálintnak.

-Minden úgy kezdődött, ahogy szokott- mesélte Cili izgatottan a habos kakaó fölött. A kávézó tele volt emberekkel, de a lány nem zavartatta magát- Megmondtam Bálintnak, hogy szeretem.

-Oké, eddig átlagos történet-biccentett Kati, ám most jobban koncentrált, mint egyébként, mert érezte, hogy valami fontos következik. Cili várakozásteljesen pillantott egyik lányról a másikra:

-Igen ám, de összeállt a kép.

-Milyen kép?- csodálkozott Gina.

-Lányok, ez nem szerelem!-kiáltotta Cili boldogan. A pult felől páran megfordultak.

-Na csakhogy rájössz-emelte Kati a mennyezetre a tekintetét.

Cili elpirulva folytatta:- ez csak amolyan kompenzálás-féle, értitek. Mint amikor kicsi voltam, és Anyu folyton elégedetlen volt azzal, amit csinálok. És mivel sokat dolgozott, hogy engem felneveljen, gyakran volt kimerült, fáradt és ideges. Ilyenkor mindig azt éreztem, nem szeretem őt eléggé, azért olyan komor velem. Emlékeztek, amikor egyszer régebben erről meséltem?

-Aha-felelték a lányok kórusban, de látszólag még mindig nem értették. Cili elégedetten dőlt hátra a székén:

-Szóval, ez most ugyanez, csak a férfiakkal. Valami miatt ugyanazt a típust vonzom be, aki egy idő után egyszerűen rájön, hogy kihasználhat engem és meg is teszi. Én persze magamra veszem, hogy én csináltam valamit rosszul, beparázok, és hogy „kompenzáljak”, gyorsan szerelmet vallok. Persze ennek köze sincs az igaz szerelemhez, értitek?

-Csak amolyan önsanyargatás- bólintott Kati, mint aki megfejtette a diagnózist.

-Pontosan! És eddig mindig azt gondoltam: „na, ez most más lesz, ez már tényleg az igaz szerelem!’ De mindannyiszor kudarcot vallottam. Ezért most elhatároztam, hogy nem érdekel. Ha kell, szerelem nélkül fogom leélni az életemet, de én ezt tovább nem csinálom. Elmentem Bálinthoz, hogy közöljem vele: mégsem vagyok beléd szerelmes!

Kati és Gina némán néztek Cilire. A lány néhány pillanatig azt hitte, őrültnek hiszik. Mindegy, már nem volt megállás, tört belőle a szóáradat.

-Nem érdekel, Bálint mit gondol rólam, már nem. De csajok, most őszintén, minek szívassam magam? Ha majd eljön az, aki viszont szeret, nem lesz elég bajom úgyis? Elég csak rátok nézni, máris megijedek! Ennek ellenére úgy gondolom, ha ezt nem lépem meg, ezt a szerelem-visszavonást, sosem adok esélyt annak, akinek kell.

-Szóval ha jól értem, kirúgtad Bálintot?- kockázatta meg Gina halkan.

-Ó, dehogy! Bálint nagyszerű srác, és ezt el is mondtam neki. Kicsit meglepődött ugyan, de mostantól nem erőltetem kettőnk kapcsolatát, az sem zavar, ha emiatt a lépés miatt félnótásnak gondol majd. Remek vele a szex, és folytatom, míg nem jön valaki, aki örökre kitörli a fejemből őt. Úgyis vége lesz, ha kell, véres szakítás nélkül is. Addig pedig kedvemre ismerkedem más fiúkkal, míg Bálint a „keresztanyjánál” időzik- kacsintott Cili ravaszul a barátnőire.

-Gyakrabban kellene bulizni járnunk, nem, Cili?- tűnődött Gina,akinek agytekervényei a jelek szerint máris mozgásba lendültek, és saját szerelmi huzavonáját látta egész más színben tőle.

-De lányok!-nevetett Kati gyöngyözően. Egyedül ő tudott ilyen gurgulázóan nevetni-Komolyan, egy oktatófilmben kellene szerepelnetek!

-És mi lenne a címe ennek a résznek?-kuncogott Cili vidáman- talán szerelem visszavonásig?

Egy felejthetetlen év, egy felejthetetlen könyv-Sarah Dessen regényéről

             Mit tennél, ha 16 évesen megtudnád, a legjobb barátnőd terhes, méghozzá annak a srácnak a gyerekével, aki nemrég halt meg motorbalesetben? Mindamellett az anyád is folyton a nyomodban lenne, és gondoskodás címszóval erőnek erejével próbálna elválasztani a pasidtól, aki amúgy életed első nagy szerelme? Csupa nagybetűs kérdőjel, felkiáltójeles válaszokkal. Sarah Dessen Egy felejthetetlen évét olvasva az a sablonos közhely jutott eszembe, hogy hát igen. Az élet bonyolult. Függetlenül attól, hány éves vagy. Mindig jöhet egy év, amit soha nem fogsz elfelejteni.

             Természetesen Viki barátnőm születésnapi ajándéka volt a könyv, de ezidáig tartogattam, talán mert most volt üzenete a számomra. Elsőre tiniknek szóló történetnek tűnik, de ahogy belemélyedsz, rájössz, hogy sokkal több annál. Adva van két kamaszlány, egyikük igazi belevaló csaj, határozott, vagány figura, a másik kicsit visszafogottabb, édesanyja pártfogása alatt élő szende ibolya. Scarlett és Halley kiskoruk óta elválaszthatatlanok, barátságuk mégis akkor éli át igazi mélységeit, amikor Scarlett barátja, Michael váratlanul meghal egy motorbalesetben. Alig ócsudnak fel a gyászból, amikor kiderül, Scarlett a srác gyerekét hordja a szíve alatt. Hatalmas huzavona veszi kezdetét. Dacolni a szülőkkel, akik az azonnali abortuszra szavaznak, szemben Scarlettel, aki 16 éve ellenére belevágna az anyaságba. Dacolni az iskolával, ahol mindenki kinézi a leányanyákat és rejtegetni kell a domborodó pocakot. És végül dacolni az egész környzettel, mely szörnyülködő előítélettel figyeli, ahogy egy 16 éves, aki előtt ott áll az egész élet, "tönkreteszi magát". Halley, aki nevét találón egy üstökösről kapta, hihetetlen kitartással és szeretettel áll ki barátnője mellett, akinek rajta kívül nem sok szövetségese akad. A lány közben észrevétlen cseperedik fel, kinő anyja gondoskodó kotlósszárnyai alól. Betoppan életébe az első szerelem, természetesen egy örök lázadó fiú, Macon személyében, aki minden, csak nem épp nem az a srác, akinek Halley anyja örülne. Macon igazi Szívek szállodájás Jess Marino, kétes bulikba jár kétes emberekkel, és folyton keresi a bajt. Nem csoda hát, hogy Halley anyja csírájában próbálja elfojtani a kezdődő románcot, mely ennek hatására, ahogy az már lenni szokott, csak jobban lángra kap, anya lánya közt pedig egyre mélyül a szakadék.
         Halley meghozza élete első felnőtt döntéseit, Scarlett pedig eközben teljes gőzzel készül az anyaságra. És máris elrepül az az egy év, mely felejthetetlen lesz számukra, és garantáltan mindenkinek, aki kézve veszi ezt a könyvet. Zsebkendőre mindenképp szükség lesz, különösen a végén! A mindent elsöprő katarzis elmarad, van azonban helyette sok kis katarzis, amikor is ráébredsz, jé, ez már veled is megtörtént ugyanígy.  Amikor a szüleid a legjobbat akarták, Te mégis folyton ellenkeztél. Vagy amikor úgy érezted, képes lennél először lefeküdni életedben valakivel, valami mégse stimmel. Vagy amikor a legjobb barátnődnek mindenki közül ezen a Földön a Te támogatásodra volt szüksége olyasmihez, ami csakis neki fontos. Ugye ismerős? Azt hiszem, mind jártunk már Halley cipőjében. Ha nem is vagyunk üstökösök, a fény, amit magunkban hordozunk, olykor másoknak az életet jelentheti, és az így létrejött csodát sose fogjuk elfelejteni.

Utánunk a vízözön 3.

        Késve érkezett ismét a tóhoz, bár most nem sietett, mint a múltkor. Nem is tévedt el, térdnadrágot viselt, és azt a vászoncipőt, amit az első találkozásuk alkalmával, a haját laza copfba fonta a meleg ellen. Fülledt, júniusi szombat délelőtt volt,a nap hol elbújt az égen gyülekező nyári felhők között, hol ismét előbukkant a fátyolos égen, opálos fényben tündökölt a sötétzöld  tó tükrén, mint valami izzó, tojásdad golyó. Dorka a parton állt, kezéből ellenzőt formált, és átnézett a gazos szigetre, ahol azelőtt februárban  mászkált a kopasz gallyak közt a fagyos talajon. Milyen kihalt volt akkor minden! Nem is gondolta volna, hogy a városligeti tó ennyire élő is lehet, ilyen vibrálóan életszerű és mozgalmas. Szitakötő leheletfinom szárnya zizgett a tó mocsárzöld tükrén, fehér bolyhos virágok szálltak ezerfele a nyári, iszapszagú levegőben, két fehér lepke szárnya vakított  az épp előbukkanó nap fényében.

             -Ilyen lehetett a Paradicsom-gondolta Dorka áhítattal,miközben felsétált a töltésen egyenesen a stégekhez, ahol az olajbarnára festett napozószékeken emberek pihentek, kutyák ügettek át a boltíves hídon gazdáikat maguk után húzva. Japán turisták kattogtattak fényképezőgépeket a túlparton magasodó Vajdahunyad várának karcsú tornyára. Evezők lapátja csobbant a sima víztükörre, és tarka tollú kacsák rebbentek szanaszét a nyomában.

         Frici is a kacsákat nézte, akárcsak ő, felpillantva a KRESZ-könyvből, ami az ölében pihent a napozószéken.

             -Arra az esetre hozta,ha nem jönnék el-gondolta Dorka eltűnődve, és ráébredt, semmi haragot nem érez a fiú iránt. Ez a hely,a frissen vágott fű és a tó illata, a levegőben nyüzsgő élő organizmusok hadával, a bizsergéssel, a nagybetűs Élettel elfeledtette vele, hogy alig pár óra múlva Apa megérkezik Budapestre, hogy együtt hazacipekedjenek a nyári szünetre. Mivel lerobbant a kocsi-idén már másodszor-vonattal hurcolkodnak haza. Amit lehet, már bedobozolt és Rebekával tegnap lecipekedtek az alagsori raktárba. Rebeka már tegnap hazament, ő maradt egyedül szombatra az üres kollégiumban, talán ezért is döntött úgy, hogy eljön a találkozóra. Látni akarta Fricit egyszer még utoljára, mielőtt végleg búcsút intenek egymásnak.

              Frici hirtelen fordult meg, mintha megérezte volna, hogy figyeli valaki. Dorka ott állt a móló szélén, és őt nézte. Amikor találkozott a tekintetük, Frici fel akart állni, de Dorka hárító mozdulatot tett a kezével:

              -NE-kiáltotta, de nyomban el is pirult, már páran a járókelők közül ránéztek, amint elhaladtak mögötte –Úgy értem-tűrte egy copfjából kiszabadult tincsét a füle mögé-inkább maradj ott, légyszíves. Majd én odamegyek….-azzal a székhez sétált, és leült Fricivel szemközt a móló szélét lezáró padként szolgáló emelvényre.

            -Szia-nézett rá Frici ismét, mint távolról jövő, régi ismerősre. Érdekes volt, mert Dorka ugyanígy érzett, mintha nagyon régről ismernék egymást, nem csupán párszor találkoztak volna. Megérezte a fiú illatát, ahogy a közelében ült. Frici hirtelen ragyogóbbnak látta, mint valaha az egyszerű világos pólóban és nadrágban, fál vállára omló, napszítta, világosbarna hajával. Tiszta volt és fenséges-épp, ahogy Maszat havernőjének mesélte a minap. Megérinteni se merné, annyira finom és földöntúli.

        -Szia…-mondta Dorka lesütött szemmel, Frici nyakának vonalát nézte, kezeit, amik nem tűntek ormótlannak most, és azon kapta magát, hogy szeretné, ha ezek a kezek megérintenék. Elhessegette magától ezeket a gondolatokat, mégis makacsul visszatértek.

        -Eléd mentem volna a kollégiumhoz, csak lehet, nem örültél volna neki-mondta Frici. Dorka vállat vont, miközben a cipője orrát bámulta:

        -Mindegy.Idetaláltam…

         -Majd visszafele elkísérlek, úgyis arra megyek…Mikor megy a vonatod?

         -Este hatkor-válaszolta Dorka. Még mindig nem nézett a fiúra. Egy fűszálat tépkedett:-vizsgázol?-kérdezte.

        -Hétfőn lesz a kreszvizsgám.

        Hallgattak egy darabig, össze-összenéztek. Egy kacsapár röptét figyelték, a madarak hosszú csíkot hagytak maguk a tavon. Egyszerre röppentek fel, hápogva szelték át a tavat, aztán a szigeten szálltak le ismét tollukat borzalva. Dorka és Frici a kacsákat figyelték.

         -Jártam ott-mondta Dorka.-Egyszer télen. Akkor nem volt víz a mederben.

         -Érdekes lehetett.

         -Igen, az volt..De akkor nem voltak kacsák. Illetve csak egy. Képzeld, végigtotyogott a tó fenekén, mint valami előörs, és közben hangosan hápogott. Vicces volt.

         -És hol lehetett a többi?

         -Nem tudom.

         -Hová mennek a kacsák télen?- kuncogott Dorka.

          -Most mondtam, hogy fogalmam sincs. Te talán tudod?-Frici kissé értetlennek tűnt, Dorka nevetve csóválta a fejét:

        -Neeem,nem azért mondtam de ez egy regényben volt, Zabhegyező a címe. “Hová mennek a kacsák télen?”-a srác folyton ezt kérdezte benne a taxistól New Yorkban. Szerette a kacsákat a tóban a Central parkban. Állítólag a Városliget olyan, mint a Central park, csak kicsiben.

            -Igen, tudom. Budapest pedig New Yorkra hasonlít.

            -Érdekes.

            -Az. Szóval a fiú, Holden mindig azt kérdi, hová mennek a kacsák télen…Hogy befagynak-e a tóba, vagy pedig jön-e egy tag, és elviszi őket az állatkertbe…Fűtött ketrecekben. Muris elképzelés.

          -Te mit gondolsz, mi lesz velük?

          -Szerintem elrepülnek. Amikor jön az ősz, és leengedik a tavat, egyszerűen megrázzák a szárnyukat, nekirugaszkodnak, és felreppennek a tó tükre fölé, köröznek néhányat, aztán messzire szállnak.

          -És hova szállnak?

          -Valahova, ahol nem fáznak, és nincs szükségük fűtött ketrecekre, mert mindig jó meleg van. Délre a tengerpartra mondjuk.

           -Vagy Afrikába.

           -Vagy Olaszországba. Gondolod, ott elég meleg van?

           -Minden bizonnyal.

         -De tavasszal visszajönnek, ugye?

         -Vannak, akik igen, és vannak, akik nem. De igazából mindig is ez a tó lesz az otthonuk. Itt szívesen úszkálnak és játszanak naphosszat, no meg  senkitől máshol nem kapnak annyi finom csemegét, mint a turistáktól.

       -Csak a csemegék miatt jönnek vissza?

       -Nem hiszem. Vissza kell jönniük, mert csakis innen röppenhetnek fel újra és újra, amikor közeleg a tél. Ahogy a taxisofőr mondja a könyvben: “Ilyen a természetük…és kész.”

Utánunk a vízözön 2.

"Egyszer csak belecsöppensz egy családi drámába, ahol idegen vagy, mégis a karjaidban sír egy fiú,akihez néhány órája még alig volt közöd..."

 -Mégis, ki mondta meg neki?

-Fogalmam sincs.

-De valakinek tudnia kellett akkor,mi történt. Valaki látott minket…

-Talán az esti fürdéskor a tóban.

-A barátaim szerint semmi extrémet nem műveltünk, ha a csókolózás ugyan semminek számít...

Először egy rakéta pattant ki az égen, aztán kettő, aztán három, fényárban úszott az égbolt a Duna felett. Kék, zöld, piros, majd ismét kékes legyező következett. Maszat és Frici egymás mellett álltak, a lány maga előtt keresztbefont karokkal, a fiú egy lámpaoszlopnak dőlve figyelte a színek táncát.

-Gondolod, ők elmondanák, ha láttak volna valamit?

-Igen, minden bizonnyal….Talán feltűnt, hogy mi ketten eltűntünk, és hogy te nem a fiúkkal aludtál, elkezdtek kombinálni, és valaki ma szólt Csepinek…Jajj. Még belegondolni is szörnyű, hogy rájött..Most ott ül a szobájában és tajtékzik….

-Beszélnünk kell vele, csak így tisztázhatjuk…

-És mit mondunk neki?

-Nem tudom, kitaláljuk..Együtt menni fog. Megoldjuk.

Frici bíztatólag a lányra mosolygott, aki félénken nézte. Ha Frici most nem állt volna mellette ebben a helyzetben, reszketne a félelemtől. Így is kérdéses, egyben marad-e ez a vékony legényke Csepi zömök ütéseitől, de ahogy a fiú megfogta a kezét, először jutott eszébe, hogy talán valóban tisztázhatják magukat Csepi előtt. Még javában pattogtak tűzijáték hangos petárdái, amikor áttörtek a rakpartot megtöltő irdatlan embertömegen, és a kollégium felé vették az irányt. Négy, öt, hat, aranyfényben úszott az ég. Hét, nyolc, kilenc….ismét piros színű tűzeső következett.

-Mint egy korona!-kiáltott egy nő, kisfiát a karján tartva felfele mutatott kezével. Maszat is felpillantott egy percre, elfeledte, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről, miközben befordultak a sarkon. Hirtelen megállt a járdán, mint egy kisgyerek, aki huzatja magát. Gombócot érzett a torkában.

-Nem megy, Frici-szólt halkan a földet nézve-Ne menjünk oda, ez olyan, mintha besétálnánk az oroszlán barlangjába.

-Futamodjunk meg?

-Neeem, de én gyáva vagyok ehhez…Rosszaságot műveltünk, és most képtelen vagyok felvállalni.

-Igen? Rosszaságot? És azt hogy neveznéd, amikor ez a fickó, aki előtt most szégyelled magad, régebben hasba rúgott és kicsavarta a kezedet?

-Nem szándékosan tette akkor, tudom. Amúgy pedig ő nem "ez a fickó". Ő a volt párom, Csepi.

-Egy ujjal sem fog hozzádnyúlni, ígérem!

-De téged bánthat…

-Velem ne törődj…Tudok magamra vigyázni.

-Dehogy tudsz!-fakadt ki Maszat az út közepén. Az utca ezen a szakaszon csaknem teljesen néptelenül tátongott a magas épületek között, idáig nem látszott el a tűzijáték fénye, mely szakadatlanul pattogott a háttérben. Maszat zavartan lesütötte a szemét:- Egyszerűen féltelek…Én tudom, hogy tud ütni- Frici legszívesebben átölelte volna, de ahogy a nyílt utcán álltak, eszébe jutott a lány tegnapi határozott elutasítása, és felderengett benne, hogy Maszat már döntött: ennek a kapcsolatnak vége, ennyi volt, egy hét a Balatonon, kész, vége. Jobb, ha belenyugszik, minek erőltesse. Ahogy azonban Maszat most aggódón ránézett hatalmas, sötétkék szemeivel, furcsa melegség járta át a szívét.

-Vigyázok magamra-ismételte gyengéd hangon-Tényleg, megígérem…

-Jó-súgta Maszat, aztán ismét elindultak. Felsiettek a lépcsőházban, léptük zaja messze visszhangzott a kihalt folyosón. Még az emeleten is hallották a rakéták zaját.

Csepi a sötét szobában ült, még a villanyt sem kapcsolta fel, Maszat és Frici úgy talált rá az ágyon ülve borús arccal.

-Szia Csepi-szólt Maszat, miközben Frici lámpát gyújtott.Csepi ránézett, de Maszat abban a percben szeretett volna nagyon messze lenni tőle.

-Sziasztok-szólt a fiú fagyosan-No lám, már vége is lenne a tűzijátéknak?-cseppnyi gunyor vegyült a hangjába.

-Nem. Még nincs vége-mondta Maszat, miközben erőt vett magán, és közelebb lépett:-Csepi, nem kell úgy tenned, mintha nem tudnád…

-Miről beszélsz?

-Tudjuk, hogy tudod….-Maszat nagyot nyelt, de Csepi még pillantásra sem méltatta őket.

-Még mindig nem értem, mire akartok kilyukadni…Vagy talán még mindig azon kattogtok, amit délután mondtak nekem a tóról visszatérők?

-Mégiscsak tudod…-ült le mellé Maszat.

-Igen, persze…-a lányt megkavarta a szelíd, behízelgő hang, mely mintha nem is az övé lett volna. Frici rosszat sejtőn közeledett feléjük.

-…De azért elmondhatnátok, miről van szó-nézett fel Csepi Maszatra. Kihívónak, egyenesen provokálónak tűnt a tekintete, Maszat megzavarodott tőle.

-Azt akarja, hogy mi mondjuk el-gondolta a lány keserűen- A mi szánkból akarja hallani, amit amúgy is tud….

Mindhárman hallgattak, kinn elnémult a tűzijáték, nem hallatszott más a nyitott ablakból, mint a szétoszló embertömeg moraja a hűvös, augusztusi estében.

-Még mindig nem világos, miért jöttetek ide-szólalt meg Csepi nyugodtságot színlelve, és lassan felkelt, mint aki indulni készült-Kicsit megfájdult a fejem, azért nem tartottam a  többiekkel, de most utánuk megyek, a sarkon várnak a tűzijáték után.

-Csepi, miért teszel úgy, mintha mi sem történt volna?-fakadt ki Maszat hirtelen. Idegesen beletúrt rövid, szőkésbarna hajába, amint követte a fiú minden mozdulatát.- Hiszen tudod, hallottad, mi volt, hogy Frici és én….

-Szerinted hogyan kéne viselkednem?-kiáltotta Csepi, és a lányra nézett, alig néhány centi választotta el őket egymástól. Frici ugrásra készen várakozott.

-Szerinted örömmel tölt el ez a kis pearl harbori nyári történet? A legjobb haverok osztoznak a nőn, nem igaz?-gúnyosan hátrapillantott Fricire, aki sötéten nézett rá.

-Ha akarod, elköltözöm-viszonozta a fiú a támadó pillantást.

-Nem szükséges-felelte Csepi, és kék szemei hidegebben ragyogtak, mint valaha-Minden ugyanúgy marad majd, kivéve, hogy Maszat ezentúl a te ágyadban alszik…-Frici felugrott, Csepi nevetve végignézett rajta:-No lám, hogy lázad a kis kakas…

-Ne merj így beszélni Maszatról….

-Mintha ő semmiről sem tehetne, nem igaz? Ő a színtiszta ártatlanság….

-Hagyjátok abba!-kiabált túl rajtuk Maszat, megragadva Csepi sarokban heverő focilabdáját- Ennek az egésznek semmi értelme! Mindenki a másikat támadja! Ha nem fejezitek be, én ezt a labdát belevágom az ablakba, és remélem, a hangzavartól majd észhez tértek!!!!

A fiúk megdermedtek, ahogy néztek rá, Csepi tekintete féltveőrzött bőrlabdáján függött.

-Ha tudnátok, milyen kínos ez nekem-zilálta a lány könnyes szemmel-Mindkettőtöket kedvellek, de most nagyon-nagyon feldühít a viselkedésetek…Nem akarom, hogy összevesszetek….Én kiszállok az egészből, oké? Csak béküljetek ki végre, könyörgöm!- még mindig dobásra készen állt az egyik bezárt ablaktámla előtt, és a fiúkat nézte. Csepi arca elsápadt, aztán Fricire nézett:

-Szerintem ti jöttetek ide veszekedni…-mondta a fiú  hűvös távolságtartást erőltetve a hangjába, de Maszat látta rajta, mennyire ideges.. Frici felállt, és kezet nyújtott Csepinek:

-Rendben, én kész vagyok békülni, ami volt, elmúlt….-A fiú mozdulatlan maradt, nem viszonozta a kézfogást, csak elfordult, és úgy tett, mintha keresne valamit.

-Én sem szítok viszályt, de ha most nem haragszotok, mennem kell…Úgy egy óra múlva jövök…Itt alhattok, ha akartok, ahogy tegnap megbeszéltük, igaz, nem épp így..-Maszat csalódottan leengedte a labdát:

-Csepi..Én nem így gondoltam a “kibékülést”!

-Vigyázz magadra-köszönt Csepi, és mint aki meg sem hallotta őket, futó puszit nyomott Maszat izgalomtól kipirult arcára. Az ajtóból még szomorúan visszaszólt:

-Ha valami Ben Affleck-féle kiborulást vártatok, sajnos, csalódást kell okoznom…Most valahogy nem megy….Talán majd később…Szia, Maszat-visszanézett a lányra, aztán eltűnt a csukott ajtó mögött.

Maszat erőtlenül rogyott az ágyra.

-Ezt nekem szánta-mondta komoly hangon-És megérdemlem…Frici nem válaszolt, nem tudta, mit mondjon vagy tegyen..Hallgattak egy darabig, az egész szoba olyan idegennek tűnt a még bontatlan dobozokkal, melyek mintha a padlóból nőttek volna ki.

-Szeretnék elmenni innen-nézett Maszat segélykérőn a fiúra- Képtelen lennék itt tölteni az éjszakát ezek után….

-Menjünk a szüleimhez-ajánlotta fel Frici, aztán rögtön hozzátette: -már jártál nálunk, nem gondolnak majd semmi rosszra. Kicsit szűkös ugyan a hely, de megoldjuk…

-Jó-bólintott Maszat elrévedt tekintettel. Nem is tudta, hol lenne jó most, talán céltalanul csatangolni a városban vagy nézni a Duna tükrét a rajta úszó petárda-maradványokkal….Megadón követte Fricit, miközben lekapcsolták a villanyt, és kulcsra zárták az ajtót.

Maszat az éjszaka közepén különös lármára ébredt. A belső szobában aludt, szemben az ablakkal, de a zaj nem kintről hallatszott, hanem lakásból, bentről. Ledobta magáról a takarót, és mezítláb a küszöbhöz osont. Kinn égett a villany, és mindenki nagyon idegesnek tűnt.

            -Nem lélegzik, nem lélegzik!-sikította Frici nővére olyan hangon, hogy Maszat ereiben meghűlt a vér. Még alig tért magához, amikor Frici a telefonhoz ugrott, és a mentők számát tárcsázta.

         -Anyu, Anyu…-zokogta a lány továbbra is, Maszat halálsápadtan az ajtófélfának dőlt, ahogy Frici édesanyjának arcára esett a pillantása. Még sosem látott ilyen arcot,ilyen kifejezést, mintha már nem lenne itt, de máshol sem, beleborzongott a rettenetbe, akkor hol van most?Rohangálás, ajtócsapódás, mindjárt itt lesz a mentő, fogd a fejét, ne úgy tartsd,így jó, hogy kapjon levegőt, este még semmi baja nem volt…Maszat feje zúgott a kiabálástól, mintha rémálom volna az egész, este még beszélgetett Maszat édesanyjával, nevettek is valamin, amikor megérkeztek, a tűzijáték közvetítéséről diskuráltak, mielőtt aludni mentek. És most ott állt a lány Frici egy elnyűtt pólójában, amit pizsamának kapott kölcsön, és fogalma sem volt, mit keres itt, hova mehetne, mit segíthetne, minden nagyon gyorsan történt, Frici fogta az édesanyja fejét, aki az ölében feküdt, Anyu, ugye hallasz engem, Anyu, térj magadhoz, Anyu, lélegezz, tudom, hogy hallassz, erős vagy, túl fogod élni…Túl fogod élni…Maszatot a rosszullét kerülgette abban a pár másodpercben, amikor ezeket a szavakat hallotta, mégis, miért ne élné túl, és mi lesz, ha nem éli túl, hogy gondolja ezt Frici? Mi ez az egész? Neki még sosem halt meg senkije sem, a nagyszülei mind éltek….

            Megcsörrent az ajtócsengő, jöttek a hordággyal, vitték ki a rohamkocsihoz, Frici hátraszólt neki:

            -Maszat, te maradj itt reggelig, aztán…-Frici nem tudta befejezni a mondatot. Maszat azonban igen:

            -Nem-felelte határozottan. Bár rosszul volt, hogy megtörténhet, felfordult a gyomra még a gondolattól is, hogy Frici édesanyja..,mégis elég volt Frici elkínzott arcára tekintenie, hogy döntsön: -Nem maradok itt, veletek megyek a kórházba…Melletted akarok lenni…-s fiú habozva nézte pár másodpercig, aztán különös fény gyulladt a szemében.

            -Akkor gyere-azzal már húzta is maga után, ki a feldúlt szobából, ahol egymáson hevert a vetetlen ágynemű, párnák és pizsamák, jajjkiáltásokkal teltek meg a sarkok, az emberi elhagyatottság és tehetlenség siralmai, és vezette le a sötét lépcsőházban, ahol nem volt idő villanyt gyújtani, mert máris kocsiba szálltak, és szirénázva ment a mentőautó a kórház felé.

            Ültek a kihalt, hajnali váróteremben, hirtelen magukra kapott pulóverekben és kardigánban. Még nem is pirkadt, a tavaszi osztálykirándulások jutottak eszébe hirtelen, amikor hajnalban kellett kelni, még szinte aludt az ember, ahogy a végső simításokat intézte a hátizsákján.Mintha még mindig álmodna, olyan volt most is a székeken ülni egymás mellett, alig vettek levegőt az idegességtől, vártak szótlanul, Maszat keze Fricijébe kulcsolódott, de nem mert ránézni. Aztán a hír, a mindent meghatározó,a borzasztó kijelentés, aminek nincs folytatása, ami után nincs mit várni, haza lehet menni bevetni az ágyakat, lekapcsolni az égve maradt villanyt a konyhában, megetetni a macskát a gangon. De előbb minden felbolydul, és minden kifordul magából, és maguktól megerednek a könnyek, mint a hülye, hatásvadász filmekben. Egyszercsak belecsöppensz egy családi drámába, ahol idegen vagy, mégis a karjaidban sír egy fiú,akihez néhány órája még alig volt közöd. Pedig csak egy nyári kaland volt, most mégsem bír elengedni, beléd kapaszkodik, és csak azt érzed, hogy te is vele sírsz, mert vele együtt szenvedsz, mert te sem bírod felfogni a felfoghatatlant. Este még az édesanyja még azt mondta neked, hogy szép volt a tűzijáték, és akkor ez a nő még nem tudta, hogy nem lesz legközelebb, nem lesz újabb tűzijáték, mert elvitte a rohamkocsi, és többet már nem ment haza.

(To be continued...)