Szerelmesfilmek és ami mögöttük van

Nem szeretem az újévi fogadalmakat, mert kötelező-jellegük van.  Például: idén sokkal pozitívabb leszek, lefogyok tíz kilót, satöbbi. Inkább az új és vidám gondolatokat kedvelem, melyek feltöltenek és erőt adnak. Különösen az újév első napján. Mivel az idei szilveszter nem volt túl húzós (szolid csajparti, ivászat a TV előtt), ma délelőtt arra ébredtem, hogy összegyűjtök három szerelmes filmet, melyekért évekkel ezelőtt rajongtam, és sorra pellengérre állítom őket. Górcső alá veszem a hibáikat, és hogy miért visznek tévútra azzal a rózsaszín köddel, amivel azt sugallják, hogy ez a követendő példa, miközben lányok sokaságát verik át. Mert a szerelmes filmeknek szerintem gyakran közük sincs ahhoz a szerelemhez, melyet nap mint nap megélünk, vagy amit  szívünk mélyén keresünk. Ettől persze lehetnek tökjók és lebilincselőek, szórakoztatóak vagy lélekemelőek. De nem mindig reálisak.

1.      Egy nap (One day)

Igen, ettől olvadunk, mi csajok. Fősulis szerelemmel indul, Dexter és Emma Skóciában ismerkednek meg, és a film barátságuk egyetlen napját követi az életükből húsz éven át. Persze Emma az elejétől fogva szerelmes Dexterbe, akit ez nagyon nem mozgat, mert frankón örül, hogy van körülötte egy lány, aki érdeklődik iránta, és barátság álcája alatt folyton ott van köztük a "vibrálás". Mindketten kapcsolatban élnek, szakítanak, házasodnak, karriert építenek, és természetesen Emma az, aki hűségesen vár Dexterre, hogy végre benőjön a feje lágya, és úgy 40 körül észre is vegye. Az az igazság, hogy azért dühít ez a film, mert arra sarkall, hogy a lányok várjanak a rosszfiúkra, azokra a pasikra, akik igaz, hogy a kezdetektől fogva balfékként tojnak a fejükre, de majd eljön a nap, amikor megvilágosodnak, és kegyeskednek észrevenni minket, széplelkeket. Addig a filmbéli lány persze eltanítgat egy iskolában, mellette megírja élete könyvét, a srác tévés karriert csinál, és fél Londont végigdugja,  aztán összetalálkoznak útjaik. Tárárám. Jó, be kell valljam, hogy tetszett a film, még ha tízes listán is max hatos. Mert rohadtul hatásvadász, és olyan jó röhögni Dexteren, hogy amikor hajszolt élete után végre megállapodik és családja lesz, aztán pont újdonsült arája és kislánya anyja lesz az, aki jól pofára ejti és elhagyja. De azért a végső szomorú slusszpoén szenvedő alanya természetesen ismét csak hősszerelmes Emma lesz … De azt már nem lövöm le.

1.      Ahol a szivárvány véget ér (Love, Rosie)

Nem hazudok, ha azt mondom, vagy hússzor láttam. És a könyvet is olvastam, amiből készült, igaz, azt csak egyszer. Két jóbarát e-mailezéséről szól a könyv, a film 10, a könyv 20-30 évet ölel fel. De az alapötlet ismét hibás: egy lány egész élete, fiatalság arról szól, hogy egyetlen pasira vár. Oké, közben férjhez megy, és csinál ezt-azt, de alapvetően VÁR, miközben a srác bejárja a világot, karriert épít és éli a világát. Mert Rosie-t természetesen felcsinálják az iskolai bálon (egyetlen egyszer szexel szegényke), és terhesen nem tanulhat tovább. Ergo, szív. A srác pedig izél, mint a nyulak, feldobott és laza, és a legmenőbb egyetemre megy. Vérlázító gondolat, de kétségkívül romantikus. Jó, azért van egy szál, amit nem említettem, egy aprócska félreértés a film elején, melynek következtében a szerelmespár fél életre eltávolodik, és csak életük delén találhatnak egymásra, de ez is abszurd. Egy elbaltázott, részeg estén nem múlhat ennyi minden. De ez csak egy film, igen, igen. Rosie a baba ellenére is továbbtanulhatott volna, ahelyett, hogy élete végéig egy hotelben robotol. És simán találkozhatott volna még kedves és helyes fickókkal, akikbe beleszeret. De ennyi. A Love, Rosie akkor is kedvenc. Csak ne gondoljunk mögé túl sokat.

1.      Nem kellesz eléggé

            Szóval édes ötlet vágyakozni valaki után éveken át, de azt hiszem kellemesebb vele is lenni. Úgy, hivatalosan, szőröstül-bőröstül. És még ha létrejön a kapcsolat, sem egyszerű minden. Szerintem minden idők legfantaszikusabb filmje, ami a kapcsolatokról szól, az a Nem kellesz eléggé. Rongyosra nézve és röhögve. Tényleg. Mert az élet és a párválasztás ennek tükrében egyszerű, csak mi bonyolítjuk túl. Erre tanítja Alex, a bártulajdonos a hősszerelmes Gigit a filmben. Hogy vegye észre, mikor nem kell eléggé, és ne bízzon a csajos filmeken felnőtt nők titkos spekulációiban és számításaiban, se a játszmázásban. A cselekmény több szálon fut, van benne minden: reménytelen szerelem, titkos viszony, szakítás és házasság, megcsalás, minden. Ez az a szerelmes film, ami telitalálat, ha valami hiteles infóra vágyunk a témában.

Szeretem a romantikus filmeket, és igen, néha Danielle Steele-t is olvasok, mert szerintem jó stílusban ír, és lehet tőle tanulni. De ha beszélhetünk a romantikus filmek ránk gyakorolt hatásáról, és ezzel kapcsolatos újévi fogadalmainkról, akkor csak egyet kívánok magamnak 2016-ra: hogy ideológiák gyártása és ábrándok helyett ( na jó, mellett) a jelen érzéseire is figyeljek. Arra a szerelemre, amit egy film sem adhat vissza vagy mutathat meg, mert csakis kizárólagosan az enyém. Senkinek nincs joga vagy felhatalmazása méricskélni és minősíteni, bekategorizálni vagy értékelni, csakis nekem. Nekem viszont alap, hogy ezt rendszeresen megtegyem saját magamért. A saját, egyedi és megismételhetetlen érzéseimmel, melyeknek  nem sok köze van a fent említett romantikus filmek piedesztára emelt, fennkölt világához.

Óda a kutyámhoz

Épp egy éve érkeztél hozzánk, szürke, karácsony előtti napon. Kuporogtál a kertben, amikor kiugrottál az autóból. Anya épp sütött valamit, konyharuhával a hóna alatt nézett téged a kertajtóból, aztán zsörtölődve megjegyezte:

-Na, mostantól Ezt is én etetem- aztán visszament a tűzhelyhez. Ki gondolta volna, hogy alig egy hónapon belül a szeme fény leszel, bézsszínű szőrgombóc, aki prémium marhás kutyakonzerven él, akinek reggelente műgonddal fésülik a szőrét, beszélnek hozzá, kényeztetik, egy szóval imádják.

            Én már keményebb dió voltam. Tudod, mindig kutyát akartam, őrülten, megszállottan rajongtam a kutyákért kiskorom óta. A tizenegyedik születésnapomra az akkori ofőm egy kék plüsskutyával és sok-sok rajzolt kutyával lepett meg. Mind a mai napig őrzöm mindkettőt. De egy Igazi kutya, az lett volna álmaim beteljesülése.

            Aztán jöttél Te. Nem plüssből voltál, nem is tengerimalacból vagy hörcsögből, hanem igazi, echte kutyából. Első este csak néztelek, ahogy leheveredsz a küszöb elé a holdfényben, miután elégedetten körbepisiled és körbeugatod az udvart. Néztelek, és nem tudtalak hova tenni. Sem Téged, sem a nagy házat, ahová nemrég költöztünk.

            És ez így is maradt még hónapokon át. Samu, akiről felkiáltójelekben beszéltem, mégis, olyan idegen volt az egész. Ha létezik szülés utáni depresszió, akkor biztos van kutya utáni depresszió is. Nem mintha nem imádtalak volna, csak egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy az álmom valóra vált. G. B. Shaw szerint kétféle tragédia van a világban: az egyik, ha egy álom sose válik valóra, és egy másik, ha igen.

            Aztán nyáron lassan megtört a jég. Amikor rohantam haza az első vonattal, mert Anya sírva telefonált reggel, hogy betegen és lázasan fekszel, felülni sem bírsz. Remegő léptekkel jöttél a kapuhoz üdvözölni, én pedig egész délután melletted ültem, míg jobban nem lettél. Akkor éreztem először, hogy elveszíthetlek. Aztán az a pár nap később, amikor egyedül maradtunk a nagy a házban, békés és bensőséges csendben önmagammal és Veled. Reggel én ébresztettelek, mentünk palántákat öntözni, aztán őrizted a délutánomat, miközben a gumimedence mellett napoztam. Este, amikor elmúlt a rekkenő hőség, sétára indultunk a tóhoz, aztán hazaérve az udvaron néztük a csillagokat. Nem volt sok időnk kettesben, de ez alatt a pár nap alatt fogtam fel végre, hogy van egy kutyám. Nemcsak a fejemmel, a szívemmel és minden gondolatommal. Rájöttem, mennyire különleges tud lenni egy beteljesült álom, ha igazán tudunk örülni neki.

            Nem mondom, hogy minden napot különlegesnek érzek Veled. Vannak szörnyű pillanatok, amikor borzasztóan dühös vagyok Rád. Amikor engedetlen vagy, és kicsúszik a kezemből az irányítás, Te pedig úgy száguldasz el mellőlem, mintha nem is ismernél. Na, olyankor csak bőgök a fűzfa alatt, míg vissza nem somfordálsz, és értetlen, nagy ebszemekkel nézed, hogy mi a fene ütött belém. Kicsit talán bűntudatod is van, mert utána csak lehajtott fejjel ballagsz mellettem, de nekem szólni sincs kedvem hozzád. Mert nagyon utálom, hogy hülyét csinálsz belőlem a horgászok és mindenki előtt.

            Talán nem is Rád haragszom, hanem magamra, hogy nem tudok parancsolni Neked. Aztán elengedem az egészet, és helyre zökkennek a dolgok. És így megy ez folyamatosan, napról napra, hétről hétre közelítünk egymáshoz, aztán megint távolodunk.

            Én pedig újra és újra ráeszmélek, hogy van egy csodálatos kutyám, akitől rengeteget tanulhatok. Te vagy az, Samu.  Ha erősnek és boldognak érzem magam, lelkesen a nyomomba szegődsz. Ha szomorú és bizonytalan vagyok, azonnal átveszed az irányítást, hogy észrevegyem, gáz van.

            Épp egy éve adod nekem a leckéket, miközben a lényed is egyszerűen ajándék. Boldog második születésnapot, Samu!